Vasárnapi Ujság – 1879
1879-01-12 / 2. szám - A jégen. Karczolat (képpel) 27. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek - A Petőfi-társaság évi közgyülése 27. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
1. SZÁM. 1879. XXVI. ÉVFOLYAM. erővel, úgy hogy a mi a föld felületén 1 kilogrammot nyom, a holdon nem nyomna többet 164 grammnál, s a mi egy mázsánk ott nem egész 17 fonttal tartana egyensúlyt. Egy termetes másfél mázsás ember tehát oly könnyűnek érezné magát, hogy járni sem tudna, mig belé nem szoknék, s minden lépése egy-egy óriási szökkenéshez hasonlítana. Szóval olyan hely ez, amelyről nincs ugyan egészen kizárva, hogy rajta élet legyen, de amelyen ha van is élet, egészen más mint a miénk. Rosszabb-e, jobb-e, ki tudná eldönteni? Talán ott is ép úgy ismerik az adóvégrehajtást, a rossz verseket (melyeket azonban nem a „hokihoz," de a „földhöz" irnak), az államdeficzitet, mint mi boldog földlakók. Hortsy Pál. VASÁRNAPI UJSÁG. A ki kételkedik benne, hogy ez ép oly természetes dolog, mint az, hogy köszöntsék egymást az emberek, mikor találkoznak , menjen ki a városligeti tóra s ott oly jelenetet, minőt képünk mutat, láthat minden órában hatot. ^ A jégen. — Karczolat. — A mulatni szerető ember csak mégis kifog a természeten s életet varázsol oda is, ahová a természet halotti leplet borított. Minő nyüzsgés-pezsgés van a befagyott hó sima tükörén! Csengő-bongó szánok röpítik az elegáns közönséget a zúzmarától újra lombossá vált ligetbe s előkelő delnők drága nyest-bundákba burkolózva, kis kezeiket bolyhos meleg karmantyúkba rejtve csak ugy nevezik a dermesztő hideget, melynek más hatása nem látszik meg rajtuk, mint hogy üde tavaszi rózsákat fakaszt máskor talán halvány orczáikon. Délczeg sugár ifjak már ott hasítják a jeget merész kanyarulatokban, vizsga szemekkel kisérve egy-egy előttök iramló téli tündér lengő alakját. Vajha elsiklanék, hogy segítségére siethessenek. Az ismerkedésnek ah mi érdekes egy módja ez. A négy szem összevillanása talán egy életre szóló tavaszt gyulaszt ilyenkor két szívben a zord tél közepén s évek múlva talán mint boldog párt látjuk őket kart karba fűzve végigsiklani az élet sokkal csuszamlósabb pályáján. Visszaemlékeznek-e, mily simán kezdődött meg páros ujjuk, visszaemlékeznek-e majd rá akkor is, ha ujjuk göröngyössé válik ? A bálok padlóját kifényezik, sikamlóssá teszik a nagy táncztermekben. Oly sima azonban soha se lesz, mint a minőt a természet simít a fiatalság lába alá a szabad ég alatt, a víz aczéltükörén. S ha a báli termekben tartós és boldog viszonyra szövetkezhetik a szív, hogy ne itt e helyen, ahol minden meleg a sziv köré vonul, ahol két sziv között oly kevés az akadály, ahol a nő, derekán a férfi karjával érezni kénytelen, hogy ő önmagában gyenge, esendő teremtés, isten neki a férfit támaszul teremtette. A befagyott tó tükre, vidám közönséggel hátán, sokkal vonzóbb látvány, mint egy báli terem. A bálban minden nő egyformán szép. A bálban mindenki ugyanarra az egy taktusra alkalmazza mozdulatait, a jégen megvan a korlátlan szabadság mindenki számára úgy sejteni, iramlani, fordulni, repülni, a kinek hogy tetszik. El is eshetik, minél többször, annál vidámabb a hangulat; itt az ily kis baleset csak fokozza a kedvet, — a bálban annak, akin megesnék, egész estéjét elrontaná. A bálban szertartásos czeremoniákkal mutatják be a nőnek tánczosát, s az szegény hebegve keresi a szót, melylyel szellemes társalgását kezdje; itt kész az ismeretség azonnal, egy akaratlan karambol, félresiklás, elejtett fátyol, mind természetes ok arra, hogy az ismeretség fait-accompli legyen; elég ok a „semmi" is, mert itt nincs abban semmi, ha egyik a másikat megszólítja. S mily hosszas előljáró beszéd szükséges ahhoz, míg a bálban a fiatal ember csak odáig jut is, hogy imádottjának, félve és remegve, megérinthesse a kezét; ha még oly vakmerő lenne, hogy térdre borulna előtte, ugye hogy sonka kidobnák a rendezők ? De hát a jégen kitalálna abban valami feltűnőt, ha a bájos angyal oda nyújtja piczi lábát s minden elfogultság nélkül mondja: „Ugyan kérem, — kinek is híják önt ? — szorítsa meg a korcsolyám szíjját." Ugye hogy ilyenkor senki nem botránkozhatik meg benne, ha a