Vasárnapi Ujság – 1874
1874-11-15 / 46. szám - A müncheni városház pinczéjében. Ujvári Béla 734. oldal / Eredeti levelezések
734 VASÁRNAPI ÚJSÁG. XXI. ÉVFOLYAM. — 14. SZÁM. az emlékezetbe. Felsőbb tanfolyam nincs, s a képzésben a nagyobb suly a zenére s kézimunkák tanitására van fektetve. A tanszerek meglehetős hiányosak. Tökéletesebb s több dombormappára s földgömbre, több olvasókönyvre lenne szükség. A természetrajzi gyűjtemény alig egy pár darabból áll. — Az igazgató, jelenleg dr. Mihályik Szidor, — kinek a »Vakokról« irt s 1870-ben megjelent munkájából merítettük adataink egy részét, — s két rendes tanitó benn laknak az intézetben, a többi tanitók a városról járnak be. A növendékek létszáma jelenleg 58, kik a minisztériumhoz benyújtott s szegénységi bizonyitvánnyal ellátott folyamodvány alapján ingyenesen vétetnek föl, s 6 évig tartatnak az intézetben. A helyiség e számhoz mérve elég tágas, de szakértők véleménye szerint nem alkalmas e czélra. Az az örökös zörej, mely a királyutczán végigvonul, folytonos rezgésben tartja a vaknak úgyis igen gyönge idegeit ; az a tisztátalan levegő, mely a nagy házak közt megszorul, épen nem hat üdítőleg a különben is gyenge, beteges vakokra. Íme ennyi az röviden, mi hazánkban a vakok sorsának enyhítésére történt. Mind összevéve is igen csekély ahoz képest, ami a mivelt külföldön történik. Mindenekelőtt nagy hiány nálunk az, hogy vakjainknak csak egy nagyon kis töredéke részesül oktatásban. Magyarországon a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 20,000-re lehet tenni a vakok számát, s ezek közül évenként csak mintegy 60 nyer oktatást, tehát — Mihályik számítása szerint — alig egy huszadrésze a tanköteles korban levő vakoknak. Száz vak között csak öt lehet oly szerencsés, hogy előtte egy kis szellemi világ táruljon föl, s előkészíttessék valami kenyérkereseti pályára , é többi kilenczvenöt a föld terhéül nő föl. — A második hiány az, hogy az intézetből kikerültek többé semmi közgondozásban nem részesülnek. Statisztikai kimutatások s a vaküggyel foglalkozó szakemberek véleménye szerint a legtöbb vak, ha képzésben részesült is, sohasem tud magától megélni, s mindig rászorul némi mértékben embertársai segélyére. Ez a segélyadás hiányzik még nálunk. A pesti intézetből kikerült vak, ha visszamegy szülőföldére, mesterségét otthon nem folytathatja. Műhelybe föl nem veszik, mert restelnek vele bajlódni; ő maga nem nyithat műhelyt, még ha pénze volna is rá, de legtöbb esetben ez sincs, minthogy a vakok átalában a népesség legszegényebb osztályából valók. Egy magában, ép szemünek felügyelete nélkül munkájában nem boldogulhat. Igy történik , hogy ezek is, mint tanulatlan társaik koldusokká lesznek. A külföldön sokkal nagyobb a vakok intézeteinek száma, s igy kevesebben nőnek föl egészen tanulatlanul. Sőt legújabban , Párisban lépéseket tettek a vakok tanításának átalánositására; ugy hogy azokat, kik a vakok intézeteibe be nem juthatnak, úgynevezett vegyes iskolákba küldik, melyekben a vakok az épszemüekkel együtt a tanítóknak csak kevés különös fáradsága mellett is, legalább hallásból sokat tanulnak, s nem maradnak minden képzés nélkül. Bécsben a praeparandisták kötelezve vannak a vakok intézetét látogatni, hogy állomásaikon a vak gyermekek oktatását is megkezdhessék. Hasonló intézkedéseket nálunk is könnyen be lehetne hozni, mely esetben a központi vakok intézete csak a tehetségesebb vakok felsőbb kiképeztetési iskolájává lenne. Az említett második hiányon különböző módokon segítenek a külföldön. Ezek között leginkább figyelemreméltó az angol-amerikai