Vasárnapi Ujság – 1879

1879-03-16 / 11. szám - Jóczik Jónás levele. Jóczik Jónás 178. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek

10. SZÁM. 1879. XXVI. ÉVFOLYAM. Páltól adunk visszaemlékezéseket, melyek a lap keletkezésének, első szerkesztési és kiadási gond­jainak, első küzdelmeinek történetét s az akkori irodalmi viszonyokat tárgyazzák. A mellékiv közli azonfelül a ,, Vasárnapi Újság" első száma •első lapjának lenyomatát negyedrész nagyságban továbbá a lap ötvenhat munkatársának arczké­pét s irodalmi munkásságuknak legalább vázla­tos ismertetését, úgyszintén a „Vasárnapi Újság" bibliographiáját, Európa leghosszabb életű­ hír­lapjainak felsorolásával. A lap összes munkatársai­nak teljes repertóriumát id. Szinnyei Józseftől még e hó folytán közli lapunk. Kerényi Frigyes emléke. Eperjesen, Kerényi Frigyesnek, a korán elhunyt költőnek, születési házán a márvány emléklapot e h­ó 15-én fogják nagy ünnepélyességgel leleplezni. Este fáklyásmenet is lesz, mely alkalommal a főiskolai ifjúság részéről Kósa Barna mond alkalmi beszédet. Az aradi emlékszobor bizottsága egyhangúlag elhatárza, h­ogy Huszár Adolfot megbízza pályanyer­tes művének kivitelével; ez 93,980 frtba kerül s öt év alatt fog elkészülni; a még hiányzó összeget ez év végéig beszerezhetni remélik. Arczk­ép-leleplezés: Gervay Mihály főpostaigaz­gató 40 éves hivatali működése emlékére a posta­palota dísztermében ünnepély volt. A postatisztek lefestetek Vastagh György által arczképét s ezt (­zóbel Lipót helybeli postaigazgató beszédje mellett sokak jelenlétében leleplezték. .Jelen volt Szlávy József és Haynald érsek is. Felolvasás: Brehm Alfréd, a jeles német tudós a közelebbi napokban h­árom felolvasást tart Budapes­ten a redout kisebb termében. Első felolvasása már­­czius 18-án lesz s tárgya: az éjszakföldi madárhe­gyek ; a második márczius 20-án : vándormadaraink útközben és odahaza ; a harmadik márczius 22-én : A majmok. Eltűnt ügyvéd. Mácsay Lukács fővárosi ügy­véd, ki egy időben tót lapot szerkesztett, s két ízben­­ az országgyűlésnek is tagja volt, e hó 10-én eltűnt lakásáról, s akkor éjjel a lánczhidon egy köpenyt találtak, melyben az ő tulajdonára ismertek, a zse­bekben talál, apró tárgyak és kulcsok is igazolták a tulajdonjogot. E szerint valószínű, hogy Mácsay ön­gyilkos lett, de hogy mért, sejteni sem lehet, mert nemcsak rendezett anyagi körülmények közt élt, ha­nem 40,000 frtnyi vagyona is van. A 67 éves férfit mindenki szelid és nyugodt természetűnek ismerte. Halálozások. A külföldről egy szép reményű fiatal hazánkfia haláláról érkezett hír. Nem­rég említették a lapok, hogy PAÁL LÁSZLÓ festőt, ki Párisban tanult, elme­zavar fogta el s tébolydába sz llították. Onnan azon­ban e napokban sírba kisérték a 33 éves ifjut, ki a párisi Salon kiállításában is feltűnt néhány festmé­nye által. A szerencsétlen ifju Hunyad megyéből való volt, s a legszebb képesség biztatta tanulmányait. Temetéséről Munkácsy és a magyar­ barát Sedelmayer