Vasárnapi Ujság – 1882
1882-03-12 / 11. szám - Dalmát leány (képpel) 171. oldal / Általános nép- és országisme - Az audiphonról. Dr. Luby Gyula 171. oldal / Természettudomány, ipar, kereskedelem és rokon
11. SZÁM. 1882. XXIX. ÉVFOLYAM. tes szabad-csapat tüzérei, a nemzeti színház kardalnokai rákezdték a «Hunyadi László», «Norma», «Borgia», «Bűvös vadász», «Ernani», stb. dalműből jól betanult darabokat, ugy hogy mindenki szem és fül lett, szép énekük a legszilajabb puszták fiát is meghatotta. Csakhamar népszerű és ünnepelt emberek lettek e kedélyes, dalos tüzérek, minden zászlóalj és csapat a pesti önkénytesek közelébe vágyódott, hogy szépen összhangzó, zengzetes énekükben gyönyörködjék. E kardalnok-tüzérek Görgei Arthur figyelmét sem kerülték ki, mert midőn a magyar sereg Pozsony alatt táborozott, az akkor nagy népszerűségben álló Görgei a városba rendelte, s az ottani előkelő közönségnek bemutatta őket, énekeltetett s kedélyesen mulatott velük. Azonban a mily népszerűek és kedveltek voltak a kardalok-tüzérek az egész magyar táborban, ép oly nagy kegyelettel viseltetett mindenki a pesti önkénytes csapat zászlótartója, a tisztes ősz férfiú, Petőfi atyja iránt. Midőn az éj beálltával a tábori tűz föllobogott, százan kint csődültek köré, tisztelettel üdvözölték, mindenki kedvét és barátságát kereste, a mi igen jól esett az öregnek, s csakhamar földerült, beszédbe eredt ifju bajtársaival, s szeretett is beszélni, miután látta, hogy mily áhítatos figyelemmel hallgatják. Természetes, hogy beszédének legkedvenczebbb tárgya fia, Sándor volt, a kinek nevét ha ajkaira vette, arcza mindannyiszor kigyuladt, mintha szivéből a vér oda szökött volna föl, s olyankor hangja is ünnepélyesebb volt, a büszke önérzettől. A jó öreg elmondta fiának egész életét; azt különösen hangsúlyozta, hogy a gyereknek sehogy sem volt kedve a mészárossághoz, sőt még más mesterségtől is irtózott, s már elemi iskolás fiú korában elkezdte a verselést; valahányszor csak szüleinek név- és születésnapja volt, mindannyiszor saját eszmezsengéjével örvendeztette meg őket, ő maga komponálta az üdvözlő mondókát és mindig versekbe foglalva; «na hiszen az igaz, hogy bizony nem voltak azok valami világra szóló szép versek —mondá az öreg — de mi még sem akartuk elhinni, hogy a mi gyermekünktől annyi is kitelik, tanítójára esett a gyanúnk, hogy az irta ki neki valahonnan vagy pedig az csinálta; de végre is kisült, hogy biz az Sándor fiamtól telt ki.» A jó öreg egész odaadással tűrte a háború viszontagságait, olykor ugy látszott, hogy a hosszas gyyaloglás terhére van már vénülő csontjainak s megviseli, de ő azért soha sem zúgolódott, folyton helyt állott, Budapesttől Bruckig és vissza, le nem tette a rábízott csapat zászlaját a kezéből. DALMAT LEÁNY: Az Adria keleti partján elvonuló keskeny földszalag, védelmezve a többi népekkel való összekeveredéstől egyfelől a tenger, másfelől csak nehezen járható mészhegyek által, elszigeteltségében sok oly sajátságát őrizte meg, melyet inkább festői, mint kulturális vagy gyakorlati szempontból szoktunk megítélni. Ilyen főleg a népviselet. A nők viselete különösen, még az egymással szomszédos vidékeken is, külön-külön befolyását tünteti föl, itt a középkori, ott a későbbi velenczei, amott végre még a török vagy európai modern divatnak is. Ez alkalommal a király dalmácziai utja alkalmával összeállított gyűjteményből egy dalmát falusi szépséget mutatunk be, kinek oly sajátságos fejkötő disziti fejét, mely meglepően emlékeztet a nálunk Magyarországon is, Zólyom és Gömörmegye némely tót falvaiban a pórnőknél divatos fej