Vasárnapi Ujság – 1880
1880-08-22 / 34. szám - Jobb kezem. Elbeszélés. Baksay Sándor 558. oldal / Elbeszélések; genreképek - Petőfi Sándor kiadatlan költeményeiből: V. Ferdinándhoz 558. oldal / Költemények
54 - szer Olaszországba ment. 1840-ben éjszaki Németországban játszott; ekkor azonban hazatért Walstrand melletti birtokára az Osterö szigeten, melyet később egészen megvett s rajta gyönyörű park közepén szép kastélyt építtetett. Két esztendeig élt itt elvonulva s csak 1844-ben szánta rá magát, hogy a sürgető hívásoknak engedve, Amerikába menjen. Előbb azonban még Algírt is bejárta s ugy jutott Amerikából vissza Párisba 1847-ben. A következő évben ismét szülővárosába ment, s itt nemzeti szinházat állított saját költségén. 1851-ben Németország nagy városaiban játszván, 1855 elején ismét Amerikába ment, hol tömérdek pénzt halmozott össze, melyet azonban szerencsétlen telekspekuláczióival (Pensylvániában skandináv gyarmatot alapított) ismét elvesztett. Ugyanakkor megkísérlette New Yorkban zeneakadémiát alapítani. 1857-ben ugyan újra visszatért Európába, azonban Amerikában ezentúl is többször tett utazásokat s 1869—70 telén Kaliforniában rendezett hangversenyeket. Európában 1878-ban tette utolsó művészi körútját s Németország több városában tartott előadást. Budapestnek is többször volt alkalma hallani Ole Bull játékát. Műsorát többnyire saját szerzeményű zenedarabokból állította össze, melyek alkalmat szolgáltattak számára előtüntetni művészi egyénisége minden fényoldalát, de melyek zenei belbecs tekintetében nem oly figyelemre méltók. Jelesebb szerzeményeinek czimei: Allegro maestoso, Adagio cantabile, Norges Fielde, Polacca guerriera, Adagio religioso, Variazioni dibravura (melyben madárhangokat utánoz), Gran concerto, stb. Rendkívüli virtuozitása a hegedűn mindenkit bámulatba ejtett. Paganini modorában játszott s az u. n. Tours de force-okban utolérhetetlen volt. Rendkívüli tökélyre vitte előadását, kivált a flageolet-ek biztosságában s a merész zenei ugrásokban, kettős fogásokban, arpeggiákban, a staccatoban és a több hangú játékban, valamint az oktáv-futamok, chromatikus skálák rendkívüli gyorsaságában. De szerette a bizarrt s a hatásvadászástól nem volt teljesen mentes, a minthogy játékának eredetisége is gyakran elárulta benne az autodidaktát az ahhoz értő fülek előtt. Több hónapja már, hogy a betegség erőt vett rajta s párosulva a nagy kor terhével, véget is vetett a nagy művész életének szülővárosában, Bergenben e hó 17-én. Még egy kiadatlan vers Petőfitől. V. Ferdinándhoz. Igaz-e, királyom, Amit mondogatnak ? Nálad híre sincs a Szabad akaratnak. Megtennél te mindent A magyar javára; Csakhogy titkos önkény Korlátokba zára. S nem csak közdolgokban Vagy te korlátozva; E gyalázatos kény Elhat ten lakodba. A mi örömednek Volna kútforrása, Elzárják előled, Hogy szemed se lássa. És kinek, kinek vagy ilyen szolgarabja? Szolgádnak, királyom, Ki sajátod lopja ! — VASÁRNAPI ÚJSÁG. Ha ez így van , sorsod Szivemből sajnálom . . Ugy nézz a szemembe, Jó öreg királyom. Petőfi. A fentebb közlött költeményt a következő levél kíséretében vettük : Tisztelt