és a szász rendszer. Ami az elsőt illeti, a vakok iskoláival nagy közös műhelyek vannak összeköttetésben, melyekben a felnőtt vakok munkát s megfelelő díjazást kapnak. Ide csak dolgozni járnak be, lakásukról s élelmezésükről maguk gondoskodnak; azonban erkölcsi tekintetben az igazgatóság szigorúan felügyel rájuk. — A szász rendszer szerint az intézetből kikerülő vakokat kisebb csoportban, hármat-négyet együtt, kiad az igazgatóság falvakra szegény családokhoz; az ellátja őket műszerekkel s nyersanyagkészítményeiket beszedi, eladatja s a munka jövedelmét számukra megküldi. A központi intézet igazgatója évenként többször meglátogatja e vak-telepeket s mind ő, mind az illető falu lelkésze s hivatalnokai törvény rendelete szerint, fölügyelnek erkölcsi maguk viseletére. Természetes, hogy e rendszerek mindegyike némi segélyzéssel jár, ugy hogy az állam vagy jótékony társulatok a fölnőtt és munkás vakok gondozására is nem csekély összegeket fordítanak. Úgy halljuk, a minisztériumban folynak a munkálatok a hazai vakok ügyének rendszeres átalakítására. De ez úgy oly természetű, hogy pusztán állami bürokratikus intézkedések a kívánt eredményre nem vezethetnek. Szükséges, hogy az a társadalmi érdeklődés s jótékonysági buzgóság, mely a vakok intézetének kezdeményezésekor hazánkban nyilvánult, a jelen átalakítás korszakában újra föléledjen, s meghozza áldozatait a szegény vakok ügyének. Komáromy Lajos: A müncheni városház pinczéje. München, 1874. október. Ez év augusztus havának első napján volt, hogy a bajor főváros is büszkén csatlakozott a városházi pinczéjével („Rathskellerével") a nagyobb német városokhoz. A tiszta góth stylben épült uj városház, mely az uj Münchennek egyik dísze és büszkesége, már befejezéséhez közelgett, mikor a városi tanács bölcs határozata egyhangúlag kimondotta, hogy München semmi tekintetben sem akar elmaradni Berlintől, Boroszlótól, Lipcsétől és Brémától. Pedig az imént említett városok békés polgárai hatósági védnökség és felügyelet alatt isszák a szőlő nektárját és az árpa levét. Ez a müncheni „Rathskeller" keletkezésének rövid története. Most hát, ez év augusztus havának első napja óta — ekkor volt a pincze ünnepélyes megnyitása — a müncheniek a bort is felsőbbségi felügyelet alatt élvezhetik. A sörös kancsókat már régóta állami intézkedésből és gondoskodásból hajtogatják az udvari sörházban. Ki ne hallott volna-e müncheni különlegességről, ahol München minden osztálya képviselve van, a minisztertől kezdve, egész a „Droschke"kocsisig? Ezt a különlegességet az „udvari" sörház elnevezése annyiban megilleti, amennyiben „helyiségei" nagyobbára az udvaron vannak. Itt csak is állva ürítheti ki a söröző a kancsóját, mert pad csak igen kevés van. Aki pedig a szomját tényleg el akarja oltani, annak saját becses személyében kell a csapolt hordóhoz fáradnia, mert ez „udvari" sörházban nem tudják a görög mythologiát és nem ismerik a héber intézményt. Szóval, München e különlegessége a lehető legkényelmetlenebb, hanem a müncheniek azt mondják, hogy épen ezért különlegesség. Meglehet, de az is igaz, hogy nagyobb kényelem mellett jobban lehetne a „legjobb bajor sört" — mert ezt az udvari sörházban mérik — élvezni. Átalánosan el van terjedve a nézet, hogy a bajorok kiválóan sörivó nép, sőt azt is mondják, hogy a régi városházát, egy építészeti műemléket a 15-dik századból, le akarták rombolni azért, mert a bolthajtása alatt nem mehet át a sörös hordókkal megrakott szekér. Igaz, a bajorok szorgalmas fogyasztói az árpa levének, csakhogy e mellett a bort sem vetik meg, és mióta a