Vasárnapi Ujság – 1869
1869-01-17 / 3. szám - Bem József 3. szám / Arczképek, Külföldiek - Voroniecki Mieczislaw 3. szám / Arczképek, Külföldiek - Vysocki 3. szám / Arczképek, Külföldiek - Lengyelek a magyar szabadságharczban. R–s.: I. Bem (arczkép) 29. oldal / Élet- és jellemrajzok - Csendes tengeri vaspálya: Utvezeték egy mélység fölött 3. szám / Táj- és utiképek, Külföldiek - Csendes tengeri vaspálya: Vasuti hid 3. szám / Táj- és utiképek, Külföldiek - Csendes tengeri vaspálya: Vasuti vonat égő erdőben 3. szám / Táj- és utiképek, Külföldiek
30 részt mondható már magáénak. Az ellenség a világ mind a négy iránya felöl közeledett, egyre szűkebbre szorítván a szabad föld gyűrűjét. Legfenyegetőbb volt a veszedelem Erdély felől, melyből egy talpalatnyi sem volt már miénk a csodálatos erélyű Háromszéken kivül. Mindennap attól lehetett tartani, hogy az Erdélyt meghódított osztrák hadak Nagy-Várad és Debreczen felé nyomulnak. E félelem azonban gyorsan eltűnt, mert Bem 19-én már támadott, az ellenséget megverte, seregébe a bizalom lelkét öntő, 25-kén, karácson ünnepén Kolozsvárra vonul be, kitörő lelkesedéstől kisérve. Villámgyors működésben és az elszántságban páratlan,nem egyszer üldözött háromszoros erőt, ha csak a vele szemben álló rendes hadsereget vesszük, az osztrák sergeket támogató oláh és szász fölkelőket is beszászámítva, 20—30 is juthatott Bem egyetlen emberére akárhányszor. Vakmerő műveletei miatt annyira jutott már február elején, hogy a gyorsan visszaszerzett Erdély újból veszendőben volt. Seredét már csak százával számlálhatta Bem. Ő elvesztette ágyúi nagyobb részét, ugy hogy febr. 7-ikén a szászvárosi csatában már csak kettő volt. Akkor tette azt a kétségbeesett fogást, hogy midőn egy ellenséges katona már ágyujára tette kezét, azt arczul üté eme szavakkal: „Canaille, meine Kanonen will ich haben." Alig lehetett hinni, hogy tarthassa magát addig, mig Debreczenből és a székelyektől segély érkezik. De Bemnek ez sikerült, s habár többfelé szórt serege most sem érte el az ellenség számát a Szebent védő oroszokon kivül is, gyorsan támadóvá vált az üldözőből . Urbánt visszaűzte Bukovinába, márcz. 11-dikén pedig már II.Szeben, az ellenség főfészke előtt állott és azt oroszoktól és osztrákoktól bevette. Attól kezdve Erdély diadalünnepet tart az orosz seregek tömegesebb bejöveteléig. Bem pedig a Bánságban működött, majd az orosznak hátába kerülvén, Moldvába tört, hogy azt fölkelésre birja. Az orosz betörés után is voltak fényes fegyvertényei, de a sokkal nagyobb erőt nem szoritható vissza többé. Utolsó csatáit Erdély földén Segesvárnál (jul. 31.) és Nagy-Szebennél (aug. 6.) vivta. Miután Segesvárnál öldöklő csatában megveretett, a hol Petőfi Sándor is halálát lelte, ottani serege feloszlott, vagy elhullott, a Maros-Vásárhelytt talált erővel még egyszer csapást mért az ellenségre, Szebent újból elfoglalván aug. 5-én. Lüders tábornok már 6-án megtámadta és túlnyomó erejével megverte. Azután a Bánságba sietett, hogy Kossuth kivánatára seregeink fővezérletét átvegye. Temesvárnál aug. 9-dikén már mint fővezér vezette tűzbe a mintegy 35,000 főből álló magyar sereget, mellyel Dembinszky hátrált odáig. Az ütközet a legjobb rendben folyt, midőn Bem a harczosok előtt végig vágtatva lováról leesett és vállát kificzamitá. Ez döntött az egész magyar sereg sorsa fölött. Beállott a végfelosztás, melyet meggátolni nem volt ember többé. Bem még egyszer Erdélybe ment Dévára, de akkor tudta már, hogy Görgei is