gondoskodtak. Elhunytak még a közelebbi napokban: FEI­ENTZY GERGELY, Pest és Csongrád megyék volt táblabírája, kecskeméti földbirtokos, a királyné felolvasónőjének Ferentzy Ida kisasszonynak édes­atyja, 84 éves ko­rában Kecskeméten. — Gróf DESSEWFFY LAJOS 56 éves korában Váczon, honnan holttestét Szabolcs­megyébe a vencsellői családi sírboltba szállították. — Idősb VÉGH IGNÁCZ, ifj. Végh Ignácznak, a kis­birtokosok földhitelintézete igazgatójának édes­atyja, 79 éves korában Budapesten. — BAKUCH EDE, a borsodi orvoskar egyik veterán tagja, ki ötven éves orvosi pályája alatt a járványok idejében nagy szol­gálatokat tett, 76 éves korában Sajó-Szentpéteren. —­ TEREMI LÁSZLÓ a kegyes tanítórend tagja, érde­mesült gymnáziumi tanár, Veszprémben. — LEVÁTY SÁNDOR, szent-balázsi plébán­os. — Dr. SOLTÉSZ JÁ­NOS, a sárospataki ref. főiskola volt tanára, 70 éves korában. — SZILÁGYI ISTVÁN, debreczeni ref. leány­tanító. — Keczeli MÉSZÁROS MIHÁLY, Zenta város főjegyzője, 34 éves korában. — RECHNICZ ALAJOS, a budapesti H. és M. Rechnitz nagykereskedő czég egyik tagja, 55 éves korában. — Özv. ORLEY DÉ­NESNÉ, szül. Bulyovszky Sarolta, kinek családi köre évekig a nagyváradi társasélet egyik jelentékeny té­nyezője volt, 58 éves korában Nagy-Váradon. — Özv. ASZÉL Ist^ÁNjJ É, az egykori kis­kunkerületi kapi­tány özvegye, kiterjedt család tisztelt matrónája, 82 éves korában. — LEITSCHAFT KÁROLYNÉ, szül. Tötöry Anna, 57 éves korában Kecskeméten. — KOHNER ZSIGMONDNÉ, szül. tornyai Schosberger Lujza 36 éves korában Budapesten. — SCHVARCZ JÓZSEFNÉ, szü­l. Blau Borbála, a kecskeméti izr. nőegylet elnök­nője s egyik alapitója. — ÁDÁM GERZSONNÉ, szül. Ács VASÁRNAPI ÚJSÁG. Krisztina, a n-kőrösi ref. gymnázium igazgatójának neje, 35 éves korában. — KOVÁCS LAJOSNÉ, szül. Tegze Juliánná 51 éves korában Mező-Turon. — özv. BAJZÁTH VILMOSNÉ szül. Jankovits Mária, 64 éves korában Budapesten. Adakozás a tiszavid­éki árvíz­károsultak javára. A Tisza rombolásai által okozott nyomor enyhítésére kötelessége mindenkinek, kit a csa­pás elkerült, tehetsége szerint közrehatni. A királytól kez­dve a legszegényebb ember fölérzi ezt s megnyitja szivét a részvétnek és megnyitja erszényét tehetségéhez képest. Egyesek, gazdagok és szegények, társulatok, egyesületek sietnek a könyörület oltás­ához áldozataikkal. A sajtó kö­zegei is adakoznak és adakozásokat gyűjtenek. A „ Vasárnapi Újság" is fölajánlja szolgá­latát a hozzá intézett adományok átvételére, nyil­vános nyugtázására és az illetékes helyre jutta­tás közvetítésére, felkérve olvasóit és barátait, hogy az országos csapás enyhítésére szánt rész­vét- adományaikkal fölkeressék. Egyúttal megnyitja az adakozást a követ­kező összegekkel: Nagy Miklós 20 forint. Szász Károly 10 frt. Jurány Vilmos 25 frt. Gyulai Pál 10 frt. Tors Kál­mán 10 frt. Hirsch Lipót 10 frt. Rimely Margit 6 frt 25 kr. Összesen 91 frt 25 kr. Ez összeget postán elküldtük Pálffy Ferencz szegedi polgármester urnak. SAKKJÁTÉK. 