Vasárnapi Ujság – 1875
1875-10-03 / 40. szám - Tirnova (képpel) 630. oldal / Általános nép- és országisme - A rejtelmes sziget. Verne Gyula regénye. (48 képpel) -á-r- 630. oldal / Elbeszélések; genreképek
630 melyekben az összes ó- és középkori zsidó irodalom van érdekfeszítő modorban és csopotosításban feldolgozva. Mindezen tudományos vállalatoknak közepette, melyek a legkitartóbb szorgalmat és a munkaerő lehető központosítását veszik igénybe, Low mint irodalmi működésének központját tekinti azon nagy dolgozatát, melyen már most évtizedek óta fáradozik, és melyről feltehetjük, hogy történelmi irodalmunkban végtére kipótoland egy érezhető hézagot; ez „A zsidók története Magyarországban", oly tárgy, mellyel irodalmi működését majd csaknem négy évtizeddel ezelőtt kezdé meg s melynek teljes bevégzése fogja munkálkodásának koronáját képezni. Jellemző, hogy fellépése óta egész működését a hazához kötötte s több alkalommal ellenállt a legcsábitóbb ajánlatoknak, melyekkel a külföld felkereste. Családi élete hazafias szellemű; ily szellemben nevelte gyermekeit. Hazafi, a szó teljes értelmében. Löw Lipóthoz, a legkitűnőbb magyar zsidó paphoz méltán sorakozik dr. Hirschler Ignácz, a kitűnő orvostudor s szemész, ki annyi szolgálatot tett az emberiségnek s annyi testi szenvedést enyhitett, hogy a közelismerést, melyben részesül, teljes mértékben meg is érdemelte. Dr. Hirschler született Pozsonyban 1823-ban, s szép sikerrel végezvén iskoláit, hajlamát követve, az orvosi pályára lépett a pesti m. kir. egyetemen. Itt csakhamar kitűnt, de tapasztalás és tanulmányai gyarapítása végett meglátogatá a bécsi egyetemet is, hol aránylag rövid idő alatt szemészeti tanársegéd lőn. A magyar egyetem ifja tehát egyik czélját elérte, egykori iskolájának és földjeinek még csak nagyobb becsülést szerzett a német egyetem koripheusai előtt. Bécsből Párisba ment, hogy a világhírü szemorvos, Demar tanár előadásaiban részt vegyen; itt nem sokáig volt mint hallgató, hanem rövid idő múlva Párisban önmaga tartott előadásokat a szemészetből franczia nyelven. Ez idő tájra esik a néhány év előtt elhunyt híres berlini szemorvos, dr. Gräfe első párisi utja, s itt a két pályatárs benső s tartós barátságot kötött. A forradalom lezajlása után eljöttnek hitte dr. Hirschler az időt, hogy külföldön szerzett tapasztalatait itthon értékesitse. Mondhatni, az első specialista volt akkor Pesten, mégpedig a legnehezebb orvosi szakban. A közönség egyszerre felkarolta a kitűnő szemészt. Termeibe özönlöttek a segélykeresők az egész országból és csak ritka esetben távozott tőle valaki enyhülés és vigasz nélkül. Míg mesteri műtétei és a szegények iránt tanúsított nemes önzetlensége a közönséget bámulatra és tiszteletre ragadták iránta és hirneve napról napra terjedt, azalatt a szaklapokban megjelent czikkei, kutatásainak eredménye a tudományos világban pár év alatt elsőrangú tekintélylyé emelték, és mégis — mikor 1851-ben a pesti tanári karhoz magántanárságért folyamodott, csak egy férfi találkozott az egész testületben, ki a „zsidó" orvos mellett kardoskodott, s így kérvényével meg is bukott. Dr. Zirschler azzal az eggyel vigasztalhatta magát, hogy aki pártolólag nyilatkozott mellette, az egy Balassa volt. Mély keserűségét magába zárva, dr. Hirschler továbbra is a magángyakorlatra szorítkozott; de miután lelki szükség volt reá nézve a tanítás, miután nagy horderejű tapasztalatait nem temethette magába és leirni azokat ritkán került ideje, 1858-tól kezdve magánelőadásokat tartott a gyermekkórházban, hol a szemorvosi tisztet nagy buzgalommal és kitűnő sikerrel viselte hosszú évek során át díjtalanul. Az alkotmányos korszak beköszönte után, kimondatván az emanczipáczió, dr. Hirschler előtt nem emelkedett ugyan többé külső akadály, és a leghízelgőbb felszólítások és ajánlatok sem hiányoztak volna; ekkor azonban , ha nem is ,munkakedve, de hajdan oly szilárd egészsége kezdett hanyatlani. Ha fiatal éveiben nem lehetett egyetemi