Vasárnapi Ujság – 1882

1882-01-15 / 3. szám - A Petőfi-társaság közgyülése 44. oldal / Tárczaczikkek, napi érdekü közlemények, vegyesek - Egy irodalmi tévedés helyreigazitása. Thuri Etele 44. oldal / Történelem, régészet és rokontárgyak

j*2 VASÁRNAPI ÚJSÁG. tében nem emberi hangot hallatott. Be szépen adja elő ezt egy orosz művésznő. A «Frou-frou» nem illik korához, inkább a «Frou-frou» nevelőnője volt, mint Gilberte ; csak fényes részleteket adott kidom­borított egész helyett. «Lecouvreur Adrienne »-ben is, mely pedig leghatásosabb szerepei közé tartozik, csak a külső csinált hatás előállítására törekedett, tehát egész művészete merőben mesterkélt mozaik­darabkákból áll. A közönséges néző bízvást azt hihette volna, hogy szemei előtt Szász Móricznak valami közönséges szeretője, és nem híres művésznő múlik ki. A «Sphinx» minden nevezetes momentum híjával van, úgy jön ki az ember a színházból, mintha semmi sem ragadta volna meg lelkét, kivéve a villamos fényt, mely a színésznő ruháin csillá­molt. Az «Idegen nő »-vel kár volt előállani is. Azt hiszi Sarah Bernhardt, hogy az orosz közönség oly nagyon töri magát a párisi kificzamított «Kaméliás nő»-k, «Sphinx »-ek, «Frou-frou »-k stb. után, bizvást elmaradhattak volna mindezek, vagy ha már ki akart velük rukkolni, hát mutatott volna be belőlük egyes felvonásokat. Eddig csupán a «Lecouvreur Adri­enne» ért valamit. Mennyivel különb nála Rossi...» íme az orosz birálók véleménye hű fordí­tásban. A többi darabokban, melyekben Sarah Bernhardt még föllépett, tetszett az ó-oroszok­nak is, leginkább azért, mert csak a leghatáso­sabb jeleneteket mutatta be. De ez a tetszés sem volt képes ajkukra a megelégedés szavát varázsolni; «többet vártunk, mint a­mennyit láttunk» hangzik az ítélet. Nem lehet állítani azt sem, hogy a péter­vári szereplés nélkülözte volna az ovácziókat. Két táborra oszlott a közönség, valamint a sajtó is; a liberális elemek, köztük a nagyszámú ide­genek, versenyeztek a művésznő magasztalásá­ban, míg az ó-orosz, vagyis a szlavofil párt a fent idézett «bókokat» mondotta. Szó volt róla, hogy Pétervár közönsége a művésznő iránti hó­dolatát értékes ékszerben juttassa az ünnepelt elé. Ebből valóságos tenta­ h­arcz keletkezett. Szuverin lapja, a «Novoje Vremja», így kiáltott fel: «Krisztust eladták 30 ezüstpénzért, Sarah Bernhardt becsülését pedig 12 ezer rubelen — ily áru ékszerről volt a szó — vesztegetik. Mikor Szamarában dühöngött az éhség, hóna­pok alatt sem gyű­lt be 12 ezer, jelenleg pár nap alatt előkerül ez összeg, hogy «éljen a művelt­ség !» Bizony csak irigylésre méltó a mi helyze­tünk , 12 ezer rubel árán bevesznek minket az európai czéhbe». Az ajándékból nyilvánosan nem lett semmi, hanem azért egyesek elismerése eddigelé szo­katlan módon nyilvánult, t. i. sokan felugráltak a színpadra, hogy ott vegyenek bucsut a mű­vésznőtől, kit a hódolás e­leme nem kisebb mértékben lepett, mint ijesztett meg. Mégis csak furcsa nép az a muszka nép ! nem pályázhatott, mivel már tudták, hogy a munka kié. Honnan származhatott tehát a tévedés? Lássuk. A június 15-én beadott pályaművek közül a beszélyre érkezett 4 mű, s két biráló össz­hangzó véleménye folytán, a «Viszontorlás» czimü, s «Gyilkos gyilkolással