Vasárnapi Ujság – 1878
1878-08-25 / 34. szám - Vitkovics Mihály (arczképpel) –á–r. 535. oldal / Élet- és jellemrajzok
32. SZÁM. 1878. xxv. ÉVFOLYAM. Mért törjem fejemet, Mért kínzzam eszemet, Ugy se tart az élet Ezer vagy száz évet ! Kisebb minduntalan, Egyet fújsz — s oda van. Kedvemre élek, Kényre henyélek, Kancsót ürítek, Kedvet merítek. VASÁRNAPI J.TSÁG. 535 Vitkovics Mihály. (1778 -1829.) Száz éve lesz augusztus 26-án (e szerint 14-én), hogy az egri gör. kel. szerb (akkor ugy mondták: rácz) parochián egy kis fiu született, akinek ma százados ünnepet szentel nemcsak a tulnyomólag katholikus és tiszta magyar Eger városa, hanem az egész ország s a magyar irodalom. De ki hihette volna akkor, hogy a rácz pap fia a magyar irodadalom egy tehetséges munkása s a magyar nemzetiség és nyelv buzgó bajnoka leend s egyike azon keveseknek, kik a nélkül, hogy rácz eredetöket megtagadnák, a hazánkbeli különböző fajok hazafias együtt érzésének s közös államiságuk érzetének lelkes szószólói voltak mindenha. A száz év előtt született gyermek, Vitkovics Mihály a lelkes hazafi és jeles költő, ki Kazinczy és társai példáján lelkesülve, a század elején mindjárt a felébredt magyar irodalom buzgó munkásainak gyér sorába állott, a század harmadik tizedében pedig az alig magyarosodó fővárosban a magyar nemzetiség bajnokainak egyik találkozó helyéül és központjául nyitotta meg szerény pesti házát. Az ép, virgoncz, a zenét és éneket már kisded korában szenvedélyesen szerető fiú, — írja róla Toldy, a Magyar Költészet kézikönyvében — iskoláit szülővárosában, névszerint az elemieket 1789-ben kezdte s a gymnáziumban és lyceumban folytatta 1798-ig, a humaniórák második éve kivételével, melyet Budán járt. A magyar nyelv szeretetét Horvát Özséb dömés tanár, ki magyarul adta elő a gymnáziumi első osztály tantárgyait, jó korán becsepegtette a tanulni mindig igen szerető növendékbe, s e hajlamot az sem fojthatta el benne, hogy későbbi tanárai mind a magyar nyelv szeretetét, mind korán felébredt verselési kedvét szigorúan, még büntetésekkel is igyekezték visszaszorítani. Budán, ahol a költészetet tanulta, Tóth Farkas tanár őt verseiért az elsők közé sorozta. Zsenge munkáiból maradtak fenn kéziratban némelyek. Eleinte a rimes versek hive volt s a népies iskola példájára tizenötösekben irta verseit. De ízlését Kazinczy Ferencz irásai nemesitették s benne a klasszikai szép iránti hajlamot csakhamar felköltötték. Fenmaradt jegyzetei, melyekben elragadtatással nyilatkozik Kazinczyról, tanusitják ezt. Visszatérve Egerbe, Pápay Sámuel, ott a magyar irodalom tanára, végkép megnyerte őt az irodalomnak; s midőn 1799-ben Pestre jött a jogot tanulni, ugy jött fel, hogy innen, hol legjobban élhetett hivatásának, el se távozzék többé. 1801-ben húsvét után már a kir. tábla mellé esküdt fel, 1803. juniusban pedig ügyvédi oklevelet nyervén, itt meg is telepedett, s élete végéig itt élt, főleg ugyan ügyvédi hivatalának, de a törvényszüneteket rendszerint tanulásban és irodalmi munkálkodásban töltve. Kazinczyn kivül Kisfaludy Sándor tett rá legnagyobb hatást, kinek Himfyje akkoriban az egész — mindkét nembeli ifjúságot elragadta. Vitkovics is, annak modorában, dal-, és ének-sört kezdett a maga Lidijéhez, kivel való szerelmi viszonyát egy levél-alaku (kéziratban maradt) regényben is feldolgozta. 1805-ben Galeotti könyvét Mátyás királyról fordította le, mely azonban csak töredékesen jelent meg Trattner nemzeti kalendárioma néhány évi folyamában, folytatólagosan. Ezek valának első kisérletei a nyelvben és irodalomban. De midőn az idősbb. Wesselényi Miklós magyar szinészei, kik 1807-ben Budán mulattaták az országgyűlési közönséget, Pestre költöztek át s itt a megye és különösen a lelkes Vida László pártfogása mellett játszottak. Vitkovics egész lélekkel a szini irodalom felé fordult, s részint hazai és nemzeties tárgyú eredeti, részint fordított és átdolgozott darabokkal kezdé gyarapitani az akkor még felette szűkös drámai műsort. Mikes Kelemen Törökországi levelei adták neki a tárgyat „Rákóczy Rodostóban" czimü szomorujátékához, Gyöngyösi Murányi Vénus a „Márs Vénussal Murány alatt" czimü vitézi játékához. Másokat németből s francziából dolgozott át és magyarosított. S elméletileg is akarván szolgálni a szinirodalomnak, lefordította Schiller értekezését a játékszínről. Mindezeknél becsesebb s maradandóbbak azonban lyrai költeményei. Először ugyan alkalmi ódákkal lépett föl, 1804-ben, Semsey Andrásné és b. Orczy József