tanár, hanyatló korában már elutasította azt magától. Működése, mint a pesti izr. hitközség elnökéé, mint az 1869—70-diki zsidó kongresszus elnökéé, hol a haladó párt élén állott, hitfelekezeti körökben a legátalánosb tiszteletet vivta ki. A pesti hitközség alatta élte minden tekintetben fénykorát, a kongresszus tanácskozásait pedig ugy vezette, mintha egész életét parlamentben töltötte volna. Dr. Hirschlert díszes pályáján mindennemű kitüntetés érte, különösen a hazai s külföldi tudományos intézetek részéről. A magyar tud. akadémia is tagjává választotta. Ennek körében több izben tartott szemészeti felolvasásokat, melyek mindenike a tudomány egy-egy kérdését tisztázza s a szakértők által mindannyiszor nagy elismeréssel fogadtatott. Tivnova: A herczegovinaiak lázadása Európa figyelmét ismét a Balkán-félsziget országai felé fordototta. E tartományok örökös forrongások és lázadások tűzhelyei voltak és azok is lesznek, mig a folytonosan kisértő „keleti kérdést" akár békés uton, akár karddal meg nem oldják. A „beteg embernek" a Balkán-félsziget szláv ajkú tartományai képezik legfájóbb testrészeit s ezek között is első helyen Bolgárország áll. Különben a ^ o O mai európai Törökország már a legrégibb korszakban is folytonos súrlódások és belvillongások fészke volt, ami nem is csoda oly vidéken, amelyen emberemlékezet óta a legkülönbözőbb nemzetiségű, szokású és erkölcsű népek adnak egymásnak többnyire véres találkozót. Pusztító viharok sepertek végig a Balkán-félszigeten igen ol? o © sokszor, mióta a görögök és rómaiak onnan kié o űzettek. Pompás épületek, paloták, templomok és diadalívek maradványai emlékeztetnek ott ama klasszikus korra, mikor még a görög művéz O O Oszet és a római hatalom uralkodott az egész fél. Azóta szomorú sorsa lett az sziget fölötti egykor virágzó tartományoknak. A török csak rendet és egyszerihelyzetet sohasem hóditni tudott, de szigorú mind igazságos társadalmi ok volt képes létrehozni. A török uralomnak e sajnos élhetetlensége főleg Bolgárországban boszulta meg magát. Itt OOOOO a hóditó törökök aránylag még legnagyobb számban telepedtek le, s mégsem tudták oly szilárdan megvetni lábaikat, hogy birodalmuknak legalább ebben a részében biztosítva lássák hatalmukat. Pedig a bolgár nép alapjában véve békés természetű lenne és e tekintetben hatalmas elődeitől, kik a byzanczi birodalmat oly gyakran megzaklatták, teljesen különbözik. De ha mégis oly gyakran fellázad a törökök ellen, ezt többnyire orosz befolyás alatt álló papjainak folytonos izgatásaira teszi. Tudatlanságában nem is . Ő gyanítja, hogy csupán vakeszközül szolgál egy lelketlen hatalom kezében, a melynek talán esze ágában sincs Bolgárország függetlenségéért va Ö O O OO Olamit tenni, s épen oly zsarnok, vagy hihetőleg még zsarnokabb ura lenne a törökországi rájáknak, mint maga Törökország, mely különben is e tekintetben sokkal jobb a hírénél. Nem lehet tagadni, hogy a bolgárok ma is szánalomraméltó tudatlanságban élnek, azonban ennek főleg saját, szintén tudatlan és műveletlen pópáik (pap) az okai, akik ahelyett, hogy hiveiket tanítanák, oktatnák, inkább elbutítják. Pedig a bolgár népben sok munkaszeretet és ügyesség van. Az igazi bolgár csendes, munkás és értelmes ember, jó férj, jó családapa, ki szereti családja kényelmét megszerezni. Annak a gabonának, melyet Törökország a külföldre szállít, legnagyobb részét bolgár földmivesek termelik, ők varázsolják át a Duna déli partján elterülő terjedelmes lapálynak jobb és használhatóbb részeit hatalmas terjedelmű, termékeny szántóföldekké, melyeken olyan búzát és kukoriczát termesztenek, hogy az bátran versenyezhet az oláhországival. Szintén ők állítják elő Eszki-Zágra síkjain, a Balkántól délre, Törökország legjobb selymét és legfinomabb sajtjait. A szultán asztalára szánt kenyeret és lepényeket mindig bolgár sajttal szokták készíteni. Bolgárok tették Kezanlik lapályát, szintén a Balkán déli lábainál, Törökország legterméz Oékenyebb és legjobban