Vasárnapi Ujság – 1877
1877-01-07 / 1. szám - Kossuth (arczképpel) 2. oldal / Élet- és jellemrajzok - Fejes István. A pataki várkertben 2. oldal / Költemények - Szász Károly. Uj év napján 2. oldal / Költemények
VASÁRNAPI UJSÁG. 1. SZÁM. 1877. XXIV. ÉVFOLYAM. KOSSUTH. IIDŐN ma e nagy nevet tűzzük lapunk fi homlokára, az ő világszerte ismeretes, nálunk immár regeszerü alakjával nyitva meg újévi folyamunk arczképcsarnokát, — ugy hiszszük, a tárgy rendkívülisége fölment bennünket, nemcsak, de sőt mintegy követeli tőlünk, hogy bemutató sorainkban, a szokástól eltérőleg, minden részletezéstől s adatok fölsorolásától tartózkodjunk, s elégedjünk meg a nem csupán előttünk, de a két művelt világrészben nagynak tisztelt név megemlítésével, melyre mint mindenütt, de főleg nálunk, egyébként is, a közönség őszinte szeretetének, csodálatának kifejezése, a dörgő éljen viszhangja szokott következni, fölöslegessé, sőt szinte lehetetlenné téve az ünnepélyes bemutatás további szokásos magyarázatait, és legfölebb az alkalmiság ezúttal ama különösebb voltának megemlítésére szorítkozhatunk, mely egyébként szintén ismeretesebb, sem hogy bővebben kellene megjelölnünk ; amaz örvendetes körülményt tudniillik, mely már hetek óta foglalkoztatja az ország közvéleményét, s csöndes ugyan, de annál mélyebb várakozásban és reménykedésben tartja a kedélyeket... Amaz egyre növekvő s immár mozgalomnak nevezhető forrongás, melyet nagy számüzöttünk az egész világrészünket jelenleg izgalomban tartó keleti kérdésre vonatkozó legutóbbi nyilatkozványaival előidézett, s melynek átalános fontossága és jelentősége kivált reánk nézve ama, nemzetünk szivében a leviharzott nagy napok után fönmaradt remény rohamos föléledésében nyilvánul,hogy a nagy száműzött,midőn e korszakos nyilatkozásában leszállott mintegy álláspontja eszményiségének talapzatáról, hozzánk közeledik, s csaknem a mi elvi lát körenk határáig jön, talán még egy rendkívüli s magasztos önföláldozás sugallta elhatározás pillanatában, át is lépheti e határt, s teljesülhet ama, növekvő kegyelettel ápolt óhaj, hogy még visszatér hozzánk, mint valami magas a segedelem, ama pillanatban, midőn épen legnagyobb a veszedelem ! .. . Ez olaj az, mely bár ugyan nem vérmes, de mégis egyre erőteljesebben föllobbanó reménynyel rezegteti népünk millióinak hálás sziveit, és a mely, még ha csupán olaj maradna is, közéletünk oly nevezetes mozamát képezi, hogy nem mulaszthattuk el, annak emlékét részünkről is ezennel megjelölni és mintegy megülni, azzal zárva be sorainkat, vajha a ránk oly borúsan virradt jelen év lenne az, melyet e régi és vele egyéb kapcsolatos vágyaink teljesedésével oda írhatnánk, hol nemzetéletünk boldog évei följegyezve vannak ! "Kossuth Lajost, mint olvasóink tudják, Czegléd város választókerülete a deczember 27-én történt választáskor, pártkülönbség nélkül, egyhangúlag megválasztotta országgyűlési képviselőjének, s elhatározta, hogy a megbízó levelet egy küldöttség által nyújtja át nagy hazánkfiának. A czeglédi népes küldöttség, mely Kossuthot mint megválasztott képviselőt a képviselői megbízatás elfogadására s a közel harmincz éve elhagyott édes hazába visszatérésre fel fogja kérni, nemcsak a czeglédi választók óhajtását fejezi ki. Magyarországnak lesz az ünnepnapja, ha Kossuth Lajos visszatér. Kossuth Lajos még ma is oly erőben van, hogy nemcsak a dicső múlt varázsa által hatna hazájára. Bár már ez év szeptember 16-án hetvenöt éves lesz, hangja most is erőteljes, tiszta, csengő; most is az a megragadó zene, mely nemcsak honfitársait, hanem a széles világ annyi más idegen népét is ellenállhatatlan varázzsal ragadta magával. Ezüst-fehér szakálla és haja a bölcs aggastyán tekintélyét, a bánatos szenvedés árnyain is áttörő villámú, eleven, lángoló kék szemei az ifjú lélek üditő hatását; meghajlott, de meg nem tört alakja, biztos és szilárd testtartása s halvány pirral borított életerős arcza a férfiú munkaerejét mutatják azoknak, kit őt olaszországi magányában meglátogatják. Most is rendkívül érdekes alak, mint egykor volt. Más mint a régi — az itthon élők is megváltoztak ! — és mégis ugyanaz, talán még nemesebb kiadásban. Az egyszerű, természetes és rendes élet, mérsékelt foglalkozás — majd