Vasárnapi Ujság – 1880

1880-09-19 / 38. szám - Zlinszky Imre (arczképpel). d-y 622. oldal / Élet- és jellemrajzok - Vargha Gyula. Egy év után 622. oldal / Költemények

622 VASÁRNAPI ÚJSÁG. nem­ volt, kitűnt költői és művészi hajlamai által is; s mint nagyobb diák az iskolai énekkar vezére volt. A világi éneknek nagy lendületet adott s azt addig nem ismert virágzásra emelte. A négyhangú, összhangzatos éneklést még az alsó osztályokban is átalánossá tette; dalokat irt és tett zenére s újra bebizonyította azt a régi igazságot, hogy egy tanuló-intézetben sokszor egy ember hatása mily virágzásra vihet egy tudományt, egy ágát a művészetnek, vagy vala­mely nemes szokást. Iskoláit végezve, tanári állással kínálták, de ő még nem érezte befejezettnek tanulóéveit s elhárítva magáról a fiatal korának (csak 22 éves volt) meg nem felelő tisztességet, külföldi egyetemekre ment, hol bölcsészeti és th­eologiai meg irodalmi disciplinákat hallgatott. Különös előszeretettel tanulta a lélektant s azon alapuló neveléstudományt — e szakból akarta magát tanárnak képezni. De műveltsége valódi egyete­mes jelleggel birt s a hires Köteles Sámuel szava, melyet róla mint gyermekről mondott: «Caro­lus in corpore parvus, animo magnus» mind­végig igaz maradt. Külföldön léte alatt halt meg atyja s a hálás deési gyülekezet az apa helyére a jeles fiút, még egyetemen létében, megválasztotta. Mihályi tanárnak s nem papnak készült, de öz­vegy anyja kedvéért elfogadta a meghívást s deési lelkész lett. Itt irta legtöbbjét amaz egy­szerű, de bölcsészi lélekkel, költői színezettel s szónoki hanggal teljes egyházi beszédeknek, melyekből egy kötet, «Erkölcsi rajzok« czim alatt, jóval később (1865) jelent meg, s melyek nevét, mint templomi szónokét híressé tették a Herepeiek hazájában. Egy zsinati beszéde pedig: «Az iskola a kicsinyek temploma, a templom a nagyok iskolája« (M.-Vásárhelytt 1841.) méltó feltűnést keltett. Ekkor történt, hogy a vásár­helyi nagy templom, az ő szónoklása hirére, már jóval az isteni tisztelet előtt ugy megtelt, hogy az ajtón beférni nem lehetett. Jő a kis Mihály i s helyet akar törni magának. A tömeg nem ereszti be. Valami kis káplánnak nézték, palástjával. Hiába kért, szerényen, bebocsátta­tást. Végre meg kelle magát neveznie, hogy utat nyerjen a kathedráh­oz, melyről aztán elragadta a közönséget. 1841-ben az enyedi kollégiumban megüre­sedvén a bölcsészet tanszéke, Mihályi hivatott meg arra. Emlékszünk lelkes és nagy hatást tett beszédére, melylyel székét elfoglalta. Előde Csórja Ferencz, Kant vagyis Krug száraz, szel­lemtelen követője, unottá tette a filozófiát tanítványai előtt. Mihályi ismét népszerűvé tette a tudományok tudományát. Ő ismereteiben ekklektikus volt, de rendszerében Benekét kö­vette, a­ki a bölcsészetet a lélektanra alapította. Nem minden színezete nélkül a materialismus­nak, de alapjában spiritualista s mindenek fölött moralista. Előadása páratlanul világos, erőteljes, meggyőző is, elragadó is. Órái szónoki ünnepek voltak s tanítványai rajongtak az ál­tala hirdetett igazságokért. Előadásai első ré­szét, a Lélektant (mint származtató filozófiája alapját) 1865-ben bocsátotta közre s e művéért választotta őt az akadémia is tagjává. A további kötetek azonban (valószínűleg anyagi okokból) kéziratban maradtak. A bölcsész tanár csakhamar az ifjúság egyik bálványává vált s Szás­szal és Zeykkel osztozott az ifjúság szeretetében és tiszteleté­ben. A tudomány mivelése mellett a zene és énekügynek is megint élére állt; vezette a mű­vészeti oktatást s számtalan, szebbnél szebb szerzeményét maga tanította be és vezényelte. Templomi énekein kivül (melyek közt az «Égi háborúkor» czimü nem közönséges költői becs­csel bir), számos ifjúsági s világi dalt irt maga, s jeles költők dalaira zenét készitett. Örök kár, ha Vörösmarty «Meséjének a Rózsabimbóról» általa készitett festői zenéje elveszett! Az enyedi kollégiumot az 1849-ki zivatar porba döntötte. A régi tanárok közül csak Mi­hályi és Vajna (a paedagogarkha) maradtak meg, a többit