Vasárnapi Ujság – 1871
1871-11-26 / 48. szám - Zólyomi tündér-uradalom. Gáspár I. 599. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések
Halál, te a szegényre nézt Legjobb s kedvesb barát, Oh jöjj, hogy aggott tagjaim" Sirodnak adjam át; Ha kéjből s pompából kitéped, A nagy s a hús remeg, De áldott menhely mindazoknak, Kik megterheltetve bolyogtak És gyászban éltenek!" Dömötör János. 599 Zólyomi tündér-uradalom. Mint a kyffhauseni hegyekben, Zólyomtól egész a hermaneczi völgyek partjáig és sok elágazásokban, tündérek, rosz szellemek laknak, kik, miután kincseiket balvégzet részint elrabolta, részint ideiglen és a keleti regékéhez hasonló föltételekhez kötve, átok alá rejtette: a környéket folytonosan bolygatják, gazdag jutalmakkal csábítják a legcsodálatosabb szolgálatokra, oly végből, hogy a tündér-uradalom végzete, bübája végre megtörnék. Mások, elég hittelenül, ez ígéreteket saját érdekükben teszik. A szellemek vagy láthatók, vagy nem. Első esetben mint ösztön mozdulnak meg az emberben, s legfelebb álom közben jelentkeznek szemlélhető alakban; a másodikban mint vén asszonyok, kis leánykák, furfangos állatok stb. jelennek meg. Maga a tündértelep gyönyörű keretben fekszik. Radványig alacsony, de élénk hegyek fogják körbe; a regényes Szliács, a borova-korai szép hegy-völgy, itt-ott ősrégi családi lakok, tele mondával, és kinccsel. Radvány mellett a félkörű, magas Urpin öleli el a tájképet. Ez idegen birtok; itt már a besztercze-bányai gyár - kémények uralkodnak. A régi, egy átalános rege részei helyekhez vannak kötve, tehát mondák. Ezen kis, alig néhány mértföldnyi térnek hegyeiben nagy mondaanyag rejlik. Valamennyi szláv mondát öreg emberek visszaemlékezése hozott forgalomba. A közelmúlt nagy események — talán gazdagabbak, titokteljesebbek, és a tudományos haladás folytán csodásabbak, mint a mondás, régés idők, — egészen okszerűen vannakföldolgozva előadásaikban, születő mondáikban. Talán, mivel a népnevelés halad lasabban. A tót ember ragaszkodó természetű; egy-egy faluhoz, tájékhoz, vagy uri családhoz híven ragaszkodik; vonzalmát azonban mythikus indokból magyarázza ki. A mesésnek varázsköve által népszerű, vagy félelmessé lett család vallásos tisztelettel, vagy babonás félelemmel vétetik körül. Szeretik a társas életet is; hagyományos, ünnepi cselekményeikkel végzik a szokottabb munkákat, a midőn a monda ismét gazdagodik. Fonóik hálás terei a szemlélőnek; a lobogó mécs, a mindig jelenlevő öregek, és sok más körülmény valóban költői színt adnak az egésznek. A mese nem maradhat el; a mindig agg mesélő hozzáteszi a végén, hogy ő is csak az öreg apja után beszél. Érdeklődvén e gazdag s sokfelé ágazó meseanyag iránt, szerettünk volna annak minél teljesebb összegyűjtésére vállalkozni. Azonban nagy hátrányunkra volt kutatásunkban, hogy a legilletékesebb fórumon, az irodalomtól sem nyerhettünk fölvilágosítást, útbaigazítást; a szláv irodalmi társulat több kötet mesét, regét és mondát adott ki, elég rendezetlenül, s látható tudomása nélkül a népköltészet aesthetikai rangjának. Utánjárásaink bizony hiányosak lehetnek. E kis mondakör átalános ismérvéül állíthatjuk, hogy saját, nemzettörténelmi jellegük nincsen mondáinak. Szvatoplukkal a szláv név megszűnik önálló történelemmel bírni. Szvatopluk