Vasárnapi Ujság – 1878
1878-03-24 / 12. szám - A phonograph (képpel) 190. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem; gazdaság és rokon
iyu VADAJtMNAJfi U J öA(jr. 12. szám. 1878. xxv. evfol yam. csatolni, bár nem tudom, hogy Önt érdeklik-e a „mélység kincsei". — A csomagot holnap fogom útnak indítani. Tartalmának jegyzékét van szerencsém ide csatolni. Az olasz növények közt van egy Tulipa gallica is. Ez Ön előtt bizonyosan nem újság; érdekessége csak arra szorítkozik, hogy ez a legislegelső példány, mely e fajból Olaszországban találtatott. A Gentiana Rostani gondolom uj faj, ha ugyan igazi s nem csak válfaj — a Gent bavaricának egy válfaja. — Nem tudom van-e Magyarországon Vallisveria spirális, ha van, alkalmas az ritka, mert Hazslínszky csak annyit mond felőle, „hogy Kochel állítása szerint Kitaibel talált ilyet a Bánátban". — Egy példányt mégis csak küldök belőle. Érdekes növény, amennyiben — a mint tudja Ön — a termékenyítés idejében a hím virágok leválnak százaikról, s elúsznak maguknak menyasszonyt keresni; ép ugy mint az állatországban az, a mit Medusának hívnak, nem egyéb mint leszakadt kapitoluma némely Polypnak, mely elmegyen külön életet élni. Hanem megvallva az igazat, szégyellem, hogy csak ily lommal viszonozhatom önnek nagybecsű válogatott ajándékát. — De hát Önnek még szaktudós gyűjtő is nehezen küldhetné érdekest vagy éppen újat. Hát még én, aki dilettánsnak is csak kontár vagyok. Hanem Ön, aki a füvészeti geográfiát annyira ismeri, igazán örömet okozna nekem, ha szíves volna tudtomra adni, hogy mi van a felső-olaszországi Flórában, aminek megküldését Ön szívesen Méltóztassék venné. kérem velem parancsolni — örömemre válnék, ha Ön nekem alkalmat adna szolgálati készségemmel bebizonyítani, hogy mennyire lekötelezve érzem magam a nagybecsű figyelem által, melyet irántam tanúsítani méltóztatott. Fogadja Ön Uram, köszönetem megújítása mellett, nagyra becsülésem kijelentését, s engedje kérnem, hogy legyen szíves aigem jó emlékezésében megtartani Kossuth. Janka Viktor füvészeti Ör urnak a m. n. Muzeumnál. E levélhez tartozott azután egy csomag, melyben egy külön e czélra készített piros beka a küldött növények pazarul gazdag viszonzását foglalta magában, oly gondos és pontos kiállításban, aminővel csak ritka szakembernél találkozunk. A levél azt mondja, hogy „megörvendeztette a küldemény, s e réven még a legnagyobb ritkaságot : boldog embert láttam, mert az én Janka barátom aznap tizenötször keresett — hiába — hogy hírt adhasson. Mit mondtam volna egyebet, mint ezt látod?! Évek óta halljuk, olvassuk, hogy Kossuth Lajos kiváló előszeretetét a növényvilág felé fordította. Sokan szeretnék tudni, hogyan, miképen műveli, kezelik azt; némelyek — már t. i. azok, akik a nagyszerűséget rendesen csak ott látják, ahol az isten napját a csillár, az ég boltozatát a festett mennyezet helyettesíti — nem értik, miképen lehetséges az, hogy egy hatalmas szellem, mely egy nemzet sorsára döntő befolyást gyakorol, mely meghódította magának a czivilizált világ tiszteletét, egy történelmi alak, hogy ő leszáll Flóra gyermekeihez, a „csekélységhez", velük társalog, „tölti idejét?" Kellene bizony ékesszólás és érvelés, hogy az utóbbiakat élő emberfia felvilágosítsa és meggyőzze. Mert nagyon fölszaporodik a homo sapiensnek az a fajtája, mely abban a gyarló, ember-alkotta Babylonban látja a nagyot, a magasztosat— abban, amit pár évezer szelet pora betemet, mint temeti a Sphynxet ott az egyiptomi gúlák tövénél. Ők nem ismerik azokat a csöndes órákat, amelyekben épen a nagy szellem, épen a csekélységeknek látszó dolgok kalauzolása mellett bemélyed a természet szemlélésébe