Vasárnapi Ujság – 1880

1880-01-11 / 2. szám - Verseny a pusztán (képpel) 26. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - A Petőfi-társaság közülése 26. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek

26 báni­a, városháza, és az ettől délnyugatnak eső házak falazata folyton recseg és reped, ugy hogy mind a plébániát, mind a Lehoczky-házat ki kellett üríteni. A plébánia boltozatán alig van 24­0 méternyire repedéstől mentes fal s a hasa­dékok akkorák, hogy szabadon látni rajtok ke­resztül az eget. A gyönyörű freskók, melyek szintén régészeti és műbecscsel bírnak, maholnap eltűnnek s a boltozat beomolhatik. A plébánia­templomról is azt mutatja a vizsgálat, hogy aligha lesz fentartható, s ha a talaj mozgása meg nem szű­nik, Körmöczbánya egy része könnyen a földindulásnak lehet áldozatává. A kormány Zsigmondy Vilmos bányamér­nököt küldte ki a talaj sü­ppedés természetes okainak kikutatására s az most ott működik a bányákban és tárnákban, melyekkel a város alá van aknázva. Azonban, bármi becses legyen is az általa elérendő tudományos eredmény, gya­korlati haszna a város megmentésére aligha lesz működésének, mivel a viz és tűz ellen vannak óvintézkedések, de a földindulás ellen az emberi erő csak igen gyarló gátakat ismer, s biztosíték más nem képzelhető, mint az, ha a talaj süppe­dés önmagától megszűnik. Verseny a pusztán. Képpel. Tudós német professzorok egész bibliothé­kákat írtak már össze a ló természetrajzáról, s ekközben, természetesen, nem mellőzhették ha­zánkat sem, mint kiválóan lótenyésztő országot. Olvashatni is irataikban a sok bölcs és okos dolog mellett elég vadat. Elég legyen csak az egy dr. Löff­lerre hivatkozni, a­ki a «Lóról» írt vastag könyv czimlapján tíz-tizenkét sorban adja elő, hogy ő mi mindenféle tudományos intézetek és társulatok tagja, — szóval végtelen tekintély a ló körül, mégis annyi bolondot ha­dart össze Magyarországról, hogy a magyar ember, ha ezt olvassa, azt sem tudja boszan­kodjék-e vagy nevessen. Ez az ur írta azt a klasszikus abszurdumot is érintett könyvében, hogy: «Van Magyarországon egy sajátságos állat, mely sehol másutt elő nem fordul. Alakja töké­letes olyan, mint a kutya. A neve forspont.» No de nem minden idegen utazó nyújt a külföldnek ilyen adatokat hazánkról. Vannak a­kik csakugyan tulajdon szemeikkel győződnek meg arról előbb, a­miről írni akarnak, s ha nem is minden legkisebb részletre nézve, de nagyjá­ban mégis híven adják elő tapasztalataikat,. Ezek közé tartozik Arnould festő, ki a ma­gyar alföldön mint egy gróf vendége tartózkod­ván, lefestette annak lovait s a mellett egyes jeleneteket is levázolt albumába, melyek figyel­mét felkeltötték. Ez írja az ezúttal közölt képe magyarázatául a többi közt: «Magyarország pusztái a lósportok igazi hazája, a lovasra ugy, mint a kocsisra. Minden birtokos büszke a szép lovasra, és méltán. Kön­­nyü, aczélizmu és nagy kitartásu lovak azok, tüzesek és virgonczok, s megérdemlik azt a sze­retetet, melylyel a csikós elhalmozza. Ha véletlenül két kocsi kerül össze va­lahol a zónán, nagyon gyakran megesik, hogy egész versenyfuttatást rendeznek s néha fogadnak is, mint a valóságos lóversenyben szokás. Én magam is részt vettem egy ily futtatásban. Mi­dőn szeretetreméltó