Vasárnapi Ujság – 1868

11. Eredeti levelezések - Eredeti levelek Chinából. I. II. Gróf Bethlen Ödön - 591. oldal

is, a legegyszerűbb számítás meggyőzhet bennün­ket e felől, hogy most, midőn a 20 év előtti 1 mil­lió helyett 16 millió mérő kerül külföldre, nem az a gazdálkodásmód uralkodik e föld felett, mint századokkal ez­előtt. A talajnak a termésben elvitt erejét mind az utolsó fillérig meg kell neki téríteni, ha bőkezű­ségét tovább is élvezni akarjuk. A jó mivelés által a termés légnemű alkatrészei ugyan visszapótol­tathatnak, de az ásványneműek soha. Ezt csak hasonló ásványnemek rá­hordása által lehet esz­közölni. Mi lesz már most eredménye azon eljá­rásnak, mely mindig többet és többet visz el, de vissza semmit sem ad a földnek. Kétségkívül az, mit Ditz jövendöl, hogy t. i. eljön majd az idő, midőn a magyar trágyáért adja ki azon pénzt a külföldnek, melyet most tőle jó magyar búzáért és szép lovakért bekap. S ez szép nyereség lesz! Ezért igen óhajtandó volna, hogy minél előbb oly ipar fejlődjék ki a magyar földön, mely annak termékeit ide bent emésztené meg; de ha még ez nem lehetséges, okos eljárás mellett a termésnek külföldön elárusítása sem volna oly nagy baj, mint átalában hiszik. Ha a gazda eladott termésének árát egy részben a földből kivett tőkének tekinti s mint ilyet más alakban, gazdasági eszközökben s trá­gyában abba újra visszafekteti — nem ássa alá jövőjét, mert gazdálkodása mind intensivebb lesz, az újabb tapasztalások pedig azt mutatják, hogy — Carey szerint — intensiv gazdálkodással még csekély termő­erejű talajon is lehet folyvást jó, sőt több és több jövedelmet aratni. E helyett azonban nálunk a legtöbb gazda a gabona árát egészen a pénz és munka tiszta jöve­delmének tekinti,­­ sok esetben még arra sem tartja kötelességének fordítani belőle, hogy saját termelésű trágyáját földére kihordassa. Azon ellenvetés, hogy bármennyit termesztenek is, a kövér magyar földeken erre még nincsen szükség, sőt a nélkül is megdűl a vetés,­­ nem áll, mert ez utóbbi tény nem a föld kövérségének, hanem csak a hibás kezelésnek jele, mivel megmutatta a tapasztalás, hogy még e mellett a sovány földben is megdűl a vetés, okszerű gazdálkodásnál a leg­kövérebb földben sem történik ez meg. De még roszabbul áll a dolog a vízviszonyok­ban történt változásokkal. ,,Egész kis királyság a környék, melyet a Tisza­ szabályozása előtt csaknem évenként elborí­tott, s melynek egy részét huzamosabban elárasztva tartotta. E környéket medre szabályozása s körül­gátlások által csaknem teljesen kicsikarták kezé­ből. A Tisza kanyargásai közel 20 millió forintnyi költségen mintegy 100 átvágással körülbelől 60 mfnyivel rövidíttettek meg vagy fognak s a hatá­ros lapály gátakkal védetett az áradások ellen. A régi kiöntési terület 207­­/2 osztrák vagy 217 földrajzi 3 mfnyi volt. ,,Az 1846 óta folyamatban lévő Tisza-szabá­lyozás tehát nem csupán tanúbizonyság a mellett, hogy a magyar nemzet elegendő tetterővel bír, nagyszerű eszmék- s vállalatoknak nemcsak ter­vezésére és végrehajtására, hanem közvetlen nagy eredményre is vezetett az, 200 em­rdnél többet ra­gadván ki az áradások hatalma alól. Azonban úgy látszik mégis, nagyon is egyoldalúlag csak