Vasárnapi Ujság – 1866
1866-05-06 / 18. szám - Bukovinai magyarok insége 219. oldal / Apróbb czikkek
•219 arra szorítva, sürű bodor füstöket eregetnek a levegőbe, de csakhamar előbbi vidám kedélyeket visszanyerve, határozott hangon beleesik az egyik társától imént megkezdett vig franczia dalba. A tavasz megérkezése nekünk iparosoknak mindig a legnagyobb óhajunk ; szorongó szivvel szemléljük késő ősszel a fák leveleit alá hullani, gondolván, hogy az elfogyott munka után talán mi is így hullhatunk ki eddigi műhelyeinkből, s nem tudva, hogy hol virul a tél folytán számunkra egy másik. A megérkező tavasz uj reménnyel tölti el a munkás keblét, előtte ez az év legszebb szaka, melyben biztos segélyforrást találhat és magát szerencsésnek nevezheti, mert a munkás az egészség után csak is az állandó munkát nevezi szerencsének. A tavaszi változások újabb honfitársakat hoztak körünkbe , kiknek sikerült alkalmazást nyerhetni, hanem több más barátunkat elszólita körünkből, kik kitütött czéljukon tovább haladva, innét Londonba utaztak; de azon nemes szándékkal, hogy az ottan dolgozó honfitársakat egybegyűjtve, ott is egy magyar egylet létrehozását ezközölhessék, és azt a párisival összeköttetésbe hozhassák, amihez alapos reményünk van már annál fogva is, mivel eddig is vannak ott honfitársaink közül vagy tizenöten, akik Párisból utaztak oda és az itteni magyar egyletnek tagjai valának. Forrón óhajtjuk , bár valósulna derék barátunk ama nemes szándéka! üdvözölni fogják érte őket azon iparos hazánkfiai, kiknek Londonba utazva nem kell majd holmi kizsákmányoló üzérekhez folyamodni utasításért, hanem egyenest a londoni magyar egylethez mehetnek, melynek tagjai szíves előzékenységgel fogják fogadni az újonnan érkezőket, és számukra alkalmazást keresni, mint itt Párisban történik. Szép látni egyes tagoktól azon meleg pártolást, melylyel az itteni egylet érdeke iránt viseltetnek. Igy különösen Vitt Dávid és Metykó János , kik Párisból bár elutaztak, de azért meg nem szűnnek az egyletnek tagjai maradni, s e végből havi illetékeiket egy negyed évre előre az egylet pénztárába befizették. Értendik ezen nemes adakozási készséget iparostársaim eléggé, akik tudják, hogy midőn az iparos útnak indul utolsó munkája alatt összetakaritott szerény összeg pénzével, sokszor kénytelen még öltönyeinek egy részét potom árért áruba bocsátani, hogy az abból nyert csekély összeggel életét fenntarthassa. Az ide utazni óhajtó iparosoknak elsorolom röviden néhány iparág mai állását: asztalosok, de csakis bátor munkások, kik elég ügyeseknek hiszik magukat, alkalmazást mindig könnyen nyerhetnek, jó kereset mellett; műszert itt kell nekik venni; kovácsok egész nyáron kapnak munkát, az ügyes tűzi legényeket jól fizetik; bognárok közül, tudtommal egy magyar sincs itt, pedig könnyen találnak munkát, meglehetős fizetés mellett, és jól kiképezhetik magokat; műszer itt is szükséges ; lakatosoknak nem tanácslandó ide jönni; igen nehéz munkát találni, és ha van is, nem állandó; lakatosaink rövid idő múlva elutaznak, míg a gépészek hamarább alkalmazhatók, és gyakran igen jó fizetéssel; nyergesek és kárpitosok nehezen találnak állást, az előbbiek csakis nyáron át silány fizetéssel, míg az utóbbinak, ha francziául nem tud, majdnem lehetetlenség munkát kapni; kocsifényezők nyáron könnyen találnak foglalkozást; úgyszintén férfi- és nőszabók is, amint hallom, jó keresettel; szíjgyártók is jól alkalmazhatók, úgyszintén czipészek is; szűcsök csak ősz felé remélhetnek; kalaposok tartós munkának örvendhetnek; könyvkötők bajosan kapnak munkát. Iparostársaim, akik ide szándékoznak utazni, de előbb magukat tájékozni kívánják, folyamodjanak az itteni magyar egylethez, amely nekik felvilágosítást mindig szívesen nyújt; elkerülhetlenül szükséges, hogy az ide utazó legalább németül tudjon, különben nem boldogulhat. Hanem itt szükséges tudatnom minden ide kivánkozóval, hogy ne reméljen eleinte többet az egylettől, mint szives fogadtatást, és a szükséges utasítást; ellenben