Vasárnapi Ujság – 1879

1879-03-16 / 11. szám - Jóczik Jónás levele. Jóczik Jónás 178. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek

178 VASÁRNAPI ÚJSÁG. lyal, a kutágasok megteltek kétségbeesett embe­rekkel. De alig két óra alatt a házak közül sok kezdett roskadni és összedűlni. Némelyek ajtókon deszkákon menekültek. Márczius 13-ikának reggele már a város egy részét romban találta. Ugy szólva perczről­perczre dőltek össze a házak, romjaik alá te­metve sok életet. Ekkor még csak alig 30 pon­ton és vagy 60 csolnak szolgált a mentésre. Mindenfelé táviratoztak csolnakokért. Napköz­ben többször tűz tört ki. Aigner fűszeres boltja is kigyúlt, s a házakba szorultak kétségbesetten kiáltoztak segély után. De mivel sokan azt ki­abálták, hogy a kereskedésben lőpor van, a csol­nakok visszafordultak. Elborzasztó jelenetek mindenfelé. A vizen holttestek, állati hullák. A felsővárosban ko­porsójában hozta a halottat a víz. Ezt már nem temethették el. Gluck kereskedő nejével, négy gyermekével, anyjával, cselédjeivel szakadt le a romokkal a vízbe, s eltűntek örökre. És ilyen halált sokat láttak. A Tisza töltéseit is ellepték a menekülők. A keskeny földvonalakra helyezték hirtelenében a kiszabaditottakat, s azok ott dideregtek és jajgattak, övéik után siránkozva. Az élelmi­sze­rekben már az első nap beállt a hiány. Temes­vár, Kikinda, Zombor küldte az első élelmet. Három-négy belvárosi utcza kivételével se­hol sem lakik senki. A közintézetek, templo­mok, hivatalok mind víz alatt vannak. A Dugo­nics-szobor is vízben áll. Az egész városban csak özvegy Schafferné háza áll szárazon a hal­téren. Szeged 61­2 ezer házából legfeljebb 600 van ugy épitve, hogy e katasztrófát kiállja. A Rókus­ban sok helyt csak a kémények látszottak ki a vízből. Azok is ledőltek aztán. A vihar egész nap dult, s estére még erő­sebb lett. Az időjárás egészen télire fordult, keményen fagyott. Ujabb csapás a szegény fö­délnélküliekre, kik a szintén vízben álló vár bástyáin, a töltéseken, vagy Uj-Szegeden szabad ég alatt szenvednek. Uj-Szeged 150 háza csak egy parányi résznek nyújthat oltalmat. A vasúti vonatokon és gőzhajókon pedig nem akarnak elmenni, mert reménylik, hogy holmijukból ta­lán még valamit megmenthetnek. A hideg éjnek és fagynak máris több áldozata van. A tüdő­gyuladás és egyéb betegségek kezdenek dúlni. A mentésre Budapestről a vész első hírére számosan indultak le, matrózok, tűzoltók, tor­nászok, tanulók, képviselők. Az ismeretes Zubo­vics hadnagy már a vész kitörése előtt ott volt egy fővárosi társasággal, s igen kitüntette magát a mentésnél. E hó 13-kán azok a pestiek, kik Szatymazról akartak ladikon Szegedre evezni, többször visszatérni kényszerültek, oly vihar dühöngött. A márczius 13-ikáról szóló h­írek rövid fog­lalatja az, hogy­ Szeged elpusztult. A két első nap alatt összedőlt 4000 épület, ebből la­kóház 2700. A felső városon és Rókus városon egyetlen ház sem áll, itt 2—3 öl a víz. A halot­tak számát négyszáznak gondolják, köztük több honvéd és katona. A vihar együtt pusztít a vízzel. Az ár levezetésére több helyen átvág­ták a töltéseket, de a várost borító ár még mindig jóval magasabb a Tiszánál. Szapáry pénzügyminiszter e hó 13-án érke­zett meg, s a rendőri intézkedések végrehajtásá­val Kállay Ödön képviselőt bizta meg; a mentési munkálatok rendszerizését Kende Iíanut, Ver­hovay, Rohonczy és Beöthy Algernon képviselők teljesitik; Dáni főispán az élelmezést, Hieronymi közlekedésügyi miniszteri államtitkár a műszaki munkálatokat, a víz lecsapolását. Kenyérért, ruháért, csolnakokért táviratoz­nak mindenfelé. * A magyar napra nagyobb. Tiszavölgy pusztulása napról A márczius 13-diki vihar megostromolta H.