Vasárnapi Ujság – 1867
1867-10-20 / 42. szám - A Petőfi-ünnep Félegyházán 519. oldal / Vegyes tartalmu
.519 végett előterjesztett s tárgyalás alá is vétetett, melynek alkalmával ismét felújult azon kérdés, vajon a magán- vagy hallgató rendszer fogadtassék-e el. Nagy tudományt, széles tárgyismeretet visszatükröző szónoklatokra adott ez alkalmat mélyebben bocsátkoztak a kérdés fejtegetésébe gr. Apponyi György, gr. Barkóczy János, gr. Szécsen Antal, b. Eötvös József, ez utóbbi a hallgató rendszert pártolva. A vitáknak eredménye az lett, hogy mind a főrendek, mind a KK. és KR. a magánrendszerben egyeztek meg; érdemleges tárgyalás alá vétetvén azonban a javaslat, csakhamar nevezetes véleménykülönbség támadt az alsó- és felsőház között, az előlegesen felállítandó minta-börtönök száma, helyes a költségek iránt; ezekben megegyezhetés nélkül eltelt az idő, míglen az országgyűlés 274. ülés után 1844. nov. 13-kán feloszlott, s a javaslat javaslat maradt, valósítása egy jobb időre halasztatván. Onnan időről időre, mint hónába ismét eljövendő." — „Nem rég az ideje — úgymond Sárváry Jakab — hogy latinul szerkesztett Ítéleteink a bűnöst ad squallores carcerum kárhoztatták, miből ugy látszik, mintha maguk a bírák is a szennyet és tisztátalanságot a börtön lényeges tulajdonságának hitték volna. Micsoda, ha ily vélemény mellett a tömlöczök nagyobbára mind szurtosak és nedvesek voltak, melyeknek nyirka és férgei ellen zsiros ingnemübe kellett és kell rabjainknak átöltözni, micsoda, ha ezen boldogtalan vermek legkeményebb télben is vagy nem süttettek, vagy a bennök a nélkül is megvesztegetett levegő eleven szén fojtó gőzével szaporíttatott? Igy Zsoldos Ignácz azt mondja: „Börtöneinkben gyakran a zugok oly tömvék, hogy vannak esetek, melyekben a szerencsétlenek egyszerre soha sem, hanem csak sorban egymásután fekhetnek le." Egy más helyt pedig: „Fogházainkban nőnembeli rabjainkra nézve botránkozással lehete tapasztalni, hogy ezek, kivált a számos (számtalan) korbácsütésektől való igen természetes félelemből, magokat sok minden rendű, rangú, szolgálatos állapotú férfiak által készakarva s alkalmat keresve meg szokták terhesittetni." — Szépen mondja erre vonatkozólag báró Eötvös: „Magános ember egészen jó vagy egészen rész nincsen, a társaság azzá teheti. A haza pillanatokra is tenné, a tömlöcz ördöggé." Fogházaink ezen legszembeszökőbb hibáin javítani a kormány időről időre egyes intézkedéseket főn; erre vonatkozó felsőbb rendeleteket különösen a mult század 2-dik felében találunk nagyobb számmal, midőn a börtönjavítás a külföldön megpendített kérdésének viszhangjai hozzánk is áthatottak. Igy egy főispáni utasítás 1751. máj. 18-tól elrendeli, miszerint a hatóságok kellően felszerelt börtönökről gondoskodjanak. Néhány helytartótanácsi körlevél is kelt e tárgyban, s kötelességévé teszi a hatóságoknak a foglyok kellő őrködése iránt intézkedni, (1761. márcz. 26-án stb.) a férfiakat a nőktől, a nagyobb gonosztevőket a kisebb bűnösöktől elkülöníteni, (1783. ápril 5., 1819. febr. 13. 5220. sz.) mindnyájokat vallási és erkölcsi oktatásban, arra alkalmazandó lelkészek által részesittetni (1819. febr. 23. 5220. sz. 1820. decz. 12. 