Vasárnapi Ujság – 1880

1880-09-12 / 37. szám - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: Drámai töredék 606. oldal / Költemények

35. SZÁM. 1880. xxvii. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 07 het? ott jobb világ van, ott nincsenek pártütők, gaz lázadók, és h­a az ember a fejedelemnek térdet és fejet hajt, békességesen ihatja meg poh­ár sörét. Hejh, hiába beszélnek, mégis csak rosszabb ez a magyar föld, mint Németország. Kedves hazám, Katzen­ellenbogen ! Mészáros (más asztalnál). Hejh, pinczér, h­al­lod-e? egy messzely borocskát. Pinczér. Csak egy messzelyt ? s melyikből ? Mészáros. Abból, szép öcsém, a melyik leg­olcsóbb, égjen a pokolban ránczos bugyogod azzal a némettel együtt, ki benne lődörög ! Lódulj hamar, (pinczév­el,) mert ha én lóditalak csak a kis ujjam végével is, tudom, forgószél módjára lódulsz el a hazádba, te vastag orrú, vékony lábú sváb. Csak egy messzelyt ? azt kérdi a pimasz. Ha vére volna, itcze számra innám. Csak egy messzelyt ? milyen csúf gorombaság , s ezt némettől tűrje a magyar ! Ott van még pofáján az éhség nyoma, mit a külföldről hozott magával, és a magyarral már­is durván bánik ; mit várjunk tőle, ha majd itt zsírunkon gömbölyűre hizlalja hasát ? Forduljon meg a koporsójában, a­ki először b­írt be németet hozzánk, mert az hazánkba dögvészt hozott, mely akkor szűnik meg dúlni, ha martalékul nem talál többé magyart! Varga: Minden szavad szent igazság, barátom, de tán mérséklenéd mégis magadat, mert Mészáros. Én mérsékeljem magamat? nem én, ha addig élek is! Így is, úgy is, veszni kell az em­bernek. Ha szólok, karóba húznak, s ha hallgatok, megpukkaszt a düh. Pinczér (hozza a bort). Tessék, uram. Mészáros. Tessék, uram no már ez meg­járja. Megszeppentél ugy­e,czimbora? Jól tetted. Ta­nácsolom is, hogy többé ne gorombáskodjál, és legki­vált én előttem ne. Csak szegény mészáros mester­ember vagyok, de magyar, ha a kezembe veszlek, kis öcsém, ugy fölhörpentelek, mint ezt a bort itt. (Kiis­sza a bort és kifizeti). Ne itt az ára, most elme­hetsz. (Pinczév­el). (Katonatisztek jönek, az urakkal szóba ereszkednek, s közéjük ülnek.) Baróti. Fölötte csodálkozom, hogy nincs szeren­csénk tisztelhetni a tábornagyot. Talán rosszul van ? mit isten ne adjon. Különben ő el szokott járni a köz­helyekre. Első tiszt. Oh ments isten, nincs semmi baja. Azért maradt bonn, mert igen fontos ügyben vára­kozik. Bécsből egy futár van érkezőben, ki utasitást hoz ő felségétől az uj összeesküvésre nézve. Szirmai. Mit? uj összeesküvés? az mégis lehe­tetlen, ez bizon­nyal alaptalan gyanú. Második tiszt. Való igaz, uj nagy összeesküvés egyenesen ő felsége szent személye ellen. De hiszen jaj nekik, ha ezren vannak is! Rájuk tette már talpát az oroszlán, s nincs isten, a ki megmentse őket. Baróti. Dicső haraffa! nagy férfi! kövesse őt árnyék módjára a siker, míg a földre nem hull min­den lázadó feje, mint a megrázott fáról a férges gyü­mölcs. Ő szent felsége élete ellen törni, irgalmas isten, milyen iszonyú bűn ! Elrémült szivemben meg­fagy a meleg vér. Barótiné (magában). S ez az ember magyar! magyar és férjem! Megversz-e isten, a miért őt utálom ? Verj meg, ha tetszik, de én utálom őt! Szirmai (magában): Ilyen asszonynak olyan férje van! szeszélyes, őrült sors, ki drága gyöngyöt és kavicsot egy gyűrűbe foglalsz! Szegény szi­vem, ki a hazát és ez asszonyt ugy szereted! az egyiket nem méltó, a másikat nem szabad szeretned. (Két közkatona a lakatos asztala mellé vetődik; egyik a lakatos poharából iszik, a másik a leány arczát czirógatja meg.) Első katona. Jó ital! Második katona. Csinos leány ! Lakatos. Kérem, ez az én söröm kérem, ez az én leányom. Első katona. Mindegy, de jó. Második katona. Mindegy, de szép. Lakatos. Bizony