és akkor önmagába is. Ők nem tudják azt, mint születnek a természetben uralkodó absolut törvényesség és szabadság láttára az eszmék és gondolatok, mint kalauzolják át az elmét a társadalomhoz, mely ugyanannak az absolut törvényességnek van alávetve, épen ugy mint a kőrepesztő növény, melyet oda utasított a sziklatetőre, mást a síkba, mást a tenger fenekére. Ők nem ismerik azt a birodalmat, melynek örök törvénye egyenlőjogúnak, egyenlő fontosságúnak vallja a fűszálat a bérezek óriásával — a birodalmat, hol nincs hazugság, nincs önkény, nincs — csekélység! Azokhoz a csekélységnek vélt dolgokhoz még soha sem is szállott le emberfia; de a ki tudvágygyal, ihlettel közeledett hozzájuk, azt ők emelték föl. No, de hagyjuk ezt s tekintsünk be Kossuth Lajos küldeményébe, ugy, hogy a küldemény s egyszersmind az olasz havasi Flóra egyik nevezetességét képben is bemutatjuk. Ez, a, Saxifraga fiorulenta, mondjuk, virágos kőrepesztő, mert ott ereszt gyökeret, él és virágzik, ahol az idő foga elmállasztotta a sziklát, melyet 1820 körül egy ismeretlen nevű angol tourista, a tengeri havasok Madonna de Fenestre hegyén fedezett fel, s 1824-ben Moretti tanár Páviában röviden leirt. E nyomon azután számos füvész kereste, de nem találta meg, s Moretti leirása kezdte hitelét veszteni; kezdték a növényt mesésnek, költöttnek tartani; senki sem hitte, hogy egy,a leirás szerint pompás, föltűnő növény figyelmét kikerülje. Csak 1856-ban fedezte föl újból M. Lisa, utánna Abbé Mentolivo s többen is ; e nyomokból azután kibontakozott a növény életének históriája. Ez ma annyi, hogy a tobozszerü levélrózsa, ha kedvezők a viszonyok, 4—5 évig növekedik, ekkor, mint az Aloe, a koronából kihajtja a szárat, melyet a szép, rózsaszínű virágok tövétől hegyéig gúlaszerűen elborítanak. Virágzik július vége felé; elvirágozva úgy a szár, mint a levélrózsa is meghal. Amint a viszonyok engedik, fészkesen áll együtt a sziklákon, és természetes, hogy a fészeknek csak egyes, legkedvezőbben elhelyezett példányai jutnak el virágzásig; a többi addig tengődik, míg az elvirágzott s meghalt példányok felbomló testéből annyi táplálékot nyer, hogy felvirágozzék és meghaljon. Fölvethetem itt a kérdést: valjon a leghatalmasabb emberi család élethistóriája más ? Néha más, mert a tengődő elunja a várakozást s akkor legyilkolja a virágzót. No de lényegben ez sem különbség, mert így is, ugy is az életet követi a halál, ebből pedig uj élet támad. Ez a Saxifraga az olaszországi tengeri alpok sajátja, mintegy 2500 méter (mondjuk 7500 lábnyira a tenger színe fölött) magasban a legjárhatatlanabb sziklákon tenyészik, néha épen hozzáférhetlen; innen s ritka virágzása miatt van az, hogy a gyűjteményekben ritka. Fajrokonai közül egy sem versenyezhet vele szépségre, a virágzat gazdagságára nézve. Legtöbb rokona még az által is elüt tőle, hogy elvirágzás után tovább él, így a Saxifraga Cotyledon L. is A czikkhez tartozó képnek megvan a maga története. A Saxifraga fiorulentát rosszul lerajzolta és festette Cesari Nápolyban, ki láthatólag csak szárított példány után indult. Jordan és Furreau 1869-ben az „Icones ad floram Europ. Paris", a 43—44. füzet 213. tábláján pompás színes képet nyújt ugyan, de úgy látszik, hogy ennél is a levélrózsa kikészített, szárított példány után készült. Ellenben Janka birtokában van egy kitűnő vázlat, amelyet a jeles angol kutató M. I. Taberne Moggridge készített, melynek kivált levélrózsája azt a benyomást teszi, mintha élő példány után készült volna. Én tehát a jelen rajzot a Jordan-Fourreau és Moggridge képeiből tettem össze, Kossuth példányát tartottam szem előtt, s amennyire telt, figyeltem a rokon fajok