Vasárnapi Ujság – 1880
1880-09-19 / 38. szám - Zlinszky Imre (arczképpel). d-y 622. oldal / Élet- és jellemrajzok - Vargha Gyula. Egy év után 622. oldal / Költemények
622 VASÁRNAPI ÚJSÁG. nem volt, kitűnt költői és művészi hajlamai által is; s mint nagyobb diák az iskolai énekkar vezére volt. A világi éneknek nagy lendületet adott s azt addig nem ismert virágzásra emelte. A négyhangú, összhangzatos éneklést még az alsó osztályokban is átalánossá tette; dalokat irt és tett zenére s újra bebizonyította azt a régi igazságot, hogy egy tanuló-intézetben sokszor egy ember hatása mily virágzásra vihet egy tudományt, egy ágát a művészetnek, vagy valamely nemes szokást. Iskoláit végezve, tanári állással kínálták, de ő még nem érezte befejezettnek tanulóéveit s elhárítva magáról a fiatal korának (csak 22 éves volt) meg nem felelő tisztességet, külföldi egyetemekre ment, hol bölcsészeti és theologiai meg irodalmi disciplinákat hallgatott. Különös előszeretettel tanulta a lélektant s azon alapuló neveléstudományt — e szakból akarta magát tanárnak képezni. De műveltsége valódi egyetemes jelleggel birt s a hires Köteles Sámuel szava, melyet róla mint gyermekről mondott: «Carolus in corpore parvus, animo magnus» mindvégig igaz maradt. Külföldön léte alatt halt meg atyja s a hálás deési gyülekezet az apa helyére a jeles fiút, még egyetemen létében, megválasztotta. Mihályi tanárnak s nem papnak készült, de özvegy anyja kedvéért elfogadta a meghívást s deési lelkész lett. Itt irta legtöbbjét amaz egyszerű, de bölcsészi lélekkel, költői színezettel s szónoki hanggal teljes egyházi beszédeknek, melyekből egy kötet, «Erkölcsi rajzok« czim alatt, jóval később (1865) jelent meg, s melyek nevét, mint templomi szónokét híressé tették a Herepeiek hazájában. Egy zsinati beszéde pedig: «Az iskola a kicsinyek temploma, a templom a nagyok iskolája« (M.-Vásárhelytt 1841.) méltó feltűnést keltett. Ekkor történt, hogy a vásárhelyi nagy templom, az ő szónoklása hirére, már jóval az isteni tisztelet előtt ugy megtelt, hogy az ajtón beférni nem lehetett. Jő a kis Mihály i s helyet akar törni magának. A tömeg nem ereszti be. Valami kis káplánnak nézték, palástjával. Hiába kért, szerényen, bebocsáttatást. Végre meg kelle magát neveznie, hogy utat nyerjen a kathedrához, melyről aztán elragadta a közönséget. 1841-ben az enyedi kollégiumban megüresedvén a bölcsészet tanszéke, Mihályi hivatott meg arra. Emlékszünk lelkes és nagy hatást tett beszédére, melylyel székét elfoglalta. Előde Csórja Ferencz, Kant vagyis Krug száraz, szellemtelen követője, unottá tette a filozófiát tanítványai előtt. Mihályi ismét népszerűvé tette a tudományok tudományát. Ő ismereteiben ekklektikus volt, de rendszerében Benekét követte, aki a bölcsészetet a lélektanra alapította. Nem minden színezete nélkül a materialismusnak, de alapjában spiritualista s mindenek fölött moralista. Előadása páratlanul világos, erőteljes, meggyőző is, elragadó is. Órái szónoki ünnepek voltak s tanítványai rajongtak az általa hirdetett igazságokért. Előadásai első részét, a Lélektant (mint származtató filozófiája alapját) 1865-ben bocsátotta közre s e művéért választotta őt az akadémia is tagjává. A további kötetek azonban (valószínűleg anyagi okokból) kéziratban maradtak. A bölcsész tanár csakhamar az ifjúság egyik bálványává vált s Szásszal és Zeykkel osztozott az ifjúság szeretetében és tiszteletében. A tudomány mivelése mellett a zene és énekügynek is megint élére állt; vezette a művészeti oktatást s számtalan, szebbnél szebb szerzeményét maga tanította be és vezényelte. Templomi énekein kivül (melyek közt az «Égi háborúkor» czimü nem közönséges költői becscsel bir), számos ifjúsági s világi dalt irt maga, s jeles költők dalaira zenét készitett. Örök kár, ha Vörösmarty «Meséjének a Rózsabimbóról» általa készitett festői zenéje elveszett! Az enyedi kollégiumot az 1849-ki zivatar porba döntötte. A régi tanárok közül csak Mihályi és Vajna (a paedagogarkha) maradtak meg, a