1006. sz. f. Gottschall Hugótól (Lipcsében). Sírés. b 0 d Világos.® ' g h Világos indul s a harmadik lépésre mattot mond. Az 1001. sz. feladvány megfejtése. Fähndrich Hugótól. Helyesen fejtették meg: Veszprémben Fülöp József. Gelsén Giesinger Zsigmond. Sárospatakon Gé­recz Károly. Nagy-Dobronyban Németh Péter. Kolozs­várit Csipkés Árpád. Budapesten K. J. és F. H., Igali Swetozár. A pesti sakk-kör. Megfejtés. Vilim. Sötét. 1. B­4—d3 Fc2—­13: 2. Fg7—c3: Vel­c3: 3. Hc6— 4. Kc6—d4 :—b* 4. Vc7—b6 —ez matt. Szerkesztői mondanivaló. S. M. A b­olygó tűzről szóló tudósítás egyszerű adat, de tanulságot vagy következtetést sem a b küldő nem von le belőle, sem­ mi nem tudunk, közlése ezért felesle­ges volna. T. B. A szegedi s­ztalán a tiszavidéki pusztulást illetőleg kötelessége lapunknak, mint illusztrált lapnak, képekről is gondoskodni, s erre nézve meg is tettünk minden leh­ető intézkedést. De a dolog természetéből foly, hogy a rajzok kivitele bizonyos időt kíván, annál is inkább, mivel nem ak­arunk cs­upán képzeleti képeket közölni, h­anem­ a h­elyszínen készült vázlatok után kell adnunk hiteles rajz. >kat. Néver. C. II. Köszönjük a szives figyelmeztetést ; legközelebb fölhasználjuk. 181 D. J. Volt egy kis lak. Hogy Petőfi „Távolból" cz. versét megszerette s az fülébe eseng, nem csoda. De be­lőle nem­ csak a formát és hangot kölcsönözni, hanem egyes kifejezéseket („száz tövisre hágva") — sőt két egész sort, rímestől mindenestől szóról szóra átvenni, még sem járja. Vagy ezt átdolgozva, vagy mást kérünk. A feléledt dudás története nem érdemli a közlést. Irigylem a költőt... De nem az ilyen szabásút. A furulya. Franklin kis meséje (mint minden, a­mi e nagy embertől származik) érdekes a maga nemé­ben, de inkább való volna ifjúsági közlönybe. M Károly. A beküldött h­árom kis dal mindeni­kében van valami; őszinte hang, s egyszerű gondolat, daleszme s forma. A hosszabbiknak a befejezése jó. Az Előőrsöt itt közöljük, buzdításul. „Mint előőrs állam kint az éjben, S fegyv­eremre támaszkodva néztem . A mint ott a folyó partja mellett Sugár bosnyák gyanútlan merengett. Czélba vettem a sugár bosnyákot, Hogy szivébe majd golyót bocsátok . . . Czélba vettem — de nem lőttem, hátha Otthon őt is hű leányka várja . . . Cs. K. Hála ist­en. A benne levő érzelem is őszinte­a forma is csinos, könnyű. A közlésre még­sem alkal­mas. Eszme nincs benne, az érzés nagyon is személyes, szóval semmi sem kapja meg s köti le benne az olvasó figyelmét. Kritikán alul. Tanács. Árnyas erdőben. Tudja az ég. Két évig. Iides remény, csalfa remény. — Saroltá­hoz. — Tűnődés (Álmodom vagy...). — Álmomban. — Ábrándozás. (A rímhelyezés magában megengedhető volna, csakhogy jó rímeket követelne; ezek pedig rossz­nál rosszabbak.) — Mit rejt a jövő. Temetőbe visznek. Népdal. Egy fokkal feljebb. Hamvazó szerdán. — Egy­szenvelgőh­ez. Vízesésnél. — Megvágtam kezemet. — Mint az árva tölgy. — Szivem egy puszta temető. — Temetésre. Hull a harmat. — Önámitás. Egy rózsafán. Csak azt tudná. — A vig legény (ballada). HE­TI-NAP­TÁR. Marcz. hu. Nap Katholikus és protestáns Görög Orosz Izraelita 1« V E 3 Heribert p.K 8 Cculi 17 H Gertrud Földike 18 K Sándor, Ede Sándor, Ede 19 S .1 zs. ur nev. a. József 20 C Joakim h­itv. Hubert 21 P Benedek apát Benedek 22.S Oktavian vért. Lea Kázmér S 6 Gerasim ,21 5 Konon v. 22 Matesz 6 42 vértanu 23 Zorob.t. 7 Chers. Bazil. 