31137. szám). A törvényhozás terén a börtönök javitásának kérdését először az 1825 /7-ki országgyűlés alkalmával látjuk felmerülni. Rég érezte ugyanis Magyarország egy rendszeres, büntető törvénykönyvnek hiányát; ezen segitendő az 179 °,-iki 67. t. cz. egy büntető törvénykönyv kidolgozására bizottságot nevezett ki, melynek munkálatát az 1825 — 27-ki 8. t. cz. által kinevezett bizottság révén vizsgálat alá, ezt félrevetendőnek s egy újnak kidolgozását szükségesnek határozta, s egyszersmind a börtönök szomorú állapotáról meggyőződve, kerületi börtönöknek felállítását javallotta. Ezen bizottmány munkálatai az 183%-ki országgyűlés elé terjesztettek ugyan, de tárgyalás alá nem kerültek. Az 1840. 5. törvényczikkben a közhajtás végre kifejezést nyert, szavai szerint: „A büntető törvénykönyvvel várhatatlan kapcsolatban lévő büntető és javitó rendszer behozása iránti kimeritő véleményadás végett országos választmány neveztetett ki. 1. §. Ezen választmány tekintetbe vévén a külföld jelesebb büntető s javitó börtöneinek elrendezését, javaslatot készítsen az ország különös körülményeihez képest azon rendszernek legczélirányosabb módon, mi alakban lehető alkalmazása, az e végből szükséges fogházaknak hol, mennyi számban és mi módon felállítása, azoknak felállítására, belső igazgatására és fentartására megkívántató költségeknek a lehetőségig közelitő kiszámitása felől, s aziránt is, hogy azon költségek honnan fedeztessenek." A választmány tagjai Ö Felsége kegyelmes jóváhagyásával neveztettek ki. Az országos választmány Pesten 1841. decz. 1-én megkezdé üléseit. Az ötödik ülésben decz. 13-kán került a különféle börtönrendszerek megvitatása szőnyegre; előadatván a különféle nézetek s a mellettök harczoló érvek, a választmány kimondá, hogy: „Legyen bár maga a büntetés a rabnak javítása, vagy ha ez talán elérhető nem volna, annak elkerülése a czél, hogy inkább elromolva a tömlöczből ki ne jöjjön, a magánrendszer az, mely már a maga alkotó és lényeges részei által kezességet nyújt az iránt, hogy büntető jellemét elveszteni nem fogja, más részről pedig a szigorúságnak az emberiség parancsánali összeköttetését lehetővé teszi." A javaslat az 1843. évi máj. 14-én Pozsonyba összehitt országgyűlésének, a királyi propositiók első pontja szerint tárgyalás és határozathozatal A Petőfi-ünnep Félegyházán (Október 13-kán). Az ünnep részleteit, rövid vázlatban már a „Politikai Újdonságok" legutóbbi számában közöltük. Most inkább az egésznek szelleméről és saját benyomásainkról akarunk számot adni. Az egyszerű kún város, büszkén abban, hogy a legnagyobb magyar költő bölcsőjét ringatható, első rendezett ünnepet nevének. Volt már Kazinczy-, Széchenyi-, Dessewffy-, Vörösmarty-, Katona-ünnep; akadémia és Kisfaludy-társaság évről évre emlékbeszédekkel ülik jeleseik emlékezetét. Még csak Petőfiről nem volt más kép, mint az irodalom holt betűiben szó. S jól esik szívünknek, hogy a tudósok és írók mulasztását a nép hozza helyre, azon költő emlékezete körül, ki kiválólag s mindenek felett a nép költője volt. Tisztelet s elismerés érezte Félegyházának, mert bár az emléktábla eszméje Reményitől eredt, de az ünnepély egészen a félegyháziak gondolata, s övék a kivitel érdeme is. Azt vártuk, hogy