többit megölte vagy szétszórta a forradalom. Az önkény soha nem engedte, hogy a kollégium helyreállíttassék. Alig engedtek először négy osztályú al-, majd nagykésőre 8 osztályú teljes gymnáziumot. —Mihályi, saját szakát — a filozófiát — nem adhatván elő, mindent tanított. Vajna is elhalván, átvette a tanulmányok vezetését, a paedagogarkhaságot. Most tűnt ki egyetemes tudományos készültsége. Még mathesist is tanított egy ideig. A klasszikai nyelvekben és irodalmakban való nagy jártasságánál fogva, a latin nyelv tanítását nemcsak átvette, de abban módszerével úttörőül is lépett föl. «Palaestrája» (a nyelv alakok tana) két részben (1868—69.) és «Svada romaná»-ja (1867—74) a mondat és irálytan, egy gondolkodó rendszeres fő s szellemes és módszeres paedagog érett művei. Kár, hogy átalános elismerést nem nyertek az irodalomban. Nem a «czéhből való» dolgozta, le kellett hurrogatni. Nem látták be sem a didaktikai vezérelvet, sem az idegen nyelv tanításának azt a fő feladatát keresztülvive, hogy az idegen nyelv sajátosságai mindenütt az anyanyelvéivel méressenek össze. Mikor a kollégium újra kimagaslott s bölcsészeti és theologiai tanfolyamait is visszanyerte. Mihályi — még a felső gymnáziumi osztályokban a latin és görög irodalmat, a bölcsészet előtanát, a hittan hallgatóinak erkölcsi filozófiát adott elő. Bár testi és lelki csapásoktól sújtva, visszanyerte ismét szelleme rugalmasságát. Örömmel szemlélte az intézet szellemi felvirágzását, melynek mintegy második státora vola. Örvendve látott buzgó ifjú nemzedéket növekedni maga körül egykori tanítványaiból, kiknek — midőn tiszttársai lőnek is — apjuk és vezérök maradt. Kidolgozta (kéziratban hátrahagyott) «Erkölcstanát, lélektani alapon» és «Bölcsészet-történetét»,» egy nagyobb irodalmi tanulmányt «A görög tragikusokról», «Görög szótárát» és «Görög olvasókönyvet», megannyi tanújeleit minden irányú ernyedetlen munkásságának s ügybuzgalmának. Különösen irodalmi s klasszikai dolgozataiban, a tartalom és forma iránti érzék együttes ébresztésére s arra fektette a fősúlyt, hogy az ifjúságot a klaszikai irodalom remekeinek alapos megértése mellett azok művészi élvezésére s a bennök rejlő erkölcsi tanulságok felhasználására képesítse. A mult évben súlyos betegség vette elő. Szíves idegei voltak megtámadva. Sokat érzett és gondolkodott életében, sokat szenvedett és törődött. Emésztési bajok és szervi bántalmak is járultak lelki bajaihoz. A kor is, a hetven év, megtette a magáét. Az emésztő kór ágyba verte. Családi szomorúságok s anyagi bajok is növelték szenvedéseit — s folyó évi junius 14-én az örök álomra hajtotta fejét a szép lélek, mely egész életét az igaz és a szép keresésében és a kötelesség teljesítésében töltötte. Családja szegénységben maradt, de emlékén nincs szennyfolt, s tanítványai és mind, a kik ismerték — áldják a nemest még poraiban is. 35. SZ Ut. 1880. xxvii. ÉVFOLYAM. Zlinszky Imre. (1834—1880.) Jelesebb jogtudósaink egyike volt Zlinszky Imre, kit pár hét előtt munkás életének 46-dik évében ragadott el a halál. Hazánk jogirodalma nemcsak egyik legtehetségesebb, de kétségen kívül legtermékenyebb íróját vesztette benne, noha csak életének utolsó 13 évét szentelte írói hivatásának. Ő nem tartozott azok sorába, kik ifjúkori tanulmányuk túlbecsülésével a világot akarják reformálni, mielőtt azt, amit az iskolában tanultak, a gyakorlati alkalmazásban megfigyelhették volna. Elismert tény, hogy a gyakorlat és elmélet a tudomány egy ágában sem áll oly laza összefüggésben, mint a jogtudomány terén, s ezért sehol sem nagyobb annak szüksége mint itt, hogy a gyakorlat tudományosabb és a tudomány gyakorlatibb legyen. Valóban eredménnyel e téren csak az képes működni, kiben az itt jelzett ellentét oly mérvben van kiegyenlítve, mint Zlinszky Imrében, ki az elméleti tudomány színvonalán állva, a gyakorlati élet iskoláját is végigjárta, mielőtt mint író föllépett, hogy másokat oktasson. Zlinszky Imre 1834-ben született. Atyja János is kiváló turista