gyilkoltak» jel­igéjű műnek adatott az első díj, mely két darab arany volt. Szerzője : Petrics Soma 2-od éves filozofus. A másod jutalmat pedig — 1 arany — a «Tűz és viz» czimü, s «Száz év és hazád elfe­lejtett» jeligéjű mű szerzője nyerte el. Irta pedig ezt nem más, mint Jókai Mór — akkor még Móricz, mint maga is irta nevét, — 2-od éves filozofus. * A történelmi hűségnek akar tudósító ez által szolgálni s kéri az irodalomtörténet iróit, hogy jegyezzék ezt fel, s igazítsák ki a negyven­éves tévedést. Arra, hogy az «Istenítélet»-et tartották eddig a dijt nyert beszélynek, ugy hiszszük, az szolgáltatott okot, mert a «Tűz és viz» czimü a társulat érdemkönyvében sincs meg, mig amaz a társulat által 1844-ben kiadott évkönyvben, a «Tavasz »-ban is benfoglaltatik. De persze a poros jegyzőkönyveket, melyek oly száraz dol­gokkal foglalkoznak, ki forgatná ma már ! És még egy szót: Jókainak nevezett beszé­lye — mint emlitem — nincs meg érdemköny­vünkben, de ugy hiszem, megvan valahol az ő irományai között,­­— hisz neki oly sokféle iro­mányai vannak, s jegyzi még azt is, hogy a szedőnek mit fizet ki. Egész szeretettel kérem fel tehát társulatunk veteránját, hogy ha az megvan, azt nekünk elküldeni szíveskedjék, annyival is inkább, mivel óhajtandó volna, hogy mint jutalmazott mű, a társulat levéltá­rában meglegyen. Thuri EtixK) 4-ed éves ref. hittanhallgató. EGY IRODALMI TÉVEDÉS HELYRE­IGAZÍTÁSA. A pápai ref. főiskolai «ifjusági önképzőkör» levéltárát forgatva, egy érdekes irodalomtörté­neti adatot van szerencsém a közönségnek be­mutatni. Még eddig minden irodalomtörténetiró — Toldy is — úgy tudta, hogy Jókai Mór, a magyar nemzet legtermékenyebb írója, a pápai ref. főis­kolai önképző körben, az 184­2 tanévben «Isten­ítélet» czimü beszélyével a második jutalmat, egy aranyat elnyerte. Igaz, hogy jutalmat nyert emlitett évben Jókai, csakhogy nem ezen beszélyével, mint alább látni fogjuk. Jókai Mór «Istenitélet» czimü beszélyét az önképző körben olvasta fel s vele nem is pályá­zott. Felolvasta pedig az 1842 február hó 9-én tartott nyilvános gyűlésen, s annak megbirálása a jövő gyűlésre halasztatott. A legközelebbi gyűlésen, mely február 13-án tartatott, olvasta fel Bárány Gusztáv, mint kinevezett biráló, Jókai említett művére bírálatát, s azt érdemkönyvbe iratni véleményezte, mit a társulat is elfogadott, némely bővítéseket belőle mellőzvén, ugy szin­ten hány kifejezést kijavítván. Igy tehát már­ csak ez oknál fogva sem nyerhetett dijat: mivel már a szerző azt nyilvá­nosan felolvasta s a pályamüvek beadásának határideje junius 15-dike volt, s igy azzal A PETŐFI-TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSE. E hó 6-án, mint a Petőfi születésnapjához eső legközelebbi ünnepen, tartotta évi közgyűlését a Petőfi-társaság, az akadémia dísztermében, mely egészen megtelt fiatalsággal és hallgatókkal. A gyű­lés sorozata választékos volt, s nem fárasztotta ki a figyelmet. Az elnöki asztalnál Jókai, Komócsy József, Szana Tamás titkár és Váradi Antal másodtitkár foglaltak helyet. Komócsy József rövid beszéddel nyitotta meg a gyűlést, Petőfit magasztalva, kinek emlékét képviseli a társaság, s kinek költeményeiből vett idézetekkel , is élénkítette e beszédet.