Vasárnapi Ujság – 1876
1876-02-06 / 6. szám - Deák Ferencz (arczképpel) -á-r- 82. oldal / Élet- és jellemrajzok - Vörösmarty Deákról 82. oldal / Költemények
82 az alkotmányos államférfiunak, a megtestesült méltányosságnak és jogérzetnek, az igaz embernek eszményképe, Jellem. Nem görög, nem római, nem angol. Istennek hála érette: magyar volt! Nem mérjük nagyságát másokéhoz, A szellem nem alkottatik minták szerint, mint az anyag, Deák önálló, eredeti jellem, Rejtély marad előtted, bármily átlátszóan tiszta egész lénye, ha külön magából meg nem érted. Egyben haladja nagy társait is. A tősgyökeres magyar természetnek s a magyar jellemnek hivebb typusa Széchenyinél is, Kossuthnál is. Nem szerette, tán nem is ismerte jobban nemzetét amazoknál, de hasonlóbb volt hozzá. Erényeiből egyet sem vitt el végképen magával. Fenmarad mindegyik példányképül. Ha gazdagabb a sír, történelmünk is gazdagabb vele! Ez a vigasztalás Vörösmarty Deákról. Alkudtál s mondtad: »Nem kell, a mit ti szerettek, Vagy nem kell ugy, mint élni szeretni szokás. Munkabíró lelket kívánok, félni tudatlant, S félni merőt, a mint a haza jobb ügyeií; És emberszerető szívet, ha vad indulatokkal És ál eszmékkel küzdeni síkra kelek; Tűrni viszályt és pártharagot, s ha kerülni lehetlen, Régi baráttól is tűrni néma döfést. S a mit kezdettem fiatalkori lelkesedéssel, Arról hálaimat mondani végnapomon. Mind ezekért a dij, melyet elérni reményem: Vajha kicsin legyek a nagy haza hősei közt.« VASÁRNAPI UJSÁG. 6. SZÁM. 1876. XXIII. ÉVFOLYAM. Deák Ferencz. (1803—1876.) Mátyás király óta nem volt nagyobb halottja Magyarországnak, mint most. A haza bölcse, a haza atyja , az alkotmány visszaszerzője halt meg; a legnagyobb államférfiak egyike, kiket a történelem látott, dőlt ki; a legdicsöbb elme működése állott meg, a legnemesebb sziv szűnt meg dobogni, a legtisztább jellem veszett ki az élők közül, s lett a története: Deák Ferencz folyó évi január 28-kán szemét az örök álomra lehunyta. E nemzet sokkal, csaknem tételével adós neki, ki a legnehezebb időben nem esett kétségbe az ország jogai és a nemzet tétele fölött, s páratlan bölcsességgel ragadta meg a pillanatot, melyben mindent, ami elveszettnek látszott, visszaszerezhessünk s épen annyi kitartással, mint mérséklettel küzdött a nemzet alkotmányáért, jogaiért, jövője biztosítékaiért. De bármennyivel legyünk adósai azért a mit tett, bármily áldásos és sikerrel koronázott volt is működése, még nagyobb adósaivá tett egész életének s jellemének példája által; s tettei és működése áldásainál még nagyobb lenne az, ha őt sokan, ezerek és ezerek, ha az egész nemzet példányul venné magának, s nemzeti és egyéni életünket a példánykép után intézve, fajunk eredendő bűneit s honunk áramlatának félszeg és bűnös irányait levetkeznők magunkban, mint ő az emberi lehetőség mértékéig levetkezte, ellenben erényeit, melyek összpontosidva voltak benne, fel tudnók ölteni mi is. A magyar lelkesülni tudó nemzet, s lelkesedésében eget vivni képes, a balsorsban erős és a csapások közt nagy elhatározásokra hajlandó, de hamar elbizakodik a szerencsében, túlhajt a jóllét mámorában, s ha lelkesedése elmúlik, megernyed a tettben. Deák példájából meg kellene tanulnunk a következetes kitartást, a szerencse incselgései közt a bölcs mérsékletet, s a lelkesedés elhatározásainak lankadatlan keresztülvitelét, mikor a munka és önfeláldozás nehezebb feladatai következnek. Lelkesedésünk fellobbanó szalmatüzet, mely