Vasárnapi Ujság – 1882
9. Tárczaczikkek, napi érdekü közlemények, vegyesek - A Petőfi-társaság közgyülése 44. oldal
jöe tében nem emberi hangot hallatott. de szépen adja elő ezt egy orosz művésznő. A «Frou-frou» nem illik korához, inkább a «Frou-frou» nevelőnője volt, mint Gilberte ; csak fényes részleteket adott kidomborított egész helyett. «Lecouvreur Adrienne »-ben is, mely pedig leghatásosabb szerepei közé tartozik, csak a külső csinált hatás előállítására törekedett, tehát egész művészete merőben mesterkélt mozaikdarabkákból áll. A közönséges néző bizvást azt hihette volna, hogy szemei előtt Szász Móricznak valami közönséges szeretője, és nem híres művésznő múlik ki. A «Sphinx» minden nevezetes momentum díjával van, úgy jön ki az ember a színházból, mintha semmi sem ragadta volna meg lelkét, kivéve a villamos fényt, mely a színésznő ruháin csillámolt. Az «Idegen nő »-vel kár volt előállani is. Azt hiszi Sarah Bernhardt, hogy az orosz közönség oly nagyon töri magát a párisi kificamított «Kaméliás nő»-k, «Sphinx »-ek, «Frou-frou »-k stb. után, bizvást elmaradhattak volna mindezek, vagy ha már ki akart velük rukkolni, hát mutatott volna be belőlük egyes felvonásokat. Eddig csupán a «Lecouvreur Adrienne» ért valamit. Mennyivel különb nála Rossi...» íme az orosz bírálók véleménye hű fordításban. A többi darabokban, melyekben Sarah Bernhardt még föllépett, tetszett az ó-oroszoknak is, leginkább azért, mert csak a leghatásosabb jeleneteket mutatta be. De ez a tetszés sem volt képes ajkukra a megelégedés szavát varázsolni; «többet vártunk, mint amennyit láttunk» hangzik az ítélet. Nem lehet állítani azt sem, hogy a pétervári szereplés nélkülözte volna az ovácziókat. Két táborra oszlott a közönség, valamint a sajtó is; a liberális elemek, köztük a nagyszámú idegenek, versenyeztek a művésznő magasztalásában, míg az ó-orosz, vagyis a szlavofil párt a fent idézett «bókokat» mondotta. Szó volt róla, hogy Pétervár közönsége a művésznő iránti hódolatát értékes ékszerben juttassa az ünnepelt elé. Ebből valóságos tenta-harcz keletkezett. Szuverin lapja, a «Novoje Vremja», így kiáltott fel: «Krisztust eladták 30 ezüstpénzért, Sarah Bernhardt becsülését pedig 12 ezer rubelen — ily áru ékszerről volt a szó — vesztegetik. Mikor Szamarában dühöngött az éhség, hónapok alatt sem gyűlt be 12 ezer, jelenleg pár nap alatt előkerül ez összeg, hogy «éljen a műveltség !» Bizony csak irigylésre méltó a mi helyzetünk , 12 ezer rubel árán bevesznek minket az európai czéhbe». Az ajándékból nyilvánosan nem lett semmi, hanem azért egyesek elismerése eddigelé szokatlan módon nyilvánult, t. i. sokan felugráltak a színpadra, hogy ott vegyenek bucsut a művésznőtől, kit a hódolás eleme nem kisebb mértékben lepett, mint ijesztett meg. Mégis csak furcsa nép az a muszka nép nem pályázhatott, mivel már tudták, hogy a munka kié. Honnan származhatott tehát a tévedés? Lássuk. A június 15-én beadott pályaművek közül a beszélyre érkezett 4 mű, s két bíráló összhangzó véleménye folytán, a «Viszontorlás» czimű, s «Gyilkos gyilkolással gyilkoltak» jeligéjű műnek adatott az első díj, mely két darab arany volt. Szerzője : Petrics Soma 2-ed éves filozófus. A másod jutalmat pedig — 1 arany — a «Tűz és viz» czimű, s «Száz év és hazád elfelejtett» jeligéjű mű szerzője nyerte el. Irta pedig ezt nem más, mint Jókai Mór — akkor még Móricz, mint maga is irta nevét, — 2-ed éves filozófus. * A történelmi hűségnek akar tudósító ez által szolgálni s kéri az irodalomtörténet íróit, hogy jegyezzék ezt fel, s igazítsák ki a negyvenéves tévedést. Arra, hogy az «Istenítélet»-et tartották eddig a ditt nyert beszélynek, úgy hiszszük, az szolgáltatott okot, mert a «Tűz és víz» czímű a társulat érdemkönyvében sincs meg; míg amaz a társulat által 1844-ben kiadott évkönyvben, a «Tavasz »-ban is benfoglaltatik. De persze a poros jegyzőkönyveket, melyek oly száraz dolgokkal foglalkoznak, ki forgatná ma már ! És még egy szót. Jókainak nevezett beszélye — mint emlitem — nincs meg érdemkönyvünkben, de úgy hiszem, megvan valahol az ő irományai között,— hisz neki oly sokféle irományai vannak, s jegyzi még azt is, hogy a szedőnek mit fizet ki. Egész szeretettel kérem fel tehát társulatunk veteránját, hogy