pénzbeli segélyre még nem terjeszkedhetünk, mivel fiatal egyletünk rövid létezése alatt pénztárunk még nincs oly kedvező helyzetben, s az alaptőkén kívül az a pár száz frank, mely rendelkezésünkre áll, többnyire az egylet tagjai által van igénybe véve, mert a párisi magyar egyletnek túlnyomó nagy többsége nem oly tagokból áll, kik itteni költségeiket a szülői erszényből fedezik, hanem saját szorgalmunkra vagyunk utalva; de tudunk azért megtakarított pénzünkből egy kis részt félre is tenni, hogy avval szükségben levő honfitársainkat segithessük és nyomasztó helyzetüket tűrhetőbbé tehessük ; mert az itten gyakori eset, hogy egyes gyárak és műhelyekből az elkészített munka után a fölösleges munkások elbocsáttatnak, mig ellenben máshol uj megrendelések következtében csapatosan állíttatnak be. Soknak sikerül , hogy csakhamar ismét kap más műhelyben munkát, de némelyek néha hetekig is elkeresik ; vagy a kórházból kijőve még gyengélkedő állapotban vannak s nem dolgozhatnak, innen a szükség ; és az ily szükségben levő honfitársainkat segíteni, egyletünknek legelső és legszebb feladata. Az egylet czime: Soccieté djs Hongrois, cifé des Halles centrales, boulevard Sébastopol N. 17. A viszonttalálkozásig Isten önnel szerkesztő ur! — Jedlitska Károly, iparos-segéd. Egyveleg. (Kivándorlás Amerikába.) A hamburgi börze-ujság rendes rovatot vezet az onnan gőzösökön vagy vitorlás hajókon New Yorkba szállított kivándorlókról. Ezen lap följegyzései szerint januárban kivándoroltak 720-an, februárban 1001-en márcziusban 2946-an. Így tehát a folyó év első negyedében összesen 4760-an költöztek át az uj világrészbe. (Van-e ördög?) Angolországban, hol az orthodoxia még imitt-amott buján tenyészik, egyik gyülekezet tagjai bevádolták papjukat, hogy prédikáczióiból az ördögöt kiküszöbölte s tételét kereken tagadja. Az egyházi törvényszék a szabadelvű papot kérdőre vonta, s minthogy ez a törvényszék előtt is tagadta az ördög tételét, azt konzisztórium hivatala és állomásából kitiltotta. Az elitélt lelkész egyházától ezen szavakkal búcsúzott el: „Kegyes hallgatók, ime tehát én titeket elhagyni vagyok kénytelen azért, mert az ördög lételét tagadtam. Tagadásom számos okai közül csak azt az egyet emlitem, hogy ha az ördög csakugyan léteznék, már régen elvitt volna titeket a dicső konzisztóriummal együtt!" — (Naptár nélkül valamely hétnek, a napját hogy lehet föltalálni?) Gyakran szeretnők tudni, hogy valamely napnak a kelte, mily napra esik, mert számos esemény, szenvedés és öröm fűződik egy-egy elmúlt naphoz; gyakran a nap keltét tudjuk, de elfelejtettük, vájjon az csütörtök, péntek vagy tán más napon történt. — Gyakran halljuk, szeretném tudni, vájjon a 1824-ik év áprili-ka hétfőre esett-e, ismét egy másik tudni szeretné, vájjon a 1809-ik évben május 5-ke csütörtök volt-e, és mindennek megtudására hol keressük föl a naptárt, mely azt nekünk megmondja. Egy ily naptár fölkutatása egészen fölösleges, mert azon körülmény, mely által a kérdésre megfelelhetünk, épen nem nehéz. — A következő szabály, melyet egyelőre csak a 19. századra alkalmazva — közölt, oly egyszerű, hogy ama kérdésre a feleletet nagyon kényelmesen fejszámítás által is megtudhatjuk, és a mi gregoriánus időszámításunkra így szól: Tegyünk az évszám atlsó számához egy egyest, osszuk el 7-el és ezután csak a maradványt vegyük tekintetbe. Ez utóbbival föltaláljuk azon hét napját, a melyre a nevezett év 1-ső márcziusa esik és pedig a hétfő 1; a kedd 2; a szerda 3; a csütörtök 4; a péntek 5 ; a szombat 6 és a vasárnap 0 által jeleltetik. — Ha például meg akarjuk tudni, hogy az 1824 ik év 1-ső márcziusa mily napra esett, igy találjuk föl: 24+1 25— = — 3 és a maradvány lesz 4, mely azt mutatja, hogy az 1-ső márczius 1824-ben csütörtökre esett. Ebből aztán áprilodika, a mint fentebb említtetett, nagyon könnyen megtudható, mert márcziusnak 31 napja van, és áprilisból 6 napot hozzáadva, lesz 37 nap, és ha e szám 7-tel elosztatik, amely abban 5-ször találtatik, a maradvány 2 lesz. Ezen két számmal már most a márczius hóban előforduló minden csütörtökön végigt számítva, mig e nap az 1-ső számot el nem éri. Ez ebből kitűnik, hogy ápril 6-dika pénteki nap volt. — Ha az 1809-dik év 5-dik májusnak akarnók a napját megtudni, ugy mindenekelőtt a 1809. 