Vasárnapi Ujság – 1865
1865-01-29 / 5. szám - A kisszállási gazdaság (képpel). Karapály 53. oldal / A természettudományok; ipar; gazdaság
a konyhába jut, hogy a kádba ereszsze puttonyának tartalmát, de azért a házadban volt. Mig amaz, szemtelensége által szerez magának conscriptionalis adatokat, az utóbbi szemessége által kerül azoknak birtokába, s meg sem álmodnék, mily helyesen ítélnek és következtetnek ez emberek. A vizhordó sokkal rokonszenvesebb, eredetibb alak amannál, mely minden városkában otthonos, mig a vizhordó tán csak Pesten virágzik, mert Európa többi fővárosában a vizvezetés fölöslegessé tevé ez emberséges munkásokat. A vizhordó, ki mulatságos arczával lép itt önök elé, ismeretes ember a Lipót-és Terézvárárosban, még pedig a „hasbeszélő" vagy a „gyönyörű Jóska" neve alatt. A házban, melyben lakol, napjában kétszer szokott megfordulni. Piros sipkája, piros cseréppipája s piros orra meszsze elviritanak. A kapu aljában vastagon kezdi rá mondókáját s lesi, mig valaki a folyosón megjelen; ekkor a legvékonyabb diskantban, mely valahonnan a szomszédból látszik jőni, hirdeti árujának hasonlithatlan voltát, s korholja a cselédeket, hogy miért nem,,a szép dunavizessel" hordatnak maguknak dunavizet. A szolgálók, kikkel a maga módja és az ő ízlésük szerint eldévajkodik s kik egy-egy kézzelfogható tréfától nem riadnak vissza, pártfogásba veszik a „szép vízhordót," ki a házi állatokat, kutyát vagy macskát, melyekkel igen jó lábon áll, barátsággal s nem minden mellékezél nélkül megsimogatja, a köréje sereglett gyerekeknek éktelen pofákat vág, s vidáman, mint jött, távozik, ha nem adott is el puttonyaiból. Szamara, mondhatjuk, még népszerűbb, mint ő maga. Ez egy különösen derék szamár, ki ugyan csacsi még, de kétségkívül sokra vihetné, ha a sors a „szép dunavizes" taligája elé nem ragasztja. A csacsi, melyet költői gazdája „Laurának" keresztelt el, a mutató ujj legkisebb intésére elkezd ordítani. Első lábával kiveri, hány szeretőt tart a Náni, a Zsófi vagy a Kati, füleivel ollót csinál, farka hegyét a szájába veszi, szóval igen joviális állat, melyet az utczagyerekek jóltartanak zsemlyével s czivogatással. A dunavizes már kora hajnalban kezdi nehéz napi munkáját. A téli fagy beálltával foglalkozása igen keserves, midőn a jégbe lyukat vágnia s terhére vei a meredek s csúszós parton fölkúsznia kell. Rendesen feleséget s egy segédet tart, ki előre megy s a rendeléseket átveszi, hogy az utána járműből döczögő kevés vártatással szállítsa át a vizes portékát.Az illyen első legény rendesen kiszolgált katona; sipkája s fehér, rézgombos kaputja ezt mutatja legalább. a Mig a két férfiú puttonyokat rendeltetésük helyére viszi, az asszony az alatt a taligát őrzi. A puttony ára az emelet magasságával vagy a Dunához való távolsággal áll arányban. Minden emelet egy krajczár különbség s igy a váczi vagy ország-uton túleső utcza hasonlón neveli a puttony árát. A dunavizesek derék testület, melynek tagjai atyafiságosan osztják föl egymás között a város különféle részeit; egyik soha sem csap át a másik kerületébe; igy történt a minapában, hogy egy vizhordó, férjhez ment leányának a bel- és Terézváros egy részét adó hozományul; hozomány, milyennel milliomosok sem dicsekedhetnek. Vannak dunavizesek, kiknek Isten nagyra vitte dolgát; ezek például két lóval dolgoznak már. Persze, hogy mindkettő vak s nem