Vasárnapi Ujság – 1874
1874-03-01 / 9. szám - Petőfi levelei 1849-ből. I-VI. 137. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyak
MÁRCZIUS 1. 1874. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 137 Petőfi levelei 1849-ből. Lapunk egyik barátja Petőfi néhány levelét küldötte be hozzánk, melyek az 184%-diki kormány hivatalos lapjában, a „Közlöny"-ben jelentek meg, s melyeket Petőfinek 1863-ban kiadott Vegyes műveibe a szerkesztő Gyulai Pál az akkori sajtóviszonyok miatt nem vehetett föl. E levelek közül négy az erdélyi hadjáratra vonatkozik, kettő pedig nyilatkozat, melyekre Petőfinek Mészáros hadügyminiszterrel, majd Klapka tábornokkal támadt összeütközései adtak okot. I. Vizakna, február 3. Bem táborában vagyok. Alkalmasint nekem van az egész táborban legkevesebb dolgom, s mégis csak annyira érek rá, hogy a történeteket és történendőket csupán rövid vázlatban futólag közölhetem. A januárius 21-ei Szeben alatti véres csata után, melyben nem az ellenség, hanem a fátum kényszeritett hátrálni, seregünk Szelindekre vonult, s onnan két izben verte vissza diadalmasan a császáriakat. Soha vezér, soha sereg dicsőbb hősiséget nem fejtett ki, mint a mieink a két alkalommal. Most csak annyit mondok róluk, később, a mennyire tollamtól telik, örökiteni fogom őket. Szelindekről január 31-kén ide jöttünk át Vízaknára, amennyire én értem, azért, hogy Temesvár és Szeben közötti közlekedését a császáriaknak megszakítsuk, s ez tökéletesen sikerült. Egy osztály Kemény alezredes vezérlete alatt előnyomult Déva felé, hogy az Aradról jövő Beke őrnaggyal egyesüljön, s a Temesvárról Szebenbe érkező ember és lőszerbeli segítséget elfogják, ami ezóta megtörtént. A lefoglalt szászszebeni posta leveleiből, miket Kemény már megküldött tábornokunknak, kitűnik, hogy a szebeni lakosok és a császári katonák Szebenben igen gonoszul vannak. A császáriaknak sem pénzek, sem kenyerek, sem lőszerek, s a lakosság kétségbeesett félelmek közt. Útban van hozzánk Háromszékből 8000 és Csíkszékből 3000 székely, de ezeket be sem várva, mihelyt Beke őrnagy megérkezik, azonnal megrohanjuk Szebent s Bemtől az utolsó honvédig reméljük, hisszük, hogy urai leszünk Szebennek, amivel annyi van mondva, hogy Erdélyben tönkre téve a reactio utolsó íziglen. Akkor aztán megyünk vezérestül, seregestül a Tisza partjaira, hogy a rónák hazájának is megmutassuk diadalmas zászlóinkat megyünk bérezi folyamok gyanánt, mint hajdan a Betlenek, Rákócziak, Tököliek s hullámainkon viszszük a szabadság bárkáját! Petőfi Sándor. („Közlöny." Debreczen, 1849. febr. 9. 23 ik sz.) II. Debreczen, febr. 15. 1849. A magyar hadtörténet nem legszerencsésebb, de legdicsőbb napjai után írom e sorokat. Az erdélyi táborból érkezem, a kiállott óriási fáradalmak után jól esnék egy kicsit melegednem és pihennem családi tűzhelyemnél, de kiszakítok drága perczeimből néhányat, hogy tudassam a hazával, ha csak röviden is, az erdélyi utolsó eseményeket, melyek a gyávákat talán el fogják csüggeszteni (ami különben semmi veszteség), de a bátrakat még inkább lelkesíteni fogják, mert a valódi férfira nézve nem lehet lelkesítőbb példa, mint a balsorsban is meg nem tört, sőt meg nem hajlott emberek működése. — Bem febrárius 1-jén, mint már előbb megírtam, seregével Vízaknára vonult át, s ott 4-kéig csendesen voltunk. Febr. 4-én kijött elénk az ellenség Szebenből, hol erdélyi minden, de minden erejét összepontosította, Vizakna előtt megtámadott bennünket; a szó betű szerinti értelmében 10-szer, mind tízszer nagyobb ereje volt mint nekünk. Négy óráig tartó ütközet után, mely egyike volt a legvéresebbeknek, miket e korban vivtak a magyar seregek, kénytelenek voltunk hátrálni. Kölcsönös ágyúzás közt értünk Szerdahelyre, az első állomásra; az ellenség csaknem odáig követett. Szerdahelyi megpihenvén, éjfél után indultunk Szászsebes felé, hova virradatkor értünk, s hol a gyulafehérvári garnison, mely értesítve volt visszavonulásunkról, ágyúszóval fogadott. Egy órai ágyúzás és csatártüzelés után rohammal vettük be Szászsebest, melyet a fehérváriak eszeveszett futással hagytak el; zsákmányunkul egy pár töltényes szekér jutott, mi nekünk igen jól esett. Dél tájban utolértek bennünket a szebeniek, csatárainkat egy pár órai harcz után beszorították a városba, s ágyaztak ránk késő estig, de sikertelenül. Másnap reggel az éjen át ismét tetemesen szaporodott ellenség csaknem körülvett; egyszer jelentik Bem tábornoknak, hogy parlamentaire jött. Bem azt felelte, hogy küldjék őt vissza. A parlamentaire lengyel, mondja a jelentő. „Annyival inkább, feleltem, olyan lengyellel nem beszélek, ki