Vasárnapi Ujság – 1880
9. Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek - A Petőfi-társaság közülése 26. oldal
26 bánia, városháza, és az ettől délnyugatnak eső házak falazata folyton recseg és reped, ugy hogy mind a plébániát, mind a Lehoczky-házat ki kellett üríteni. A plébánia boltozatán alig van 240 méternyire repedéstől mentes fal s a hasadékok akkorák, hogy szabadon látni rajtuk keresztül az eget. A gyönyörű freskók, melyek szintén régészeti és műbecscsel bírnak, maholnap eltűnnek s a boltozat beomolhatik. A plébániatemplomról is azt mutatja a vizsgálat, hogy aligha lesz fentartható, s ha a talaj mozgása meg nem szűnik, Körmöczbánya egy része könnyen a földindulásnak lehet áldozatává. A kormány Zsigmondy Vilmos bányamérnököt küldte ki a talajsüppedés természetes okainak kikutatására s az most ott működik a bányákban és tárnákban, melyekkel a város alá van aknázva. Azonban, bármi becses legyen is az általa elérendő tudományos eredmény, gyakorlati haszna a város megmentésére aligha lesz működésének, mivel a víz és tűz ellen vannak óvintézkedések, de a földindulás ellen az emberi erő csak igen gyarló gátakat ismer, s biztosíték más nem képzelhető, mint az, ha a talajsüppedés önmagától megszűnik. Verseny a pusztán. Képpel. Tudós német professzorok egész bibliothékákat írtak már össze a ló természetrajzáról, s ekközben, természetesen, nem mellőzhették hazánkat sem, mint kiválóan lótenyésztő országot. Olvashatni is irataikban a sok bölcs és okos dolog mellett elég vadat. Elég legyen csak az egy dr. Löftlerre hivatkozni, aki a «Lóról» írt vastag könyv czímlapján tíz-tizenkét sorban adja elő, hogy ő mi mindenféle tudományos intézetek és társulatok tagja, — szóval végtelen tekintély a ló körül, mégis annyi bolondot hadart össze Magyarországról, hogy a magyar ember, ha ezt olvassa, azt sem tudja boszankodjék-e vagy nevessen. Ez az úr írta azt a klasszikus abszurdumot is érintett könyvében, hogy: «Van Magyarországon egy sajátságos állat, mely sehol másutt elő nem fordul. Alakja tökéletes olyan, mint a kutya. A neve sorspont.» No de nem minden idegen utazó nyújt a külföldnek ilyen adatokat hazánkról. Vannak akik csakugyan tulajdon szemeikkel győződnek meg arról előbb, amiről írni akarnak, s ha nem is minden legkisebb részletre nézve, de nagyjában mégis híven adják elő tapasztalataikat.. Ezek közé tartozik Arnould festő, ki a magyar alföldön mint egy gróf vendége tartózkodván, lefestette annak lovait s a mellett egyes jeleneteket is levázolt albumába, melyek figyelmét felkeltötték. Ez írja az ezúttal közölt képe magyarázatául a többi közt: «Magyarország pusztái a lósportok igazi hazája, a lovasra ugy, mint a kocsisra. Minden birtokos büszke a szép lovasra, és méltán. Könynyü, aczélizmu és nagy kitartásu lovak azok, tüzesek és virgonczok, s megérdemlik azt a szeretetet, melylyel a csikós elhalmozza. Ha véletlenül két kocsi kerül össze valahol a zónán, nagyon gyakran megesik, hogy egész versenyfuttatást rendeznek s néha fogadnak is, mint a valóságos lóversenyben szokás. Én magam is részt vettem egy ily futtatásban. Midőn szeretetreméltó házigazdámmal künn kocsiztunk, egyszerre mellettünk terem a szomszéd uraság kocsija. Egy darabig egymás mellett haladtunk, midőn a szomszéd földesúr azt mondja, ő merne fogadni, hogy két lovával elhagyja a mi hármas fogatunkat. Mi ugyanis egy közönséges magyar szekéren ültünk, s egy csikós hajtotta a három lovat, mig a szomszéd úr könnyű vadászkocsi bakján maga tartotta két lova gyeplőjét. Az ajánlatot gazdám azonnal elfogadta s megkezdődött a hajsza, még a lélekzetem is elállt belé. Ellenfelünknek hires lovai voltak, most az egyszer azonban rosszul számitott, mert eleinte kissé hátramaradtunk ugyan, de hirtelen előre múgtattunk s miután egy ideig egymás mellett rohantunk volna, később ugy elhagytuk a szomszédot, hogy a pora se látszott. Akkor aztán meglassítottuk lépteinket s engedtük, hogy a szomszéd uraság beérjen, a ki aztán csakugyan elő is került, savanyu képpel ismerve be, hogy meg van merve, s magával vitt kastélyába, hol a megnyert fogadás fejében kitűnő lakoma várt reánk.» A német festő meglehetős jellegzetes VASÁRNAPI ÚJSÁG. 1. SZÁM. 1880. XXVII. évit); YAM, séggel adta vissza azt a jelenetet, midőn a hármas fogat a kettest elhagyja. De ott egy kicsit elhagyta emlékező tehetsége, vagy «tán a fantáziája ragadta el», mikor az alföldi, magyar paraszt-szekeret kissé megczivilizáltan rajzolja első ülés és első saroglya nélkül, s csikóst ültet, vagy inkább állit a kocsis helyére, kurta nyelű karikás ostorral, a mi nem igen van a valóságban igy, s ha ez esetben talán kivételesen ugy volt, — hát az legföljebb arra vall, hogy házigazdája, az illető gróf, a különcségeket nem veti meg. Az emberalakok és kivált a lovak azonban nagy elevenséggel és erővel vannak rajzolva. A Petőfi-társaság közülése. Január 6-án. A négy év óta fennálló Petőfi-társaság közülése sikerült és érdekes irodalmi ünnepély volt e hó 6-án délben az akadémia nagy termében. A terem egészen megtelt, s az akadémia, a Kisfaludytársaság számos tagja, közéletünk nem egy jelese volt látható a hallgatóság közt. A társulat tagjai közt foglalt helyet Beniczky-Bajza Lenke úrhölgy, kire ma szintén fölolvasás várt. Első eset, hogy szépirodalmi társaság ülésében nő tartott fölolvasást. Kiváló érdekkel várta a közönség gr. Teleki Sándornak fölolvasását Petőfiről. A grófnak a Petőfi-társaság kiadásában nem rég megjelent elmés rajzai oly élénk figyelmet gerjesztettek minden felé, hogy most ugy szólva Teleki lett a figyelem központja, ki Petőfivel is jó barátságban élt. Teleki visszaemlékezése a nagy költőre valóban nemcsak elmésen van előadva, hanem új adatokat is tartalmaz, és csakugyan az ülés legfőbb részévé lett. A felolvasók közt hallotta a közönség még Jókait. Az elnöki asztal körül ültek: Jókai és Éjszaki Károly elnökök , Szana Tamás és Váradi Antal titkárok. Éjszaki Károly alelnök nyitotta meg az ülést, rövid elnöki beszéddel. E tiszt azért jutott neki — úgymond — mertJókai a felolvasók közt lesz. Beszédében arra utalt, hogy a közönségnek annyi alkalommal és ma is tapasztalt pártfogása bizonyítják a társaság tételének jogosultságát. Szana Tamás titkár tett ezután jelentést a lefolyt évi működésről. A társaság, mely Petőfi nevét írta zászlójára, folyvást gyűjti a költő életére vonatkozó adatokat s emeli a Petőfi-kultuszt. A társaság közlönye a «Koszorú» mindig nagyobb és nagyobb körben terjed. A társaság ezenkívül következő könyveket adott ki: gr. Teleki Sándor «Emlékeit», Balázs Sándor beszélyeit és évkönyvet. Az alapítók sorába léptek: Beniczky-Bajza Lenke és Szmrecsányi úrhölgyek. Végül megemlékezett Toldy István elhunyt tagról, kinek helyére Irmei Ferencz széptani írót választották. Névy László emlékbeszédet tartott Balogh Zoltán fölött, méltatva és helyes mértékkel szólva az elhunytról, ki az ötvenes és hatvanas években irodalmi térre lépett nemzedék egyik tehetséges tagja volt. Balogh Zoltán kezdetben a festészettel foglalkozott, később költemények jelentek meg tőle az akkori szépirodalmi lapokban. Legkiválóbb műve az «Alpári» czimű verses regény, melyet 1871-ben a Kisfaludy-társaság adott ki. Megírta a nemzet szabadságharczának apotheozisát is «II. Kákóczy Ferencz» czimű, husz énekre terjedő eposzban, de ez márnem jelenhetett meg. A halál 1878-ban, Tokajban vetett véget szerény, de nemes pályájának. Komócsy József «Szerelem» czímű költeményét szavalta. Azt rajzolja, hogy a szerelem baját nem emészti el se dicsőség, se halhatatlanság. A hatásos költeményt megtapsolták. Következett Beniczky-Bajza Lenke fölolvasása. A jól ismert nevű és szellemes írónőt Szana Tamás vezette a felolvasó asztalhoz, a közönség pedig tapsolva üdvözölte. «A különcz» czímű rajzot olvasta föl. A «különcz» egy szerelmében megsebzett ifjú, kit elszakítanak szeretettjétől, s ki aztán nem is szeret többé senkit, csak rideg kötelességeit teljesíti. A szépen írt rajzot a közönség zajosan megtapsolta. Gróf Teleki Sándor nem maga olvasta föl «Petőfi Koltón» czímű visszaemlékezését, noha jelen volt maga is, hanem E. Kovács Gyulára bízta. Teleki nagyon érdekes képeket, jellemző történetképet mond el Petőfiről, belevegyítve a korrajzi vonásokat, leírásokat és szellemes megjegyzéseket. Közlünk belőle bővebb részleteket is melléklapunkban a «Világkróniká»-ban; itt csak rövid vázlatát adhatjuk a fölolvasásnak. Teleki 1846. szeptember havában ismerkedett meg Petőfivel Nagy-Károlyban. A «Szarvas» vendéglőben jöttek össze. Mikor Haray Viktor bemutatta Telekinek Petőfit, ez igy szólt: «Ön az első eleven gróf, a kivel beszélek». «Hát döglöttel beszéltél-e?» — kérdi Teleki savanyún. «Az magam is voltam komédiás koromban!» «Na czimborám, velem ugyan nem sokat nyertél, mert magam is csak olyan vad gróf vagyok.» Ez első találkozástól kezdve megbarátkoztak. Teleki elhívta a költőt Koltóra is, hol Petőfi többször megjelent s ott tölté a mézesheteket. A költő igen fesztelen kört talált itt, s mindig jól érezte magát Koltón, melyről megírta, hogy oly szép a tája, mintha az ő képzelete után alkotta volna a természet. Elbeszéli Teleki az «Erdélyben» czímű költemény történetét is. Ezt Petőfi egy ebéd alatt gondolta ki, nem evett semmit, hanem könyökére támasztva fejét, gondolkozott. Az ebéd végén pedig elszavalta, majd lediktálta Haraynak. Petőfinek Koltón a lovaglás egész szenvedélyévé vált. Teleki tanította lovagolni, a Ferencz kocsis pedig hajtani. Ez a Ferencz kocsis épen Petőfi egy későbbi látogatása alatt halt,meg, s eltemették ünnepélyesen. A temetésről hazajövő Petőfi költeményt irt ily czim alatt: «Czigány Ferencz, a négyes kocsis,» s azzal végezte, hogy a cseléd is lehet ur, nemes értelemben egyenlő gazdájával. A verset oda adta Telekinek, de — mondja Teleki, — a nagy viharban, mely a hazát érte, e kéziratot is elfújta a pusztító szélvész. Elrejtett irományai közt többé nem találta meg a gyönyörű költeményt, mely a «János vitéz» modorában van irva. Petőfi gyakran hangsúlyozta, hogy ő a bor és a csárdák költője s adta a betyárt. Pedig mikor magukra voltak, csakis vizet ivott, s a koltói vizet «a Vajda-forrás isteni nektárjá»-nak nevezte; czigány mellett elkvaterkázott, s midőn kaczintott, azt szokta volt mondani: «druszám! igyunk egy sugárt!» A zenéhez nem értett s hallása sem volt jó. Szeretett zene után danolni, de a nótát nehezen tanulta be. Teleki soha «ködös» állapotban sem látta, pálinkát pedig a hadjárat alatt sem ivott. Gyulai Pál említi Petőfiről, hogy gróf Teleki Sándor neki nem pártfogója, hanem pajtása volt. Ennek igaz voltára tanúbizonyságul közli Teleki Petőfinek 1846 decz. 29-éről Pestről hozzá intézett levelét, melyben tőle mint barát 600 forintot kért kölcsön. 1840-ben, a hadjárat alatt, Maros-Vásárhelyen Petőfi egyszer Telekihez belépve, azt mondja: «Én neked adósok vagyok. Eljöttem, hogy kifizessem.» Bemtől kapott gratifikácziót, s Teleki hiába mondta, hogy «használja okosabb dologra a pénzt», Petőfi azt válaszolta: «ajándékot még tőled sem fogadok el,» azzal letette az összeget az asztalra és elment. Teleki sok ily érdekes részletet sorol elő, fő törekvése lévén, hogy úgy mutassa be, amilyen ő nála volt. Ő, aki annyit nélkülözött, szenvedett, maga mondja, hogy soha sem volt olyan boldog, mint Koltón. Huszonnyolcz költeménye alatt díszlik a Koltó név, valamennyit ott irta, s míg magyar él , e kis falu mindig geographiai nevezetesség lesz. Ez a lángész hatalma! Nagy és hosszan tartó taps követte Teleki fölolvasását. A gróf előlépett és meghajtotta magát. Az ország-világot bejárt és vitézül hadakozott gróf daliás ősz alak, patriarkhális szakállal, egészséges piros arczczal. Megjelenésére ismét kitört a taps. Ezután Jókai Mór lépett a fölolvasó asztalhoz. Őt is taps és éljenzés fogadta. «Ne bántsd a magyart» czímű drámai költeményt olvasott föl, melyről az a hír szárnyalt, hogy politikai czélzatú, s egy nagyobb mű töredékét képezi. Az egész művet azonban a költő nem akarja meg most nyilvánosságra hozni. Sajátlag azonban a «Ne bántsd a magyart» a színpadról már ismert «Hős Pálffy» egy része, nevezetesen annak kibővített eleje. Balog Bálint és Kuncz közvitézek párbeszédével kezdődik a táborban s éles szembe állítása a magyar és német nemzeti jellemnek. Jókai fölolvasásának végeztével az ülés tárgysorozata is véget ért, déli 1 órakor. Ülés után Jókai vezetése alatt küldöttség ment Arany Jánoshoz, hogy az irodalmi ünnepély alkalmából üdvözölje «Toldi» költőjét. Jókai mutatta be a küldöttséget, ki — mint üdvözlő beszédében mondá — a fiatal irodalom nevében jött az öreghez. Arany János családja körében igen szívesen fogadta a küldöttséget. A tagok legnagyobb része még összegyűlt a «Hungária» termében lakomára, mely derülten és pohárköszöntések közt folyt le.