ha az megvan, azt nekünk elküldeni szíveskedjék, annyival is inkább, mivel óhajtandó volna, hogy mint jutalmazott mű, a társulat levéltárában meglegyen. Thuri Etixl) 4-ed éves ref. hittanhallgató. EGY IRODALMI TÉVEDÉS HELYREIGAZÍTÁSA. A pápai ref. főiskolai «ifjusági önképzőkör» levéltárát forgatva, egy érdekes irodalomtörténeti adatot van szerencsém a közönségnek bemutatni. Még eddig minden irodalomtörténetíró — Toldy is — úgy tudta, hogy Jókai Mór, a magyar nemzet legtermékenyebb írója, a pápai ref. főiskolai önképző körben, az 1842 tanévben «Istenítélet» czimű beszélyével a második jutalmat, egy aranyat elnyerte. Igaz, hogy jutalmat nyert említett évben Jókai, csakhogy nem ezen beszélyével, mint alább látni fogjuk. Jókai Mór «Istenitélet» czimü beszélyét az önképző körben olvasta fel s vele nem is pályázott. Felolvasta pedig az 1842 február hó 9-én tartott nyilvános gyűlésen, s annak megbirálása a jövő gyűlésre halasztatott. A legközelebbi gyűlésen, mely február 13-án tartatott, olvasta fel Bárány Gusztáv, mint kinevezett bíráló, Jókai említett művére bírálatát, s azt érdemkönyvbe iratni véleményezte, mit a társulat is elfogadott, némely bővítéseket belőle mellőzvén, ugy szintén hány kifejezést kijavítván. Igy tehát már csak ez oknál fogva sem nyerhetett dijat, mivel már a szerző azt nyilvánosan felolvasta s a pályaművek beadásának határideje junius 15-dike volt, s igy azzal VASÁRNAPI ÚJSÁG. 2. SZÁM. 1882. XXIX. ÉVFOLYAM. A PETŐFI-TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSE. E hó 6-án, mint a Petőfi születésnapjához eső legközelebbi ünnepen, tartotta évi közgyűlését a Petőfi-társaság, az akadémia dísztermében, mely egészen megtelt fiatalsággal és hallgatókkal. A gyűlés sorozata választékos volt, s nem fárasztotta ki a figyelmet. Az elnöki asztalnál Jókai, Komócsy József, Szana Tamás titkár és Váradi Antal másodtitkár foglaltak helyet. Komócsy József rövid beszéddel nyitotta meg a gyűlést, Petőfit magasztalva, kinek emlékét képviseli a társaság, s kinek költeményeiből vett idézetekkel , is élénkítette e beszédet. A titkári jelentést aradi Antal olvasta föl, s ez kiemeli, hogy a társulat egy szépirodalmi mint aesthetikai munkálatok közlése és Petőfi életére vonatkozó adatok gyűjtése által igyekezett megfelelni czéljának. Cassone József, a társulat tiszteleti tagja, Petőfi Sándor «Czipruslombjai»-t adta ki olasz fordításban, a társulat intézkedett, hogy Petőfi Sándor szüleinek hamvai a józsefvárosi temetőből a kerepesi temetőbe tétessenek át. A «Koszorú»-n kívül ez évben kiadta a társaság Bartók Lajos költeményeit s K. Papp Miklós összegyűjtött rajzait. A társaság czége alatt jelentek meg Kiss József összes költeményei s közelebb ugyancsak kiadásában Mikszáth Kálmán s Bulla János művei jelennek meg. A társulat Petőfinek a fővárosban emelendő emlékszobra leleplezése alkalmára alkalmi ódára pályadíjat tűz ki. A jelentés sajnálattal említi, hogy ez évben új alapító tagról nem emlékezhetik meg s felhívja a közönség figyelmét, hogy azt a lendületet, melyet az eredeti magyar szépirodalom a Petőfi-társaság működése által nyert, anyagilag is gyámolítsa. B. Kaas Ivor tartotta az első felolvasást, a millenáriumról, a honalapítás ezeréves megünnepléséről. Legelőször a magyarok bejövetelének idejével foglalkozott, mely akár 884-re, 889-re, vagy 894-re esik, de itt az ideje, hogy méltó megülésére gondoljunk. A terv Széchenyi «Walhalla»-ja óta különböző, ő legczélszerűbbnek tartaná, mivel a nemzetiség eszméje a magyar királyság fennállásában tükröződik leginkább vissza s az eszmét nálunk Szent István képviseli, ha ez alkalommal Sz. István király lovas szobrot állítanak fel, melynek létesítése végett ő a mozgalmat a P. Naplóban meg is indította. A szobor a Szent György térre jönne, hogy emlékeztesse királyainkat arra, hogy magyarok és Árpád trónjának örökösei. Ezenkívül a honfoglalás nevezetesebb pontjai (Munkács, Szerencs, Pusztaszer, Pannonhalma stb.) emlékoszloppal jelöltetnének meg, a melyeket az állam ingyen öntetne gyárában és * A pápai ref. főiskolai «ifjúsági képzőtársulat» gyűléseinek jegyzőkönyve. I. kötet. 43., 44., 53. és 59. 