nem egészen mindegy . Első katona. Nem? kend ellenmond? kend tehát protestáns? Bitóra ezzel a protestáns kutyafajjal, e kálvinista ördög czimborájával, e lutheránus pokol söprőjével! Lakatos. Vitézek, ne rágalmazzanak önök. Inkább czirógassák meg lyányomat, és igyák ki sörömet, csak azt ne mondják, hogy protestáns vagyok. Katholikus vagyok, lelkestül-testestü­l, az isten és a pápa ugy segéljen. Én és protestáns, én és áriánus! ves­szen Luther, ves­szen Kálvin ! éljenek a mennyország nagy és kis szentjei! Első katona. No már az más, ugy barátok va­gyunk, s annak jeléül fölhajtom e poharat. (Kiis­sza a lakatos italát.) Második katona. S én megcsókolom e leánykát. (Megcsókolja, mind a ketten el.) Leány. S te tűröd e gyalázatot, apám ! kiis­szák sörödet és megcsókolják leányodat; mi szent előtted, ha mi sem vagyunk ? Kit védelmezel, ha minket sem ? Lakatos. Gyalázat biz­­a, kedves leányom, de hát mit tegyek ? tudod, milyen világ van , kerékbe törnek, ha moc­czanok. Német vagyok, de megval­lom, hogy gaz kutyák ezek a német katonák. Csak tőlük telik ilyen szemtelenség. A magyar sohasem bánik így velünk, sőt még a török sem volt ilyen czudar. Szabó. Hanem hát, szomszéduram, ön pápista ? mi ? Én eddig úgy tudtam, hogy lutheránus ön. Lakatos. Természetes, hogy az vagyok, de e vad nemzetség előtt csak el kellett tagadnom, különben tán megettek volna rögtön szőröstül-bőröstül. Igy segit magán a bölcs ember. Szabó. Vagy ugy! igaz, igaz, tiszta szűz igazság! Könyvárus. (Föl s alá jár.) Uraim, ki vesz szép ritka könyveket ? .... Ez a constanzi zsinat histó­riája, melyen az eretnek Husz Jánost máglyán égették meg ; arczképe is benne van ; gyönyörűség látni, mint csap össze feje fölött a láng. — Itt van egy más becses könyv, melyet irt a hires német tudós Grinzingerius; ebből azt tanulja az ember, hogy nem a király van a népért, hanem a nép a királyért, s a­ki ez ellen vét, a pokol fenekére jut, mert a királyok az isten helytartói a földön.­­ Ez is derék könyv, ebből az sül ki,hogy Melanchton és a sátán egy személy volt, ez ösztönzé Luthert arra, hogy gonosz tanával megejtse a világot. — Ez a könyv Buda várának a töröktől való visszavételét tárgyazza h­iven ; e könyvben megmutattatik, hogy tavaly Budánál német vitézség győzött, nem pedig magyar, s igy Magyarország a németeknek köszöni, hogy végre fölszabadult a török járom alól. Mészáros. Hazudsz, ficzkó, hazug a szented is ! Gazember írta ezt a könyvet, az is gazember, a­ki meg­veszi ! ( Fölugrik, a varga tartóztatja őt.) Te meg eres­sz el itt, mert téged váglak nyakon, akármilyen jó bará­tok vagyunk. (A könyvárushoz.) Hazudsz, mondom, te kóczos könyvkupecz ! ott voltam én Buda ostro­mánál, ott lőtték meg a jobb lábamat, itt ni. Tu­dom, hogyan ment végbe a csata. Scherfenberg és a lotharingi herczeg, vagy a mennykő tudja, hogy iriják őket? ezek távol a hegyek közt tanyáz­tak csőcselékeikkel; magyar vér omlott a sán­czokon, magyar holttestek tömték meg az ár­kokat, s magyar kezek tűzték a zászlót a várra, vitéz Petneházi és a hajdúság! A h­arcz után aztán bejött a zagyva nép, s kevélyen pa­rádézott föl és alá, s most azt hazudják, hogy a német vette vissza Budát a töröktől. S ha az vette is, bár ne vette volna! ha már szolgál­nia kell a magyarnak, inkább legyen ura a török, mint a német, mert a törökben több a becsület. Jobb szeretem ellenségemnek a törököt, mint a né­metet barátomnak, mert amaz nyilt ellenség, ez pedig áruló barát. Hordd el magadat hazug könyveid­del, hogy el ne játszani rajtad azt a siralmas nótát, melyet Buda ostrománál elhegedültem egy török nyakán! Könyvárus (elmenőben): Csúnya barbár nép ez a magyar, nem hogy megvenné a könyvet, hanem még meg akarja érte verni az