megölte vagy szétszórta a forra­dalom. Az önkény soha nem engedte, hogy a kollégium h­elyreállíttassék. Alig engedtek elő­ször négy osztályú al-, majd nagykésőre 8 osz­tályú teljes gymnáziumot. —Mihályi, saját sza­kát — a filozófiát — nem adhatván elő, min­dent tanított. Vajna is elhalván, átvette a tanul­mányok vezetését, a paedagogarkhaságot. Most tű­nt ki egyetemes tudományos készültsége. Még mathesist is tanított egy ideig. A klasszikai nyelvekben és irodalmakban való nagy jártas­ságánál fogva, a latin nyelv tanítását nemcsak átvette, de abban módszerével úttörőül is lépett föl. «Palaestrája» (a nyelv alakok tana) két részben (1868—69.) és «Svada romaná»-ja (1867—74) a mondat és irálytan, egy gondol­kodó rendszeres fő s szellemes és módszeres paedagog érett művei. Kár, hogy átalános­ elis­merést nem nyertek az irodalomban. Nem a «czéh­ből való» dolgozta, le kellett hurrogatni. Nem látták be sem a didaktikai vezérelvet, sem az idegen nyelv tanításának azt a fő feladatát keresztülvive, hogy az idegen nyelv sajátos­ságai mindenütt az anyanyelvéivel méressenek össze. Mikor a kollégium újra kimagaslott s böl­csészeti és th­eologiai tanfolyamait is vissza­nyerte. Mihályi — még a felső gymnáziumi osztályokban a latin és görög irodalmat, a bölcsé­szet előtanát, a hittan hallgatóinak erkölcsi filo­zófiát adott elő. Bár testi és lelki csapásoktól sújtva, visszanyerte ismét szelleme rugalmassá­gát. Örömmel szemlélte az intézet szellemi felvi­rágzását, melynek mintegy második státora vola. Örvendve látott buzgó ifjú nemzedéket növe­kedni maga körül egykori tanítványaiból, kiknek — midőn tiszttársai lőnek is — apjuk és vezé­rök maradt. Kidolgozta (kéziratban hátraha­gyott) «Erkölcstanát, lélektani alapon» és «Böl­csészet-történetét»,­­»­ egy nagyobb irodalmi tanulmányt «A görög tragikusokról», «Görög szótárát» és «Görög olvasókönyvet», meg­annyi tanúj­eleit minden irányú ernyedetlen munkásságának s ügybuzgalmának. Különösen irodalmi s klasszikai dolgozataiban, a tartalom és forma iránti érzék együttes ébresztésére s arra fektette a fősúlyt, hogy az ifjúságot a klaszikai irodalom remekeinek alapos megér­tése mellett azok művészi élvezésére s a bennök rejlő erkölcsi tanulságok felhasználására képe­sítse. A mult évben súlyos betegség vette elő. Szíve­s idegei voltak megtámadva. Sokat érzett és gondolkodott életében, sokat szenvedett és törődött. Emésztési bajok és szervi bántalmak is járultak lelki bajaihoz. A kor is, a hetven év, megtette a magáét. Az emésztő kór ágyba verte. Családi szomorúságok s anyagi bajok is növel­ték szenvedéseit — s folyó évi junius 14-én az örök álomra hajtotta fejét a szép lélek, mely egész életét az igaz és a szép keresésében és a kötelesség teljesítésében töltötte. Családja sze­génységben maradt, de emlékén nincs szenny­folt, s tanítványai és mind, a kik ismerték — áldják a nemest még poraiban is. 35. SZ Ut. 1880. xxvii. ÉVFOLYAM. Zlinszky Imre. (1834—1880.) Jelesebb jogtudósaink egyike volt Zlinszky Imre, kit pár hét előtt munkás életének 46-dik évében ragadott el a halál. Hazánk jogirodalma nemcsak egyik legtehetségesebb, de kétségen kí­vül legtermékenyebb íróját vesztette benne, noha csak életének utolsó 13 évét szentelte írói hiva­tásának. Ő nem tartozott azok sorába, kik ifjú­kori tanulmányuk túlbecsülésével a világot akar­ják reformálni, mielőtt azt, a­mit az iskolában tanultak, a gyakorlati alkalmazásban megfigyel­hették volna. Elismert tény, hogy a gyakorlat és elmélet a tudomány egy ágában sem áll oly laza összefüggésben, mint a jogtudomány terén, s ezért sehol sem nagyobb annak szüksége mint itt, hogy a gyakorlat tudományosabb és a tudo­mány gyakorlatibb legyen. Valóban eredmén­nyel e téren csak az ké­pes működni, kiben az itt jelzett ellentét oly mérvben van kiegyenlítve, mint Zlinszky Imré­ben, ki az elméleti tudomány színvonalán állva, a gyakorlati élet iskoláját is végigjárta, mielőtt mint író föllépett, hogy másokat oktasson. Zlinszky Imre 1834-ben született. Atyja Já­nos is kiváló turista