Vasárnapi Ujság – 1871
1871-03-26 / 13. szám - Dr. Heidegger kisérlete. (Amerikai beszély) 154. oldal / Elbeszélések; genreképek - Baráth Ferencz: Árpa Jancsi. (Burns költeménye) 154. oldal / Költemények
évekre terjedő időt és a körülmények összehatását állítva fel, nézeteinket a teremtés kora és módja iránt tetemesen megváltoztatják. Egyébiránt meg kell vallani, hogy ugy tudományos, mint gyakorlati tekintetben sok oly következtetést szoktak levonni a darwini tételekből, melyek még mindig nélkülözik a higgadt kritika ítéletét, és a melyeknek, hogy szinte igazságokat fogadtathassanak el, még sok újabb tényleges bizonyságra van szükségök; — másfelől azonban azt is el kell ismernünk, hogy alaptételei, pl. a fajok keletkezését és a körülmények átalakító hatását illetőleg elég régiek arra, hogy teljes bizalmunk lehessen irántuk, mivel mint maga Darwin is elismeri, alaptanai nem újak, nem is ő általa voltak először felállítva, hanem ugyanazok, melyek a tudomány terén a franczia forradalommal egyidejűleg merültek fel, amint azt Lamark, Göthe, Geoffroy St. Hilaire, Buffon, Wels és mások munkái bizonyítják. De annyi kétségen kívül áll, hogy a darwini tanok talán már a jövő században is nagy befolyást fognak gyakorolni nemcsak a tudomány fejlődésére, de társadalmi intézkedéseinkre is, mint minden nagy átalakitó eszme; és a ki e tanokat legelőször proklamálta ily széles alapokon s átalános érvényű természeti törvények magaslatára emelte azt, mit elődei csak részletes tapasztalatok s egyes elkülönzött igazságok alakjában állapítottak meg, az mindenesetre korunk egyik legnagyobb gondolkozója! Dapsy L. Árpa Jancsi. — Ballada. — ( Bums költeménye.) Három király élt keleten, Nagyok, hatalmasok;S tevének mind hárman nagy esküt, Hogy Árpa Jancsi halni fog. Gödröt szántottak, bele lökték, S fejére földet hánytak ott; S megesküdött de mind a három, Hogy Árpa Jancsi már halott. Ie a tavasz jött, mosolyogva. Hullott eső, lágy permeteg, S Árpa Jancsi megint föltámadt, Rémültére valamennyinek. Melegével megjött a nyár is, S lőn Jancsi vastag és erős. Feje körül, hogy védve legyen, Hegyes dárdákat hord e hős. Aztán jött a csendes, szelid ősz, S ő sáppadt, beteges leve; Hajlott derék, a lecsüngő fő; Mindez veszésnek a jele. Szine mindennap betegebb lőn; A vénség rátevé kezét; S ellenei, halálos dühöket Vele mostan érezteték. Fogtak egy hosszú, éles fegyvert, S azzal térdben metszék el őt; Aztán szekéren megkötözve Vitték mint egy gonosztevőt. Lefektették azután hanyatt, És ott halálra paskolák; Felhányták a vihar elébe, S hempergeték fölébb, alább. Azután megtöltének vizzel Csordultig egy sötét odút, S bele buktatták Árpa Jancsit: Fulladjon, vagy usszék, ha tud. Majd kitekték a padlóra, Hogy még tovább is kintanák; S amint adott csak egy kis életjelt, Lökték, tasziták őt tovább. 154 Megsütötték csont és velőstül, Égő, emésztő lángokon; De ahogy egy molnár szétmorzsolá: Ezt vette legjobban zokon. Aztán kivették szive vérét, Sitták azt körben sorban ott; S minél többet ittak belőle, Jó kedvük lőn annál nagyobb. Árpa Jancsi merész vitéz volt, Nagy hős tettekre kész; Mert vérét ha csak kóstolod is, Bátorságod kettőzve lesz. Búját az ember feledi tőle, S jó kedve megnő igazán; Bús özvegy ha iszik belőle, Megindul szive a szaván. Nos hát igyunk Árpa Jancsiért, Koczintsa kelyhét mindenik: Hogy nemzedéke virágozzék Skóthonban mind az idők végéig. 1 D o Baráth Ferencz: Dr. Heidegger kísérlete. (Amerikai beszély.) Az öreg dr. Heidegger, ki nagyon különös egy ember volt, egyszer négy tiszteletre méltó barátját meghívta dolgozószobájába. Hárman közülök: Melbourne ur, Killigrew ezredes és Gascoigne ur, egészen őszbe csavarodott szakállú tisztes öreg urak voltak, a negyedik meg egy uri asszonyság vala, kit Wycherly özvegyének neveztek. Mindnyájan búskomorságra hajlandó vén teremtések voltak, akik életökben kevés örömöt és boldogságot élveztek, skiknek legnagyobb szerencsétlenségük abban állt, hogy miért nem pihenhetnek már ők is régóta sírjaikban. Melbourne úr, korának életteljében, szerencsés kereskedő volt, de valami eszeveszett spekuláczió következtében mindenét elvesztette s jelenleg nem volt sokkal több egy koldusnál. Killigrew ezredes legszebb éveit, valamint egészségét s összes vagyonát is vétkes elvek hajhászatában pocsékolta el, melyek aztán egy egész csapat betegségnek lettek szülőivé; a köszvény s a léleknek és testnek minden egyéb kigondolható gyötrelmei valóságos rendes lakókká lettek nála Gascoigne úr egy tönkre jutott politikus és nem a legjobb hitben álló ember volt, vagy legalább is