­Mező-Vásárhely, Csongrád és Szentes két­ségbeesett védelmét is. Szentesre esti 11 óra után rárohant az ára­dat. A katasztrófa itt is küszöbön. Védő erő van elég, de az orkánnal nem bírnak. Félő, hogy e 28,000 lakosságú magyar város is osztozik Szeged sorsában. Csongrádról márczius 13-ikán délután már a kétségbeesés utolsó küzdelmét jelentették. Itt 17,000-nél több lakosságot fenyeget a pusztulás. Hód-Mező- Vásárhely közel 50,000 lakossága, mely az algyői, tápéi és szegedi szerencsétle­nekért annyit tett, szintén a katasztrófa óráit élte e napon. A képviselőházban­­ a márczius 12-iki ülés nagy izgatottság közt nyílt meg. Mindenki az akkor reggel érkezett vészhírekről beszélt. A lapok egy rövid távirata jelentette, hogy hajnalban be­következett a katasztrófa. Részletest­ értesülést senki sem tudott. Az ülés megnyílta után Novák Gusztáv kért felvilágosításokat és tájékoztató híreket Szeged felől. Pauler miniszter, ki mindig pontosan meg szokott jelenni már az ülések kez­detére, még meg nem jelent minisztertársai he­lyett csak annyi felelhetett, hogy az éjjeli szélvész átszakította a töltést, s a víz a város felé ömlik; ő a foglyok elszállításáról már előbb intézkedett, az iratok és telekkönyvek megmentésére pedig költséget utalványozott. E­közben megjött Tisza miniszterelnök is. Részleteket ő sem tudott. Ő a maga részéről a katasztrófa bekövetkezésének hírére 40,000 frtnyi élelmezési és mentési költ­ségekre hatalmazta fel Lukács György kormány­mánybiztost. Eötvös Károly indítványt tett, hogy a ház függes­sze föl tanácskozását, míg köze­lebbi részletes tudósítások nem érkeznek, s meg­rótta, hogy a töltések védelmére kellő katonai erő nem alkalmaztatott. Madarász József indít­ványozta, hogy a képviselőház ülése állandónak nyilvánitassék az érkező értesítések tudomásul vétele végett. Tisza Kálmán felszólalt, hogy a katonaság oda volt rendelve az egész vidékről s emberfölötti munkaerőt fejtett ki, a budget­tárgyalás folytatását ajánlá. Folytatták is, de a képviselők nagy része kinn volt a folyosón, izga­tottan a rémhírek hatása alatt s csak akkor men­tek be a terembe, midőn Szegedről tettek jelen­tést. Délben gr. Szapáry pénzügyminiszter mind­össze annyit mondhatott, hogy értesítést kapott, miszerint az adóhivatal iratai megmentettek. Tisza jelentette, hogy sürgönyzött a kormány­biztosnak és polgármesternek, s az életmentésre 6 gőzhajó rendeltetett ki 13 uszályhajóval. Az ülést az elnök felfüggesztette, s fél kettőkor nyi­totta meg utólag. Péchy miniszter tudatta, hogy a járható vasutaknál intézkedett a menekültek elszállítása végett, s napjában h­usz vonat indul­hat 18,000 személ­lyel. Több képviselő hevesen megtámadta ezután a kormányt, hogy nem képes kellő felvilágosításokat nyújtani a vész nagysága felől. Az ülés zajos közbeszólások és kifakadások közt ért véget, mialatt a képviselők közt a hír­lapokhoz érkezett táviratok után terjedtek el a katasztrófa rémséges h­írei. A képviselőház márczius 13-ai ülése kizáró­lag Szeged és környéke szomorú sorsának volt szentelve. Tisza miniszterelnök jelentést tett a mentés és élelmezés körül történt intézkedések­ről ; jelentette, hogy mindenüvé, hol szükséges volt, jelentékeny összegeket utalványozott a me­nekülők részére, s utalványozni fog ezután is, ha nem lesz elég. A kormány szükségesnek tartotta, hogy egy tagja személyesen szerezzen tudomást a helyzetről, s azért szerdán este gr. Szapáry Gyula Hieronymi közlekedésügyi államtitkárral Sze­gedre utaztak, magukkal vivén a király ő felsége által a szegedieknek adott tízezer forintot. Ez­után Pauler miniszter törvényjavaslatot adott be arra nézve, hogy a szegedi vész dejére a kor­mány rendeleti úton intézkedh­essék a váltók és kereskedelmi papírok és fizetési határidők felől. Eötvös Károly indítványt tett, hogy az árvíz által sújtott vidéken az adóbehajtás azonnal felfüggesztessék s a szegediek segélyezésére egy millió frt szavaztassék meg. Tisza minisz­terelnök az adóbehajtás felfüggesztését meg­ígérte , de a segélyezésre nézve a kormány maga akar javaslatot tenni. Több felszólalás után a ház azt határozta hogy Eötvös indítványát a kormány javaslatával együtt fogja tárgyalni. Tors Kálmán Szentes veszedelmére figyelmez­tette a kormányt s oda katonaságot kért küldetni. A ház végül elhatározta, hogy a következő na­pon nem tart ülést. * A részvét és könyörület nyilatkozik min­denfelől a rémítő csapás alatt. Az adakozások rögtön