művelt gabonatermő paradicsomává, s maga Kezanlik városa is óriási O diófákkal és pompás rózsabokrokkal van körülültetve s az utóbbiakból készítik azt a finom rózsaolajat, mely a keleti kereskedelemnek oly lényeges áruczikkét képezi. Végre a Balkán északi lejtőin lakó bolgárok is, főleg Tirnova környékén, jelentékeny ipartevékenységet fejtenek ki. Maga Tirnova és egész környéke úgyszólva gyupontja a bolgár iparnak és kereskedelemnek. A várost, melynek 12,000 lakója van, a Jantra folyó köti össze a Dunával. Az előbbi folyócska mentén s a város közvetlen környékén minden falunak megvan a maga külön foglalkozása és oopipara: egyikben késeket, a másikban különféle érczből készült ékszereket, ismét másokban cserépedényeket, szőnyegeket és szöveteket gyártanak és ezek az egyszerű falusi bolgár kézművesek mindenütt és mindenben, amit készitenek, ritka ügyességet és nem közönséges ízlést tanusitanak. Tirnova, mely egykor az asszanida bolgár fejedelemség fővárosa volt, Bolgárország egyik legszebb fekvésű és legcsinosabb városa. A török rs a mecsetek karcsú minaretjei mellett ott emelkednek a görög-keleti egyház magas toronyai is, ugy hogy a város ezáltal mind a keleti, mind a nyugoti jelleget egyesíti magában. A mult században első gyárvárosa volt az országnak s még most is e helyen öszpontosul az egész bolgár kereskedelem. A selyemtermelés központja szintén Tirnova és környéke. A bolgárországi selyemhernyó-tojásokat, melyeket később persiaiakkal és kis-ázsiaiakkal vegyitettek, a velenczeiek és lombárdok mindig nagy árakkal fizették. Tirnovának Marcianopoli nevű külvárosában meg tömérdek szilvapálinkát főznek. Az egész városrész pálinkafőző gyárakból áll. Szóval Tirnova sátalán véve az egész ország lakói szorgalmas, munkás emberek és kitűnő iparosok lennének, ha erre némi buzdítást a kormány részéről is tapasztalnának és ha legalább minden jelentékenyebb városban egy-két iskola terjeszthetné áldásos befolyását a tudatlan nép között. Hanem ilyesmire sem a török kormány, sem a görögkeleti egyház nem gondol s így a bolgár nép e tekintetben teljesen el van hagyatva. Pedig ezt az elhanyagolást, ezt a lelketlen közönyösséget mind a kormány, mind az egyház sokszor megkeserülte már s meg fogja keserülni ezután is. A 11EJTELMES SZIGET. Harmadik rész : A sziget titka. I. Fejezet. — Miféle hajó volt az? Két s fél éve volt már, hogy a lég hajótörtjei a Lincoln szigetére voltak kidobva, s ott, ahogy lehetett, megalkuva a körülményekkel, az ész és munka által segitve, uj létert teremtettek magoknak. Meg kell vallani, s ezt magok is hálás szivvel ismerték el, hogy a szerencsés sors, vagy a gondviselés, sokban kezökre járt. De a szabadulás reménye soha egy perezre sem mutatkozott. A csöndes óczeán végetlen sikját e szigettelen részen hajó nem járta s láthatárukon soha egy vitorla vagy egy gőzös füstje sem mutatkozott. Most először véltek hajót pillantani meg, a fényiró gép üvegén mutatkozó fekete pontocskában. A szabadulást hozza-e számukra e hajó, — vagy tova tűnik a tenger végetlenén anélkül, hogy a Lincoln-szigethez közelítene — vagy, ami szintén nem lehetetlen, épen veszedelmet hoz reájuk ? E gondolat, e kételyek méltán foglalkoztatták a sziget lakóinak lelkét. Hogy hajó az, ami a távolban feltűnt, arról kételkedni nem lehetett. Cyrus és Harbert oda hívták társaikat is s közölték velők az észrevételt. Pencroff azonnal megragadta az ő kezébe adott távcsőt, gyorsan végig futotta vele a láthatárt s megállott azon a ponton. — Csakugyan hajó ! — kiálta. — Felénk tart-e? — kérdé Spilett Gedeon. — Azt nem lehet kivenni. — Mit tegyünk? — kérdé Harbert türelmetlenül. — Várjunk. — mondá Smith Cyrus. S csakugyan nem is tehettek egyebet. Időről időre egyik-másik felragadta a messzelátót, mintha azzal nemcsak a szemnek, hanem valósággal is közelebb hozhatná a hajót. — Hátha a Duncan volna! — mondá egyszer Harbert. Olvasóink nem feledték el még, hogy Duncan volt a neve a Lord Grlenarvan yachtjá-