Vasárnapi Ujság – 1875
1875-02-14 / 7. szám - A Kisfaludy-Társaság közülése (febr. 7.) 106. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
106 VASARNAPI UJSAGr. állásban nem foglaltatnak, (jóllehet ezeknek is szerényeknek, az állásukkal és illetőségökkel ellenkező öltözéket mellőzőknek és e tekintetben is másoknak jó például szolgálóknak kellene lenniök,) szigorúan megtiltatik, hogy arany- vagy ezüst-csipkékkel s paszománttal diszitett fátyolt, vagy az alatt arany- vagy ezüst-csipkéket, vagy bármily alakú szegélyzést, úgyszintén tabi vagy damaszk vagy más selyemszoknyát, kötényt, ezüst övet, czoboly-föveget, kézelőt, arany- és ezüst-paszományos vagy sujtásos ujjast, s kofiummal vagy arany- és ezüst-himzett s ezüst- és aranycsipkékkel vagy paszománttal szegélyzett mellénykét, ingvállat, drága nyakkendőt, hosszú bekecset, karmazsin csizmát, a költséges, arany-és ezüstcsipkékkel szegélyzett zsidó - vagy más alakú ezüst- s aranynyal himzett s kivarrt főkötőket, pártákat, homlokszalagokat, hosszú tafota csuklyát, ezüst- s aranyeresztékü selyem harisnyát, himzett vagy szegélyzett czipőket és papucsokat, de különösen a botránykoztatóan meztelenített nyakat s azon (sokszor egész vagyonukat képező) aranylánczokat, gyöngyöket, korállokat viseljenek; úgyszintén tiltatik, hogy valódi gyöngyszalagokat, drága zsinórokat és egyéb fölösleges öltözéket, könnyen változó uj divatú szabásuakat hordjanak. Az e rendszabály ellen vétőkre a városi ügyész s arra kirendelt közegek fognak felügyelni s a kihágókat a tanácsér ö O^ — nak bejelenteni. 17. Végre megtiltatik a leányoknak és nőcselédeknek, akár iparosok, akár közemberek leányai legyenek azok, hogy hollandi posztóból készült német szoknyákat, hosszú, nyúlánk és halhéjjal vagy egyébkép kifeszített mellényeket, hollandi posztóból, a nyaknál prémezett vagy szegélyzett hosszú és széles felöltőt (bekecset), veres vagy sárga kordován csizmát, festett kendőket, a fejen hosszú lebenyt vagy fátyolt, aranyvagy ezüsttel diszitett selyem vagy bársonyingvállt és mellényt, finom könnyű vállinget németalföldi csipkékkel, úgyszintén széles, hosszú, fodros kézelőket az ingeken és fejérruhán, meztelen nyákot, szégyenletesen kitakart melleket és egyéb,kevélységre és hiúságra mutató botrányos ruhaneműt viseljenek. Ezekre a kirendelt felügyelők szintén vizsgaszemet fognak fordítani s a kihágókat a hatóságnak bejelenteni a végből, hogy az ily illetlen öltözködéstől visszatartóztassanak ; megjegyeztetvén, hogy ha az első intés sikerre nem vezetend, s a cseléden és köznépen azután is ily tiltott tárgyak találtatnának, feljogosittatnak a városi szolgák, hogy azokat nyilt utczákon levetkőztessék s a tiltott tárgyaktól megfoszthassák." Lehoczky Tivadar: A Kisfaluly-társaság közülése. (Február 7.) Február 7-dikén az akadémia dísztermében nagyszámú közönség előtt, melynek soraiban a hölgyvilág kiválóan volt képviselve, tartotta közülését a Sisfaludy-társaság. Alig mult el tíz óra, midőn a társulati tagok Toldy Ferencz elnök vezetése alatt kiléptek az oldalteremből, mire megkezdődött az ülés, mégpedig ezúttal ünnepélyes megnyitó beszéd nélkül, miután Tokly Ferencz a felolvasók közé tartozván, nem kívánt kétszer szólani. Greguss