a nép részéről jött kezdeményt az irodalom tömegesen fogja követni. Azt hittük, Pest s kivált irodalmi köre rajt fog kibocsátni magából , a kik annyiszor magasztalták (és utánozták) Petőfit, 8 a kik annyiszor esküdtek nevére s vallák az ő irányát az egyedül idvezitőnek, — és viszont a legújabb költői nemzedék, mely őt már csak műveiből ismeri s most módja vala kegyeletét leróni iránta és úgy szólva közvetlenül tenni le szobrára szerény koszorúját: — azt reméltük, mind, mind ott lesznek. Az akadémia, a Kisfaludy-társaság (egyiknek sem volt tagja) elküldé küldöttségét. Az összes irodalomból, Maszák Hugó journalista barátunkon kivül, egyetlen egy lélek sem jelent meg, mert az ünnepélyen szereplő három költőt, s az említett küldötteket, kiknek száma mindössze is háromra olvadt, csak nem számithatom. . . . Az irodalom, a költők berkéből így sietett egy zöld ágacskát vinni örök büszkeségének márvány-homlokára!! A honvédek (Petőfi honvéd is volt) aránylag sokkal buzgóbbak voltak. Elnökük, Perczel Mór vezetése alatt, jeles tagjaikból küldöttek képviselőket az irodalmi ünnepélyre. Igaz, most a honvédeké a világ; ők a nap hősei, s mintha Petőfit is inkább mint honvédet, semmint költőt kellene ünnepelni—emlékszobra körül egész kis honvédünnep fejlődött. Perczeit útjában Kecskeméten nagy ovatióval fogadták; Félegyházán csak őt üdvözölték; az írók (maguk is hátravonulva, mintha szégyenlenék, hogy oly kevesen jöttek királyuk tiszteletére) alig vétettek számba; a tábornokot négy lovas hintón röpítették a városba, a kerületi házhoz, a tudósok lakószekéren döczöo otek szűk szállásukra; az emlékversben a honvédstrófát tapsolták meg legjobban; s az ebédnél sokkal több toaszt és éljen szólott a tábornoknak és a honvédeknek, mint a múzsáknak és költőknek. Mondom: a honvédeknek áll most a világ; ez a levegőben van. Aztán Perczel tábornok nnsége oly megnyerő , oly lebilincselő, egy harcza oly átszellemült, egész lénye oly sensitiv s mégis erélyes — hogy önkénytelen nyilatkozik iránta a tiszteletnél — melyet múltja érdemel — sokkal több: a részvét számüzöttsége iránt s a gyöngéd szeretet személyéhez. Igy ő lett Petőfi mellett az ünnepély másik központja s az ünnepeltség másik tárgya. De bizonyos, hogy ha az irodalom is tábornokai által lett volna képviselve, ha Aranyt, Tompát, Jókait láthattuk volna itt, környezve egész sereg fiatal erőtől, az oroszlánrészt igen kétségessé tették volna a kard emberének. És már most az ok, hogy az ünnepély némileg elvesztette saját jelentőségét, vagy legalább más árnyalatot nyert? Az idő kedvezett az ünnepélynek. Az előtte való esők megtisztiták a jeget s elverték a port. A ház előtti tér igen alkalmas helyiség volt; a nép nagy részvétet tanusitott. Elől, ülőhelyeken a miveltebb osztály, mögöttük ezerek állottak. A tábla még le volt leplezve; előtte emelvényen Kugler sikerült szobra állt, várva koszorúit azon 14 centes leánytól, kik kétfelől foglaltak helyet. Balra az emelvény, a szónokok számára; jobbra az első pad, a kerület és a testületek küldöttségeinek. Fazekas A. ügyvéd, Petőfi gyermekkori játszótársa melegen emlékezett meg a költőről, érdekes előadásában. Reményi, a tábla s egyszersmind a Petőfi-szobor