halálára; első, irodalmi becscsel biró műve azonban költői levele Horváth Istvánhoz (Roff, 1805. kelettel), de amely csak kilencz év múlva, 1814-ben látott napvilágot, az „Erdélyi Muzeum" I. kötetében. Számos dala, ez időtől kezdve, részint mű, részint népies dalok, kedvelt költőjévé tették korának. S az olyanok, mint a „Füredi pásztor dala": Hej juhász-bojtár, hol a juh ? Mért vagy te olyan szomorú ? Balaton mellett, ott a juh, Engemet öldös egy nagy bú.. . átmenve dalos ajkakra, sokáig fentartották magokat. Eleinte a klasszikai formáknak volt kizárólagos barátja. Horváth Istvánhoz intézett szép epistolája is hexameterekben van irva; de később, a Horváth Ádám és Csokonay óta egészen háttérbe szorult, sőt feledésbe ment népies formákat és szellemet kezdvén mivelni, ezzel valódi érdemet szerze, oly korban, mikor a magyaros hang majdnem idegen volt a magyar füleknek. Valódi hivatást tanúsított Vitkovics az epigrammban, melyet a görög Anthologia mintái szerint előszeretettel művelt és a mesében, melyet Aesop mintájára leginkább prózában irt. 1808-ban lépvén ismeretségbe és levelezésbe Kazinczyval, s szorosabb barátságba Szemere Pállal és Horváth Istvánnal, —kikkel együtt Pesten egy kis irodalmi kört, az úgynevezett „Kazinczy triászát" alkotta, — e viszonyok reá buzditólag, tehetségére mind inkább festőleg hatottak. E hatásnak, s kedvese Theodora szelid buzdításainak, — kivel házassági frigy nélkül, de hü egyességben élt együtt — köszönhette nagyobb lendületét az irói s különösen a lyrai munkásságban; s Kazinczy bírálata alá bocsátván nagyobbára még kéziratban volt dolgozatait, 1817-ben kiadta azokat „Vitkovics Mihály Meséi és Versei" czim alatt. Kötetének felosztása: Mesék két könyvben, Epigrammák három könyvben, s Ódák és epistolák. E kötettel jobb költőink sorába emelkedett s olyannak a közvélemény által is, ellentmondás nélkül elismertetett. Szerb eredetének, s a két nemzetiség közötti kölcsönösség felébresztés vágyának köszönhetjük Vitkovics azon érdemes kezdeményeit, a melyekkel a szerb népköltészetet, első igyekezett velünk megismertetni s irodalmunkba átültetni. Néhány, igen sikerült forditással lépett fel ezekből; különösen érdekes a mult század elejéről (1705) származó „Bácskai népdal" — tulajdonkép nép-ballada — forditása, melyet kezdő sorai után sokan fognak ismerni: „Bácsi szekeresek útra indulának, Útra indulának Eger tájékának". . . S nem kevésbbé nevezetesek a szerb viszonyokat ismertető és a szerb népet a magyarhoz közelebb hozni törekvő prózai iratai: „Az óhitű magyar írókról," — „A rácz nyelvről," — „Szerbia állapotjának rövid ismertetése", — „Két uti levele" s a többi. 1827-ben betegeskedni kezdett, a még alig ötven éves férfiú. Régi jó kedve, melylyel minden társaságnak lelke volt, adomáival, tréfáival, énekeivel, lassanként kezdé el hagyogatni. Utolsó költeményei — melyekkel költői pályáját az 1829-diki Aurorában oly méltóképen fejezte be, s melyek közül huszonnégy kis elégia, Lidihez, érdemel különös emlitést, — megjerlenésökkel már csaknem a halálos ágyon találták. Egész testén elhatalmazott vizkór ölte meg, még azon év szeptember 9-kén. Tetemei a budai rácz temetőben nyugosznak, hová számos és fényes kiséret, nagy részvéttel vitte vala. Pesten már ekkor a magyarosodás javában folyt. Az íróknak kezdett becsületök lenni. S Vitkovicsot, a társaságos, nyájas, vidám, magyaros embert mindenki ismerte, sokan szerették. Munkái gyűjteménye 1817-ben jelenvén meg, haláláig még egyszer annyira szaporodott azok mennyisége. Toldy, a fáradhatatlan gyűjtő, számos kiadatlanokkal s a Kazinczyhoz irt levelekkel együtt, teljes gyűjteménybe foglalta azokat ; belőlök egy válogatott gyűjteményt adott ugyan, a „Magyar nemzet klasszikus írói" czimű gyűjteményében, de a teljes kiadás még mindeddig várandóban volt. Toldy kézirataival együtt Vitkovics összes munkái e kézirati gyűjteménye is a m. tud. akadémia tulajdonába ment át, mely azt, egyebekkel együtt kiadásra szánta ugyan, de alig lehetett volna megjelenését egyhamar várni. A lelkes Eger, derék szülöttének százados ünnepet rendezni elhatározván, munkái kiadásának eszközlését, legméltóbb emlékül, szintén czélba vette ez alkalomra. S Szvorényi József akadémiai tag, mint az ünnepélyt rendező bizottság elnöke, kérdést intézvén az akadémiához a kézirat átengedése iránt, — az akadémia egész készséggel engedte át a tulajdonjogot és a kiadást Egernek. Im ily módon veszi most az irodalom, Vitkovics Mihály költői műveinek első,