a meg­hódított mértföldeket vették számításba s csak nagy későn látták be, mikép a víz lecsapolása által a talajt részben elrontották, nemhogy javították volna. A viz átkát jól ismerték, áldását csak hiányá­ból kezdték ismerni. Sok határ, mely a szabályozás előtt el volt öntve, a kiszárítás után merőben ter­méketlen len, holott elébb legalább nádasfenék vala. Sok mezőség, kivált a sziksótartalmuak, melyeknek a Tisza mentén oly nagy mennyiséget találni, termékenységéhez sokkal több nedvessé­get igényel, mint a mocsártalanitás utáni; az elébb termékeny határok meddőkké lettek, mióta nem önt ki rajtuk a folyam vagy legalább növényzetük gyökereihez közelebb nem hajtja a talaj vizét. Igy pl. elvesztette a Debreczen melletti hortobágyi puszta zöld legelőit a Tisza-szabályozás óta s ottan-ottan kopár sivataggá változott." „Magyarországon nagyon is sok nedvesség­nek kell a talajban lenni, hogy a légköri csapa­dékokbeli fogyatkozásokat kiegyenlítse," É­s mi a lázasan megindított kiszáraztatások kedvéért minden áron oda működtünk, hogy folyóink víz­tartalma minél gyorsabban juthasson ki ez Alföld­ről a tenger felé,­­ így nagy költséggel semmiért igyekezvén megfosztani magunkat mezőgazdasági o-' o o o o tőkénk egyik nevezetes részétől, a talaj nedves­ségétől. A természet adott minden ily fekvésű talaj­nak, mint a magyar Alföld, ily futású vizeket, mint a mi Tiszánk és Berettyónk volt,­­­s ez magasabb szempontokból, s nagyobb előrelátással történt, mint az ember gondolta. Mi a viszonyok teljes ismerete nélkül az egyszerű gátemelések helyett nagyon is erősen benyúltunk a természet kerekei közé, s most, midőn a magyar talajvíz mindinkább eltűnése, a nyári szárazságok mind égetőbbé emelkedése, s ezzel összefüggőleg a magyar klímának, mely a nélkül is a szélsőségekre volt hajlandó, mind gyakoribb kicsapongása napról napra érezhetőbb lesz; kérdés, vájjon nem fog­ják-e azok a kezeinket összetörni, mielőtt azokat kivonhatnánk közülök. Bizonynyal jó lett volna, ha amaz időben is úgy ismertük volna már eme viszonyokat, mint most Detznek nagybecsű mun­kája után. Dapsy L. Eredeti levelek Cininából. A világutjára csak nemrég megindult kelet­ázsiai expeditiótól még sokáig kell várnunk az érdekes tudósításokra. Addig is azonban alkal­munk van, egy arra utazó fi­atal hazánkfiától, a földgömb másik oldaláról, a mesés Chinából némi tudósításokat közölni. Gr. Bethlen Ödön, a trieszti tengerész-akadémia volt növendéke, jelenleg egy kereskedelmi hajón mint gyakornok utazza a világtengereket s közelebbről Chinából érkeztek levelei. E levelekből, melyek bár néhány hónap előtti keltűek, de érdekességüket a nagy távol s messzi út csak növelte,van szerencsénk olvasóink­kal közölni a következő töredékeket. I. Hong-Kong, 1868. junius 25. Június 15-én ide megérkezve, felette megör­vendeztetett egy otthonról jött levél, melyet az osztrák konzulnál találtam; mult évi november óta ő volt az első tudósítás hazulról. Cardiffról irt levelemből tudjátok odavaló megérkezésemet: január 24 én indultunk el onnan, azonban a kedvezőtlen szelek miatt újra vissza­tértünk s kénytelenek voltunk három hétig a bris­toli csatornában horgonyon vesztegelni, míg febr. 13-án végre