megadta magát. Nem volt többé lehetőség a harcz folytatására; azért kimenekült török földre, fölvette az izlámot és kevés hátralevő idejét Aleppóban élte le Murád basa név alatt. Nem eszük tér, de egész nagy kötet kellene, leírni részletesen a szabadság emez elszánt bajnokának tetteit. Mikor Erdélybe jött, akkor már hosszú és fényes pálya állott háta megett. Bem József 1795-ben született Galiczia Tarnow városában. Apja ügyvéd és földbirtokos volt; fiát a krakói iskolákban képeztette. Bem 1810-ben, 15 éves korában a varsói katonai intézetbe lépett; onnan a lovas tüzérség sorába állt és 1812-ben Napoleon hadjáratában mint hadnagy vett részt. E hadjárat gyászos vége után visszatért hazájába; ott 1815-ben, a lengyel hadsereg újraszervezésekor szolgálatba lépett s 1819-ben századosi rangot nyert; egyszersmind rá bizták a congreve-röppentyük meghonosítását és kinevezték a varsói tüzériskola tanárává. Tanárnak jeles volt mind tudományáért, mind bánásmódja által; de nem érzett kedvet azon pályához és lemondott. Ezért és mivel minden lehető módon ellenezte a lengyel hadsereg eloroszositását, 1820-tól 1825-ig folyton üldöztetett; háromszor állittatott haditörvényszék elé és elzáratott mindannyiszor szigorú börtönbe. Ha addig nemzetisége és a szabadság szeretete voltak élete irányzói, azután nyert még egy érzetet azokhoz: az orosz gyűlöletét. Több izben kisérte megválni a katonaságtól, de ez csak 1825-ben sikerült. Attól kezdve hat éven át polgári életet élt, gazdasággal és vegyészettel foglalkozván; ezen szakmákba vágólag több munkát is irt. Irodalmi munkásságát különben még katona korában kezdette hadászati müvekkel. 1831-ben kiütött a lengyel forradalom; itt kezdődik Bem nagyobb hirneve. Azonnal fölajánlván szolgálatait, csakhamar nyílt alkalma mind tüzéri tehetsége, mind rettenthetetlen bátorsága kitüntetésére.Május 26-án volt az osztrolenkai véres ütközet, midőn a lengyel sereget egyedül Bem elszántsága menté meg a tökéletes semmivé tételtől. A lengyel sereg már rendetlen futásnak eredett; fedezet nem volt semmi, midőn Bem ütegével puskalövésnyire vágtatott az ellenség elébe és olyan sikerrel kezdett működni, hogy a győzelmes üldözőket feltartóztatá. 80 orosz ágyú volt az ő ütege ellen működtetve, de még sem távozott, míg minden tüzére el nem esett. Ezredessé, majd tábornokká lett ennek következtében és csak két szavazat hiányzott, hogy ő választassák fővezérré Prybinsky tábornok helyett. Varsó eleste után serege egy részével porosz földre ment át és emlékiratot tett közzé a lengyel forradalomról. Poroszországban léte alatt a lengyel emigrácziónak is ő volt feje. Utóbb Párisba ment,onnan pedig 1833-ban Portugaliba Don Pedro segítésére. Azután egész 1848-ig utazással, a tudományok mivelésével és irodalommal töltötte életét, tevékenyen a béke foglalkozásai között is. A 48-iki mozgalmak megindultával Lembergbe sietett, miután pedig ott nem nyílt tér tevékenységének, október 14-én Bécsbe, ahol csakhamar rá bízatott a nemzetőrség vezetése és a város védelme. Megbízatásának derékül megfelelt, habár a bécsi kényeskedő nép épen nem volt ínyére, az ostromló császári seregnek derék csatákat adott, mignem október 28-kán a községtanács feladván a várost, neki nem volt ott helye többé. Ezután jött Magyarországra, vezette az erdélyi hadjáratot és fővezérként egy napig a Temesvárhoz húzódott serget. Miután a magyar szabadságharcz le volt verve, Bem török földre menekült és fölvette az izlamot, mivel reménysége volt, hogy így újból harczolhat az orosszal. Az orosz és osztrák hatalmak követelték a töröktől a magyar menekültek kiadását, a török eleinte habozott és bizonyos oltalmat csak azok részére igért, akik fölveszik az izlámot. Bem ennek következtében vette föl, és azzal együtt a Murád basa nevet, belépvén a török seregbe. 