Vasárnapi Ujság – 1876
1876-01-23 / 4. szám - Egyiptom a legujabb korban. S. L. 55. oldal / Általános nép- és országisme - Strogoff Mihály utazása Moszkvától Irkutskig. Verne legujabb műve (55 képpel) 55. oldal / Elbeszélések; genreképek
56 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 2. SZÁM. 1876. XXII. ÉVFOLYAM. ezredeké játszotta folyvást, sorban a polkákat, mazurkákat, scottis-okat és kerengőket; a tánczospárok végetlen sora űzte egymást a roppant és ragyogó termekben, ez uj palotában, mely alig néhány lépésnyire emelkedett az „ódon kőház "tól, hol hajdan annyi rémes drámát játszottak le, s melynek alvó viszhangjait ma a vidám táncz-zene vette föl. A főudvarmesternek a rendezésben jó segitsége volt. A nagyherczegek és hadsegédeik, szolgálattevő kamarások és palotatisztek mind a nyájan a tánczok rendezésével foglalkoztak. nagyherczegnők, gyémántokkal boritva, az udvarhölgyek, diszöltönyeikben, mind jó példával mentek elöl a tánczban a „fehér kövek városának" katonai és polgári előkelőségei előtt, a kik hivatalosak voltak mind. Mikor a lengyel tánczra a jelt adták, s a vendégek hosszú sora ez ütemes séta folyamába megindult, az uszályos és csipkés ruhák , s a tiszti és hivatalnoki egyenruhák tarka vegyülete leírhatatlan érdekes képet nyújtott, a tükrökben megszázszorodó csillárok fényénél. Vakító látvány volt. A nagy díszterem méltó kerete volt e ragyogó képnek. A gazdagon aranyozott boltozat ezer fényes ponttal tündöklött, mint csillagokkal az ég boltja. Az ajtó és ablak-függönyök nehéz selyme, mely dús redőkben omlott alá, csipkézeteivel, a legfestőibb drapéria volt a mozgó alakokhoz. Az óriási ablakok üvegein át kiözönlő fény mint távoli égés ragyogott s piroslott az éjben, mely néhány óra hosszant környezte a palotát. A teremből nézve ki — s a kik a tánczczal nem voltak elfoglalva, ennél felségesebb látományt nem is találhattak volna — a setétség és fény ez ellentéte nagyszerű volt. Az utczák meg voltak világítva általa, s a távolban alkonyfényként mosódott el a világosság, feltüntetve a vendégekre váró kocsik, s a palotát környező őrcsapatok rejtelmes árnyrajzait. Az őrjáratok lépéseinek egyhangú üteme is fel-felhangzott a zene szünetei közben, a mig lentebb, folyón csendesen alásuhanó bár akák setét körvonalai kísértetiesen lebbentek tova s merültek el a setétebb árnyban. Az estély főszemélye, a ki az estélyt adta, s a kit Kissoff tábornok „felség"-nek szólított, a testőrség vadásztiszti egyenruhájába volt öltözve. Nem segélyezés volt részéről ez egyszerű öltözet, hanem oly ember megszokása, a ki a küslfóny iránt egyátalában nem viselteték előszeretettel. Az ő külsője éles ellentétben állott a többiek pompájával, a körüle zsibongó s tolongó fényes egyenruhákkal s diszöltönyökkel, s rendesen is igy szokott, legtöbbnyire, megjelenni kozákjai, georgiai s egyéb ezredei czifra csillogó egyenruhái közepette. E magas termetű, nyájas tekintetű, nyugodt arczkifejezésű, mindazáltal gondtelt homlokú férfi, csoporttól csoporthoz ment vendégei között, de keveset beszélt, s úgy látszik keveset is figyelt a fiatalság körüli zsibongó vidám zajára vagy az idősebb s magasabb rangú vendégek komoly beszélgetéseire, kik közt Európa legfőbb udvarainak követei is mind ott voltak. A figyelmesebbek és gyorsabb tekintetűek e vendégek közül (kiknek mestersége az arczvonásokon át a lélek mélyében olvasni) némi nyugtalan izgatottságot vehettek észre felséges házigazdájuk arczán s tekintetén, de okát nem fedezhették fel, kérdezni pedig egyikök sem merhette. Az is látszott, hogy a testőrvadásztiszti egyenruhába öltözött férfi szándéka volt nem zavarni meg vendégeit saját nyugtalanságával s titkos gondjaival — s miután oly ember volt, kinek mindenki engedelmeskedni szokott, még gondolatban is, — nyugtalanságát csakugyan nem is látszott észrevenni senki. Kissoff tábornok eközben arra várt, hogy a testőrvadász-tiszt, kinek a Tomskból jött sürgönyről jelentést ten, parancsot adjon neki a visszavonulásra. De az hallgatott, gondolataiba merülve. Átvette a sürgönyt, elolvasta, s