könyvei és íróasztala mellett, majd kinn kertjében és a természetben — frisseségét, egészségét jól megőrizte. Az élet által nyújtott hús tapasztalatain kívül tanulmányai is kibővültek és meggazdagodtak. Politikai, társadalmi és történelmi, nemzetgazdasági és pénzügyi ismereteinek kiegészítése mellett, a természettudományokra is juttatott időt. A növényvilág és a csillagászat! Egyik a föld felé vezeti figyelmét, melyben kedvesei, neje és leánya, nyugosznak; másik az égre irányozza szemeit, hol a lelkek honát sejti az érzelem. A természettudományokat vigaszért kereste föl. Levelei, csak a melyek megjelentek is, és társalgása fenkölt szellemének széles körű érdeklődéséről tanúskodnak; eszméi és ötletei még folyvást gazdagon kelnek és áradnak, s könyveiben, melyeket olvas, számtalan az odavetett jegyzet, melyek a könyvtárban körültekintő látogatót bizonynyal jobban érdeklik a könyvek szövegénél. Társalgásbeli könnyű, fesztelen modorán át a lélek tisztasága, egyszerű életmódjában kevéssel is megelégedő természete tükröződik. Talán a függetlenséget becsüli szellemi és anyagi téren egyaránt a legtöbbre. ,,A hála nem teher" ugyan neki, mint egyik utóbbi levelében is irja, de jól esik tudnia, hogy anyagi lekötelezettségei nincsenek. „Ha szűk is a falat, mely számomra jutott — irta 1870-ben valamelyik barátjának, — de sajátom s egy angol jó barátom (Oppenheim) végrendeleti szives hagyománya kivételével munkám és fáradságom gyümölcse; nem kegye, nem adománya senkinek." Mint egy magába vonult bölcs egyszerű életet folytat Turin mellett levő mezei lakában, Collegno al Baraccone-ban. A délelőtti órákban üdítő hideg fürdő, séták és mozgással járó növénytani tanulmányok foglalják el, s csak délután fogad látogatókat. Alkonyat táján kisded társasága veszi őt körül, melyhez hü kisérőjén Ihászon kívül ifjabbik fia Lajos rendesen meg szokott érkezni a szomszéd Turinból. Ferencz fiát hivatala távolabb tartja tőle, s havonként csak egyszer-egyszer látogathatja meg. Honfitársainak látogatását Kossuth mindenkor szívesen veszi. A szálak, melyek őt Ilonához és nemzetéhez kötik, nem szakadoztak és nem tágultak meg. Vájjon tartják-e őt oly erősen, hogy a legnagyobb önmegtagadásra is rábírják, hogy minden más tekintetet félretéve, csak szive és nemzete szavára hallgasson és visszatérjen a hazába , melynek dicsősége nagy napokban forrt össze az ő dicsőségével — örökre, elválhatlanul. Uj év napján. Reggel korán, a mint felérzek, Zsong a szobám, mint egy kis fészek. Sugás-bugás: „nem ébred mégsem?"Alig várhatják ébredésem. Kisebb fiacskám, nagyobb lányom Siet, hogy nekem jót kívánjon. Aztán versenyenek a nagyobbak, Hogy melyik tud kívánni jobbat. Az anyjuk jó legutoljára, S ajkamat egy hő csók lezárja. Amint lágyan, némán borul rám, Mint sárga partra csöndes hullám. Szememben üdv s öröm köny fénylik, Mit mondjak én viszont ma nékik? Ez üdvömért mit tudjak adni? Ott van-e áldás, olyan, annyi ? Megáldom őket mind egyenként, Adjon az ég rájuk meleg fényt, Hogy nőjenek, mint gyönge plánta, S viruljanak e szép világba. Még annyit mondok a fiuknak: Az életbe ha majd kijutnak, Mit én csináltam kezdve gyengén, Folytassák ők azt jobban, mint én. A lányoknak — mit isten adhat, Kívánom nekik a legjobbat, Legyen mind anyjához hasonló, Oly szép, oly hó, oly munkás, oly jó ! Szász Károly. A pataki várkertben. Mikor is volt? rég, bizony rég, Mikor itt e kertbe jártam , Oh de most is ismerős még Gyepülőkém, cserjesátram. Ismerős mind bokra, fája, És a lombok méla árnya, Mely, ah, most is mintha jönne Itt is, ott is, üdvözölne ... Itt utamba áll a jávor, Lombja suttog, s én megértem; Tudni vágyik a leányról, Kinek nevét rája véstem. A kiről, mig lelkem álma Elragadt egy bűtvilágba, — Ő fölöttem gonddal állt őrt, S álmaimhoz szép mesét szőtt. Ott megállít a platánfa, Kérdez ő is suttogással; — Ifjú szivem hű barátja, Sohse' közié titkom' mással. — S mig hevíte lángszerelmem S vágyaimban forra keblem, Ő lehajtá lombos ágát, S biztatólag ugy karolt át. Itt virágok csengetyűje Szól az ismert, régi hangon, Ott a bokrok fülmiséje, Hogy hamarabb választ halljon. Dal, szerelem, s a mi minden Üdvözitő volt e szivben, Itt fogant, itt jött világra, Hol madár száll ágról-ágra. I