diszre, melyet az előbbi helyen «csepecz»-nek, az utóbbin «kiká»-nak neveznek, — csakhogy nálunk csupán asszonyok, lányok nem viselik. A brokatszerü vagy virágos mellényke is, melyet sokredőjü kendővel kötnek át, ami tót leányaink viseletére emlékeztet. Mindezek a dalmát nőknél saját házi iparuk termékei, kezök munkája. A nyakon rendesen soksoru üveggyöngyöt viselnek. Némely dalmát falu leányai csakúgy ragyognak a czifraságtól és ékszerektől. A szoknya csak féllábszárig ér náluk, láttatva a tiszta harisnyát. Ujjaik tele vannak gyűrűvel, a nyak körül pompás arany gombfüzér, valódi specialitás. Fülbevalójuk majd gömb, majd kosár-, VASÁRNAPI UJSÁG, majd csillag- vagy boglár alakú; a hajtűk, csattok, keresztek a bennszülött ötvösség remekei. Az ily leány nyakán hordozza egész vagyonát, hozományát s ép ugy nem tenné le, mint a férfi a fegyverzetét. A fiatal dalmata leány sugár, egyenes tartású alak s gyakran meglepő szépségű arczban is. Dalmát leány, 171 AZ AUDIPHONROS. (Rhodes R. G. találmánya ; Coliadon egyszerűsített készüléke; az újabb találmányok a régibb időkben; az audiphon a 17-ik században és a khinaiaknál.) Az elmúlt évtized igen gazdag volt találmányokban. Graham Bell, Edison s több más kutató elme számtalan új találmánnyal gazdagították a világot. Coliadon, egy tudós genfi mérnök, a múlt évben egy nagyon egyszerű készüléket talált föl, mely úgyszólván semmibe sem kerül, s mégis elég hatályos arra nézve, hogy általa a siketnémák megkülönböztessék a zenét, sőt az emberi hangot is. Egy évvel korábban Rhodes B. G. nevű chikagói lakos audiphon nevű készülékre váltott szabadalmat; az amerikai föltaláló e készüléke nagyban fölülmúlja az eddig használatban volt hangszarut, mert azáltal a siketek is hallásra képesek. Kísérleteket tettek vele az Egyesült államok több siketnéma intézetében, s kitűnt, hogy e szerencsétlenek e készüléket használva eléggé megkülönböztetik némely hangszer hangját, sőt megértik a szóbeli oktatást is, mi fölötte megkönnyíti tanításukat az ajk mozgásáról való olvasást illetőleg. Rhodes találmánya egy fogantyúval ellátott hajtott ruggyanta lap, melynek a fogantyú felöl való vége épszögben van elvágva, a másik vége pedig komoruan be van kanyarítva. A komorú, befelé hajló félkör alakú bevágás közepére zsinegek vannak erősítve, melyek a fogantyún alkalmazott lyukban tűnnek el. E zsinegek egy csavar segéllyével kifeszithetők, mi által a ruggyanta lap még inkább meggörbittetik, s ugy néz ki, mint egy kis csolnak kifeszített vitorlája. A ruggyanta lap bekanyarított végét a felső fogakra illesztik, s ezáltal a siketek a legkisebb hangot is meg tudják különböztetni. Azon siket-némák, kiknél a halló idegek még tökéletesen kiúszva nincsenek, az audiphon alkalmazása mellett több különféle hangszer magasabb és mélyebb hangjait könnyen megkülönböztetik, sőt az emberi hangot is megértik, ha közvetlenül a készülékre van irányozva a beszéd. Így lassankint előbb egyes szavakat, majd mondatokat betanulva, ügyes tanítók vezetése mellett hamarosan megtanulnak beszélni. Nagyon könnyíti a tanulást az a körülmény, hogy saját beszédjüket is képesek hallani. Az audiphon tehát a legnagyobb jótéteménynek tekinthető a siketnéma-intézetekre, valamint a siketségre kárhoztatott szerencsétlenek legnagyobb részére is. Az amerikai audipho * azonban nagyon drága, a keményített ruggyanta lapok sokba kerülnek; Chicagóban nagyságuk szerint 50—75 frankért árulják azokat. Ezenkívül a ruggyanta lapok nagyobb hidegben könnyen elpattannak, s vékonyságuknál fogva különben is törékenyek. Coliadon egy ilyen audiphonnak birtokába