keletkezési történetéről nyújtott kimerítő felvilágosítást. Szász Károly költeményét mai számunkban veszik olvasóink. Szabados jeles fiatal költőnk kitűnő költeményéből, mely tele van szépségekkel, mik az egész compositio gyöngébb voltát nagyon elfeledtetik, egy pár szép részletet ide vetünk: — nincs a ki fencsapongó kedvünk1 S néma búnk ugy tudná festeni, Ostorozni, a mi gyarló bennünk, Dicsőitni, a mi isteni, házudulni férfi gyávaságra, Buzdítani honvédő csatára, S ha meghajlik és lemond magáról, Felrázni a nemzetet álmából! A költemény végén így szól: — e hon határa Szűk bezárni az ö nagy nevét, Fölemelte őt a hir karjára, Mint az anya kedvencz gyermekét. Dalát hallja róna, hegy, völgy, tenger, S a vén idő hozzá nyúlni nem mer, Nem tépi le a hírnek karjáról, Hisz maga is megifjult daláról, Losonczi költeményéről, a költő iránti tiszteletből, csak annyit jegyzünk meg, hogy nem volt alkalomszerű. A dalárda, ha nem is kifogástalan művészettel, dicséretesen működött. Az egész ünnepélyen s az azt követett ebédnél, színházban és tánczvigalmon, a szellem élénk, a hangulat emelkedett volt. A lakomára két távoli, lelkesítő üdvözlet is érkezett. Egyik Joó János küldeménye Egerből, ki egy akó vöröset külde Petőfi tiszteletére; ugyanő vált ki egykor Vörösmarty „Rosz borára" az egri jó bort küldötte volt. A másik a nemz. szinház lelkes tagjainak táviratiüdvözlete volt, kik az uj darab miatt nem jöhettek személyesen. — A színházban Reményi és Füredi villanyozták föl a közönséget, azaz bűbájos hegedűjével, ez érzelemteljes népdalaival. Egy szóval szép nap volt nekünk, kik jelen voltunk, akik el nem jöttek: bánhatják, mert elmulasztottak egy szép napot; sőt részben röstellhetik is, mert elmulasztottak egy kötelességet. —á —r — Egyvereg. ** (Türr tábornok és neje,) konstantinápolyi fogadtatásáról érdekes közléseket irnak. Mind az Ó-, mind az uj török part nagyon kitünteté a ritka vendégeket. Giritli (krétai) Mustafa basa bosporus-parti gyönyörű nyári lakán több mint száz nő, gazdag keleti öltönyben, a lépcsőkön felállítva várta Türrnét, kit az öreg ur maga kisért a hárembe, hol a főbb basák nejei, rangjukhoz illőleg igazi királyi pompával és kitüntetéssel fogadták. Türr tábornok azalatt a basák közt mulatott és politizált. Szállásán (Péra angol hotelében) régi barátain kívül számos küldöttséget fogadott. A törököket, bölcs tapintattal, a nemzetiségek kielégítésének szükségéről igyekezett meggyőzni; a nemzetiségek küldötteit pedig engesztelékenységre s a muszkátók óvakodásra intette. Türr a nagy követekkel, Halim és Mustafa Fazil egyptomi herczegekkel és Daim Huszein hires cserkesz főnökkel is találkozott. Türrné a Giritli Mustafa basa háremjén kivül még Kabuli basa háremjét is (hol a nyáron Reményi játszott) meglátogatá; igen megkedvelte a török nőket, kik közül többet franczia nyelven társalgott. ** (Befagyott ablakok.) Hogy olvasóinknak a közelgő fagyok alkalmával kilátások a szabadba borús ne legyen, közöljük velők az Oroszországban szokásos módot, az ablakok jegét felolvasztani. Szivacsot mártanak olyan vizbe, melyben főzött só olvasztatott fel s ezzel megmossák a befagyott helyeket. Néhány pillanat alatt a jég eltűnik és a viz lefut.