mondaköre a fehér lóról, az elásott koronáról a népköltészetben nem található. Egy mondahőse van, mely minden szláv vidéken él, és épen nem eredeti: Jánosik, Jánosik nevű rabló 1790—1800 között akasztatott fel, — hires rabló, ki több vidéken rakonczátlankodott, — mindannyi más-más mondaelemekkel bővíti nagyon népszerű meséjét. Sladkovics szerint ez a Jánosik csak uj nevet adott a már idősebb mondának. Egyedül Botoszláv költő munkája mellett (költemény) találtunk néhány nyomtatott adatot. Jánosik szintén a hegyekben lakott, s czélja természetesen pénzszerzés — ezt a két jellemvonást valamennyi e tündér-telep talajára került mese fölveszi, amint a helyi mondák részletes fölsorolása is bizonyítja. Jánosik kölcsönzött mondai alak; erkölcsi czélzatokból rabolt, — papot, zsidót kifosztott, szegénynek még ő adott. Volt magától ütő botja, mindent tánczra kerekítő furulyája, — hengergetett mézben, azután pehelyben zsidót, és igy tovább. Sámsonként oszlopokat bírt ledönteni, az ő halálát is hajának elvesztése okozta. Megvan kivégeztetése meséjében az utolsó fuvolázástól tánczra kerekedett hóhér, és pohos barát komikuma is. A Pestre vándorló árvás leányok mondája szintén változik vidékenként. E két monda azonban vendégmonda. A hol eredt, nem ragadott helyhez, de a távolabbiakkal sem olvadhatott rendszeres egységbe. Különös szépséggel, változatossággal, és eredetiséggel az egyes darabok nem bírnak. Mégis tanúságai a szláv nép költői kedélyének, mely, látva emelkedést, bukást, műveltséget, s nem birván iskolában alkotott fogalommal ezek felöl, annál inkább kifejlett. Föloszthatjuk ilyképen: történelmi hátterüek, melyek a sok történelmi hely által vendégeket is nyertek, de ezek is csakhamar a hegyekbe vonultak, s a birvágyó tündéreket körükbe fogadták; babonák, vagy indokai mondai eseményeknek, vagy ilyenekből következtetve; azután családi mondák, és végre olyanok, melyekben a végzetesség dogmája öntetik regés alakba. Az átalános történelmi, nem nemzeti, de szorosan helyi mondák, egészen nélkülözik a csodásat. Ha az átalános rege mégis megköveteli a sokszor idézett szabályt e részeiben is, ez inkább formai körülmény; az itteni nép nem képzelheti más alakban mondást. A romantikus nagyon szembeszökő. A meggazdagodás, mint czél vagy körülmény nem maradhat el; többnyire a számos beütők által elrabolt gyermekek sorsával, elátkozott, lopott kincsekkel foglalkozik. Történelmi keretül a török-tatár hordák zsarnokságai szolgálnak; a még közelebb történt nagy franczia háború sok kincset ásatott el, mi szintén kedvező körülmény. Egy gyönyörű regét hozunk fel példaképen. Ide is elért a török kéz, a haragos basa, a legkegyetlenebbik, jóképű tót asszonykát fogadott meg gyermekéhez. A dajka jól viseli magát, s a gyermeket nagyon szívesen csókolgatja, dédelgeti. A büszke török úr ez iránt kérdőre vonja. A dajka felelet helyet dalt énekel neki, mit épen ily korú, a törökök által elrabolt kicsinye felett énekelgetett : A törökök beütöttek, Fiút és lányt tovavittek, Ifjú anya, gyermektelen — „Kicsi fiam nem vagy velem !" A basa elmélázott. . . ezt a dalt valamikor hallotta mint tót gyermek, és épen ez a hang dalolta bölcsője felett. A monda még keresztyén hitre téritl, a mért a tündérek hasánkat meggazdagitják. Egyetlen