fiatal ember hódolatteljesen térdre ereszkedik s kezébe veszi a feléje nyújtott kis lábat, s miközben fűzi a korcsolya szijját — ha van esze, lassan fűzi, — ki tudja, minő vallomásokat súg a formás czipőnek . . . A Petőfi-társaság évi közgyűlése. A Petőfi-társaság e hó 6-án délelőtt 10 órakor tartotta évi közgyűlését a tud. akadémia nagytermében. A közönség érdeklődést tanúsított a gyűlés iránt, megnépesült a terem, s a karzatot hölgyek foglalták el. A társulat elnöke,Tókai Mór, betegeskedvén, az elnöki széket Északy Károly foglalta el s ő tartotta a megnyitó beszédet, melyben szépirodalmunk mostoha viszonyairól emlékezett meg, „kevesebb politikát és több közművelődést" tűzve ki óhajtása gyanánt. Utalt e tekintetben Francziaországra, melyet „a politika sodort végpusztulásba, a közművelődés mentett ki az örvényből". Megemlékezett a társaság látogatott havi üléseiről s már ezek számbevételével is jogosultnak mondotta a társaság létezését. Szana Tamás a titkári jelentésben szintén szólt a szépirodalomra nem kedvező viszonyokról. Különben a jelentés rövid volt. Megemlékezett Szigligeti Ede és Balogh Zoltán társulati tagok haláláról, a társulat évi kiadványairól, melyek közül Lauka Gusztáv emlékezései most vannak sajtó alatt; fölemlité, hogy a társulat tagjaiul megválasztó Beniczky-Bajza Lenkét, gr. Teleki Sándort, Tolnay Lajost, Reviczky Gyulát, Kiss Józsefet, Prém Józsefet és Boruth Elemért, — s végül fölhívta a magyar közönséget a társulat uj havi közlönyének, a «Koszorú »-nak pártolására. Ezután gróf Zichy Géza tartott szépen irt és meleg hangú emlékbeszédet Szigligeti fölött, melyből más helyen közlünk mutatványt. E. Kovács Gyula szavalata következett, Szász Gerütül szavalta a «Végtelenség» czimíi költeményt. Lauka Gusztáv felolvasása «Petőfi nősüléséről» figyelmet lekötő előadás volt, több oly érdekes részlettel, melyeknek irodalomtörténeti érdeke van. A szerző »az erdődi vár történetének utolsó lapja» gyanánt mutatta be felolvasását. Erdőd vára, mely a XVII. században a gróf Teleky-családra szállt, 1845-ben hivatalok számára volt berendezve. Nyugati oldalán lakott az urodalom felügyelője, Szendrey, családjával együtt. Itt növekedett fel Szendrey Julia. Legjobb barátnője Térey Mariska volt Nagy-Károlyban. Ezelőtt harmincznégy évvel, mikor a megyék és városok ünnepélyeket rendeztek István főherczegnek, Nagy-Károlyba három hírneves ember is elment: Pap Endre, Petőfi és Riskó Ignácz. Az első publicista, a második szépirodalmunk legnagyobb költője, a harmadik főjegyző és Bajza kedves költője. Ma már csak Riskó él, de lantja elhallgatott ama két sirnál. Petőfi már ekkor szivében gyászt hordozott. Etelkát, ki életet adott annyt szép költeménynek, gyászolta. Riskó finom modora folytán szívesen látott vendég volt mindenütt. Petőfi vágyott szeretni és szerettetni, de nem tudott udvarolni. A három ember megérkezését csakhamar megtudta az egész város. Riskót felkérték, hogy mutassa be a fiatal embert. Petőfi nagyon büszke volt, s így Riskónak ugyancsak vigyázni kellett, hogy a bemutatásoknál sem barátját, sem pedig ismerőseit meg ne sértse. Petőfit mindenütt megkülönböztetéssel fogadták, s ő igyekezett is szeretetreméltó lenni, s nála már ez igyekezés is elismerést érdemel ; de ő a legbarátságosabb körben sem tudott soká maradni s csakhamar távozott. Fribeisz István estélyen pl. pongyolában jelent meg ; a házigazda a művésznők közé ülteté, s ő ott jól találta magát. Petőfi nem volt tánczos, innen van, hogy bálba nem szívesen ment, hacsak tartozó okból nem, így Nagy-Károlyban az akkor tartott bálon szintén megjelent, hol Szendrey Júliának és Térey Mariskának Riskó mutatta be. Julia és Mari egyformán ifjak és kedvesek voltak. Marinak a ragyogó, a fenséges, Júliának a csillagos ég kellett. Az egyik szépség, rang s ragyogás, a másik hír és dicsőség után vágyódott. Bár tehát benső barátnők voltak, különböző irányban haladtak, mely két irány egymást teljesen kizárta. Mindkettő sajnálta a jámbor epedeket, az ügyetlen udvarlókat kigúnyolta, makacs s büszke volt mindkettő s ebben egyeztek. A tánczterem, hol Júliával Petőfi először találkozott, sokkal szerényebb volt, mint a mostaniak szoktak lenni. Szappannal kifényesített