­­ A titkári jelentést S­aradi Antal olvasta föl, s ez kiemeli, hogy a társu­lat ugy szépirodalmi mint aesthetikai munkálatok közlése és Petőfi életére vonatkozó adatok gyűjtése által igyekezett megfelelni czéljának. Cassone József, a társulat tiszteleti tagja, Petőfi Sándor «Cziprus­lombjai»-t adta ki olasz fordításban, a társulat in­tézkedett, hogy Petőfi Sándor szüleinek hamvai a józsefvárosi temetőből a kerepesi temetőbe tétesse­nek át. A «Koszorú»-n kivül ez évben kiadta a társaság Bartók Lajos költeményeit s K. Papp Miklós összegyűjtött rajzait. A társaság czége alatt jelentek meg Kiss József összes költeményei s köze­lebb ugyancsak kiadásában Mikszáth Kálmán s Bulla János művei jelennek meg. A társulat Petőfinek a fővárosban emelendő emlékszobra leleplezése alkal­mára alkalmi ódára pályadijat tűz ki. A jelentés sajnálattal említi, hogy ez évben uj alapító tagról nem emlékezhetik meg s felhívja a közönség figyel­mét, hogy azt a lendületet, melyet az eredeti magyar szépirodalom a Petőfi-társaság működése által nyert, anyagilag is gyámolítsa. B. Kaas Ivor tartotta az első felolvasást, a mille­náriumról, a honalapítás ezeréves megünnepléséről. Legelőször a magyarok bejövetelének idejével fog­lalkozott, mely akár 884-re, 889-re, vagy 894-re esik, de itt az ideje, hogy méltó megülésére gondol­junk. A terv Széchenyi «Walhalla»-ja óta külön­böző, ő legczélszerű­bbnek tartaná, mivel a nemzeti­ség eszméje a magyar királyság fennállásában tükrö­ződik leginkább vissza s az eszmét nálunk Szent István képviseli, ha ez alkalommal Sz. István király lovas szobrát állítanák fel, melynek létesítése végett ő a mozgalmat a P. Naplóban meg is indította. A szobor a Szent György térre jönne, hogy emlé­keztesse királyainkat arra, hogy magyarok és Árpád trónjának örökösei. Ezenkívül a honfoglalás neveze­tesebb pontjai (Munkács, Szerencs, Pusztaszer, Pan­nonhalma stb.) emlékoszloppal jelöltetnének meg, a melyeket az állam ingyen öntetne gyárában és * A pápai ref. főiskolai «ifjúsági képzőtársulat» gyűléseinek jegyzőkönyve. I. kötet. 43., 44., 53. és 59. 1. 2. SZÁM. 1882. XXIX. ÉVFOLYAM. osztana szét a városoknak és megyéknek. Fel kellene építeni Árpád budai sírkápolnáját. A történelmi nagyok szobrait magába foglaló «Üdvlelde» helyett, az uj országház termeiben hazai művészeink által a fontosabb történelmi momentumok sorozatát kellene megörökíteni s végül a muzeum lépcsőházában tör­ténelmi szoborgyüjteményt s a nagy képteremben pedig történelmi arczképcsarnokot berendezni. Az ünnepély idejét az akadémia fogná elhatározni, mely egyszersmind a honfoglalás és ezeréves multunk történetének megírásáról és kiadásáról is gondos­kodnék. Szükségesnek tartja, h­ogy az ünnepen a magyar király magyar udvartartása körében jelenjék meg, hogy országos kiállítás tartassák s mindenek felett, hogy a magyar társadalom igyekezzék közre­működni, hogy ez ünnep egészen magyar legyen. A lelkes hangú felhívást zajosan megéljenezték, s ezután Komócsy József «Sötét hosszú éjszakákon» czimü költeményével nyerte meg a köztetszést. Ber­csényi Béla «A nagyanyó reménysége» czimü rajzot olvasott föl Petria Istvántól, e szépen író fiatal novellistától. Kiss­­ Józsefet már tapssal fogadták, a mint a felolvasó