embert. Mészáros. Már a ki erre amarra adta áldotta teremtette, a mi sok, csak sok! ha engem meg nem esz a harag, én eszem meg a világot. Élet ide, élet oda, de a­ki ma újra fölboszant, kiszakítom a nyelvét, ha lenn a sarkában van is a gyökere. Az utosó pénze­met adtam ki arra a messzely borra, de megint innom kell, hogy ezt az epét lemossam a torkomból, ha az ingemet hagyom is itt. Hejh, pinczér, bort ide, hanem egy itczét és pedig a javából most az egyszer,­ mert hitelre iszom. Van-e nálad hitelem ? Pinczér. Van, uram, van, akármennyi. Mészáros. No azért mondom, mert ha netalán nem volna, hát van nekem még egy kapitálisom, csak hogy ha épen szükség nincs rá, nem akarok hozzányúlni. Ha nem hiszed, nézd, itt a kapitális (öklét mutatja), kitelik ebből az itcze bor­ára kamatostul. Pinczér. Valóban derék, tréfás úri­ember. (El). Mészáros. Tréfás ? szeretném tudni, mit tart ez a kölyök komolyságnak, ha ez tréfa előtte. Vigyáz­zon magára, hogy meg ne tréfáljam valahogy! (Komédiás jön egy póznára tűzött nagy vászon­képpel, mely kivégeztetést ábrázol). Komédiás­­ szóval­. Füleljen, füleljen, kinek füle vagyon, Nézze meg e képet, kinek szeme vagyon. Borzadjon üstöke, kinek haja vagyon, li egy történet, mely rettenetes nagyon. Ezerhatszázhetvenegyet irtak vala, Ezelőtt tizenöt esztendővel vala, Nagy összeesküvés napfényre jött vala, Annak feje Zrínyi és Nádasdi vala, Frangepán is pedig ő közöttük vala, Kiket gonosz szándék lelkesített vala, De a gonosz szándék el nem sülhet vala, Isten és angyalok őrködtenek vala. Vala Leopold ő császári fölsége Méltánvalóképen nagy ingerültségbe'. Hogy a magyarok nerp volnának hűségbe, De sőt szövetkeztek összeesküvésbe. Szólott ő felsége haragjában mondván, Az irgalmasságot szivében kioltván : Zrínyi, Nádasdi, nem különben Frangepán, Hóhér által veszszen, ez a három zsiván. S megtörtént vala, mit ő felsége kiván. Hóhér által vérzett el a három zsiván, Zrínyi, Nádasdi, nem különben Frangepán. Kettő Németujhelyt, egy Bécsnek piaczán. Mészáros. Vége van ? mi ? vége van ? Komédiás. Még nincs, most jön a java, a tanulság. Mészáros. Hát végezd el, de kérlek igen szépen, szaporán. Komédiás­­ szavak­. Halandó emberek, ti példát vegyetek. Ő felsége iránt hűségben legyetek, Mint e gonosztevők, ti ugy ne tegyetek, Hogy a földön soká igyatok, egyetek. Mészáros. Elvégezted ? Komédiás. És most kérek egy kis bora­valót. Mészáros. Mingyárt, kedves barátom, mingyárt egyszeriben, csak egyet kérdek tőled. Látod az eget ? Komédiás. Látom. Mészáros. Nem fogod többé látni. Látod a poklot ? Komédiás. Nem látom. Mészáros. Mingyárt meg fogod látni. Hát te ilyen amolyan nyársalni való gézengúz de el sem tudom becsületesen kezdeni pedig no hiszen ... óh .... megállj csak .... ugy ég az agyvelőm, mint a meggyújtott kazal .... akaszsza­nak fel olyan magasra, hogy a világ minden hollója meglásson te mered a legdicsőbb magyar hazafiakat, Nádasdit, Zrínyit, Frangepánt zsiványok­nak nevezni, te ? hogy isten előtt kedves munkát tegyek, tégedet rágalmazó kutya, ezennel megfojta­lak! (Torkon ragadja a komédiást.) Komédiás. Segítség, segítség, a művészet hal­doklik ! (Zaj, zavar; a birkózókhoz rohannak, s szétvá­lasztják őket. A zűrzavarban egy tolvaj Baróti zsebébe nyul s kilop egy levelet.­ Tiszt. Ide, katonák, fogjátok el e lázadót, e föl­ségsértőt. Szirmai. Uram, át fogja ön látni, hogy józan és­szel nem beszélhetni ilyet, minőt e szerencsétlen ember beszélt. Kérem önt, az emberi gyarlóságok elnézésének nevében, bocsáttassa őt szabadon, hi­szen holtrészeg­ Mészáros. Holtrészeg az édes­apád, akárki vagy , én józan vagyok, mint a hajnali napsugár ... Szirmai. Hallgass, részeg pimasz, s menj félre, úgy dől belőled a borszag, mint valami pinczéből.

Next