házi­gazdámmal künn ko­csiztunk, egyszerre mellettünk terem a szom­széd uraság kocsija. Egy darabig egymás mellett haladtunk, midőn a szomszéd földesúr azt mondja, ő merne fogadni, hogy két lovával el­hagyja a mi hármas fogatunkat. Mi ugyanis egy közönséges magyar szekéren ültünk, s egy csi­kós hajtotta a három lovat, mig a szomszéd ur könnyű vadászkocsi bakján maga tartotta két lova gyeplőjét. Az ajánlatot gazdám azonnal el­fogadta s megkezdődött a hajsza, még a lélek­zetem is elállt belé. Ellenfelünknek hires lovai voltak, most az egyszer azonban rosszul számi­tott, mert eleinte kissé hátramaradtunk ugyan, de hirtelen előre rnutattunk s miután egy ideig egymás mellett rohantunk volna, később ugy elhagytuk a szomszédot, hogy a pora se látszott. Akkor aztán meglassítottuk lépteinket s enged­tük, hogy a szomszéd uraság beérjen, a ki az­tán csakugyan elő is került, savanyu képpel is­merve be, hogy meg van merve, s magával vitt kastélyába, hol a megnyert fogadás fejében ki­tűnő lakoma várt reánk.» A német festő meglehetős jellegzetes­ VASÁRNAPI ÚJSÁG. séggel adta vissza azt a jelenetet, midőn a hár­mas fogat a kettest elhagyja. De ott egy kicsit elhagyta emlekező tehetsége, vagy «tán a fan­taziája ragadta el», mikor az alföldi, magyar pa­raszt-szekeret kissé megczivilizáltan rajzolja első ülés és első saroglya nélkül, s csikóst ültet, vagy inkább állit a kocsis helyére, kurta nyelű karikás-ostorral, a mi nem igen van a valóság­ban igy, s ha ez esetben talán kivételesen ugy volt, — hát az legföljebb arra vall, hogy házigazdája, az illető gróf, a különczségeket nem veti meg. Az ember­alakok és kivált a lovak azonban nagy elevenséggel és erővel vannak rajzolva. 1. SZÁM. 1880. XXVII. évit); YAM, A Petőfi-társaság­ közülése. Január 6-án. A négy év óta fennálló Petőfi-társaság köz­ülése sikerült és érdekes irodalmi ünnepély volt e hó 6-án délben az akadémia nagy­termében. A te­rem egészen megtelt, s az akadémia, a Kisfaludy­társaság számos tagja, közéletünk nem egy jelese volt látható a hallgatóság közt. A társulat tagjai közt foglalt helyet Beniczky-Bajza Lenke úrhölgy, kire ma szintén fölolvasás várt. Első eset, hogy szépirodalmi társaság ülésében nő tartott fölol­vasást. Kiváló érdekkel várta a közönség gr. Te­leki Sándornak fölolvasását Petőfiről. A grófnak a Petőfi-társaság kiadásában nem rég megjelent elmés rajzai oly élénk figyelmet gerjesztettek minden felé, hogy most ugy szólva Teleki lett a figyelem központja, ki Petőfivel is jó barátság­ban élt. Teleki visszaemlékezése a nagy költőre valóban nemcsak elmésen van előadva, hanem új adatokat is tartalmaz, és csakugyan az ülés legfőbb részévé lett. A felolvasók közt hallotta a közönség még Jókait. Az elnöki asztal körül ültek: Jókai és Éjszaki Károly elnökök , Szana Tamás és Váradi Antal titkárok. Éjszaki Károly alelnök nyitotta meg az ülést, rövid elnöki beszéddel. E tiszt azért jutott neki — úgy­mond — mert­­ Jókai a felolvasók közt lesz. Beszédében arra utalt, hogy a közön­ségnek annyi alkalommal és ma is tapasztalt pártfogása bizonyítják a társaság tételének jo­gosultságát. Szana Tamás titkár tett ezután jelentést a lefolyt évi működésről. A társaság, mely Petőfi nevét irta zászlójára, folyvást gyűjti a költő