24 [szent. 8 Theophil ,25 Mathuz. 9­40 vértan­­i lokodrat 27 S.P.ésll. Bold változásai. £ Újhold 22-án 10 óra 21 perczk. este. Tartalom. Szöveg: A Vasárnapi Újság huszonötödik évfordulóján. Nagy Miklóstól. — Hogy született, hogy dajkáltak Jókai Mórtól. — A Vasárnapi Újság dolgozótársai. — A Vasárnapi Újság bibliographiája. Id. Szinnyey Józseftől. — Hosszú életű hírlapok. Id Szinnyi Józsefről. — A Vasárnapi Újság huszonötödik évfordulóján. Nagy Miklós úrhoz a Vasárnapi Újság szerkesztőjéhez. Gyulai Páltól. — Hunyadi János Nándorfe­hérvárnál — A száműzött parkja. Költemény. Szász Károly­tól. — V. László magyar király leánykérő köve­sége Szilágyi Sándortól. Közli Eötvös — A ni örökké bujdosott. Igaz történet. (Folyt.) Károly. — Báthory István-féle emlékérem a nemzeti múzeumban. — A szegedi vész. Eötvös Károlytól. — Az árviz pusztításai. — Jóczik Jónás levele. — Irodalom és mű­vészet— Közintézetek, egyletek —Mi újság?— Halálozások. — Adakozások a tiszavidéki árvízkárosultak javára. — Szer­kesztői mondanivaló. — Sakk-játék — Heti naptár. Képek: A Va­árnapi Újság legelső számának első oldala (negyedrész nagyságban.) — A Vasárnapi Újság dolgozó társai (50 aixzke­p ) — Hunyadi János Nándorfehérvárnál. Doré rajza — A száműzött parkja A nemz. múzeumban levő festménye után rajzolta Keleti Gusztáv. Metszette Morelli. — V. László magyar király leánykérő követsége VII. Károly franczia király udvarában Brozik festménye után. — Báthory István emlék­érme a nemzeti muzeumban. Felelős szerkesztő : Nagy Miklós. (L. Egyetem-tér 6. sz.) Előfizetési föltételek a „Vasárnapi U­jság" és „Politikai Újdonságok" 1879. évi folyamára. Félévre: A Politikai Ujdonságok 3 frt. A Politikai Ú­donságok a „Háboru-Króniká"­val együtt 4 frt. A Vasárnapi újság és Politikai Újdonságok A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok a . 6 frt. „VAburu- Hruuskii­"-val együtt 7 frt. •• A Háború-Krónika czimü képes melléklapun­kat, mert­ a háborúk s azok nénjátékát képező katonai mű­veletek befejeztével „Világ-Krónika" czimmel az eddigi terjedelemben, szintén hetenként egy irén s képekkel fog meg­jelenni , előfizetőink negyedévre 50 kr., félévre 1 frt, egész évre 2 frt pótdij mellett kaphatják meg. E melléklapot minden előfizetőnk ami az időre rendelheti meg, a melyre a főlapra bekiiJiU itt előfizetett." *zót. •'£ 1 A „Háboru-Krónika" 1877. évi folyama méi* folyvást megrendelhető 1 frt 40 krjával; az 1878. évi folyam, mely a baszuiat hadjárat eseményeit tartalmazza, 2 frtjával. A kasarnapi Újság és Politikai Újdonságok kiadó­hivatala (Budapest, egyetem-utc­a 4. sz. B

Next