csakugyan útnak indulhattunk. Ez idő óta nem írhattam, mert Cardifftől egész Hong Kongig nem kötöttünk ki, csupán a Lunda szorosban, de itt is valami idegen ember discretiójára kellett volna bízni levelemet, nem lévén ottan postaállomás. Idegen hajókkal sem közlekedtünk sehol. Jó szelekkel gyorsan átutaztuk az Atlanti-óc­eánt, márczius 2-án Cap­verde, 2- án pedig Trinidad szigetek láttában haladtunk; az Aequa­tort pedig márczius 15 kén léptük át, mit a tik­kasztó meleg s a számtalan záporeső eléggé érez­tettek velünk. Utunknak ezen első fele volt leg­szebb, mert a Jóreménység-fokához közeledve igen csúnya idők állottak be s két erős szélvészt állottunk ki, melyek mindenike több napig tartott. Mivel ezeket prózailag nem lehet, költőileg pedig igen nehéz volna leírni, jobbnak tartom el­hallgatni, csak annyit említve meg, hogy a hullá­mok 35 —40 lábnyira emelkedtek, s gyakran oly erővel jöttek a hajó ellen, hogy ennek minden szöge rezgett s a fedélzetet melynek kerítése 5 láb magas, egészen ellepte a viz. Ilyenkor minden­kinek az árboczokhoz kellett fogódzni, mert a rop­pant víztömeg, mely a hajó hunykódása miatt erőt nyer, könnyen magával sodorhat. Egy hullám a legnagyobb csolnakunkat eltörte, s helyéből ki­mozdította, daczára annak, hogy számtalan vastag kötéllel volt oda kötve. Ezen napokon egyetlen útitársaink az alb­a­troszok voltak. Ez óriás vízimadarak hazája a Jóreménység-foka és környéke, s jó vagy rosz időben mindig a szabad tengeren láthatók. A sze-D­e­gény tengerészre, midőn széllel és vizzel küzdve oly elhagyatottnak érzi magát, igen jó benyomást tesz ez élőlények jelenléte. Alkalmunk volt kö­zülök két példányt fogni horoggal; a nagyobbik egyik szárny hegyétől a másikig 14 láb átmérőjű volt. E madár melltollai Európában nagyon kere­settek s női diszítményekre használtatnak; nem hiszem azonban, hogy egész Pestig eljutottak volna. Ugyanez időtájban ünnepeltük húsvét nap­ját; szerencsénkre szép időnk volt e napon, a mi megengedte, hogy legalább asztalnál ülve ebé­deljünk, mit a hajó erős hánykódása miatt már két hét óta nem tehettünk. Egy angol hajó vitor­lázván közelünkbe, kitettük minden zászlónkat, a­mit ő is utánzott. 8 délben, mikor a három nap óta néma harangokat újra használják,­­ a hajó­haranggal egyidőben ágyúink is megszólaltak, igaz, hogy egy-egy hullám a fedélzetre csapva ágyúinkat is megvizezte, úgy, hogy kénytelenek voltunk az ágyuk torkát égő kőszéndarabokkal szárítani ki. A Jóreménység-fokától a Sumátráig levő 5000 mérföldön 30 nap alatt haladtunk át a foly­ton fúvó nyugati szelek segítségével, útközben látva szt.­Pál szigetét. Végre május 23 k án a Sunda-sorosba értünk, mely Sumatra s Jáva szi­getek közt fekszik, s 100 napi út után legelőször léptünk szárazföldre , közlekedtünk emberekkel. E napon láttam legelőször a tropikus növényzetet egész pompájában, valamint Jáva lakosait, kik az általuk készített csinos csolnakokban jöttek ha­jónkhoz s ananas, banána, mangó s egyéb általam legelőször látott s ízlelt gyümölcsöket, úgyszintén mijom, papagály, teknősbéka s más állatokat ajánlottak megvételre. Néhány roszul kiejtett angol szót is hallottam tőlük. Jáva lakosai a malaji fajhoz tartoznak, de azért