soraiból meríthető alaki jellegre is. És most végezetül még néhány szó a kezelésről, mely Kossuth küldeményét kitünteti. A kifogástalanul szárított példányok kitűnő papiros közé vannak rakva, minden lap felső és alsó szélén számozott, azért, hogy ha rakosgatás közben meg is fordíttatik, mindig számot mutasson. Minden példányhoz hozzájárul azután egy kis lapocska, melyre Kossuth sajátkezüleg reá írta a növényfaj nevét, a lelhelyet és alul a rendet, amelybe tartozik, épen ugy, a mint ezt a facsimile mutatja. A lapokon előforduló számok világosan mutatják, hogy többszörös, cserére szánt példányait is szigorúan rendben tartja, így tudja, miből mennyi és hová ment. * Érzem, hogy e kis czikkben csapongtam, de már az úgy van! Tudva, hogy valaki örült, más meg teljesen boldog volt, kizökkentem a száraz leírás kerékvágásából, féket eresztettem a tollnak, s pár perczre magam is valami boldogféle voltam. Hernán Ottó: A phonograph. A telephon után, mely csak egyszerűen tovább adja a hangot, a phonograph következett, mely magában tartja, mintegy megörökíti s akkor és annyiszor adja ki, a mikor és ahányszor kívánják. Mint a könyvből a gondolatot akárhányszor el lehet olvasni, a phonographfal is akármikor ismételni lehet a hangot, melyet magába vett. Külalakjára nézve egy kis — zsebben hordható — szelencze, mely, mint a csokoládétáblácskák, érczlemez-papírba van göngyölve. Belszerkezete titkáról még keveset tudunk; feltalálói, úgy látszik, egyelőre még maguknak akarják azt tartani. Bemutatásáról, és pedig úgy tudományos körben, mint nagyobb közönségnek, két tudósítás fekszik előttünk, Londonból az egyik, a másik Párisból. Londonban, február 1 - én, a királyi színház hallgatósággal volt tömve, Preece W. H. tanárnak a telephonról szóló előadására. A színházat a bond streeti Long's Hotellel drót kötötte össze s a jó távol fekvő két helyiségben levők közt élénk beszélgetés folyt a telephonon. Másik drót Southamptonba szolgált, a táviró hivatalba, a vidékkel való közlekedés végett. Most következett azonban az előadás csodásabb része , a phonograph bemutatása. Kis faszelenczét mutattak fel, melyben a szerszám rejlett. Preece ur előadta mennyi fáradtsággal jutott hozzá. Egy Amerikából nem rég hazatért barátja hozta el neki a szükséges rajzokat, melyek szerint a műszert itthon egy ügyes mechanikus által sikerült elkészíttetnie. Ezzel egy ismeretes angol népdal egypár sorát belemondta a kis szelenczébe, mely azt csöndesen benyelte magába. Pár perczig várt s akkor valamit csinált neki, valószínűleg megnyomott egy rugót, s a szelencze visszaadta a mondottakat. Tisztán meg lehetett különböztetni minden szót, de a hang gyönge s kísérteties volt. Azután Tyndall tanár, a szakértő bírálók egyike lépett a műszerhez s a szintén jelen volt koszorús költő Tennyson ismeretes költeményének első sorát „Oh jőj le a kertbe, kedves" mondta bele a phonographba, mely azt, kevés idő múlva azonmód ismételte. Azután sokan tolongtak még az asztalhoz, melyre a phonograph le volt téve, s aki csak hozzá juthatott, súgott bele valamit, smit az hűségesen visszamondott. Képünk azt a jelenetet ábrázolja, amint Preece úr súg bele, s Tyndall ismételteti a műszerrel. A „Times", mely hosszabban leírja a kísérletet, így kiált fel végül: „Mit mondjon az ember oly műszerhez, mely az emmeri hangot megőrzi akármeddig s visszaadja akárhányszor! Bármily hosszú izenetet rá lehet bizni egy kis ércz-lemezkére, melyet a világ bármely részébe el lehet küldeni, hogy a kinek szól, egy rugó megnyomásával elmondassa magának, és pedig az izenőnek saját hangján! Mit mondjunk egy oly gépezethez, mellyel távollevő vagy épen elhalt kedve-