Vasárnapi Ujság – 1866
1866-05-13 / 19. szám - Vörösmarty-ünnepély Sz. Fehérvárott. Kunsági 231. oldal / Vegyes tartalmu
231 ** (Ole Bull, a nagyhírű hegedűművész) az északi sark Paganinija, nincs többé. A kitűnő hegedűművész, ki nálunk is ismeretes volt, e hó 9-ikén meghalt. Ole Bull egy gyógyszerész fia volt, született Bergenben, Norvégiában 1810 ben, s a zeneművészet iránt gyermekkorától mindvégig roppant előszeretettel viseltetett. — (Uj adó javaslat). Az adónak egy még addig nem ismert, uj nemét kitalálni, nem valami könnyű feladat, s nem egy állam- és pénzügyi férfiú töltött már álmatlan éjeket, hogy valami uj módot találjon ki, a melylyel a honpohár erszényét szép szerével megkönnyebbíthesse. Azon javaslat, hogy a nőtelen férfiakat külön kelljen megadóztatni, már gyakrabban fölmerült s valami kétségbe esett finánczminiszter elébb utóbb még életbe is találja léptetni. De legfurcsább e részben egy sveiczi lapnak azon nem rég közlött javaslata, mely szerint a gyónó czédulákat kívánja ezentúl bélyegadó alá vétetni Ez ajánlatát igen gyakorlatinak találja a nevezett lap s úgy okoskodik, hogy ha megadóztatja az állam az élet legszükségesebb kellékeit, a sót és kenyeret, bízvást teheti ezt ama szellemi táplálékokkal is, melyek szerinte nem tartoznak az élet mulhatlan szükségei közé. Ötletnek elég bolond. Nálunk eddig még csak a lutri czédulák megadóztatását indítványozta valaki. is (Az utolsó amerikai háború csatái). közelebb lefolyt roppant mérvű amerikai háború-A ban 220 nagyobb csatát vívtak Ezen számból 89 Virginia, 87 Tennessee, álomra esik. A többi így oszlik el: Missouri 35, Georgia 12, Déli Karolina 16, Ész. Karolina 11, Alabama 7, Florida 5, Kentucky 14, az indiai terület és Új Mexikó egyegy csatával. Azonkívül még 17 tengeri csata volt. — (Szó-bőség.) Hivatalos adatok szerint Angliában évenkint 4 millió prédikácziót (egyházi beszédet) tartanak. Nem tudja az ember, a boldog sziget lakóinak fülét vagy tüdejét kell-e inkább bámulnia, mlyek ugyancsak igénybe vannak itt véve. Régen volt és soká lesz annyi válogatott vendége a budai indóháznak, mint e nap reggelén. Ámbár a vasút már előbbi napon nagyszámú vendégeket elszállított, e napon ismét annyian gyűltek a várótermekbe, hogy a meglepett vendéglős csakhamar non possumust mondott, a pénztárnál válogatni kezdtek az utazókban és jegyet csak olyanoknak adtak, aki legalább is második helyért tudott fizetni, a portást majd keresztülsöpörte a kifelé tóduló tömeg az ajtó zárva hagyott fél szárnyán, a kocsiosztályokban harczot kellett víni ülőhelyekért, és két mozdony prüszkölve, mozogva indult neki a hosszú vonat előtt. Válogatott közönséget említek, mert a képviselőház, akadémia, Kisfaludy-társaság, az irodalomnak számos képviselője és lelkes tisztelgők voltak jelen, de egyszersmind sajnálva kell bevallanom, hogy azok közül, kikre amaz epithetont többnyire illeszteni szoktuk: a nők közül alig egy-kettő utazott e vonaton, kis számmal, de szép buzgósággal jelképezvén, hogy mégis vannak nőink, akiket egy kis szél, egy kis kényelmetlenség nem riaszt vissza, kik minden vonatot kéj vonatnak tekintenek, mikor arról van szó, hogy a „Szózat" és „Szép Ilonka" írója emlékének a tiszteletet megadjuk. Pár órai robogás után beértünk a fehérvári indóházba. Attilás, sastollas és kardos fiatalság élén Zsömböly Ede várta ott a képviselőház és az akadémia küldötteit, és mint Székesfehérvár ez idő szerinti főbirája, az ünnepély fontosságának emelkedett szavakban adva kifejezést, lelkesülten ajánlá fel egész Fehérvár vendégszeretetét a fővárosi vendégeknek. Szavaira Lónyay Menyhért és Zsyk Károly felelt, ez utóbbi mondván, hogy az országgyűlésnek a közvélemény támogatására van szüksége s e közvélemény nyilvánulásának tekinti Fehérvár főbirájának a város nevében mondott szavait. Aztán kocsikra ültek a vendégek és az ifjak vezetése mellett szállásaikra oszoltak. Pihenésre azonban nem volt idő. Rákondultak a harangok és a közönség, végtelen hullámzatban vonult a czisztercziek temploma felé (kik átalában élénk részt vettek az ünnepélyben, magyaros vendégszeretettel voltak vendégeik iránt és külön ünnepi versezetet ontottak széta leleplezés alkalmával). Rezucsek zirczi apát diszes segédlettel, engesztelő miseáldozatot mutatott be a dicsimű emlékeért, az orgona és vonó hangszerek hangjai szent áhitatra indítottak s kellemes öszhangzatu énekkarból buzditólag emelkedett ki Madaras baritonja és Eltérné asszony szép mezzosoprán hangja. A itteni tiszteletről fényes vonalban indultak Vörösmarty emlékének tisztelői, lobogókkal, szőnyegekkel és mosolygó arczokkal egész a háztetőkig feldíszített házsorok között, a szobor terére. Mától fogva Vörösmarty térnek nevezik ezt, (rajzát a V. U. mult száma közlötte) de bátran nevezhetnék egyetértés terének is, mert — mint a szoborbizottmány jelentéséből az ország értesült — mikor arról volt szó, hogy a megye téri TARHA Z. palotái közti szűk helyen, vagy ez akkor még igen elhagyatott téren emeltessék-e a szobort a háztulajdonosok közt nemes verseny keletkezett kiépítésére, feldíszitésére, és valóban a keleti oldalán elvonuló házsor oly egybevágó és kellemes, hogy csak összebeszélés és egyetértés által lehetett ilyenné tenni. E tér közepén, szemmel északnak, áll Vörösmarty érczszobra, melynek rajzát és leirását már vették e lap olvasói. Körötte elég tágas tér van, még most csak gerendával és léczczel tojásdadan bekerítve, hogy rajta idővel gyepágyakat, virágtelepkéket és a szobor perspektívájának szemmetartása mellett bokrozatot lehessen alakítani körbe a megyeház felől, magas diadalkapun lehetett bejutni, mely zöld lombokból egyszerűn, de ízléssel volt fonva, és fenn a nemzet szivéből vett e jelszavakat ragyogtatta: „Isten áldd mg a magyart" és „Hazádnak rendületlenül légy hive, oh magyar". A szobortól két oldalt csinos lugasok, és ezek vonalán állványok voltak felállítva. Az előbbiek jobbról a képviselők, egyéb méltóságok és a szoborbizottmány tagjai, balról az irodalom összes képviselői számára. Gyakran láttuk a szemeket e lugasok alá tévedezni kétségkívül a költő özvegyét, leányait, és azon férfiút keresték ott, ki nevét, mit mindennel, a mi nálunk jeles és nagy, a Vörösmarty névvel is elválhatlanul fűzte ösze. A család azonban, a költő fián kivül, hiányzott, hit szerint betegség miatt, a gyermekek nagy nevü gyámját, Deák Ferenczet pedig országos ügyek tartották Pesten. Az állványokon ünnepies nézősereg. Mindenfelé lobogók, az ország, a megye és a város szinei el. A rendet itt és az egész ünnepélyen pesti jogászok és fehérvári tanuló ifjúság tartotta volna fel ha fáradozását a nézőközönség példás magaviselete fölöslegessé nem teszi és koronájául nem szolgál a rendezésnek, mely ügyes vezetőre és buzgó közreműködőkre mutat. Nem szabad e helyen említetlenül hagynunk a fehérvári rendapródok daliás alakjait, melyek csaknem hihetetlenné tették, hogy Fehérvárott csupán algymnasium van. Maga az ünnepély a himnusz eléneklésével kezdődött. Aztán gr. Zichy Jenő mint a szobor első indítványozója és a szoborbizottmány elnöke lépett az emelvényre, melynek fődiszét Vörösmarty műveinek koszorúzott gyűjteménye képezé, és lelkesülten lelkesitő szavakkal megnyitá a beszédek sorozatát. Nem tartozik e tudósitás keretébe, az elmondott alkalmi beszédeket szó szeint közölnünk, csupán arra szorítkozunk, hogy azok hatását ecseteljük e helyen. E hatás már csak a hallgatók kedélyhangulatánál fogva is nagy és méltó volt a beszédek tárgyához és eszméihez. Tóth Lőrincz emelkedett szavai, Toldy Ferencz érzelemdus előadása, telve e két jeles sziv hangjaival és az ünnepelt műveiből vett idézetekkel, és kiegészitve ama baráti viszony köztudomásával, melyben a szónokok a megdicsőülthöz állottak, maradandó benyomásává tették beszédeiket. Még előbb azonban jött a szoborbizottmány jelentése, előadja az ismert nevű Fekete János által, ki bámulatosan tudta a tárgyánál fogva száraz jelentését érdekessé tenni, és erőteljes hangja és törzsökös, vállas, nagy szakállú barna alakjával egyaránt emelte a hatást. Toldy