Ágost titkári jelentésével kezdődött az ülés. A jelentés elősorolja a febr. 5-én bevégződött társulati év mozzanatait. Tagjai sorából a társaságnem vesztett el egyet sem, ellenben a tagok létszáma Steinacker Gusztáv kültaggá választása által teljessé jőn. A társaság alapítói a mult évben is örvendetesen szaporodtak. Főgyarapodás nyilvánul azonban az irodalmi munkásságban. A társaság kiadta „Don Quijote" második részét, Elliot „Middlemarche" czimü hírneves regényét, két moliéri-vígjátékot, Szigligeti „A dráma és válfajai" czimü művét, és sajtó alá adta Racine ,,Iphigeniá"-ját Paulay fordításában. Bartalus népdalgyüjteményének második kötete a társaság támogatása mellett jelent meg. Greguss jelentése polemikus jelleget öltött ott, hol áttért azon vád czáfolatára, mintha a „mese" elavult s időszerűtlen költői forma lenne. Greguss e váddal szemben Lafontaine és Lachambeaudie meséire hivatkozott, mely utóbbiak 1862-ig tizenöt kiadást értek, s a franczia akadémia jutalmában részesültek. E jelentés fölolvasását éljenzés követte. Ezután Toldy Ferencz ült az olvasóasztalhoz, hogy fölolvassa érdekes emlékművét: „Irodalmi társasköreink emlékezetét Bessenyeitől a Kisfaludy Károly köréig." Fölolvasásának tartalmát a következőkben adhatjuk. Első irodalmi társaskörünk a Bessenyei Györgyé volt Bécsben ezelőtt száz esztendővel. 1787-ben alakult a kassai magyar társaskör, élén Bacsányi Jánossal. 1790-ben Bécsben a Görög Demeter köre, ki mig V. Ferdinánd nevelését át nem vette, a birodalmi fővárosban összegyűlt magyar írókat hazafias buzgalommal egyesítette. Ez a kör tűzte ki és ítélte el az első magyar pályadíjat Bárányi Gábornak. Ugyancsak a mult század utolsó tizedében jött össze Pesten Schedius Lajosnál egy, többnyire tanárokból álló írói kör, melynek tagjai közé tartoztak : Schönwisner, Mitterpacher, Dugonics, b. Prónay Sándor és Kármán József, kinek indítványára a gróf Beleznay-háznál megnyílt az első magyar szalon is s a megindult mozgalom a legszebb reményekre jogosított, mikor Kármán váratlan halála s a Martinovics összeesküvés hosszú időre elhallgattatott minden nemzeti törekvést. Csak századunk második tizedében, József nádor atyai hatása alatt lélegzett fel utólag irodalmunk. Gr. Teleki László, kir. táblai bíró, a magyar nyelv és irodalom buzgó barátjának házában gyülekeztek ismét össze az írók. Gyakori vendégek voltak itt: Jankovics Miklós, Horváth István, Fejér György, Virág Benedek, Kulcsár István, Fáy András, Szemere Pál stb. A társalgásnak irodalmi kérdések adtak tápot; itt fejlett a fiatal gr. Teleki József, ki szelídségével sokszor békéltette össze az ellentétes nézetüeket, mikor Csokonay vagy Kisfaludy Sándor fölött vitába ereszkedtek; majd máskor a grófné egyeztette össze az eltérést. 