hírében állott, kit Deák Fe­rencz, mint igazságügyi miniszter, váltófel­törvényszéki biróvá nevezett ki. Egyetlen fiát gondos nevelésben részesité. Az ifjú Zlinszky már 18 éves korában elvégezte jogi tanulmá­nyait és azonnal a gyakorlati pályára lépett, a helytartótanácsnál kezdve meg működését, mint tisztviselő. E pályán maradt 1861 után is, s 26 éves korában főszolgabíró lett Czegléden. Az al­kotmány helyreállításával azon kevesek sorába tartozott, kiket korábbi szolgálata daczára is alkalmaztak s ő még Pestmegyében is törvény­széki biróvá választatott. Itt nemcsak lelke volt a kecskeméti, majd a czeglédi törvényszéknek, hanem hol kisegítésre volt szükség főleg a te­lekkönyvek rendezésénél, ott rendesen őt alkal­mazták. Ekkor jogirodalmunkra és jogfejlődésünkre is új korszak virradván, a «Jogtudományi Köz­löny»-ben megjelent dolgozatai csakhamar reá fordították Horváth Boldizsár igazságügyi mi­niszter figyelmét, ki a fölmerülő tehetségeket a fővárosban összesíteni törekedett, jól tudván, hogy nemes törekvésük csak itt nyerhet folyton ujabb és ujabb ösztönzést. Igy került Zlinszky Imre 1870-ben mint a semmitőszék segédelő­adója Budapestre s ezen időtől kezdve tapasz­talataival párhuzamosan emelkedtek tanulmá­nyai és szaporodtak jelentékeny becsű jogi művei. Saját bevallása szerint uj világ nyilott itt meg előtte és hogy azóta mily bámulatos írói termékenységet fejtett ki, arról tanúskodik munkáinak halmaza. A magyar tud. akadémiánál kétszer egymás­után nyerte el a Sztrokay-féle 100 aranyos pá­lyadíj­at «A magyar örökösödési jog» és «A bi­zonyítás elmélete» czimü munkájával, mig har­madszor «A jogorvoslatok rendszere» czimü munkájával 1877-ben nemcsak fényes dicsére­tet aratott, hanem az akadémia lev. tagjává is meg­választatott. Mindhárom munkája egy-egy vaskos kötet; de e mellett még a kir. közjegyzők s a birói végrehajtók számára és a kisebb pol­gári peres eljárásról is irt terjedelmes kéziköny­veket. Rövid idő alatt két kiadást ért «Telek­könyvi rendtartás» czimü munkája szép tekin­télynek örvend. Már ez az irodalmi működés is elégséges lenne arra, hogy Zlinszky Imre a jelenkor jog­irói közt az elsők között foglaljon helyet. Leg­maradandóbb emlékét azonban ama rendszeres nagy munkája, a «Magyar magánjog» biztosítja, melyet közvetlenül halála előtt fejezett be. Ezen évek hosszán fáradott s ebben tudományának és tapasztalatainak összeségét rakta le. A hires Frank munkája eddig a magyar jogirodalomban pótolva nem volt. A nehéz feladat megoldására csakis oly fáradhatatlan munkaerő vállalkozha­tott, minő Zlinszky Imre volt, ki az európai jog­irodalom színvonalán állva, már 25 kötetre terjedő «Döntvénytár»-ban foglalt s legnagyobb részben általa gyűjtött anyag fölött rendelke­zett. Megbecsülhetetlen ezért e munkája főleg a hazai gyakorlati jogászok előtt, kiknek ő min­denkor különösen kegyelt írója volt. Ha még megemlítjük a szaklapokban, a jogászgyülés évkönyveiben és a magyar tud. akadémia értesítőjében megjelent számos kisebb dolgozatait, valóban bámulatosnak mondhatnók munkásságát, kivált ha meggondoljuk, hogy a mellett még mint a kir. itélő tábla rendes bírája is pontosan végezte terhes birói hivatását. A különben gyenge idegzetű férfiút az ily emésztő munkásság férfikora javában megtörte, nem hagyhatván családjának a nagy értéket képviselő, de nélküle parlagon heverő könyvtá­rán kivül más örökséget, mint jó nevét és az egész ország jogászközönségének azon tisztele­tét, mely emlékét követi. ~ Y-d- Egy év után. Egy kurta év milyen kevés idő, S már mennyi emlék van mögöttünk, A percznek nyíló örömeiből Mennyi szép koszorút kötöttünk, S én a hátunk megett hagyott Virágos múltért oly hálás vagyok, De vissza rá szemem mégsem tekint, A szép jövő még hűvösebben int. A szép jövő reménye ád erőt Áttörni minden földi gáton .... És ott állunk majd az oltár előtt S elmondhatom: e drága kéz sajátom ! Tanúnk eddig a nyájas ég csupán, A föld is az lesz azután, Ég s föld előtt enyémnek mondalak S áment mormognak rá a szent falak.

Next