hírében állott, kit Deák Ferencz, mint igazságügyi miniszter, váltófeltörvényszéki biróvá nevezett ki. Egyetlen fiát gondos nevelésben részesité. Az ifjú Zlinszky már 18 éves korában elvégezte jogi tanulmányait és azonnal a gyakorlati pályára lépett, a helytartótanácsnál kezdve meg működését, mint tisztviselő. E pályán maradt 1861 után is, s 26 éves korában főszolgabíró lett Czegléden. Az alkotmány helyreállításával azon kevesek sorába tartozott, kiket korábbi szolgálata daczára is alkalmaztak s ő még Pestmegyében is törvényszéki biróvá választatott. Itt nemcsak lelke volt a kecskeméti, majd a czeglédi törvényszéknek, hanem hol kisegítésre volt szükség főleg a telekkönyvek rendezésénél, ott rendesen őt alkalmazták. Ekkor jogirodalmunkra és jogfejlődésünkre is új korszak virradván, a «Jogtudományi Közlöny»-ben megjelent dolgozatai csakhamar reá fordították Horváth Boldizsár igazságügyi miniszter figyelmét, ki a fölmerülő tehetségeket a fővárosban összesíteni törekedett, jól tudván, hogy nemes törekvésük csak itt nyerhet folyton ujabb és ujabb ösztönzést. Igy került Zlinszky Imre 1870-ben mint a semmitőszék segédelőadója Budapestre s ezen időtől kezdve tapasztalataival párhuzamosan emelkedtek tanulmányai és szaporodtak jelentékeny becsű jogi művei. Saját bevallása szerint uj világ nyilott itt meg előtte és hogy azóta mily bámulatos írói termékenységet fejtett ki, arról tanúskodik munkáinak halmaza. A magyar tud. akadémiánál kétszer egymásután nyerte el a Sztrokay-féle 100 aranyos pályadíjat «A magyar örökösödési jog» és «A bizonyítás elmélete» czimü munkájával, mig harmadszor «A jogorvoslatok rendszere» czimü munkájával 1877-ben nemcsak fényes dicséretet aratott, hanem az akadémia lev. tagjává is megválasztatott. Mindhárom munkája egy-egy vaskos kötet; de e mellett még a kir. közjegyzők s a birói végrehajtók számára és a kisebb polgári peres eljárásról is irt terjedelmes kézikönyveket. Rövid idő alatt két kiadást ért «Telekkönyvi rendtartás» czimü munkája szép tekintélynek örvend. Már ez az irodalmi működés is elégséges lenne arra, hogy Zlinszky Imre a jelenkor jogirói közt az elsők között foglaljon helyet. Legmaradandóbb emlékét azonban ama rendszeres nagy munkája, a «Magyar magánjog» biztosítja, melyet közvetlenül halála előtt fejezett be. Ezen évek hosszán fáradott s ebben tudományának és tapasztalatainak összeségét rakta le. A hires Frank munkája eddig a magyar jogirodalomban pótolva nem volt. A nehéz feladat megoldására csakis oly fáradhatatlan munkaerő vállalkozhatott, minő Zlinszky Imre volt, ki az európai jogirodalom színvonalán állva, már 25 kötetre terjedő «Döntvénytár»-ban foglalt s legnagyobb részben általa gyűjtött anyag fölött rendelkezett. Megbecsülhetetlen ezért e munkája főleg a hazai gyakorlati jogászok előtt, kiknek ő mindenkor különösen kegyelt írója volt. Ha még megemlítjük a szaklapokban, a jogászgyülés évkönyveiben és a magyar tud. akadémia értesítőjében megjelent számos kisebb dolgozatait, valóban bámulatosnak mondhatnók munkásságát, kivált ha meggondoljuk, hogy a mellett még mint a kir. itélő tábla rendes bírája is pontosan végezte terhes birói hivatását. A különben gyenge idegzetű férfiút az ily emésztő munkásság férfikora javában megtörte, nem hagyhatván családjának a nagy értéket képviselő, de nélküle parlagon heverő könyvtárán kivül más örökséget, mint jó nevét és az egész ország jogászközönségének azon tiszteletét, mely emlékét követi. ~ Y-d- Egy év után. Egy kurta év milyen kevés idő, S már mennyi emlék van mögöttünk, A percznek nyíló örömeiből Mennyi szép koszorút kötöttünk, S én a hátunk megett hagyott Virágos múltért oly hálás vagyok, De vissza rá szemem mégsem tekint, A szép jövő még hűvösebben int. A szép jövő reménye ád erőt Áttörni minden földi gáton .... És ott állunk majd az oltár előtt S elmondhatom: e drága kéz sajátom ! Tanúnk eddig a nyájas ég csupán, A föld is az lesz azután, Ég s föld előtt enyémnek mondalak S áment mormognak rá a szent falak.