szivárványszínekben játszadoz és pattogó szikrákban sziporkázik szét: az erős tölgyfa lassúbb, de állandóbb tüzévé kellene átváltoztatnunk, mely szenében is izzik még s parázsában is megőrzi melegét. Nem nemzeti bűnünk ugyan, de a kor ragályzó befolyása alatt nálunk is terjengő s már-már ijesztő mértékben mutatkozó kórjelenség, az anyagi érdekhajhászat, mely minden áron pénzt sóvárog, hogy fényűzési s élvhajlamát kielégíthesse, mely szédelgésekbe rohan, s pénzért semmitől sem irtózik, mely hivatalt és befolyást keres, hogy közel juthasson a pénzforráshoz, s beleveti magát az árba, mely felszínén csillog, alján iszapot és sárt hömpölyget. Deák élete legyen előttünk az önzetlenség és egyszerűség példája, melyhez hasonlót csak a régiség mutat föl, s mely ma szinte hihetetlennek és míthosznak látszanék, ha szemmel látott tanúi nem lettünk volna, hogy egy ember, ki egy ország sorsát tartotta kezében, kit nagy esze, hatalmas cselekvése a legmagasabb polczra emelhetett : műve bevégeztével az egyszerű magánéletbe vonult vissza, semmi nemzeti jutalmat el nem fogadott, s megmaradt szegénységében, mely csak saját korlátolt igényeit elégíté ki, de a bőség és felesleg legmérsékeltebb színvonalán is messze alul maradt. Oh bizony, ha Deák elméjében, szelleme ritka adományaiban nem osztozhatunk is, de mindnyájan megtanulhatjuk tőle a szenvedélyeinken és hiúságainkon uralkodó mérsékletet, meg az önzetlenséget; s ha még: életének és példájának áldása még nagyobb volna rajtunk, mint működésének oly nagyszerű eredményei. E meggyőződés hatja át lelkünket, midőn most e nagy ember ravatalánál állunk s még egyszer lelkünkbe véssük a halott arczának nemes vonásait s visszaidézzük emlékünkbe az élőt. íme itt áll ő, a mint élt, pályája vége felé, de annak tetőpontján, működése fénykorában, az örökre nevezetes 1865/8-diki országgyűlésen. Lapunk több izben, pályája különböző nevezetes pontjainál, közölte Deák arczképét, anélkül, hogy kimerítőbb életrajzát adta volna. Egy hetilap terén, ha ma egészen az ő emlékének van is szentelve, ez csak vázlatilag történhetik most is. De épen, mert az igazságot, melyet fentebb kimondunk, élete tünteti fel legtisztábban, első kötelességünknek tartjuk, bár rövid s vázlatos életrajzával áldozni emlékezetének. Deák Ferencz 1803 október 17-én született Söjtörön, Zalamegyében. Atyja földbirtokos volt, ki maga gazdálkodott középszerű birtokán s két fiut és két leányt nevelt föl. A fiuk idősbike Antal, világos fejű és nemes jellemű férfiú volt s nem csekély részt vett a közügyekben és az 1832/6 országgyűlés elején mint Zalamegye egyik követe ült széket. Eszének s jellemének egyaránt becsületére válik, hogy bár a reformtörekvések iránt inkább aggodalommal viseltetett mintsem előszeretettel, mégis felismerte öcscsének nagy eszét s vezéri tulajdonait s önként visszalépett követi székétől, hogy „maga helyett egy fiatal embert küldjön, kinek kis ujjában több tudomány és képesség van, mint benne egész magában." E fiatal ember az öcscse volt, Deák Ferencz. Ő középiskoláit Keszthelyt, Pápán, Nagy-Kanizsán járta; bölcsészet és jogot Győrött végzett. Onnan Pestre jött jurátusnak s miután itt az ügyvédi czenzurát letette, hazament Zalába. Ott a megyénél tiszteletbeli ügyész lett, kinek kötelessége volt az úrbéresek érdekeit s ügyeit védni. Majd az árvaszék jegyzője, s utóbb elnöke lett és táblabíró, de fizetéses megyei hivatalt soha sem viselt, valamint magánosok pöreiben sem ügyvédkedett. Az 