most ausztriai szolgálatban van." Mindamellett eléje vezették a parlamentüket, de a tábornok röviden csak azt mondta neki: „nem alkuszom", s ezzel kikísértette őt. Ezalatt mi is vonultunk ki a városból Szászváros felé. Fél órányira haladtunk, midőn az ellenség észrevette kitakarodásunkat, s ekkor egész erejével utánunk rugaszkodott, s igy jöttünk szakadatlan ágyúzás között, mely azonban semmi veszteségünkbe nem került, valami egy órányira Szászvárostól, hol egy falut fölgyújtottunk, miáltal ketté lett vágva az ut köztünk s a császáriak között. Este volt, mikor oda értünk. Azt gondoltuk egész békével húzódhatunk be Szászvárosba, de csakhamar megdördültek előttünk az ágyuk; a szász és oláh népfölkelés fogadott bennünket. Szászvárost is rohammal kellett bevennünk. Virradat előtt jött a jelentés, hogy a szebeniek utolértek. Visszamentünk eléjök, s mintegy két óráig harczoltunk velük, nem a diadalért, mely lehetetlen volt, hanem a becsületért, melyet annyi bajnak utána is épségben hoztunk meg aznap délben Dévára, hol a Magyarországból érkezett segédseregekkel egyesültünk. Ez volt 7-én; 8-án én elhagytam (de csak rövid időre) a tábort, s azóta mi történt? nem tudhatom, csak annyit tudok a tábornoktól, hogy ő másnap azonnal indult visszafelé, s hiszem, hogy seregünk most ismét, ha Szebenben nincs is, bizonyosan Szeben alatt van, és nemsokára benn lesz. Azon sereg, mely négy napi szinte szakadatlan csatatűzben ugy viselte magát, azon sereg, melyet Bem vezérel, lehetetlen hogy ne győzzön! Szeretném Bemet egész nagyságában fölmutatni a nemzet, a világ előtt, de ahhoz több és nyugodt idő kellene, hogy lelkem minden erejét összeszedhessem, — most csak e puszta vázlatban leirt tények szóljanak mellette. Bármily derék hősi volt e sereg, az, hogy egy csomóban és épségben maradt e viharos napok után, egyedül tábornokának érdeme. Petőfi Sándor. („Közlöny." Debreczen, 1849. febr. 17. 31-ik sz.) III.* Tisztelt hadügyminiszter ur! Megfontoltam a dolgot, melyért tegnap magához hivatott ön, s annak következtében jelentem, hogy kapitányi egyenruhámat levetettem, miután azt nyakravaló nélkül egyátaljában nem lehet viselni, s miután a nyakravaló-nem-hordás végett több leczkéztetést, vagy pláne kényszerítést nincs kedvem tűrni. Én tettem már annyi szolgálatot a hazának, hogy nekem meg lehetne azt engedni, hogy a hazát nyakravaló nélkül védhessem, ha önöknek máskép tetszik, ám legyen meg az önök akarata. Egyébiránt: önök letéphették rólam az egyenruhát, de nem téphetik ki kezemből a kardot teljesíteni fogom hazafiúi kötelességemet, egyszerű polgári öltözetben mint közkatona; csak arra bátorkodom önöket figyelmeztetni, ne iparkodjanak a honvéd egyenruhából kirázni az olyan tiszteket, kik minden erejökkel arra törekszenek, hogy e ruhának elveszített becsületét visszaszerezzék; mert az ilyen emberek ugy is nem nagy számmal vannak. Különben tisztelettel maradok Hadügyminiszter urnak Debreczenben, febr. 17. 1849 polgártársa Petőfi Sándor, s. k. („Közlöny." Debreczen, 1849. febr. 18. 32-ik sz.) IV. Szászsebes, ápr. 11.Néhány heti betegeskedésem után visszatértem e hó elején azon hadsereghez, melynek hogy tagja vagyok, büszkeségem, mert vezérelem, és boldogságom, mert Bem nekem barátom, atyám. A sors úgy akarta, hogy részt vegyek e hadsereg annyi fáradalmaiban, veszélyeiben és szerencsétlenségében, hogy diadalmánál ne legyek jelen. Nem szúgott az ágyú, nem csengtek, csörögtek, ropogtak a fegyverek, midőn Szebenbe bementem, csend és béke volt— az ellenség akkor már Oláhországban bujdosott, német és muszka, Szebenben találtam Bemet; mint egyszerű közember mentem hozzá, minden igény és vágy nélkül; ő visszaadta a kapitányságot s kinevezett segédének; az elsőt közönyösen, a másodikat gyönyörrel fogadtam el. Másnap Gyula-Fehérvár alá mentünk, s azt még aznap mintegy 3 óra hosszat ágyúztuk, s föladásra szólítottuk föl; a várbeliek egyikre is, másikra is huszonnégy fontos okkal feleltek. A tábornok annyi sereget hagyván a vár körül, mennyi elegendő annak teljes bekeritésére ide jött Szászsebesbe s azóta itt vagyunk. Holnap vagy holnapután indulunk Magyarországra. — A napokban voltak itt a hadügyminiszternek s a nemzetgyűlésnek küldöttei, kik hozák Bemnek az elsőrendű érdemjelt. Az átadás csak szobában, néhány tiszt jelenlétében történt, mert helyben nincs sereg, s különben is a mi vezérünk nem szokott az efféle sallangos és csattogó eze. E nyilatkozatot a »Közlöny« a következő bevezető sorokkal tette közzé: »Hogy minő levéllel tiszteltetett meg a hadügyminisztérium, azt ezennel minden commentár nélkül a nyilvánosságnak átadja.«