1824-ben a körbe Toldy is meghivatott, midőn Ivazinczytól levelet és csomagot vitt a Teleki-házba; 1831 óta pedig a háznak rendes látogatója lett. Midőn a nemes grófné meghalt, mindenki egyaránt fájlalta annak vesztét, aki az irodalmat folyvást pártolta, s a nemzeti érdekek emelésére egy milliónál többet áldozott. A Teleki grófi kastély mellett jelentékenyszerep jutott irodalmunk történetében a Kulcsár István házának, mely pártállásra való tekintet nélkül, gyűjtötte magába íróinkat. Találkoztak itt az ósdi Beregszászi Pál s az újító Selmeczy, Gombos Imre, Sebestyén Gábor, Ungvárnémeti Tóth László, Kisfaludy Károly stb. s a vidékről is fölkereste őket a nagy Kazinczy. Kulcsár 1806 óta az egyetlen és első magyar hirlap írója volt. Tekintélyét és befolyását nem annyira ízlésének, mint tudományának és rendkívüli buzgalmának köszönte, mely Görög Demeterhez tette hasonlóvá. Hírlapjának jövedelmét irodalmi czélokra szentelte: jutalmakat tűzött ki, könyveket íratott, nyomatott és terjesztett minden igyekeztével. Az ő ösztönzésére készültek Horváth István őstörténeti rajzai. Nála készült a „Tudományos Gyűjtemény" alaprajza; itt főzetett ki az „Aurora" terve. A magyar szinügynek is melegkeblű barátja volt Kulcsár, kinek legkeservesebb napjai közé tartozott az, melyen a magyar színháznak szánt hatvani-utczai telek gr. Czirákynak eladatott. A nyelvészeti maradiság azonban, mely e körben egyre nagyobb erőre jutott s a fogékonytalanság a költészet mint ilyen iránt volt az oka annak, hogy más gyülhelyet kerestek. A szellemes , vidám, élezes Vitkovics Mihálynál találták meg ezt 1808 és különösen 1812 óta, mikor a gazda oltárhoz vezette Theodóráját. A társaság majdnem kivétel nélkül költőkből állt, kik között még Horváth István szintén költővé lett. Virág és Kazinczy nevenapját mindig ünneppel ülték meg e háznál. Itt olvasta fel Fáy ifjúkori dévai verseit; itten Kölcsey az első magyar románezőt: „Rózát"; Helmeczy a nyelvújítás apologiáját; Gombos Imre kis vígjátékait; itt mutatták be az Erdélyben lelkesen működött fiatal Döbrenteyt is; itt jelent meg 1813-ban Berzsenyi, 1818-ban pedig Kisfaludy Károly, kinek nagy műveltsége, élénk szelleme és világirodalmi jártassága mellett az öregebbek már kényelmetlenül kezdték érezni magukat. Történt, hogy Kisfaludy „Kérői"-ben a Perföldi alakját sokan egy tekintélyes jogtudós (Nagy István) kigúnyolásának tekintek, s ezért az írót megrótta a házigazda is, meg több vendége is. Kisfaludy haragosan felelt rá: „Sorba színpadra viszlek benneteket!" S ezzel vége lett a kedélyességnek. A gyakori összejövetelek megszűntek s már csak Mihály napján látott a jó Vitkovics magánál nagyobb írói társaságot. Dovosz időben keletkezett ifjabb írókból az „Auróra-kör," melynek tagjai a gróf Károlyi György üllői uti házába, Bártfay Lászlóhoz, a gróf titkárához jártak rendesen, kivált 1826 után, midőn a házi gazda megnősült s neje az irók nemes barátja s az irodalomnak fenkölt szellemű hive lett. Toldy Ferencz egészen elérzékenyülve olvasott e körről, melyhez legszebb emlékei fűznék. A házi gazda egyszersmind finomizlésü elnöke volt e körnek. Kisfaludy Károly vitte azonban e körben a főszerepet. Itt mutatta ő be munkáit, többi közt a soha be nem végzett „Konstantinápoly veszedelmé"-t, melyben nem egy hős, de egy egész nemzet bukását akarta drámai alakba önteni. Kazinczy, Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Szontagh Gusztáv, Zádor tartoztak ez irodalmi estélyek rendes vendégei O közé, élénken vitatva meg a politika, nemzetiség és nyelv ügyeit, az akadémia felállítását, beszélve a költészetről s a külföld jeleseiről. Itt határozták ők el irodalmi működésüket. Bártfayné