1825-diki országgyűlésen erőteljesen zendülvén meg ismét az alkotmányos szabadság követelő szava, Nagy Pál s társai vezérlete alatt megindult a szabadelvű ellenzéki mozgalom. Széchenyi is megkezdette reformeszméi hirdetését. Deák egyszerre őszintén csatlakozott a szabadelvű mozgalomhoz s eleinte csak megyéje zöld asztala mellett lépve föl, már alapos jogi ismeretei, az ifjúság tüze és erélye mellett is higgadt s rendkívül világos szónoki előadása által nemcsak otthon tűnt fel, hanem hirre kezdett kapni az országban is. Még nem töltötte be a harmincz évet, mikor visszavonuló bátyja helyét elfoglalni a pozsonyi országgyűlésen megjelent. Első beszédét, ha jól tudjuk, 1833 november 23-kán tartotta, a lengyelek ügyében. De a kerületi ülésekben már előbb feltűnt kitűnősége. Ékesszólásának hatalma, tiszta s erős logikája, helyes parlamenti érzéke, ember- és tárgy-ismerete, személyes jellemének feddhetetlensége által még azon az országgyűlésen az ellenzék önkéntesen elismert s örömmel követett vezérévé lőn. Határozott s az elvek iránt soha sem alkuvó szabadelvüsége mellett minden alkalommal szívesen hatott mérsékelve, engesztelőleg s ez által gyakran vivott ki sikert ott, ahol a túlságok mindent elrontottak volna. A túlzás ellenkezett természetével s azzal a ritka egyensulylyal, melyben minden lelki tehetségei, az ész és a sziv, a jogérzet és a politikai eszély, benne állottak. Az 1832/6 országgyűlés egész hátralevő részén jelen levén, a lengyel-ügyben, az úrbéri kérdésekben, az elnyomott földmives osztály érdekében, a magyar nyelv dolgában, valamint a soha ki nem fogyó sérelmi ügyekben mindig hallatta szavát, mely a kérdéseket rendesen el is döntötte. Az országgyűlés bezártával, melyen az ellenzék határozott állást foglalt a sérelmek és a reformok irányában, s a kormány szükségesnek látta, a fölébredt közszellem elfojtására vagy legalább megfélemlítésére keményebb eszközökhöz nyúlni. Elitéltette Wesselényit, s az „ifjak" ellen folytatott inquisitori vizsgálat befejezéséül börtönre vettette Kossuthot és Lovassyt. Többeket felségsértési perbe fogtak. Az 1839-diki országgyűlés az egész országot forrongásba hozó harag benyomása alatt gyűlt össze. Deák ismét az ellenzék élén állott. Pártját annyi eréllyel, összetartással és bölcseséggel vezette, hogy a kormány megdöbbent. Az országgyűlés elhatározta, nem venni a királyi propositiokat tárgyalás alá, míg a sérelmek orvosolva nincsenek. Egyik sérelem volt a Ráday-ügy. Gróf Rádayt, Pest megye megválasztott követét pörbefogással gátolta meg a kormány az országgyűlésen megjelenésben. Az országgyűlés azt saját integritása elleni sérelemnek tekintette s föliratban jelentette ki, hogy addig nem tanácskozik, míg e sérelem orvosolva s az országgyűlés kiegészítve nem lesz. A kormány azonban nem engedett s mindkét fél makacson ragaszkodott álláspontjához. Ráday önkéntes lemondása megszüntette a sérelem tárgyát, a kormány pedig az országgyűlés befejeztével megszüntette az ellene támasztott pert. A megoldás e módja is magán viselte Deák politikájának bélyegét: elvek fölött nem alkudni soha, de hátra tenni a személyes érdeket s áldozni formákban, hogy megmentessék a lényeg. Deák ez egész országgyűlésen (1839/40) megtartá vezéri helyét az alsóházban, s magas tehetsége és tiszta jelleme nemcsak barátai és pártja, hanem ellenfelei, sőt a kormány által is elismertetett s méltányoltatott. Tapintatának s engesztelékeny és közvetitni képes bölcseségének