igen jó húsban van. De szem- és testbeli tehetségek épen elég arra, hogy sokszor 20 tele puttonyt is megindítsanak, a teher úgyis folytonosan fogy. Ismerünk különben olyat is, ki egymaga húzza a taligát s czepeli föl puttonyait az emeletekbe. Azért aligha csalatkozunk föltevésünkben, ha azt mondjuk, hogy e szegény munkás mindamellett nem áhitozza a vizvezetést. Ugy reméljük vagy félünk tőle, hogy bátran húzhatja még szekerét jó darabig. A kis-szállási gazdaság. (A jankováczi uradalomban, Bácsmegyében.) Ellenségeink sem vonják többé kétségbe, hogy hazai iparunk és mezőgazdaságunk a legközelebbi pár évtized alatt hatalmas lendülettel emelkedett ki kezdetleges állapotából, s az egyszer küzdelemmel bár, de diadalmasan elfoglalt téren folytonos ernyedetlen kitartással tör előre, de a külföld gazdasági, s iparviszonyaival ismerős hazafit e tekintetbeli előhaladásunk, s eddigi vívmányaink csak annyiban elégíthetik ki, amennyiben ezekben a jövő fejlődés csíráit, s kezességét látja, különben pedig fájdalommal lesz kénytelen bevallani , hogy jelen álláspontunk e téren sem áll arányban a tudomány emelkedettségével, földirati helyzetünkkel, s nemzeti küldetésünk nagyszerűségével. Nem titkolható hátramaradásunk, s nehézkes előhaladásunknak számos, vagy inkább számtalan tényezői között aligha első helyen nem áll népünk csökönyös ragaszkodása a megszokott régihez, s oktalan idegenkedése a szakiskoláktól, hol jövő életpályájára szükséges ismereteket, átalában pedig magasabb világ- és életnézetet nyerhetne, melyeknek birtokában az isten adta földet, a termelést mind a nemzetgazdaságra,mind önmagára nézve, dús erű kincsbányává, kedves hazánkat pedig valódi kánaánná változtathatná. Tekintsük meg jelenleg létező gazdasági iskoláink virágzását, és népességét; idézzük emlékezetünkbe ama szánó, s nem ritkán gúnymosolyt, mellyel népünk zöme a közötte elszórva találkozó egy-két tudományosan képzett gazdát „tudós gazdának" nevezi, ki „papiroson legeltet, és kalamárisból itat, 8 gondoljuk el, hogy még vagyonosabb gazdáink nagyobb része is túlontúl elégnek hiszi, ha fia a legtöbb esetben csak téli félévekben látogatott elemi iskolát jól roszul keresztüljárta, s várván várja a boldog pillanatot, hogy a még fel sem cseperedett utód tudományterhes fejéből csekélyke értelmi szerzeményét az eke, és szekér mellett kiszellőztethesse, s a gazdává avatás ünnepélyes jelvényével, az elmaradhatlan pipával kifüstöltethesse: fájdalommal látandjuk be, hogy népünk hagyján, hogy a gazdaságot tudománynak el nem ismeri, de értelmi fejlődésének még azon stádiumára sem jutott el, hogy belássa, érezze lelki szegénységét, s következőleg állapotán tanulás, olvasgatás által segíteni akarjon. legalább Halason egy nagy lelkű, s remegő kezeit a kor üterén tartó aggastyán ványából alapítföldmives-iskola létesítése terveztetvén, a tanár hivatalába állíttatik, s az iskolához csatolt mintagazdaság fölszerelésére komoly intézkedések tételének, hanem tanítványt, de csak egyetlent is, sem édesgetés, sem rábeszéléssel nem lehetett kériteni 14000 lakosból. — íme egy szomorú példa a sok közöl! Ilyen formán vagyunk ipariskoláinkkal is. Van ugyan egy pár ugy ahogy virágzó reáliskolánk, többnyire hazánk központi városaiban, de hányra volna még ezek mellett szükségünk, külö- Fövárosi képek: III. Dunavizes. Kis-szállási gyártelep. — (fénykép után.)