1. osztana szét a városoknak és megyéknek. Fel kellene építeni Árpád budai sirkápolnáját. A történelmi nagyok szobrait magába foglaló «Üdvlelde» helyett, az uj országház termeiben hazai művészeink által a fontosabb történelmi momentumok sorozatát kellene megörökíteni s végül a muzeum lépcsőházában történelmi szoborgyüjteményt s a nagy képteremben pedig történelmi arczképcsarnokot berendezni. Az ünnepély idejét az akadémia fogná elhatározni, mely egyszersmind a honfoglalás és ezeréves multunk történetének megírásáról és kiadásáról is gondoskodnék. Szükségesnek tartja, hogy az ünnepen a magyar király magyar udvartartása körében jelenjék meg, hogy országos kiállítás tartassák s mindenek felett, hogy a magyar társadalom igyekezzék közreműködni, hogy ez ünnep egészen magyar legyen. A lelkes hangú felhívást zajosan megéljenezték, s ezután Komócsy József «Sötét hosszú éjszakákon» czimü költeményével nyerte meg a köztetszést. Bercsényi Béla «A nagyanyó reménysége» czimü rajzot olvasott föl Petda Istvántól, e szépen író fiatal novellistától. KissJózsefet már tapssal fogadták, amint a felolvasó asztalnál megjelent. Egy népies balladát, «Szomor Danit» olvasta föl, mely nagy hatást tett, s a tetszésnyilatkozatokat Kiesnek kétszer is meg kellett köszönni. Az utolsó felolvasó Jókai volt, ki egy most folyó regényéből «Deli Ancsa» czimű fejezetet mutatott be, mely egy szép czigány lányról szól, ki Rákóczi egyik vezérének, Ocskaynak egészen megbontja eszét. A humor, a leirás és költői erő nagy mértékben nyilatkozik e töredékben is, melyet Jókai kitűnően tudott előadni. Végül Komócsy egy sürgönyt jelentett be Selmeczről, mely tudatja, hogy ott emléktáblával jelölik meg azt a házat, melyre Petőfinek egyik költeménye vonatkozik. Ezzel az ülés véget ért s a tagok később az «Európá»-ban gyűltek össze lakomára. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Kossuth iratainak III-ik kötete az Athenaeumnál ez év márczius havában fog megjelenni, a kéziratok már megérkeztek. E kötet szintén igen érdekes történeti részeket tartalmaz, melyeket a magyar közönség csak kevéssé ismer. Így a bankjegyport minden aktáival együtt, melyben I. Ferencz József mint osztrák császár volt a felperes s Kossuth Lajos mint Magyarország kormányzója az alperes, s melyet Londonban az angol nemzet leghíresebb jogászai folytattak. Továbbá szólni fog gróf Teleki László halálának körülményeiről. Hír szerint nem mint olyat mutatja be, ki kétségbeesett a nemzet igaz ügye fölött, hanem mint olyat, ki haláláig hive volt annak. Végre tartalmaz többek közt egy nagy terjedelmű tanulmányt az októberi diplomáról, az ezt megelőző varsói értekezletről s e részben eddig még ismeretlen diplomácziai okmányok fognak látni napvilágot. „Magyarország II. József korában” , irta Marczali Henrik, kiadja a magy. tud. akadémia történeti bizottsága. Hazánk története a XVIII. századból meglehetősen vázlatos, s ez okból az akadémia több szakférfiúnak adott megbízatást, hogy a levéltárak átkutatásával, egyes monográfiákban, széles körű, mivelt olvasó közönség számára írják meg a politikai mozgalmakat. Kit ne érdekelne II. József kora, mely oly nevezetes hazánkra nézve. Az uralkodó, ki az országlás annyi személyes tulajdonságával birt, a század egész európai világnézetével látszott síkra kelni Magyarország ősi szervezkedése ellen. Maga az uralkodó is érdekes alak, a hozzá fűződő emlékek pedig a legszélesb körűek, s a császár tettei megrázták az egész országot. Marczali e kor történetéhez felkutatta a magyar országos levéltárt s a bécsi levéltárakat, s nagy anyagot gyűjtött össze. Művéből a most megjelent s 466 lapra terjedő kötet csak az első rész. Ebben megismertet a rendi alkotmány alapján küzdő Magyarországgal, s a dinasztia hatalmának terjesztését czélul kitűző Józseffel. Megismertet az ország politikai, társadalmi és közgazdasági viszonyaival, s nemcsak II. József korát, hanem hazánk mult századbeli történetét is föltárja és sok új adattal világosítja meg. Az érdekes munka ára 3 szt. Herodotos magyarul. A hellének híres történetírójának munkáját Nagy-Szebenben öt tanár (köztük dr. Tóth Sándor) teljesen lefordította magyarra. A kéziratot be is nyújtották az akadémiához, kiadás végett. „Az én népem" czím alatt Tóth József novellaíró legközelebb egy kötet beszélyt rendez sajtó alá.