jutván, azonnal tanulmányozni kezdte azt, s különösen azon irányban terjesztette ki kutatásait, hogy nem lehetne-e más anyaggal pótolni a ruggyanta lapot. Kísérleteket tett érez-, fa-, üveg- s más lapokkal, míg végre reá jött, hogy bizonyos papírlemez tökéletesen pótolhatja a ruggyantát. Most tehát az ő fáradozásainak lehet köszönni, hogy 25 krajczárért ép oly hatályos hallókészüléket szerezhetünk, mint azelőtt 30 írtért. A készülékhez alkalmas papírlemez a kereskedésekben atlasz, vagy csalánpapír név alatt ismeretes, s ruganyossága, tömörsége és vékonysága által tűnik ki. Az ilyen papírból mindenki önmaga készíthet magának audiphont, ugyanis a fentebbi leírásnak megfelelőleg kivágunk egy 30 centiméter hosszú, és kellő szélességű papirlemezt s homorúra kimetszett végét felső fogainkhoz illesztjük, a másikat pedig kezünkbe fogjuk, s addig hajlítjuk, mig a szükséges görbeséget eléri. Így tehát egy fogantyú és feszitőzsinór nélküli egyszerű papirlemez ép úgy megteszi a szolgálatot, mint a ruggyantából készült amerikai audiphon. Hogy a papír a száj nedvessége miatt el ne lágyuljon, a fogakhoz illesztett végét valamely — az egészségre nem ártalmas — vízhatlan mázzal kell bekennünk. A lemezek szélességét 30 centiméterre, hosszúságukat pedig 35—38-ra teszi Coliadon , de különben minél nagyobb a készülék, annál hatályosabb. A múlt év elején tette Coliadon első kísérleteit nyolcz siketnémával, kiket Lager Lajos — az ajkmozgás megfigyelése által való olvasás rendszerének egyik legjelesebb tanára — vezetett hozzá. Mindenek előtt is megvizsgálták e siketnémákat, megállapították, hogy melyek képesek közülök a zongora hangjait fölfogni, s meghatározták a távolságot, melyről már semmit sem hallottak. Némelyik csak a padló mozgásáról vette észre a hangrezgést, s midőn audiphonnal elláttattak, kivétel nélkül mindnyájan megkülönböztették az egyes hangok rezgését, melyek a magasabb vagy mélyebb hangok szerint, hol egyik hol másik oldalról jutottak hozzájuk. A kísérlet bebizonyította, hogy e siketnémák még szemeiket behunyva is különbséget tudtak tenni a hegedű és zongora hangjai között. A hegedű magasabb hangjai legkevesebb benyomást tettek reájuk, míg a zongorának különösen mélyebb hangjait mindnyájan érthetően fölfogták. Mennél magasabbak voltak a hangok, annál kevésbbé jutottak el hozzájuk. Más kísérletek igazolták, hogy a siketnémák jól megértették a készülék közvetlen közelében kiejtett szavakat, sőt minden kétség eloszlatása végett érthetően ismételték is azokat. Colindon papírlemezei elvirázhatlanul nagy szolgálatot tehetnek mindazoknak, kiknek hallási képessége meg van gyöngülve, s kik ösztönszerű idegenkedést éreznek, ha fülnyílásaik szilárdabb testek által érintkeznek. Az audiphon igen előnyösen helyettesíti az eddig használatban volt hangtölcséreket. Ha meggondoljuk, hogy e nagy eredményt egy úgyszólván értéktelen, vékony papírlemez idézi elő : el kellsmernünk, hogy Colindon egyszerű találmánya igen nagy fontossággal bír. De az emberiség javát szívükön viselő tudósok örökké kutató elméje nem elégedett meg e sikerrel, hanem a javításán fáradozott. Igy Estissac Mathieu franczia tudós kényelmetlennek találta, hogy a siketnémák egy ily aránylag nagyobb darab papírlemezt tartsanak szájukban, s azon gondolatra jött, hogy ezeket hengeralakú papirlemezekkel helyettesítse. Később tökéletesítette találmányát, s ma már szivar, vagy virágalakú készüléket alkalmaz. De alig van ujabb találmány, melyet tüzetesebb kutatás után, — habár más, s esetleg egyszerűbb alakban is — a régibb időkben föl ne találnánk. Némelyiknek eszméje már egy