befolyása és izlése mindig nemesítőleg hatott e kör tagjaira. Ő mérsékelte az indulatosabbak hevét s a köztük támadt szakadásokat is ő igyekezett elenyésztetni, majd mindig legjobb sikerrel. E társaságra legnagyobb csapása Kisfaludy Károly halála volt 1830. novemberében, és az akadémia megnyitása előtt. A kör tagjai egy darabig lesújtva, csüggedve kérdék, hogy ki pótolhatja őt, mígnem hetek múlva azt felelték rá : „Pótoljuk mi magunk !" És aztán alakítottak jó sikerrel emléktársaságot,, elhatározták a Kisfaludy összes művei kiadását, mely máig hat kiadást ért, megindíták a „Kritikai lapok"-at, s végre egy „írói kör" állandósítását elhatározva, 1836 végén életbe léptették a Kisfaludy-Társaságot. Az alapítók közül ma már csak maga Toldy Ferencz él. A többiek mind elköltöztek egymás után s midőn 1860-ban Bártfayné is elhunyt, a régi szép kör tagjai közül csupán ő (Toldy) kisérhette e kitűnő asszony koporsóját. „A kör — ugymond — ki volt halva, de nem él az ma is e társaságban, s élni is fog mindaddig, a mig lelkesedést merit tradiczióiból." Zajos éljenzés követte e fölolvasást, mely régibb irodalmunk társasköreit oly érdekes világításban tüntette föl. Utána Szász Károly foglalta el a földr ovasó helyet, „Jolán" czimü hosszabb költői elbeszélését olvasva föl. A művészi szabatossággal . .. . kidolgozott elbeszélés meséje röviden következő: Zádor Jolánt, kit Tardy Gábor forrón szeretett, a viszonyok kényszerűsége gróf Szentkuthy Béla nejévé teszik. 20 év múlva találkozik csak Tardy Jolánnal, ki iránt régi lángja újra kilobban. Egy este Tardy találkozik Jolánnal a kerti lakban, de minthogy Jolán megtagadja Tardy azon kérését, hogy néhány perczig magánosan legyenek, ez utóbbi elbúcsúzik azon utógondolattal, hogy később visszajövend. Vele távozik Teréz társalkodónő is, ki addig Jolán közelében volt. Ez utóbbi, félve Tardy visszajövetelétől, bezárkózik, de ekkor jön Szentkuthy, ki tudott a találkozásról, kopogtat az ajtón s elfojtott hangon bebocsáttatást kér. Jolán, ki azt hiszi, hogy Tardy van odakünn, kéri, hogy ne tegye szerencsétlenné, mert férjéhez hű akar maradni. Szentkuthy erre betöri az ajtót s nejét aléltan leli a földön. Magához öleli, kérve bocsánatát, midőn megjelenik Tardy, kivel Szentkuthy a kertben párbajt viv s Tardyt megsebesiti. Szentkuthy és neje aztán boldogan élnek tovább s a kigyógyult Tardy nem zavarja többé boldogságukat. A költői szépségekben gazdag mű fölolvasása után minden oldalról fölhangzott az éljenzés. Most Henszlmahn Imre érdekes előadása következett „Három nemzeti műemlékről": a székesfehérvári bazilikáról, a vajdahunyadi s a visegrádi várról. A székesfehérvári híres bazilikát Szent István építtette a bolgár királyon nyert zsákmányból, nem byzanczi, hanem nyugoti minták után. E templomnak bizonyos harczias jellege volt, a mennyiben hosszúkás négyszögének sarkain tornyok emelkedtek a római castrumok módjára. E templom-épitészeti modor, melyet „magyar stylnek" nevezhetünk, egész a XIII. századig virágzott hazánkban. A templomot III. Béla alatt nagy résznek kellett érnie, mert ekkor majdnem egészen újra épittetett. Róbert Károly alatt két izben lett lángok martaléka, utolszor 1327-ben. Henszlmann le-