Vasárnapi Ujság – 1880
1880-09-12 / 37. szám - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: Drámai töredék 606. oldal / Költemények
35. SZÁM. 1880. xxvii. éVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 609 siralmas, kétségbeejtő állapot! ha az ember szabadon beszél, részegnek kell magát elismernie, hogy föl ne akasszák ! Szegény, szegény édes hazám ! Szirmai. Fájdalom, hogy igy van. De vigasztalódjék, barátom, tudja azt a nótát, hogy «ne szomorkodj, légy vig, nem lesz ez mindég igy!» Mészáros. Óh vajha ne lenne! vajha érnénk jobb időket! Uram, a beszéd után nem indulhat mindig az ember, mert a nyelv kétszinü portéka, az isten verje meg; nem a beszédéből önnek, hanem a szeméből úgy ítélek, hogy ön becsületes hazafi. Uram, ha kezdeni találnak önök valamit, ne felejtsenek ki engemet; én szeretem a merész játékot, melyben az ember a fejével játszik a hazáért. Ugy sincs egyebem ennél a rossz fejnél, hadd áldozzam legalább ezt a hazának, ha szükséges. Különb fejeket csapott már le a hóhér, mint ez az enyém , nem lesz érte nagy kár. Én nem veszitek vele semmit, a haza pedig nyerhet valamit. Ha szükség lesz rám, csak a veszett mészárost tudakolja, mert ugy hívnak közönségesen minden ember útba fogja igazitani. Isten megáldja ! (Szirmai melegen szorítja meg kezét, s visszamegy helyére ; a mészáros hátrafelé ballag, a levelet megpillantja a földön s fölveszi.) Levél, a bizony, ismerem a formájáról; ha nyomtatva volna, el is tudnám olvasni, de az ilyen tyúkvakarás ugy tánczol a szemem előtt, hogy nem boldogulok vele. Pedig szeretném tudni, mi van benne ? még sohasem olvastam levelet életemben. Különben nem lehet valami fontos írás, mert gazdája idol feltörte, kétségkívül el is olvasta, azután elhajította. Mindegy. Megtartom, megboldogult édesapám szokta volt mondani, hogy vedd föl, fiam, amit találsz, ha egy sületlen gomb is, mert nem tudod, mikor veszed hasznát. Hm, hát én részeg vagyok, részegnek kell lennem, hogy torkomra ne forrjon a szabad szó (El.)Karaffa jön. Lassú, gőgös lépésekkel járja körül a színpadot. Beléptével minden zaj lecsendesül. Amerre megy, a mulatók lekapják fövegeiket, s mélyen meghajtják magukat, s egyenként halkan kisompolyognak. Karaffa egyik-másik úrral szóba ereszkedik, s négy szemközt titokteljesen beszélget.) Mária: Utálatos szörny ! inkább a kigyót vagy békát nézem, mint ez undok embert. Gödréből úgy pislog kifelé szeme, mint barlangjából a prédát leső vadállat. Mennyi vért ivott már, s mennyit fog inni még, és arcza mégis olyan sápadt! . . . olyan, mint a halál, mely mindig életet eszik, s még sincs élete. Én fázom! Szirmai. Ha ismerném a félelmet, ez az ember az, akitől félnék. Mily förtelmes alak valódi képe ama pokoli hatalomnak, melynek ő teremtménye, a bécsi kormánynak. Egymáshoz méltók igazán. És ezen ördögi ember, vagyis emberi alakba öltözött ördög a zabla, mely szájadat vérzi, melylyel féken tartanak, óh hazám, te szabadságra termett dicső mén ! . . . . mi tartóztat, hogy kardom hegyére tűzzem szennyes életét ? .... átok, átok ! ha megölöm, akad helyette más, és egy helyett tíz, és rossznál rosszabb. Minél büdösebb a szemét, annál több, annál undokabb férgek teremnek benne. Nem a zablát kell eltörni, hanem a kezet elvágni, mely azt fogja. Csak AZ ÚJ GÖRÖG HATÁRBÓL: JANINA VÁRA. RÉSZLET A JASZENOVA-ANINAI VASPÁLYÁRÓL