vallási e mondák között, és egyetlen, melybe kötött alak vegyül. A körüleső váracsokhoz kötött mondákat a köznép nem ismeri; legfeljebb homályosan sejti, hogy ott pénz volna elásva. A zólyomi tündér-telep e részben is nagyon jó módú. Omladéka, barlangja akármennyi van, és mind tele pénzzel. A hajniki családi erdő ugyancsak tele van pénzzel; a franczia háború alkalmával ásták el. Azonban a tündérek hatalmukba kerítették, és nem igen válnak meg tőle. Tizenhárom kereső legokosabbikának kell ott maradnia, ki aztán áldomásul szolgál az alkunak. Minden évben találkozik javas asszony, ki 13 bolondot bepáczol varázsfüveivel, és útnak indít. Rendesen megszaladnak az első legkisebb zajra, vagy nem akarnak egymásnál okosabbak lenni. A népbabona számtalan, és ugyanazok, mint másutt. Néhány mondai babona, jobban mondva tévhit (mert a babona inkább segitség-féle mindenféle bubajban) eredeti: a ki itten vakon született, az a tündér kincstárakat látta meg, azért vak, — vagy pedig, (tanuságául a nép erkölcsi érzetének) a megjelent tündérek előtt esküvel tagadta szándékát: „vakuljak meg!" Ha két-három, közönségesen tudvalevő hídon harangozáskor megysz át, a rajt ülő koldus átka, vagy áldása foganatos. Ide számíttatnak a búcsújáró helyek csodatettei is. Igen sok a végzetes monda. Kálvin elvetett mondáját minden vallás köznépe szentesitette: „Isten rendelte", „igy kellett lennie" stb. A végzet mint véteksuly a családi mondákban domborodik ki — átok , feltétel-megszegések folytán, emberfeletti kezek által vezetve. A Borovalora és Szliács közötti omladék valaha gazdag bánya volt. A bányarom kincstára bizonyos mértékig nyitva állott boldognak, boldogtalannak. Nem törődött mértékével senki, míg végre a haragos tündér rájuk zárta kapuját. A magyar költészetben Tompa dolgozta fel esetüket. Még egy végzetes monda: öreg asszonyka halad a csertolini (ördögvölgyi) pompás gyalogúton. Mintegy természetes diadalívet képeznek a kétfelől magasló sziklák; alul a Garam hömpölyög, csak zúgását hallani, mert mindkét oldalt árnyékban haladunk, a lombok mintegy hálót fonnak fejünk fölébe. (Maga a rege különben — meghalt, mivel az utat vasparipák fogják nyargalni.) Az asszonyka sirást hall, — és nevét háromszor kiáltatni. Hátranéz: egy sziklán aranyhajú kis leányka ül nagy halom arany tetejében. A siró kis leány újra háromszor kiált. De az asszony nem mer oda menni. A leányka elszomorodik, s így szól hozzá: „szerencsétlen, ha most hozzám jösz, fölmenthettél volna a bűbáj alól, mely most azért is uj háromszor harminczhárom évre kárhoztat." Ezzel eltűnik. Legbővebb és legérdekesebb mondakör a családi mondáké. Eredete — a mint emlitök — régi szolgák, hit emberek stb. tradiczióiban keresendő. Ilyen mondák származását különben sem volna nehéz kimutatnunk. Mint kis gyermeknek, volt alkalmam látni a lipcsei kasza-tömlöczöket; épen ilyen folyosói vannak a szemköztes B. háznak, melytől teljes lélekből irtóztam: ide akartak vinni, ha sírtam. Mi természetesebb, minthogy a lipcsei Wesselényi-féle kínzószereket, a B. házbeli kilátásokat álmom összevonta, bizonyos voltam benne, hogy a B. házban is öltek gyermekeket, s a ház ezért olyan komor külsejű. Megvolt-e mondani régebben is, nem tudom, — vagy szájas dadám lendített a dolgon, — de a B. kastél i