megindult­ak. A belügyminiszter a tör­vényhatóságokhoz azonnal fölhívást intézett, hogy adományokat gyűjtsenek. Mindenre szük­ség van, pénzre, élelemre, ruhára! Pest megye főispánja a községekhez és földbirtokosokhoz fordult, Budapest polgármesterre pedig a főváros lakóihoz. A király, ki az algyői és tápéi szerencsét­leneknek azonnal 2000 frtot küldött, a szegedi vész első hírére pedig 10,000 frtot ajándékozott, e hó 13-áról kéziratot intézett Tisza miniszter­elnökhöz, és kifejezi óhajtását, hogy azon költsé­gek és alapítványok, melyeket a törvényhatósá­gok és községek a 25 éves házassági jubileum megülésére és emlékezetessé tételére szántak, a balsors által sújtottak segélyezésére fordíttassa­nak ; egyszersmind még negyvenezer forintot ajándékozott magánpénztárából a saját és a ki­rályné nevében. Több törvényhatóság máris­ intézkedett, hogy az ő felségek jubiláris ünnepére szánt költ­ségek a nyomor enyhítésére fordíttassanak. Bi­zonyára így tesz valamennyi. Mindenütt megindultak a gyűjtések és ada­kozások, a testületek, intézetek és­ magánosok részéről egyaránt. A főváros hatósága állandó segélyző bizott­ságot alakított. Ez gondoskodik kenyérről is. Elhatározta, hogy naponként 10,Ott­­ darab ke­nyeret küld Szegedre. De szükség lesz máshová is. A kormány is 12,000 darabot rend­elt meg. E roppant mennyiséget a katonai sütőhelyekben készítik. A nagyobb városok katonai sütőhelyei­ben táviratilag rendeltetett el a kenyérsütés. Bécsben is megindították a gyűjtéseket. A hírlapok a legmelegebb hangon hívják föl Ausztria lakóit a jótékonyság cselekedetére. Re­ménylik, hogy az egész monarchia lakossága föl­lép a páratlan csapás enyhítésére, kielégítő se­gélyt fog nyújtani, s a humanitáshoz és testvéri szeretethez intézett felhívás mindenütt teljes rokonszenvvel fogadtatik. A fővárosból naponkint mentő csapatok mennek Szeged vidékére. De csak azok tehetnek valamit, a­kik csolnakkal is el vannak látva. Tengeri matrózok is érkeztek, s a bécsi magyar tanulók egy csapatja e hó 13-án utazott át Bu­dapesten Szegedre, több csolnakkal. Jóczik Jónás levele. Tisztelt szerkesztő úr! Hallom, hogy a Vasárnapi Újság jubileumot ül a héten. Ezüstmenyegzőt. A szerencse-kivá­natokkal kissé megkéstem, de hátha mégsem késtem el egészen. Időm nincs megfonni körmö­mön a gratulácziót, azért hát csak kész munká­val kopogtatok be. Ide mellékelem a Vasárnapi Újság legelső számának első lapját. Ez volt a menyasszony ruhája, a­mit én egy öreg ház pad­lásán találtam. Kérem — ha nem késő — vegye fel a jubiláris számba, s nyomassa le egészen. Kezdettől fogva titkos és nyilt munkatársa voltam az ezüst menyegzős néninek, a­ki a maga mondani­valóját nekem is elmondta több ízben, de még­sem ebből merítem a jogot a menyegzői ruhához. Más okom van. 1. Magam is ez évben ülöm a „magam sze­génységének" jubileumát; ez elég ok arra, hogy pajtást keressek. — Kevély vagyok rá, hogy oda húzódhatom a Vasárnapi Újság tollai közé, s azt mondhatom : Kedves néném! Ezelőtt huszonöt évvel! Hajh! 2. Másik meg az, hogy itt pompázik könyv­táramban a Vasárnapi Újság 25 erős kötete egyetlen lap hiány vagy csorbulás nélkül, művé­szi dis­szel bekötve, nem olcsó diszkötéssel egy jóhirfi budapesti könyvkötő által, a­ki ezelő­tt huszonöt évvel tanítványom volt. — Hiszem, hogy sokan dicsekedhetnek ilyen kinc­csel, de egyiké sem olyan értékes, mint az enyém. Min­den dolog annyit ér, a mennyi munkába meg­szerzése került. Ha semmi más nem is, ez a huszonöt évfo­lyam kiáltó tanuja annak a hűségnek, mely most követeli jogát, hogy tér adassék üdvözlő szavá­nak. Jogát még azon esetben is, ha az első 2 frt 24kr. p. pénz áru évfolyamtól kezdve a most folyó 12 frtosig valamennyi kötet előfizetés utján ke­rült volna birtokomba.­­ De nem ugy volt. Én csak két esztendeig voltam e lap előfizetője. S hogy mégis birom mind a 25 kötetét, ez az én érdemem, s ezért van jogom az ünneplő körbe állani. Elmondom a történetét. Említettem már, hogy ez évben ülöm a „magam szegénységének" huszonötéves jubileu­mát, s ezt most azzal egészítem ki, hogy pár

Next