Vasárnapi Ujság – 1871
1871-02-05 / 6. szám - Hatvani István 6. szám / Arczképek, Hazaiak - Hatvani István (arczkép) Révész Imre 69. oldal / Élet- és jellemrajzok - A magyar honvédség szórólövege 6. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Ágyunaszádok a Szajnán Párisnál 6. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Porosz ostrom-ütegek Páris előtt 6. szám / Történelmi képek
Elitfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 frt. — Fél évre 5 frt. SoftST" Hirdetési dijak, a Vasárnapi Újság és Politikai Új<tonságokat illetőleg: Egy négyezer hasálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számíttatik.— Kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppolik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Slaasenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9.— Bélyeg-díj, külön minden igtatás után 30 krajczár. fpSF~ Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok : Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. A mult századnak sok tekintetben szomorú korszakából, egy nem mindennapi férfiú arczképe áll előtted tisztelt olvasó! Hatvani István 1718-ban született Rimaszombatban, magyar nemes szülőktől. Nemesi származására nem keveset adott s arra még külföldön jártában is egész önérzettel szokott hivatkozni, a mi felett, az időkre és viszonyokra tekintve, épen nem lehet csodálkoznunk. Elemi tanulmányait szülőhazájában, a gymnáziumot pedig Losonczon végezve, az 1738-dik évben a debreczeni főiskolába jött a felsőbb tudományok hallgatására. Tanulmányait Debreczenben a nagy tudományu s kitűnő ifjú tanár Maróthy György, a nagy műveltségű és szellemdús Piskárosi Szilágyi Sámuel, s ennek atyja Szilágyi Márton — s ezeken kivül még Sáska Tabajdi János vezérlete alatt kitűnő sikerrel végezvén, s a tanulói pálya után egy vagy két évig alsóbb osztályokban tanítóságot, s a szokás szerint más közhivatalokat is viselvén, a debreczeni gyülekezet elöljárói által kitünőleg pártfogoltatva, a külföldi főiskolák látogatására indult. Köztudomás szerint, századokon keresztül híven megtartott szokásuk volt az a lelkészi és tanári pályára készülő magyar protestáns ifjaknak, miszerint végezve itthon tanulmányaikat, a külföld hatalmasabb, boldogabb és műveltebb nemzeteinek főiskoláit meglátogatták, és pedig nem puszta szétnézés, hanem valódi tanulmányozás végett, a mely többeknél évekig tartott. A mult három század folyamán, sok százakra, sőt ezrekre ment az ily ifjak száma s megmérhetetlen a szellemi kincs, a melyet ezek a magyar haza és nemzet diszére, boldogságára és vigasztalására a szegény hazába behoztak. A folytonos harczok, kegyetlen üldözések, s átalában a balsors különböző nemei oly sokszor korlátozták, leverték és szétdúlták a fel-felemelkedő magyar pro (1718—1786.) testáns főiskolákat, miszerint a külföld említett rendszeres és folytonos látogatása nélkül a magyar protestáns tudományosság és irodalom, sőt átalában az egyházi élet fennállása és megszilárdulása is alig képzelhető. Hatvani, tanulmányai folytatása végett, Bázel főiskoláját látogatá meg,amelyben az idő tájban évről-évre folytonosan voltak magyarok, s ahol néhány évvel azelőtt épen a kitűnő Maróthy György is tanult rala. Hatvani a theologiai tudományokban már itthon szép jártasságra tevén szert, Bázelben nem annyira azokat, hanem sokkal inkább az orvosi tudományokat hallgatta s azokból a szokásos ünnepélyes vizsgát letévén, rendes orvostudori oklevelet nyert 1748. ápril 9-kén, értekezvén ez alkalommal a betegségeknek az arczból való felismeréséről. Még elébb mint orvostudori oklevelet nyert volna, már lelkésszé is felavattatott ugyancsak Bázelben. Az orvosi tanfolyam a múlt századok folyamán , a tudomány fejletlenségénél fogva sokkal rövidebb volt, mint ma, s így lehetett az, hogy nálunk is számos példák fordultak elő ama különben ősrégi szokásra, miszerint az orvosi és lelkészi képesség és tiszt egy személyben egyesülhetett. Hatvani Bázelben annyira megnyerte tanárainak és másoknak nagyrabecsülését, miszerint azok öt, a marburgi akadémiába, egy ott épen ürességben lévő tanszékre tanárul ajánlani készek valának. Öt azonban már ekkor nagy ragaszkodással és teljes egyetértéssel meghívták a debreczeniek saját főiskolájukba a mértan és bölcsészet tanszékébe. Hatvani tehát, mint maga mondja, „többre becsülve a szegény sorsot a fényes helyzetnél," elfogadta a debreczeni állomást, és pedig egyedül azért, mert úgy vélte, hogy ekkor fog legtöbbet használhatni ,,a leverettetve levő magyar reformált egyháznak, a mely ez időtájban legnagyobb részben a debreczeni főiskolából nyerhette lelkipásztorait, tanítóit, műveit magyar nemesi tagjait, a kik az Urnák még megmaradt kis nyáját fenntartsák és megvédelmezzék." Már e vonás is jelölheti részben azt, amit különben igen számos adatok igazolnak, hogy t. i. Hatvani mélyen, tisztán, erősen s csaknem a rajongásig menő határtalan hévvel szerette a maga vallását és egyházát, ugy, a mint csak a legjobb lelkek, ártatlanul szenvedő s jobb sorsra méltó vallásukat és egyházukat szerethetik. Helvécziából Hollandiába utazott Hatvani, főczélja lévén az ottani főiskolákat és tudós férfiakat közelebbről megismerni. Itt ismét azon váratlan kitüntetés érte, miszerint a legkitűnőbb férfiak által a leydeni akadémiába theologiai tanárul ajánltatott: HATVANI ISTVÁN.