szerkesztő úr! Szabad rendelkezésére bocsátom a túlsó lapon leirt «V. Ferdinándhoz» czimü kiadatlan versét Petőfi Sándor ifjúkori barátom s iskolatársamnak. Ő azt 1844-ben irta be maga versgyüjteményes könyvembe Pesten. Ezenkivül beirta ide «Egy szőke hölgyhöz» czim alatt más művét is, mely igy kezdődik : «Volnék bár sivatag bús szigete A tenger közepének» — stb. Ez azonban Petőfinek Emich által 1847-ben kiadott «Összes költeményei» 248-dik lapján olvasható, tehát nem ismeretlen, nem kiadatlan. Hogy az «V. Ferdinándhoz» e kiadásba föl nem vétethetett, azt az akkori czenzurai viszonyok tul bőven megmagyarázzák. Azóta a halhatatlan költő után, az általa megénekelt «jó öreg király» is ősei hónába költözött, s Petőfinek az Athenaeum kiadásában megjelent költeményei gyűjteményébe több is fölvétetett a költő ama politikai színezetű versei közül, melyek az ideig szinte nem voltak kiadhatók az említett ok miatt, mely ma már megszűnt. Ennélfogva nem találok most már okot, mely a vers további elrejtését menthetné. «Az olvasó közönség — amint helyesen jegyezte meg a «Vasárnapi Újság» egy közelebbi számában Majláth Béla — érdekkel fogadja a mozzanatot, mely költészetünk ihlett apostolának lelkébe látni enged.» — Arad, 1880. aug. 3. — Neumann Károly, nyug. lelkész. E levél kiegészítéséül megemlítjük, hogy a fentebbi költemény nem volt meg Petőfi hátrahagyott kéziratai között. A boldogult Pákh Albert ismerte e költeményt, s többször emlegette : nem tudja hová lett Petőfinek V. Ferdinándhoz irt költeménye, melyet neki egykor fölolvasott. — Szerk. 33. SZÁM. 1880. xxvii. ÉVFOLYAM. JOBB KEZEM. ELBESZÉLÉS. IETA BAKSAY SÁNDOR. (Folytatás.) VII. Jó öreg asszony! te csak simogasd azokat a csontokat a te csontos kezeiddel. Öreg ember van módodban ábrándozni a Barnabás-Dán ág újra derülendő fényéről. Foglaltasd czimeredbe ezt a csont kezet, igy legalább végkép külön váltok a Tamás-Dánoktól, sőt többük kerekedtek. Különb czimered lesz mint nekik. Kétfelé osztott paizs; a felső kék mezőben megmaradna a keresztbe fektetett három nyílvessző, az alsó vörös mezőben pedig a vízszintesen fekvő csontkéz. Szép a régi czimer, de senki sem hiszi, ami benne van. Szebb az uj, mert mindenki tudja, hogy igaz, amit beszél. Te pedig fiatal ember törd rajta a fejedet, hogy mi hasznodat veheti meg neked a világ! Nem igaz az, hogy az ember jobbkéz nélkül is ember. A jobbkéz az ember, a többi mind csak sallang rajta. Mit tegyen? Adni a csonka hőst, merengeni az «itthon» romjain? A rom csak úgy szép, ha a másé, de a magunk háza — bizony baj, ha nincs teteje. Élni a kevésből ? Az akkor is kevés volt, mikor megvolt: hát most, mikor csak üszkei vannak ? Kikaparni valamit az üszkök alól? Ahhoz jobbkéz kell. A romokat feltakarítani? Ahhoz jobbkéz kell. Egy fát megnyesni, egy utat elegyengetni, egy gyomot kiszakítani, egy talpalatnyi földet termővé, gyümölcsözővé tenni, ahhoz jobbkéz kell. Én istenem ! hiszen vályogvető czigány sem lehet az ember jobbkéz nélkül. Ügyvédségre készült, de hol adják ezt most? Hivatalra ? Annak meg lehet felelni elv nélkül, lelkiismeret nélkül, hozzáértés nélkül, de