nem beszélnek malajul, saját nyelvük lévén. Alacsony termetűek, testök sárgás barna, ajkuk vastag, orruk rövid, de széles, hajzatuk gyapjas. Öltözetük nagyon egyszerű: komikus alakú szal­makalap, mely legalább 2 láb átmérőjű; vékony szövetű ing, mely térdekig nyúlik le és nadrág. Jávától egész Hong-Kongba érkezésünkig semmi nevezetes esemény nem történt. Folyó hó 15-én délelőtt a kikötőben horgonyt vetettünk, 124 napi út után, a­mi igen szerencsés útnak mondható, mert Angolországból ugyan e napon érkező hajók 160, sőt egyikök 215 napi utat tett. Hála isten, fris egészséges vagyok, daczára hogy a mult hónapokban annyi különbő éghajla­tot cseréltem, s most a kiállhatatlan meleg miatt sokat izzadok A villám mint aranymives. Francziaországban Nantes város egyik híd­ján múlt jul. 25-én késő estre ép akkor haladt át egy úri ember, midőn javában dühöngött a vihar, s egyszer csak egy pillanatra ő is fényes felhő által látta magát körölvéve, a nélkül azonban, hogy legkisebb csapást érezett volna. Midőn hazaért s levetkezett, szokása szerint pénzét szá­molta meg, a­midőn észrevette, hogy egy 10 frankos aranya hiányzik, ellenben 10 Centimes ezüstje több darab volt, mint gondolta. Vizsgálgatván tehát a pénzdarabokat, kitűnt, hogy az ezüstök mintegy elhomályosodtak, a 10 frankos arany pedig — mely a tárcza másik rekeszében külön volt az ezüstöktől, — vékony ezüst párával lőn bevonva, de a mely a salétromsavtól hamar leko­pott róla. Tehát a villanyosság hatása alatt az ezüst darabok egy része elpárologtatva szállott át és­ ülepedett le a tárcza szomszéd rekeszében levő aranyra. Hogy az ezüstöt, az aranyat elpárologtatja a villám, az nem ritka, de hogy így bőrön is átszál­lítsa, ez az első eset. Ez ily csudásnak látszik azon másik, nem régi eset is, hogy egy villámtól sújtott birka bő­rének beloldalán a tájék egy részét, a­hol a nyáj állott, lephotografirozva találták. Hasonlólag igen érdekesek Blondeau franczia tudós észlelései a villanyosság hatásáról a növé­nyekre, melyek szerint a borsó-, bab - és búzasze­mek, melyeket csiráztatás végett vízbe áztattak, s néhány p­erczig a villanyfolyam hatásának tettek ki, sokkal hamarabb kezdettek csirázni, mint a nem villanyozottak, s hogy amazok sokkal gyor­sabban és bujábban tenyésztek. Több villanyozott borsószemnél azon különös tünemény fordult elő, hogy megfordítva hajtottak csirát, 917317 t­el­szik a földben maradt s a gyök bujt ki. A gyümölcsnél a villanyosság az érést előmozdította. Sikerült ugyanis almákat, körtéket, baraczkokat ily eljárás mellett puhára érlelni, midőn ugyanazon fáknak nem villanyozott gyümölcsei teljesen éretleneknek bizonyultak. Egyveleg.­ ­ (Az egész földközlekedésügyi statisztikája ) A statisztika legújabb számitásai szerint a föld kerekségének összes vasutain naponként 27 millió mázsa teher és 3 millió ember szállíttatik tova; távírdák utján naponként 58.000 sürgöny külde­tik szét s a levélhordók mindennap 4 millió leve­let hordanak ki a posta­hivatalokból. A világ összes vasutai naponként 8 millió forintot vesznek be, 40,000 darab mozdonyuk és 1 millió 200 ezer darab kocsijuk van s egy millió embernek nyujta-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék