Vasárnapi Ujság – 1871
1871-11-12 / 46. szám - Egy levél Csokonaitól (1804) 580. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyuak
581 Melléklet a Vasárnapi Újság 46-ik számához 1871. nov. 12. Irodalom és művészet. — (A naptárszürethez) az idén is mint rendesen Heckenast Gusztáv kiadó-hivatala szolgáltatja a legnagyobb kontingenst. Egész puttonynyal hozza a terméket; édes és savanyut vegyest; tessék válogatni! van benne asztali szőlő, a finomjából; van bornak való, aszú is, karczos is, kortesitalt adó is, kinek a mi kell; minden czél és izlés megtalálja a magáét. Elő akarván sorolni valamennyit, hogy meg ne tévedjünk a sok közt, bizonyos csoportozatokra osztjuk, hogy az olvasó közönség is könnyebben tájékozhassa magát irányukban. Itt van mindenekelőtt a két egyházias szellemű naptár, régi ismerősök az illető körökben: 1. István bácsi naptára, alapító Májer István, szerkeszti Kőhalmi K. J. A tizenhetedik évfolyam már, s igy irodalmi vállalatnak elég veterán. Számos képet, köztük a Májer IsWán (István bácsi) arczképét is, továbbá történelmi, gazdasági, ismeretterjesztő s más közhasznú közleményeket tartalmaz. Ára most is 50 kr. 2. Protestáns képes naptár, szerkeszti dr. Ballagi Mór. Ez még öregebb egy évvel, mert már tizennyolczadik évfolyamát járja, de mint a jó bor, minél régibb, annál jobb. Arczképei és életrajzai közt, melyeket a protestáns közélet legérdemesb bajnokai közül szokott válogatni, a jelen évfolyamban Czékus Istvánt a buzgó superintendenst, Fábián Gábort a lankadatlan veterán írót, Lónyay Menyhértet, a százkezü államférfit, ki ezer dolga közt ráér egyháza ügyeiben is tevékenyen működni, és a derék Polgár Mihályt, a dunamelléki egyházkerület buzgó és tevékeny főjegyzőjét s ügyvédét találjuk. A könyvészeti rovat rövid, de jellemző ismertetést ad a protestáns irodalom ujabb termékeiről. Boross Mihálytól erkölcsi irányú népies beszélyt, „Halottak emlékezete" cz. alatt a protestáns egyháznak a közelebbi évben kidőlt jelesei emlékezetét s több érdekes közleményt találunk még a jól szerkesztett évkönyvben. Ennek az ára is csak 50 kr. Most következnek a szorosabban ugy nevezhető közhasznú naptárak. 3. A falusi gazda naptára, melyet, több szakértő közreműködésével dr. Farkas Mihály szerkeszt, most már nyolczadik évfolyamában bizonyítja be életre Valóságát, melylyel a mezei gazda-közönségnek valódi házi kincsévé vált. Tartalmából elég a következőket, kiemelnünk: Az állattenyésztés czélja ; a téli istállózásról; jó fejős tehenek nevelésel és a tejgazdaság (a legjobb külföldi faj-tehenek rajszával); szőlőlugas-mivelés, utasítás a legjobb fajok leírásával; hasonló a dinnye-termesztésről, a gazdasági kertészetről, mind számos ábrával; a virágkertészetről, a gyógynövényekről stb. Hasznos ismeretek s házi szerek tára; a hernyó-pusztításról. Végül a gazdasági teendők részletes leírása, hónapról-hónapra összeállitva. Egész kis gazdasági szakkönyvtár! Ára 80 kr. 4. Naptári jegyzőkönyvecske gazdák számára; csinos tárcza-naptár, kemény angol vászon kötésben, irónnal bezárható, a gazdának egész évre szolgáló jegyzőkönyve. Ára 1 frt 40 kr. 5. Magyar nők naptára, szerkeszti Beniczky Irma; ugyanaz a házi gazdasszonyoknak, a mi a Farkas Mihályé a mezei gazdáknak; közhasznú, s a női foglalkozás minden ágát felölelő tartalmán kivül, mit a naptárhoz kötött jegyzet s költséglapok nagy száma is elősegít, mulattató részt is ad, melyben egy angol s egy franczia beszélyt találunk. Ára 60 kr. 6. A magyar családi naptár most is mint az előbbi években a „Magyar ember könyvtára" czimü derék vállalat egy egész kötetét hozza, ezúttal a negyediket, 400 tömött lapra terjedő közhasznú, ismeretterjesztő s mulattató tartalommal. Hallatlan olcsósága is ajánlja, ára csak 60 kr. 7. Határidő-naptár (egyszersmind németül is: Termin-Kalender), mindennemű hivatalnokok, ügyvédek, jegyzők, orvosok, gazdatisztek, utazók üzérek számára. Az év minden napjára egy naptárilag rendezett tiszta lappal, diszes kemény (angolvászon) kötésben, irónnal zárható. Czélszerü zsebkönyv mindenkinek. Ára 1 frt 20 kr. Most vegyük kezünkbe azokat, melyeknek főczéljuk a mulattatás. Ilyenek: TÁRHÁZ. 8. Nemzeti nagy képes naptár. Mióta az Aurorák, Emlények, Hajnalok, és egyéb almanacok kimentek divatból, helyeket — sokkal kevesebb költséggel s azért népszerűbben, a Nagy naptárok pótolják, melyek szépirodalmi, történelmi, nép- s világismertető s egyéb oktatva mulattató dolgozatokkal szereznek időtöltést a nagy közönség kivált azon részének, mely szépirodalmi olvasmányt rendesen nem forgat, de egyesítik a mulattatással a naptári házi szükségletet is. Heckenast nagy naptára is, melyet Áldor Imre szerkesztett, e czéloknak igyekszik megfelelni. Szépirodalmi részét Arany gyönyörű költeménye (Leányomhoz) s Tóvölgyi beszélye (A gyászoló özvegy) a königgräczi csata korából, nyitja meg. Tarka képek a lefolyt háborúból; kirándulás a Wartburgra; Petőfi ébredése, drámai költemény E. Kovács Gyulától; Petőfi néhány illusztrált költeménye; Világhírű szerelmi viszonyok; Vázlatok egy év történelméből (Boczkó D., b. Eötvös, Nyáry Pál, Mosonyi, Telepi, Pauler, Szlávy stb. arczképeivel) s még számos más vegyes tárgyú czikk, még számosabb képpel, foglaltatik az olvasmány-részben. A közhasznú részt a népszámlálás főbb eredményei összeállításán kivül tiszti névtár képviseli. E nagy naptár ára 1 frt. 9. Szerencse-naptár, uj, de igen szerencsésen megindított vállalat. Számos érdekes s a mellett tanulságos czikkben fejtegeti: „miként lehetünk e földön szerencsések." Mulattató részében is sok, érdekes képekkel illusztrált közleményt találunk, mint pl. „Egy szerencse vadász viszontagságai" (kivonatok egy hajótört naplójából), Barnum amerikai muzeum, veszélyes utikalandok, léghajói utazások, stb. leírása. Ára 60 kr. 10. Eladó leányok naptára, szerkeszti Tóvölgyi T. Ez is első évfolyam. Sajátságos ceime alatt túlnyomólag élettapasztalati tartalmat igér. Gazdasszonynak való közlemények is vannak benne: utasítás többféle étel készítésére, s végül adomák. Ára 50 kr. 11. Nevessünk. Túlnyomólag adoma-naptár, tele nevettető elmés adomákkal. Ára 40 kr. 12. Barátfülek naptára, sok torzképpel; csupa mérges gúny, itt-ott tulcsapva az illő határokon. Ára 80 kr. 13. Lidércz-naptár, már tizennegyedik évfolyama a rémtörténetek, kalandok, bűnesetek, lélekjelenések, tündérregek, csodás tünemények stb. gyűjteményének. Az effélének akárhányadik évfolyamban mindig van kíváncsi közönsége, vajha a komoly irányú munkáknak lenne annyi! De ki tehet róla , ha inkább az ilyennek van? s a közönség minden neme táplálékot és kielégittetést kiván. Ára 60 kr. Itt van még egy néhány politikai és szélső baloldali irányú kortesnaptár. (mind bal-Lássuk ezeket is: 14. Nemzeti kortes naptár, az első mindjárt nevén nevezi magát. Szerkeszti Borbács, de valószínűleg nem a Tóth Kálmán kocsmárosa, ámbár tagadhatlan, hogy a név jól van választva. Egy 48-as köri alkalmi költemény után Somogymegye 8 ellenzéki képviselője arczképcsoportozatával találkozunk (közepén a megválasztott,de mandátumát visszautasított Kossuth Lajossal), kiket még Irányi és Csanády Sándor szélsőbal vezérek képe követ. Ára 50 kr. 15. Kossuth-naptár, epizódokkal Kossuth életéből s két hű emberének: Ihásznak és Dunyovnak arczképeivel, és még néhány Kossuth háddal. Ára 40 kr. 16. A Nép zászlója naptára, Tóth Kálmán, Helfy Ignácz, Schwarz Gyula, Garibaldi fiai arczképeikkel s számos többé-kevésbbé érdekes s jól választott képpel és közleménynyel. Ára 40 kr. Végül maradt még egy pár honvéd-naptár: 17. Uj Honvéd naptár, érdekes közleményekkel a régi és uj honvédvilágból, Andrássy Gyula, Hollán, Häuser, Szende Béla arczképeivel, Szász Károly egy pár régi költeményével s még régibb arczképével, néhány honvéd emlékrajzaival, az uj honvéd dandárgyakorlatok leirásával stb. Szerkeszti ezt is valamint az előbbit, Áldor Imre. Ennek az ára is 60 kr. 18. Honvéd-tárcza naptár, magában foglalja a honvédelmi minisztérium honvéd-főparancsnokság, a m. kir. honvédsereg elhelyezési és beosztási, valamint a közös hadsereghez tartozó magyar ezredek rovatos jegyzékét. Szerkeszti Darvas László, honvéd tüzér hadnagy. Az első uj honvéd sematismus, s igen hasznos és az illetőknek nélkülözhetlen könyvecske. Ára 50 kr. Végre még egy sehová sem tartozó, de mindenütt szükséges . 19. Fali naptár. Ára 20 kr. Mondani sem kell, hogy e sok naptár mindenike, a fentebb vázolt tartalmon kívül, a szülssénaptári résszel, a vásárok lajstromával s egyéb szükségesekkel bőven el van látva. Íme, tisztelt közönség! a nagy naptár-szüret. Válaszd ki belőle magadnak azt a portékát, amire szükséged van; szakítsd le azt a fürtöt, amely szájad izét legjobban eltalálja. Mindnyája kapható minden könyvárusnál és könyvkötőnél országszerte. ** (A „Természettudományi Közlöny",) a magyar természettudományi társulat havi folyóirata, a két havi szünidő után november elején ismét megjelent; ezúttal már a III. kötet 27-ik füzete. A derék szakfolyóirat jelen füzete is közérdekű czikeket tartalmaz, u. m. „A talaj és az éghajlat befolyása az ember művelődésére" Balogh Kálmántól; „Az egyetem uj vegytani intézete" Than Károlytól, „A természettudományok feladatai Németország új nemzeti életében" (Virchow beszéde), „A mont cenisi alagút megnyitása," „Adalékok a magyarországi természetbúvárok életrajzához" s számos apróbb közlemény. A folyóirat egész évi folyamának ára 5 ft. meg: ** (Kolozsvárit) a következő kis füzet jelent „Útmutató kérdések a gazdasági napló vezetéséhez." A kolozs-monostori m. k. gazdasági tanintézet növendékei használatára összeállította Kodolányi Antal igazgató. — Jó hasznát vehetik nemcsak a gazdasági tanulók, hanem a gazdák is. Közintézetek, egyletek. ** (Magyar tud. akadémia.) Nov. 6-án a II. osztály tartott ülést, melynek tárgyát két történelmi értekezés képezte. Pesty Frigyes az eltűnt régi magyar vármegyékről tartott fölolvasást, leginkább statisztikai adatokkal járulva az eddigi búvárlatokhoz. Előadta, hogy a megyék száma a különböző korszakokban különböző volt. Egy hiteles adat szerint 1181-ben 72 vármegye volt, a 16-ik században pedig 65. Igen sok változáson mentek a megyék területileg is keresztül, összesítés, szétválasztás, elnyesés által változtak szüntelen a határok. Az értekező ezúttal Szörény vármegyéről szólt részletesebben. Utána Knauz Nándor néhány XVI. századbeli ismeretlen magyar nyomtatványt mutatott be. Legérdekesebb ezek közt, melynek czimlapján ez áll: „Báthori Sigmondnak Erdély országh Fejdelmének győzhetetlen nyereségéről stb. Nyomatott Német Újvári Maulius János által 1596." Szerző, ki nyilván titkár volt valamelyik főúrnál, egy hadjáratot ir le körülményesen s egy magyar tábort fest legapróbb részleteiben. Balesetek, elemi csapások. (Szerencsétlenség a vaspályán.) A nagyvárad-kolozsvári vonalon M.Nádas és Egeres közt a napokban egy vasúti pályaőr, mintegy 12 éves leánykájával egy másik őrház felé ment, a midőn hirtelen egy tehervonat által meglepettek; az apa szerencsésen leugrott, de leányát elütötte a vonat, s fejét elszakította, kezét eltörte, ugy hogy a szerencsétlen gyermek rögtön szörnyet halt. ** (Nagy tűz Bécsben.) Nov. 1-én este nagy tüz ütött ki a bécsi Lipót-városban, mely hirtelen óriási mérvet öltött. A tüz Lang kis hajó-utczai paplan- és vatta-gyárában tört ki, s mire a tűzoltók a helyszínére érkeztek, már megragadta az ott felhalmozott tengeri fű, lószőr, gyapot és paplankészletet; sok ezer forint értékű anyag hamuvá égett. Az oltást nehezítette az utczának csekély , alig 15 láb szélessége, a megrekedt hőség és az égő anyagok bűze. A tüzet csak reggeli 5 órakor fojthatták el. (Szerencsétlenség.) Nov. 2-án S. hivatalnok családjával Budáról Pestre költözött, és hogy két kis gyermeke ne legyen útban, az első teherszekérre ültették a kicsinyeket a cseléddel együtt. Útközben a bútorokat s egyéb holmikat összetartó kötelek elszakadtak és a bútorok már hullani kezdettek. A felügyelő cseléd, hogy a szekrény a ki-