homloka jobban elsötétült. Keze önkénytelenül kardja markolatára tévedt; azután szemeihez emelte azt s egy perezre eltakarta tekintetét, mintha bántaná a fény s setétséget kivánna, hogy annál jobban láthasson magában. Nemsokára karon fogta Kissoff tábornokot s egy ablakmélyedésbe vezette. — E szerint — mondá — tegnap óta megszakadt érintkezésünk a nagyherczeggel ? — Ugy van felség, s félő, hogy sürgönyeink rövid időn nem fognak átmehetni a szibériai határon. — De az amúri és irkutski csapatok, valamint a bajkálon tuliak, megkapták a parancsot, hogy egyenesen Irkutsknak vonuljanak? — Ezt a parancsot az utolsó távirat vitte meg, melyet még a Bajkálon túlra küldhettünk. — A jemiseiki, omski, temipalatinski és tobolski kormányzóságokkal pedig egyenes összeköttetésben vagyunk még, nemde, az invasio kezdete óta? — Ugy van felség; sürgönyeink kezökbe jutnak s mi is biztosan tudjuk tőlök, hogy a tatárok még nem lépték át az Irtist és az Obit. — S az áruló Ogareff Ivánról semmi hír ? — Semmi, felség. A rendőrség főnöke azt sem tudja megmondani: átlépte-e már a határtvagy nem? — Személyleirását küldjék meg azonnal Nijni-Novgorodba, Permbe, Ekaterinenburgba, Kassinowba, Trumenbe, Ichimbe, Elamskba, Kolivanba, Tomskba, valamennyi távirdaállomásra, mellyel még közlekedésben vagyunk. — Felséged parancsa azonnal végre lesz hajtva — felelt Kissoff tábornok meghajolva , várva elbocsáttatását. — Minderről egy Szót se ! — szólt amaz s intett. A tábornok mély meghajlással hátrált selvegyült a tömeg közé. Néhány percz múlva kivül volt a termeken, a nélkül, hogy távozása feltűnt volna valakinek. A testőrvadásztiszt pedig, miután néhány perczig még gondolataiba merülve állt, visszafordult a csoportozatokhoz, melyeket odahagyott. Homlokán újra a szokott nyugalom ült, mely egy kis időre elhagyta volt. Mindazáltal a fontos esemény, mely e férfiút foglalkoztatta s az imént folytatott töredékes beszélgetés tárgyát képezte, nem volt épen oly titok az estélybeni társaság minden tagja előtt, mint ő gondolta. Nem beszéltek felőle hivatalosan, sőt titkon is alig, de mégis voltak, akik sejtelemmel bírtak felőle. Néhány magasabb állású személy a diplomatiából elég jól volt róla értesülve, nélkül, hogy értesültségét elárulta a volna. De amiről a diplomaták nem beszéltek, a társaság meghívott vendégei közt két egyén, kiken semmiféle egyenruha, sem rendszalag, vagy kitűnőség nem volt, két egyszerű vendég, halkan magok közt folytatott beszélgetésben tárgyalta e fontos eseményt, melyről, — úgy látszik — egész részletességgel voltak értesülve. Ki volt ez a két vendég? •/ A tűzhányó hegyek forradalma. Nemcsak Dél-Európa két nevezetes tűzhányó hegye, a Vezúv és Etnar háborog és fenyegetőzik mostanában, hanem más földrészek vulkánjairól is hasonló hiteket hallunk. Például a Tongarűo, Uj-Zeeland sziget hatalmas tűzhegye a jelen pillanatban iszonyú kitöréssel rémíti környéke lakóit s a lávát és roppant kődarabokat pokoli lármával szórja szét maga körül néha nyolcz angol mérföldnyi távolságra is. Azonkívül Uj-Zeeland híres geyserjei is , melyeknek száma többre megy ötvennél, folytonosan okádják magukból a forró vizet. •/ Egy sokat járt kutya, Mabel, dr. Livingstone kutyája, mely több éven át hűségesen követte urát utazásaiban s földi maradványait is elkísérte Zanzibárba; jelenleg Bombaiban van, hol Murphy hadnagy vette magához. E derék állat 15,000 angol mérföldet utazott be Afrika belsejében. — A levéltitok megőrzése. Azon levelek felbonthatásának megakadályozására, melyeknek boritéka általánosan elterjedt szokás szerint gummival ragasztatik le, Angliában igen egyszerű módot alkalmaznak, minthogy t. i. a leragasztott helyeket csak megnedvesitni szükséges, hogy a levél felnyitható és ismét könnyen leragasztható legyen, — ujabb időben tehát a czimet a levél hátára írják, de csak miután a leragasztás megtörtént és a levél boritéka egészen megszáradt. Ha most már valaki megkísérlené a borítékot felbontani, az írás megáznék és elmosódnék és a kísérletet elárulná. (Folyt. követk.) Egyveleg. AZ ÚJPALOTA MOSZKVÁBAN TELEN