asztalnál megjelent. Egy népies balladát, «Szomor Danit» olvasta föl, mely nagy hatást tett, s a tetszésnyilatkozatokat Kiesnek két­szer is meg kellett köszönni. Az utolsó felolvasó Jókai volt, ki egy most folyó regényéből «Deli Ancsa» czimü fejezetet mutatott be, mely egy szép czigány lányról szól, ki Rákóczi egyik vezérének, Ocskaynak egészen megbontja eszét. A humor, a leirás és költői erő nagy mértékben nyilatkozik e töredékben is, melyet Jókai kitűnően tudott előadni. Végül Komócsy egy sürgönyt jelentett be Sel­meczről, mely tudatja, hogy ott emléktáblával jelö­lik meg azt a házat, melyre Petőfinek egyik költemé­nye vonatkozik. Ezzel az ülés véget ért s a tagok később az «Európá»-ban gyűltek össze lakomára. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Kossuth iratainak III-ik kötete az Ath­e­naeumnál ez év márczius havában fog megjelenni, a kéziratok már megérkeztek. E kötet szintén igen érdekes történeti részeket tartalmaz, melyeket a magyar közönség csak kevéssé ismer. Igy a bank­jegypört minden aktáival együtt, melyben I. Ferencz József mint osztrák császár volt a felperes s Kossuth Lajos mint Magyarország kormányzója az alperes, s melyet Londonban az angol nemzet leghíresebb jogászai folytattak. Továbbá szólni fog gróf Teleki László halálának körülményeiről. Hír szerint nem mint olyat mutatja be, ki kétségbeesett a nemzet igaz ügye fölött, hanem mint olyat, ki haláláig hive volt annak. Végre tartalmaz többek közt egy nagy terjedelmű tanulmányt az októberi diplomáról, az ezt megelőző varsói értekezletről s e részben eddig még ismeretlen diplomácziai okmányok fognak látni napvilágot. „Magyarország II. József korában” , irta Marczali Henrik, kiadja a magy. tud. akadémia tör­téneti bizottsága. Hazánk története a XVIII. szá­zadból meglehetősen vázlatos, s ez okból az akadémia több szakférfiúnak adott megbízatást, hogy a levél­tárak átkutatásával, egyes monografiákban, széles­ körű, mivelt olvasó közönség számára irják meg a politikai mozgalmakat. Kit ne érdekelne II. József kora, mely oly nevezetes hazánkra nézve. Az ural­kodó, ki az országlás annyi személyes tulajdonságá­val birt, a század egész európai világnézetével lát­szott síkra kelni Magyarország ősi szervezkedése ellen. Maga az uralkodó is érdekes alak, a hozzá fűződő emlékek pedig a legszélesb körűek, s a csá­szár tettei megrázták az egész országot. Marczali e kor történetéhez felkutatta a magyar országos levél­tárt s a bécsi levéltárakat, s nagy anyagot gyűjtött össze. Művéből a most megjelent s 466 lapra ter­jedő kötet csak az első rész. Ebben megismertet a rendi alkotmány alapján küzdő Magyarországgal, s a dinasztia hatalmának terjesztését czélul kitűző Józseffel. Megismertet az ország politikai, társadalmi és közgazdasági viszonyaival, s nemcsak II. József korát, h­anem hazánk mult századbeli történetét is föltárja és sok uj adattal világosítja meg. Az érdekes munka ára 3 frt. Herodotos magyarul. A hellének hires törté­netírójának munkáját Nagy-Szebenben öt tanár (köztük dr. Tóth Sándor) teljesen lefordította ma­gyarra. A kéziratot be is nyújtották az akadémiához, kiadás végett. „Az én népem" czím alatt Tóth József novella­író legközelebb egy kötet beszélyt rendez sajtó alá.

Next