jobbkéz nélkül nem.... Ott a két öreg, kiknek ő reménysége volt, napjuk alkonyodik és sötétül, ezt megvilágosítani, ehhez sem szív kell, hanem jobbkéz. Mennyivel nemesebb teremtés a majom! Ha egy kezét levágják, még marad neki három. Irgalmas isten! Mutass utat! Bizony, ha csak az irgalmas isten nem: ember aligha. Az ember keze hamar elzsibbad, de az Ur karja nem rövidül meg. Boldog, aki a felséges Urnák árnyékában lakozhatik. A felséges Urnák árnyékában. Az átalános pusztulásban, mikor az erdő minden valamirevaló fáját sorba leütögette a mennykő, megmaradt az erdő lábjában a csalit. Ott még énekelt a madár — ha nem is víg éneket, de «bús zsoltárokat», — ha nem is a «régi kedvvel», de a régi hittel. Ott még volt tenyészet, mozgás, élet, ha cselekvés nem is. Ott megvolt a csipkebokor; nem állt ugyan lángban, de tövisei megvoltak, s megszúrta a kezét, a ki belényúlt. Ott nehéz volt irtani, mert a gyökerek, indák, ágak nagyon összefonódtak. Ott meghúzhatták magukat az üldözött, kivált apróbb vadak; védelmet, sőt élelmet is találtak. A vadász ott röstelt vagy nem mert hajtani. A felséges ÍTrnak árnyékában. Az egyház. A dioecesisek az ő kevély és hallgatag püspökeikkel, a szuperintendencziák az ő alázatos és makacs szuperintendenseikkel, és hivataluktól felfüggesztett főkurátoraikkal. Sok védtelen elrejtőzött, sok seb begyógyult, sok ínség megenyhült a felséges Lraak árnyékában. Szerény káplánkák! Szabadságdalokban kifogyhatatlan rektorok ! magasra vívó szenvedelmü preczeptorok ! Nem láttunk mi titeket valahol ? s nem voltatok ti délczeg hadnagyok, bátor kapitányok, komoly hadimérnökök, fürge tűzmesterek valamikor ? Elárvakodott gymnáziumok szedett-vedett tanárai! Honnét jöttetek ti elő a négy szélekről ? Piaristák és zircziek megnépesedett rendházai, tudós benediktinusok ! Hol vettetek azt a sok számtanárt, kinek minden problémája az «ágyúgolyó sebességével» kezdődik? Moecenas-apátok! Hogyan jutott eszetekbe a vaskor költője, a ki «Mérkőző sasokat, lobogót lobogóra fenekvőt És kelevézre emelt kelevézeket. . .» énekel? Az egyházra gondoltam. Az ecclesia militans jobbkéz nélkül is tud győzedelmeskedni. Hiszen végeztem a theologiát, csak vizsgát kell tennem s lelkész lehetek, vagy valamelyik diákiskolánál tanári csak utána kell látnom, alkalmazást nyerhetek. Jelentkeztem a szuperintendensnél, ki kegyes jóakarattal terjesztette kérelmemet az atyák kollégiuma elé. Az atyák örömmel fogadták folyamodásomat. Büszkék voltak rá, hogy egy oly családból, mely eddig kurátorokat adott az egyházmegyéknek, támadt valaki, aki kész fölvenni az ő palástjukat. Mikor a vizsgára megjelentem, az atyák megütközni látszottak bénaságomon, de azért nem utasítottak vissza. Kikérdeztek apróra és hosszasan, és én becsülettel kiáltottam ezt a kereszttüzet is. Ki is adták az oklevelemet (tehát mégis oklevélhez jutottam), de egyszersmind tudtomra adták, hogy gyakorlati lelkészetre nem vagyok alkalmazható, mivel a papnak a Mózes törvénye szerint nemcsak lelkileg, hanem testileg is épnek kell lenni (aztán meg — tévé hozzá egy lelki atya — a papnak a prédikáczióját akczióval, —