mindenki azt hitte róla, míg az idő ki nem törölte nevét a mostani nemzedék emlékezetéből s ezáltal becstelen helyett ismeretlenné nem tevé őt. Ami pedig a Wycherly özvegyét illeti, a rege azt beszéli, hogy a maga idejében hírneves szépség volt, de most már nagyon régtől fogva mély zárkózottságban él, bizonyos botrányos mendemondák következtében, melyeket a város kurta nemessége a jámbor asszonyság ellen szélnek eresztett. Egy körülményt mindenesetre meg kell említenünk, t. i. azt, hogy a nevezett három öreg ur közül egykor, persze nagyon régen, mindegyik szerelmes volt Wycherly özvegyébe, sőt egy időben pláne annyira jutottak, hogy nyakát akarták szegni egymásnak érezte. És mielőtt elbeszélésünkben tovább haladnánk, futólag azt is megjegyzem, hogy dr. Heidegger s négy vendége néha-néha szerettek összeülni s beszélgetni egy kissé, ahogy már ezt az öreg emberek szokták tenni, ha vagy a jelen szenvedések vagy fájdalmas visszaemlékezések megviselték őket. „Kedves öreg barátaim" — mondá dr. Heidegger — „igen leköteleznének önök, ha segédkezet nyújtanának nekem egyikéhez ama kisebbszerű kísérleteimnek, melyekkel itt dolgozó szobámban szoktam néha mulatni magamat" Ha hitelt adhatunk a különféle pletyka-beszédeknek, dr. Heidegger dolgozó-szobája nagyon sajátságos egy hely lehetett. Sötét, ódondivatu szoba volt az, pókhálókkal diszitve s isten tudja hány éves porral belepve mindenütt. A falak hosszában tölgyfából készített ócska könyvszekrények álltak, melyeknek alsóbb állványai óriási foliansokkal és góth nyomtatású negyedrét-kötetekkel voltak telve, míg a felsőbbeket apró pergamentkötésü tizenkettedrétű könyvek foglalták el. A közbülső könyvszekrény tetején Hippokrates bronz-szobra állt, mellyel — némely hitelt érdemlő tanuk bizonyítása szerint — dr. Heidegger hivatásának minden fontosabb eseteinél hosszas tanácskozásba szokott bocsátkozni. A szoba leghomályosabb szegletében egy magas, de keskeny falszekrény állt kemény tölgyfából, félig nyitott ajtóval, melyen át tisztán kivehető volt egy csontváz alakja. Két könyvszekrény között egy nagy tükör függött, melynek széles, poros üvege színehagyott arany keretbe volt foglalva. Több csodás történeten kívül még azt is regélték e tükörről, hogy a doktor valamennyi elhunyt patiensének a lelke ott lakik az üveglemezben, és valahányszor Heidegger belenéz, mindig azoknak merev tekintetével találkoznak szemei. A szoba túlsó falát egy fiatal nő életnagyságú arczképe díszitő selyem, bársony és atlasz ruhában, de a melynek pompáját az idő nagyon is megviselte már és arcza szintoly halvány volt, mint öltözete. Félszázaddal ezelőtt kicsibe mult, hogy dr. Heidegger e fiatal hölgyet nőül nem vette, de hirtelen valami könnyed roszullét fogván el őt, szerencsétlenségére be találta venni a kedvese által rendelt orvosságot, melytől még a lakodalmas estén jobblétre szenderült. A dolgozószoba legnagyobb nevezetessége még csak ezután következik ; ez egy szörnyű terjedelmű foliáns, fekete bőrbe kötve, tömör ezüst kapcsokkal. Sarkán egy árva betű sem volt, s így senki sem tudta megmondani a könyv czímét. De annyit bizonyosan tudtak, hogy bűbájos könyv. Egyszer, mikor a szobaleány meg emelte azt, csupán csak azért, hogy lepofozhassa, a csontváz elkezdett a szekrényben zörögni, a fiatal nő képe egyik lábával a padlóra lépett s a tükörből kísérteties arczok néztek kifelé, mig a Hippokrates érczkoponyája összevonta szemöldjeit és igy kiáltott föl: „Teszed le mindjárt!" Ilyen volt dr. Heidegger dolgozó szobája. Elbeszélésünk idejében, egy szép nyári délután, a szoba közepén egy kis ében feketeségü kerek asztal állt, melyre igen szép alakú és a legművésziebb kidolgozású üvegedény volt helyezve. A nap sugarai két viseltes damaszk-szövetü nehéz függöny között hatoltak be az ablakon át a szobába és egyenesen az üvegedényre voltak irányozva, ugy hogy az asztal körül telepedett ötven ember hamuszín arczára szelid, enyhe fény verődött vissza róla. Négy pezsgős üveg is állott az asztalon. „Kedves öreg barátom," — ismétlé dr. Heidegger — „számíthatok-e segélyekre egy szerfölött érdekes kísérlet véghezvitelénél?" Heidegger úr, a mint mondottuk, igenigen különös öreg ember volt, kiről ezer O O meg ezer phantasztikus históriát tudtak beszélni. Néhány ilyen mesének — szégyenemre legyen megvallva — egykor még az én hiszékenységem is hajlandó volt hitelt adni, s ha tán a jelen elbeszélésnek némely részletei megrendítenék az olvasó hitét, el kellene tűrnöm, hogy mesék terjesztőjének tartsanak. Mikor a doktor négy vendége öt szándékolt kísérletéről hallotta beszélni, semmi