életére vonatkozó adatokat s emeli a Petőfi-kultuszt. A társaság közlönye a «Koszorú» mindig nagyobb és nagyobb körben terjed. A társaság ezenkívül következő könyveket adott ki: gr. Teleki Sándor «Emlékeit», Balázs Sán­dor beszélyeit és évkönyvet. Az alapítók sorába léptek: Beniczky-Bajza Lenke és Szmrecsányi úr­hölgyek. Végül megemlékezett Toldy István el­hunyt tagról, kinek helyére Irmei Ferencz szép­tani írót választották. Névy László emlékbeszédet tartott Balogh Zoltán fölött, méltatva és helyes mértékkel szólva az elhunytról, ki az ötvenes és hatvanas években irodalmi térre lépett nemzedék egyik tehetséges tagja volt. Balogh Zoltán kezdetben a festészettel foglalkozott, később költemények jelentek meg tőle az akkori szépirodalmi lapok­ban. Legkiválóbb műve az «Alpári» czimű ver­ses regény, melyet 1871-ben a Kisfaludy-társa­ság adott ki. Megírta a nemzet szabadsághar­czának apoth­eozisát is «II. R­ákóczy Ferencz» czimű­, h­usz énekre terjedő eposzban, de ez már­nem jelenhetett meg. A halál 1878-ban, Tokaj­ban vetett véget szerény, de nemes pályájának. Komócsy József «Szerelem» czimű költe­ményét szavalta. Azt rajzolja, hogy a szerelem báját nem emészti el se dicsőség, se halhatat­lanság. A hatásos költeményt megtapsolták. Következett Beniczky-Bajza Lenke fölolva­sása. A jól ismert nevű és szellemes írónőt Szana Tamás vezette a felolvasó asztalhoz, a kö­zönség pedig tapsolva üdvözölte. «A különcz» czimű rajzot olvasta föl. A «különcz» egy szerel­mében megsebzett ifjú, kit elszakítanak szeretett­jétől, s ki aztán nem is szeret többé senkit, csak rideg kötelességeit teljesíti. A szépen irt rajzot a közönség zajosan megtapsolta. Gróf Teleki Sándor nem maga olvasta föl «Petőfi Koltán» czimű visszaemlékezését, noha jelen volt maga is, hanem E. Kovács Gyu­lára bízta. Teleki nagyon érdekes képeket, jellemző történetkéket mond el Petőfiről, belevegyítve a korrajzi vonásokat, leírásokat és szellemes meg­jegyzéseket. Közlünk belőle bővebb részleteket is melléklapunkban a «Világkróniká»-ban; itt csak rövid vázlatát adhatjuk a fölolvasásnak. Teleki 1846. szeptember havában ismerkedett meg Petőfivel Nagy-Károlyban. A «Szarvas» ven­déglőben jöttek össze. Mikor Harag Viktor bemu­tatta Telekinek Petőfit, ez így szólt: «Ön az első eleven gróf, a kivel beszélek». «Hát döglöttel beszél­tél-e­­?» — kérdi Teleki savanyun. «Az magam is vol­tam komédiás koromban!» «Na czimborám, velem ugyan nem sokat nyertél, mert magam is csak olyan vad gróf vagyok.» Ez első találkozástól kezdve meg­barátkoztak. Teleki elhívta a költőt Koltóra is, h­ol Petőfi többször megjelent s ott tölté a mézesheteket. A költő igen fesztelen kört talált itt, s mindig jól érezte magát Koltón, melyről megírta, hogy oly szép a tája, mintha az ő képzelete után alkotta volna a természet. Elbeszéli Teleki az «Erdélyben» czímű költe­mény történetét is. Ezt Petőfi egy ebéd alatt gon­dolta ki, nem evett semmit, hanem könyökére tá­masztva fejét, gondolkozott. Az ebéd végén pedig elszavalta, majd lediktálta Haragnak. Petőfinek Koltón a lovaglás egész szenvedélyévé vált. Teleki tanította lovagolni, a Ferencz kocsis pedig hajtani. Ez a Ferencz kocsis épen Petőfi egy későbbi látogatása alatt halt,meg, s eltemették ünne­pélyesen. A temetésről hazajövő Petőfi költeményt irt ily czim alatt: «Czigány Ferencz, a négyes kocsis,» s azzal végezte, hogy a cseléd is lehet ur, nemes értelemben egyenlő gazdájával. A verset oda adta Telekinek, de — mondja Teleki, — a nagy viharban, mely a hazát érte, e kéziratot is elfújta a pusztító szélvész. Elrejtett irományai közt többé nem­ találta meg a gyönyörű költeményt, mely a «­János vitéz» modorában van irva. Petőfi gyakran hangsúlyozta, hogy ő a bor és a csárdák költője s adta a betyárt. Pedig mikor ma­gukra voltak, csakis vizet ivott, s a koltói vizet «a Vajda-forrás isteni nektárjá»-nak nevezte; czi­gány mellett elkvaterkázott, s midőn koczintott, azt szokta volt mondani: «druszám! igyunk egy su­gárt!» A zenéhez nem értett s hallása sem volt jó. Szeretett zene után danolni, de a nótát nehezen ta­nulta be. Teleki soha «ködös» állapotban sem látta, pálinkát pedig a hadjárat alatt sem ivott. Gyulai Pál említi Petőfiről, hogy gróf Teleki Sándor neki nem pártfogója, hanem pajtása volt. Ennek igaz voltára tanúbizonyságul közli Teleki Petőfinek 1846 decz. 29-éről Pestről hozzá intézett levelét, melyben tőle mint barát 600 forintot kért kölcsön. 1840-ben, a hadjárat alatt, Maros-Vásárhelyen Petőfi egyszer Telekihez belépve, azt mondja: «Én neked adósok vagyok. Eljöttem, hogy kifizessem.» Bemtől kapott gratifikácziót, s Teleki hiába mondta, hogy «használja okosabb dologra a pénzt», Petőfi azt válaszolta: «ajándékot még tőled sem fogadok el,» azzal letette az összeget az asztalra és elment. Teleki sok ily érdekes részletet sorol elő, fő törekvése lévén, hogy úgy mutassa be, a­milyen ő nála volt. Ő, a­ki annyit nélkülözött, szenvedett, maga mondja, hogy soha sem volt olyan boldog, mint Koltón. Huszonnyolcz költeménye alatt díszlik a Koltó név, valamennyit ott irta, s mig magyar él ; e kis falu mindig geographiai nevezetesség lesz. Ez a lángész hatalma! Nagy és hosszan tartó taps követte Teleki fölolvasását. A gróf előlépett és meghajtotta magát. Az ország-világot bejárt és vitézül hada­kozott gróf daliás ősz alak, patriarkh­ális szakál­lal, egészséges piros arczczal. Megjelenésére is­mét kitört a taps. Ezután Jókai Mór lépett a fölolvasó asz­talhoz. Őt is taps és éljenzés fogadta. «Ne bántsd a magyart» czimű drámai költeményt olvasott föl, melyről az a h­ír szárnyalt, hogy politikai czélzatu, s egy nagyobb mű töredékét képezi. Az egész művet azonban a költő nem akarja meg most nyilvánosságra hozni. Sajátlag azonban a «Ne bántsd a magyart» a színpadról már ismert «Hős Pálffy» egy része, nevezetesen annak ki­bővített ereje. Balog Bálint és Kuncz közvitézek párbeszédével kezdődik a táborban s éles szembe állítása a magyar és német nemzeti jellemnek. Jókai fölolvasásának végeztével az ülés tárgysorozata is véget ért, déli 1 órakor. Ülés után Jókai vezetése alatt küldöttség ment Arany Jánoshoz, hogy az irodalmi ünne­pély alkalmából üdvözölje «Toldi» költőjét. Jókai mutatta be a küldöttséget, ki — mint üdvözlő beszédében mondá — a fiatal irodalom nevében jött az öreghez. Arany János családja körében igen szívesen fogadta a küldöttséget. A tagok legnagyobb része még összegyűlt a «Hungária» termében lakomára, mely derül­ten és pohárköszöntések közt folyt le.

Next