városház pinczéje, ahol a boré az elsőség, megnyílt — azóta a sörnek hatalmas vetélytársa támadt a szőlőnedvben. A „Rathskellert" müncheni tartózkodásom alatt legalább mindig telve találtam. A müncheni uj városház, mint emlitem, tiszta góth stylban, Hauberisser gráczi építész terve után van épitve. A pinczét szintén az emlitettem építész terve után épiték. A falak mulattató falfesteményeit Wagner passaui festő készité. A pinczehelyiségekbe tizennyolcz lépcső vezet. A vaslépcsőzet egyik oldalán a bajorországos, másik oldalán a városi zászló leng. A pincze két teremből áll. A lépcsőzethez közvetlen eső első kisebb terem a sörfogyasztóké, hanem bizony itt is nagyobbára csak bort isznak. A második, nagyobb terem a borozóké. Körülbelül 300-féle bor közül válogathat itt a borkedvelő s ahány a bor, annyiféle az ár. A legolcsóbb, egy litert (valamivel több egy itczénél) tartalmazó palaczk ára 24 ezüst kr. (40 osztrák kr.), a legdrágább, a „Rajna királya" 30 frt egy palaczk. Képviselve vannak itt Németország, Francziaország, Spanyolhon, Itália és Görögország borai, sőt a török, ázsiai, ausztráliai és afrikai szőlőnedvek közül is nem egy. Csak a magyar borokat nem élvezhetik a müncheniek. A pinczehelyiségek falait tréfás festmények tarkítják, s aki mind végig akarja olvasni azokat a mulattató verseket, amelyek e festmények aláírásaiul szolgálnak, az ugyan — maga sem fogja tudni, miként? — tisztességes borivóvá fog válni. Mindjárt a lépcsőháznak van négy boltíve, amelyeknek falai egytőlegyig be vannak festve a bor- és sörivás dicsőítésére és a mértéktelenség ostorozására vonatkozó humorisztikus jelenetekkel. A lépcsőház első boltívén a pincze szellemei láthatók ; az aláírás figyelmezteti a belépőt, hogy csak jó kedélyét hozza be magával, a gondjait hagyja kinn. A második boltiven Bacchus és Gambrinus-istenek, mint ily szövetségesekhez illik, egymásnak békésen kezet nyújtanak ; a verses aláirás azt tartja, hogy: „istenek lakában—kellemes világ van." A harmadik boltiv festménye a mértéktelenségből származó bajok symboluma; egy lovag bort tölt egy szörny torkába. Ezzel szemközt a falon egy csinos „fehér személy," vele szemközt egy kevesbbé csinos, de hegyke diák látható : „Edité, bibite collegiales, Post multa saecula pocula nulla" — kiáltja a diák, emlékeztetvén társait, hogy minden órájuknak ürítsék ki a kancsóját. A negyedik boltív egy Xantippét ábrázol, aki férjéért a korcsmába megy s ugyancsak derekasan prédikál neki a jó férjek kötelességéről: „ Ne hagyd sokára, hitvesed magára." A lépcsőház falain láthatók még a „Katzenjammer" különféle fokai és a részegség stádiumai, ez utóbbiak majomphysiognomiákon. Az első teremben a sörre vonatkozólag negyvenhat festmény van. Lehetetlen mind valamennyit elősorolnom, azért csak a legtalálóabbakat említem meg. Az első festményen Indra, az „öreg isten" egy „kortyra" 30 folyamot hajt föl. Az aláirás — méltán — hősi tett gyanánt emliti föl ezt. Egy másik kép Ceres istennőt ábrázolja a sör főzéséhez szükséges terményekkel; egy harmadik Agyr-t, a mint isteni vendégeit sörrel megvendégeli; egy negyedik Osirist, a mint Kr. e. 2000 évvel Peluziumban az első sört főzi. Az aláírás dicsőíti Osirist, mint az egyiptomi nép jóltevőjét. Egy ehhez közel levő festmény azt a jelenetet ábrázolja, amint Izis istennő Gambrinust a sörfőzésre oktatja. Tragikomikus a többi közt az a festmény, amely ama jelenetet ábrázolja, a midőn a legyőzött eimberek sörös kancsóikat Augusztus császárnak adják át. Aly Muhamed utódja megtiltja a muzulmánoknak a sörivást; a verses aláírás szerzője persze