1-ső márcziusra 3 számot nyerünk, a mint következik. Igy —^— = — = 3, marad 3. 1809. év 1-ső márcziusa szerdai nap volt. Mert márcziusban 31 nap van, áprilisben 30, és 5 napot májusból véve hozzá, ez tesz 66 napot, ezt. 7-el elosztva, ismét 3 lesz mint maradvány, és már most szerdától tovább számlálva, pénteki napra jutunk . igy tehát 1809 ben május 5-ke pénteki nap volt. Mely napra esik 1875-ben sz. István napja? . .. 75 + 176 . ius pedig ———— = — lesz b nap mint maradvány, igy már most tudjuk, hogy 1875-ben 1-ső márczius szombat leend. Junius 21-ig van azon 31 + 30 + 31 + 24 116 ban —•- = —— ez 4 nap maradványt ad, ezzel a szombati napokon végig számlálva, megtudjuk, hogy az 1875-dik év 24-ik juniusi csütörtöki nap leend. És ezt így minden év napjának megtudására lehet alkalmazni. Vas Borona. A bukovinai magyarok ínsége. Alig mult két hónapja, hogy a Bukovinában lakó ref. vallású magyarok hozzánk fordultak eldő szavaikkal. A nagy magyar közönség meghallgatta a kérők jajkiáltását s e lapok szerkesztője azon szerencsés helyzetbe jutott, hogy a hozzá beküldött akadozási összegekből eddigelé már 1056 ftot juttathatott a legnyomasztóbb ínség által sújtottaknak. Bukovinából , Andrásfalváról e napokban vettünk ismét egy levelet, melynek tartalmát ismételve ajánljuk olvasóink szives figyelmébe. „Midőn t. Uraságod negyedik küldeményének — írja a levél — kezünkhöz vételét ezennel tudatjuk, éltünk fogytáig meg nem szűnő hálánkat, mind t. uraságod (mint ezen valóban nagyszerű könyöradományok eszközlője), mind a nemes szivü adakozók irányában szent örömmel nyilvánítjuk. „Azt is tudatjuk, hogy minden eddig begyült könyöradományok egyenkint, a küldők nevével, egyházunknak e végre nyitott emlékköny TÁRHÁZ. vében hiven és pontosan fel vannak jegyezve, tanulságul a jövő nemzedéknek, hogy az emberiség sorsát oly atya kormányozza, ki ha balkezével gyermekeit ostorozza , jobbjával vigasztalását nyújtja ; de feljegyeztük egyszesmind maradandó emlékül, hogy magyar népünk, távol élő árva testvéreit szivéből ki nem zárja. ,,Oh de — kérdi a levélíró ref. lelkész — fessünk-e árnyat hálánk tiszta sugarai mellé! elküldjük-e aggodalmunk gyászszózatát öröménekünk hangjaival vegyitve Magyarhon és Erdély nemes szivü népeihez!" kérjük-e megfejtését egy előttünk rejtélyes talánynak, mely ez: ,,Hogyan lehetséges, hogy midőn 800 református lélek erdő szavára oly készséggel, oly nagyszerű segély gyűlt össze, mely, ha még teljes biztosítást nem ad is, de erős reményt mégis nyújt az éhhalál kikerülésére : — ugyanakkor 8000-nyi bukovinai katholikus magyarság — ép ilyenségben — többszöri felszólalások daczára, ily részvétre és segélyre mindeddig nem talált? „Mi meg vagyunk győződve, hogy ennek a szomorú jelenségnek oka nem lehet a részvét és szeretet vagy áldozatkészség hiánya. „Vajha ezen rejtélyes talány, minél hamarább örvendetesen fejtetnék meg ! — Minden percznyi késedelem veszélyes! — A bukovinai buzgó katholikus szép magyarság az éhhalál tátongó örvényének szélén áll! — A menekülés, a legszörnyűbb inség eltávolitása csak a ti kezetekben van, Magyarhon és Erdély lelkes fiai és leányai ! Oh siessetek, mig késő nem leszen." Eddig az andrásfalvi levél, melyet aláirtak Biró Mózes ev. h. h. lelkész és esperes, Kántor János biró, Biszák József kurátor és Varga György presbyter. A levél oly hangosan , érthetőleg szól s oly keserű szemrehányást foglal magában, melyhez részünkről minden további felvilágosítás fölösleges. Távol vagyunk minden szemrehányástól, csak hangosan ismételjük a fentebbi levél kiáltó szavát: „Itt gyors segítségre van szükség/" Áldozzon mindenki tehetsége szerint. Ujabb adakozások átvételére s elküldésére e lapok szerkesztősége szívesen ajánlkozik.