padozat, nyolcz tükör, a fal körül czirkusszal bevont ülő padok képezték minden pompáját, de azért e terem zsúfolásig telve volt. A bál királynőjéül Júliát és Marit ünnepelte, mert szépségükkel mindenütt kitűntek. Amint e bálnak vége lett, Pap Endre és Riskó mosolyogtak, látván barátjuk exaltáczióját, de hitükben csalatkoztak. A néhány negyedóra tökéletesen elég volt, hogy e két szív egymást megértse, és a jövő eshetőségeire szövetkezzék. Julia a társalgás alatt is hideg maradt. Petőfi, mint ébren alvó keveset beszélt. Julia a hatást, melyet rá Petőfi gyakorolt, Marival közölte. Petőfi feltalálta azt, kit keresett. Julia kire és mire vágyott. Petőfi nemsokára meglátogatta Erdődön Juliát. A család szívesen látta. Mindenki azt hitte, hogy Julia ez emberbe nem szerelmes, mert Petőfibe modoránál fogva nem is igen lehetett beleszeretni. Julia azonban a férfi lelkét szerette meg, neki törül szakított és nem csinált rózsa kellett. A két szerelmes szorgalmasan levelezett. Petőfi levelei Mari utján jutottak Julia kezébe. 1846. julius havában Petőfi ismét Erdődön volt s Lauka családjánál szállt meg, és harmadik napon megkérte Júliát. Az atyai sziv elszorult, mert Petőfinél leánya számára a bizonytalan jövővel szemben nyomort látott, s ez elkomoritó. Az anyja sirt. Petőfi mint igaz költő fel tudta e félelmet fogni. Julia határozott végre. Midőn Petőfi visszatért Laukáékhoz, a szülőket csak gyöngén érintette, de annál lelkesebben beszélt Julia önfeláldozásáról. Távozott, anélkül, hogy még egyszer a várba ment volna föl. Mikor elutazott, a vártorony erkélyéről fehér kendő lobogott utána. Az esküvő 1846. szeptember 8-án történt, s a szertartást Kallós István lelkész végezte. Az esküvőről a szülőkön kívül senki sem tudott semmit. A kápolnában csak Lauka és a tanuk jelentek meg. Petőfi fekete atillába volt öltözve, Julia fehérbe. Esküvő után azonnal távoztak. A nászéjt Nagy-Bányán, a mézes heteket Teleki gróf vendégszerető házában s családja körében töltötték. Ez élénk érdeklődéssel kisért előadás után Bartók Lajos olvasta föl «Emlékül egy fiatal művésznőnek» czimíi csinos költeményét. Azután Várady Antal Balázs Sándor «Miczi és Mariska» czimíi beszélyét olvasta föl. Utolsó felolvasás Torkos László satyrája volt: «Egy fiatal asszonyhoz». A modern családi élet ferdeségeit, a gyermekek majomszerű oktatását ostorozza. A satyrát Komócsy József olvasta föl. A gyűlést l.szaky rövid zárszavai fejezték be, s aztán a tagok a Szikszayféle vendéglőbe mentek, hol lakoma volt. Irodalom és művészet. Mai számunkban új regény közlését kezdjük meg Verne Gyulától ,,A bégum ötszáz milliója" czimmel, mely olvasóinkat, reméljük, ép ugy fogja érdekelni mint az előbbiek. Egy indiai herczegnő (bégum) roppant öröksége, mely egy oldalági rokon, egy tudós franczia orvos javára esik, ez a regény tárgya. Az átültetést Szász Károly munkatársunk ugyanabban a modorban eszközli, melyben az „Utazás a holdba és a hold körül" óta egész a „Tizenötéves kapitány"-ig már annyi érdekes művét a jeles írónak , ugyan az ő tollából, közöltük előbbi évfolyamainkban , nem szoros fordításban t. i., hanem bő s az érdekes részletekből semmit el nem ejtő kivonatban. A m. tud. akadémia könyvkiadó-vállalata, mely mint tudva van, három (történelmi, irodalmi s jog-és államtudományi) sorozatban a legkitűnőbb külföldi művek jeles fordításai mellett, kiváló eredeti szakmunkákat is ad, irodalmi sorozatában legközelebbről, már 1879-re Arany János ,,Prózai munkáit" bocsátotta közre. Nagy költőnk s aesthetikusunk e munkáit,melyek egy része itt összegyűjtve,némelyike azonban most jelen meg először, azzal az örömmel vettük kezünkbe, melylyel a maga nemében tökéletest, legyen az érett gyümölcs vagy tiszta műalkotás, üdvözölni szoktunk. Arany János nem kisebb prózaíró mint költő. Prózája tömött és ékes, eszmékben gazdag kifejezésben befejezett, hangzatos és erőteljes s mindenek fölött páratlanul magyar és zamatos. Itt összegyűjtött tanulmányai, melyek prózai dolgozatainak csak részét teszik s a többinek összegyűjtése és teljes kiadása iránt is újra fölébresztik a régi közhajtást, tartalom és forma tekintetében egyaránt kitűnőek. Még a mi töredékben, befejezetlen maradt is, nem