1850-ben Aleppóba fellebbeztetett az osztrák kormány határozott kívánságára. Ott sem élt tevéketlenül: terveket adott a török kormánynak hadserge, főkép tüzérsége szervezésére, és salétromgyárat állított. Az ő érdeme főkép az aleppói forradalom legyőzése is, midőn az arabok a köztök lakó keresztjének legyilkolására lázadtak. Halála is ott következett be, ugyanazon év (1850) decz. 10-én. Sok sebtől, fáradalomtól rongált teste nem bírta ki a váltólázat, melybe Aleppó melletti villáján esett. A török hatóság minden tisztelettel temeté el Aleppó temetőjébe és emléke tiszteletben él ott is. Honvéd-egyleteink szóba hozták holttestének haza hozatalát második hazája, Magyarország földére, Maros-Vásárhelyre szándékoznak elhelyezni,mint a mely város kedvencz tartózkodási helye, erdélyi hadi műveleteinek központja volt. Egy ugyanott emelendő emlékszoborra országszerte folynak az adakozások. E hányatott életű embernek, ha pályája nem, egyénisége sem volt közönséges. Kisded, zömök, szláv kifejezésü arcza, mélyen csillogó szemekkel; első látásra nem nyerhetett meg; modora sem, melyben elég sok volt az aristokratikus. De nemes lelke, nagy miveltsége, lángoló szabadságszeretete hamar feledteték kellemetlen külsejét, igazságszeretete, emberies érzelmet parancsoló modorát. Az erdélyi sereg fővezérletét eme szavakkal vette át: „Feltétlen engedelmességet követelek, a ki nem engedelmeskedik főbe lövetem." Megnyerő, behízelgő, népszerűséget hajhászó szólamokat nem vett njakára. Mindazáltal gyorsan népszerűvé lett tettei és igazságszeretete által. Pedig főbe lövette az engedetleneket. A kik szigorát ismerték, mellyel seregében a fegyelmet fenntartja, elbámultak, midőn a legyőzött szászoknak és oláhoknak kegyelmet hirdetett; midőn a rablást még Szebenben, a reakczió főfészkében sem engedte meg. Kossuth szivét épen nem vádolhatni kegyetlenkedésre hajló indulattal; mindamellett megrótta Bemet engesztelékenysége miatt. Kossuth a megtorlást tartó jó politikának, Bem az engesztelést; azt hiszem, hogy e tekintetben nem volt jobb politikus. Ha rendkívüli munkákat vitetett véghez katonáival, tudott jutalmazni is. A pénzt bőven szórta közöttük. Szeben első bevételekor két havi zsoldot osztatott egész táborában. Kossuth alig győzte nyomatni számára a bankót. Az ellenálló szász városokat is megmegsarczolta és a sarczot serege jutalmazására forditá. A mily vitéz volt maga, annyira tudta becsülni a vitézséget; a székelyek azért váltak kedvenczeivé, mihelyt megismerte őket. Mikor Szebent bevette, a székelyek egy része még csak lándzsával volt fegyverkezve; úgyis beugrottak a tüzet okádó sánczokba. Bem gyönyörködve biztatá őket: „Ne félj székek." „Nem is félünk apó — mondák azok hanem maga menjik innét, mert maga helyett nincs másik." A székelyeket fiainak szólitá: „fiamok," — azok öt apónak. Szigora, vitézsége és igazságszeretete nyerte meg részére a székelyt, a kit ép oly nehéz vezetni, a mily kitűnő harczos jól vezetve. Bem tábornok keveset beszélt, rövid mondatokban, hanem a mit szólt, az jellemzetes volt. A piskii hídnál folyt kétségbeesett harcz alkalmával ezzel biztatá embereit: „Nincs hid, nincs haza." Midőn egy