Vasárnapi Ujság – 1880
1880-08-01 / 31. szám - Jobb kezem. Elbeszélés. Baksay Sándor 511. oldal / Elbeszélések; genreképek - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: Czimnélküli költemény 511. oldal / Költemények - Petőfi egy kiadatlan költeménye. Majláth Béla 511. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
31. SZÁM. 1880. XXVII. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 513 A felső kapunál voltunk százan. Visszajövet betértünk a Forgácsutczába, onnan kiáradtunk az alsó térre, hogy a Csermely kiszorult miattunk medréből. vörös Ott már egy halom sipkával várt bennünket a Schön segédje. Csak kétszázat birt még elkészíteni. Egyenként olvasta át a 199-ig. « Még egy!» «Ez pedig a magamé lesz ! is szólt, felcsapva a kétszázadikat. S ekkor voltunk kétszázan. Egy hét alatt végigmentünk Abaujon. Mikor kiléptünk, Abaujból ezerkétszázan voltunk kiket Patak és Eperjes magából kiontott, — akik Kézsmárkról és Miskolczról a szülei házhoz haza széledtek diákok, fiatal papok, tanítók, káplánok. Fehér kezüek és fehér arczuak, akik tegnap még keztyüt és kihajtott inggallért viseltek mind. Mi voltunk a vörös sipkások. A kilenczedik zászlóalj. IV. Tiz hónap alatt végiggázoltunk Magyarországon havat és sarat és vért, a magunkét és a másét. Ezt minden ember tudja. Hová lett az ezerkétszáz, ki tudná azt megmondani ? Egy része elhullott a szolnoki hídtól a negyedi hídig, más része más zászlóaljakba lépett át tisztnek; a háború közepe felé már alig ismertük egymást. Csak a vörös sipka bizonyította, hogy a zászlóalj ugyanaz a ki volt, ha emberei mások is. De az első tizenháromból állandóan megmaradt benne három ember: Pártos alezredes, Arday százados, és egy harmadik százados, akit Dán Barnabásné asszony fennt Abaujban az ország legszebb katonájának tartott (az anyáktól nem kell mindent szó szerint venni), mire Dán Barnabás úr azt jegyezte meg, hogy ha nem legszebb is, de valószínűleg a legvitézebb, vagy legalább egy a legvitézebbek közül, aki felviszi generálisságig, és akkor báróságot kap. Az már bizonyos, csak azzal nem volt még tisztában, hogy kitől ? Kétségkívül többen is lehettek ilyen véleményben azon alkonyatkor, mikor a szolnoki ütközet után egy hét múlva seregünk — kissé korán — kiáradt a dunai alföldre, zászlóaljunk a sereg szélső balszárnyát a horvátokat Tatárszállásából kiverte, s a horvátok kivonulása után a zászlóalj élén a Dán Barnabás ur legvitézebb katonája a városba bevonult. Ez bizony nem volt olyan fényes sereg, mint Igy a melynek helyébe költözött, sem olyan pihent, de azért egy sem maradt el közülök arról a fényes tánczvigalomról, melyet a tisztikar tiszteletére a kaszinó saját termeiben rendezett. No a termek ugyan nem voltak termek, fényesnek sem voltak fényesek; transparensek, szökőkutak, tükrök, csillárok nem ragyogtak ott, de ragyogott a sok szép szem, melynek tüzében a fáradt bajnokok szive uj ütközetre edződött. A bemutatások is kimentek a horvátokkal együtt a divatból. Hát hiszen látja minden leányzó — a ki nem vak — hogy kik és mik vagyunk. Aztán mi haszna mondaná az ember a nevét, mikor úgyis elfelednek? Nem elég ha az erkölcsünkről neveznek el : «az a magas, az a szőke, az a barna, az a gyerek, az a medve... ?» Mi sem járunk utána ki lánya, ki mátkája, kisasszony-e, paraszt-e ? Elég, ha szép, bájos, mosolygó, jó tánczos. Elekünk is régóta járja már egy leeresztett hajú hajadonnal. Persze csárdást, mert a keringők polgártársi bűnök és vérbíróság elé tartoznak. Van keleten «hogy volt»-nak. Mikor a másik csárdás kezdődik, Elekünk körüljárja a termet, és úgy találja, hogy a lányokat már mind elkapkodták, s ő lámpással keresve sem talál többet annál az egyetlennél, aki az egyik szegletben hatodlány magával beszélget. A mi jut! gondolja magában s ujra viszi az elébbenit. Mikor ezt is leaprózták, s a számtalan ujrázás után vége szakad a frissnek (engedelmet kérek: az ,,iidé"-nek), Elek karját nyújtja a hölgynek és sétára viszi. «A tatárszállási hölgyek ugy látszik nem kíváncsiak.» «Nem ösmer bennünket százados ur.» «De nem mindenre kíváncsiak.» «Az nem is volna szép tőlök.» «De legalább a tánczosaikra.» «Bizonyos benne kegyed?» «Föltétlenül. Kegyed még tánczosait sem ösmeri.» «Az a lovag bűne volna, ha ugy volna, de nem ugy van. Én már ismerem mindnyájukat, s ha szépen kérnek, vizsgát is teszek ismereteimből. » «Tehát szépen kérem ...» «Az a szőke vékonyul ott Pártos alezredes...» «És az a dáma, a kinek este óta mesél... ?» «Szigonyi kisasszonynak hívják. Az a kis nyughatatlan százados ott Arday gróf...» «És a kinek mindig a szemét keresi?» «Fövenyesi kon tesz; ugy látszik megtalálták egymást. — Vádol-e még valaki bennünket közönnyel?» A LAEKENI KASTÉLY ÉS PARK. A KIRÁLYI PALOTA BRÜSSZELBEN. «La B Jgique Illustrée» czimü diezmüböl. «La Belgique Illustrée« czimü diszmíibö!.