után Boross Mihály, Nyilas Samu és Egressy Gábor Udvardy Géza pályadijazott költeményét szavalta. Végül Zsömböly Edt, a ki mindenütt jelen van és mindenütt helyén van Fehérvárott, mondá ki a hatósági végzést, mely szerint a tér, melyen a szobor áll, ezentúl Vörösmarty-térnek neveztetik. Gr. Zichy Jenő beszéde közben lehullott a lepel a szoborról, megrendült a Szózat magasztos dallama, megdördültek az ágyuk, és harsány éljenzés adá át a nemzeti irodalom büszkeségének emlékszobrát az utókornak. Ez éljenzés a honfiérzelem hatalmas ágyúhangjaként dörgött át az egész ünnepélyen, a közel állóktól átszármazott a távolabbiakra, megkapott és felemelt minden szebb elmét, minden kitűnő nevet, különösen az egekig emelé Deák Ferenciét, ki oly hn barátja volt az elhunytnak, oly tevékeny gyámja lett utódainak, és oly bámulatosan tudja annak eszméit tényekké varázsolni. A lelkesült éljenzés a szobor teréről d. u. két órakor a lövöldébe költözött át, melynek tágas, diszes és igen czélszerü teremében fényes társasebéd volt rendezve háromszáz személyre. Csinos megyei huszárok és bugyogós pinczérek ízletes étkeket hordtak körül, a zene harsogott, Csóka zamatos fehér és Villány szivós vörös borában felfelé ment a gyöngy, pezsgett Champagne hamisítatlan terméke, derült társalgásba elegyedett a vendégsereg, időnkint harsány éjjenekbe törvén ki a haza, a legelső magyar ember a király, az országgyűlés, az unió, Fehérvár, Deák, Arany, Tompa, Gyulai, a fehérvári nők s más kitűnőink és szeretteink említésére. Felolvastak három távsürgönyt is, két németet Budáról és Abaujból és egy magyart Londonból, jeléül annak, hogy Vörösmarty emlékét nemcsak Fehérvárott, de az egész országban, sőt a távol világban is ünneplik, ameddig csak magyar sziv dobog. Azután visszaszállingózott a társaság a szobor terére, hol a két lugast, női szép kezek azalatt gyümölcsös kertté alakitották. Lelkes fehérvári nők árultak e két bazárban egyes tárgyakat a szobor körül alakitandó rácsozat javára s ha elmondjuk, hogy b. Splényi Ödönné és Gebhardné kezelték a pénztárt, s Molnár Juliski, Balassa Zsófi, Roh Lóri és Mariska, Návesy Katiza és Vilma Szilcs Ete, Jolán és Vilma, Vetzel Karolin, Décsey Ida, Pintér Karolin, Horváth Böske, Meszlényi Rózsa, Guttman Ott, Gebhard Rózsa, és Eltér Eliz alkudoztak szép szemeikkel, érthetővé lesz előttünk, hogy a szabott áru tárgyakon kívül egy szivarért szemünk láttára fizettek öt forintot és pár óra alatt a bazár, ámbár a legtöbben a hat órai vonattal hazautaztak, sokat látogatás tartóztatott el, no meg hogy a pénz sem nagyon bő most az országban, — 1100 ftot 20 frankot és egy aranyat vett be. Ennyi fáradozás után természetesen pihenés kellett a nőknek , s hol pihenhettek volna meg jobban, mint tánczvigalomban. A lövölde terme ebéd után bálteremmé alakittaték, környéke temérdek lámpától ragyogott, és azok, a kiknek szemei még jobban ragyogtak, meg azok, kiknek szemeit e ragyogás kápráztatni szokta, oly hosszu kocsisorban repültek felé, melyhez csak egyegy fővárosi mágnás hangversenyét lehet hasonlitni. A 782 báli vendég koszorújába a honfihűségről hires fehérvári és az intelligentiájáról hires fehérmegyei hölgyek képezék a virágokat, s kétségkívül az ő érdemük, hogy a Zsömböristák és Detrikisták elfeledték incarnatus viszálkodásukat, az Opportunität jogfolytonosságba olvadt fel, a jogfolytonosság opportunus lett, a rang válaszfalai összeomlottak és romjaik alá temették a feszültséget. Lehetnek, kik talán a tánczterem szűk voltán zúgolódtak; mi, akik tánczos nem vagyunk, homálytalan jó emléket hoztunk e bálból magunkkal. Más irányban ugyan, de nem kevésbbé emlékezetes marad előtünk mindenkor a leleplezési ünnepély, mely meghatóan magasztos, és buzdítóan szabatos volt, s mely által a fehérváriak — valamint a fogadás által vendégszeretetüket — bebizonyították, hogy a hazafiaságnak nem csak érzésében, de kifejezésében is az elsők közé tartoznak e hazában. Kunsági. PROKOSMARTI ÜNNEPÉLY SZ.-FEHÉRVÁROTT ^ISHIa&i i/kw (1866. május 6-dikán.)