Vasárnapi Ujság – 1882
1882-10-15 / 42. szám - Emlékezetes helyek Petőfi életéből (5 képpel) 663. oldal / Hazai táj- és néprajzok, közintézetek, népszokások, műtárgyak
49. SZÁM. 1889. xxix. ÉVFOLYAM. VASARNAPI UJSAG. G63 zatok s térkép, szabatos területi fölvétel nem kisérte őket. E nélkül pedig csataleirás igazán lehetetlen. De a hü és igaz csataleiráshoz még egyéb is kell. Tudni kell a hadsereg létszámát, felosztását, elemeit, a csataintéző hadvezérnek csatatervét, a csata folyamán tett hadvezéri vagy táborkari intézkedéseket, minden csapatnak, minden ezrednek, zászlóaljnak s magának a törzskarnak is a csata folyamán át óránként megtett mozdulatait s ha mindezt összegyűjti az ember s aztán kipuhatolja, hova volt beosztva Petőfi, minő mozdulatokat tett csapatja a csatanap lefolyta alatt időről-időre; hol állt a csapat, melyhez tartozott, az orosz lovasság bekerítő s oldalt és hátban támadó művelete alkalmával; merre menekült vagy hol kaszaboltatott le, vagy hol fogatott el ez a csapat, ha mindezt tudjuk, csak akkor lehet megközelítő valószínűséggel megmutatni a helyet, ahol Petőfi elesett. Katona, mérnök, helyismerő, közvetlen szemtanú s tanúk kihallgatásában tapasztalt és jártas lélekbúvár kell ahhoz, hogy egy katona elestének helyes időpontja negyedszázad múlva lehető pontossággal kipuhatoltassék. Elmémet feszité az a gondolat: megbirkózni a lehetetlenséggel. Hiszen ki érdemelné meg a fáradságot, ha nem Petőfi ? Be kell vallanom, hogy nyolcz év előtti fáradozásom kevéssé sikerült. Nem is az lett volna , ha isten éltet, nem is az lesz utolsó kísérletem erre a czélra, ha ügyesebb és szerencsésebb kutató meg nem előz. De nyolcz év óta nem volt időm a tanulmány helyszíni folytatátására. Csak töredékes, ki nem egészített jegyzetek azok, melyekből most e sorokat merítem. Mindenek előtt megjegyzem, hogy se Bemnek, se törzskarának hivatalos jelentését a segesvári csata leírásáról, a csata folyamán tett rendelkezésekről, a foganatosított csapatmozdulatokról, a csata végéről, a visszavonulásról, a holtak és sebesültekről nem sikerült feltalálnom. Abban a véleményben vagyok, hogy ily hivatalos jelentés nem is készült soha. Bem maga nem készíthetett, betegsége s menekülése gátolta, serege szétszóródott, törzskarának tagjai részint elestek, részint a menekülés zűrzavarában voltak. Bem podgyásza s iratai is a győző kezébe jutottak s ha valaki irt is jelentést a kormányhoz , az valószinüleg soha Se juthatott rendeltetése helyére. Hiszen ekkor, pár nappal a világosi fegyverlerakás előtt, már voltaképen magyar kormány sem volt s Udvarhelyről vagy Maros-Vásárhelyről bizony nehezen ért volna el a jelentés Szegedre vagy Aradra. Rustow, utána Horváth Mihály s legújabban Oreusz orosz katonai iró a csata leirását, a szemközt álló haderők létszámát s mozdulatait orosz és osztrák hivatalos jelentések alapján állították össze. E jelentésekben a magyar seregről sok téves adat fordul elő s azért a megnevezett irók csataleirásai is helytelenek. Ez irók a csatatért nem tanulmányozták a helyszinen, azért igazitám helyre tévedéseik nagy részét a «Vasárnapi Újság» tavalyi 41-ik számában. Ugyanekkor kimondám, hogy «körülbelül a gr. Haller Ferencz által körülültetett és ápolt honvédsí táján kell keresni — ha megtalálható — azt a helyet is, hol Petőfi eleshetett. Mert itt szélesebb levén a sík, a nyilt tér: véletlen lovassági roham elől nehéz és kivételes volt a hátramaradtak menekülése. Ahogy e két czikk szűk keretében lehető: rámutatok a nyomokra, melyek engem e föltevésre vezettek. Petőfi a csata alatt Bem közelében, lehet mondani törzskarában volt. Ez természetesen nem azt teszi, hogy az egész csataidő folytán szakadatlanul Bem személye mellett tartózkodott. Ellenkezőleg. Szemtanuk, bajtársak állítják, hogy Petőfi a csata folyama alatt jó darabig ismételve oly helyeket keresett föl, honnan az orosz seregre s a csata egyes távoli jeleneteire is elláthatott. Ez természetes. Olyan lélek, mint Petőfié, a csatanap izgalmai közt nem szunyókál s vagy részt vesz a verekedő csapatok mozdulataiban, vagy legalább nézi azokat s ha lehet, az ellenfelet is. Itt pedig lehetett. A csata kezdődött 10 és 11 óra közt s délután 2 óráig változó szerencsével folyt. Eddig leginkább csak az ágyuk működtek. Szkariatin orosz tábornok körülbelül ott esett el, a hol most síremléke áll. Ágyúgolyó találta Bem azon ütegéből, mely körülbelül ott volt felállítva, a hol a Sár-patak a segesvár-fehéregyházi utat kettészeli. Ez ütegtől s ennek környékéről az oroszok segesvári hadállását meglehetősen látni lehetett a háromnegyedfél kilométernyi távolságból. Itt volt Bem s az ő közelében lehetett Petőfi is délután 2 óráig. Ez után élénkebb lett a harcz. Az országúton s az attól délre fekvő magaslatokon ismételve gyalogsági rohamokat rendelt Bem, de sikertelenül s viszont Laders az országút és a Küküllő közti lapályon tömeges lovassági előnyomulást kezdeményezett, jelentékeny sikerrel. Bem délután 3 óra tájban már Fehéregyházára s az e mögötti menetelés oldalra vonult vissza s alig lehet abban kétség, hogy Petőfi is kisebb-nagyobb távolban követte őt. Délután 5—6 óra tájban sikerült az orosz lovasság megkerülő mozdulata, mely arra képesité, hogy a magyar sereg jobbszárnyát oldalban s hátulról támadja meg. Amint ez bekövetkezett , az elölről is erősen szorongatott magyar sereg teljesen felbomlott s hanyatt-homlokfutásban keresett menedéket. Valószínű, hogy Petőfi ekkor nem volt nagyon távol Bemtől, Bem maga pedig a Fehéregyháza és Héjasfalva közti országúton vagy ettől délre fekvő lassú emelkedésű magaslaton volt törzskarával, de az úttól nem messze Bem lóra kapott s huszárjainak fedezete alatt igy menekülhetett. Petőfi gyalog maradt, ő tehát a kozákok elől meg nem menekülhetett. Ha lova van, menekülése valószínű. Most három feltevés áll előttünk. Az első feltevés az, hogy fogollyá lőni mint fogoly vitetett el. Ez legkevésbbé valószínű, mert a foglyok közül vagy 500 később elbocsáttatott, ezek valamelyike pedig Petőfiről hírt tudott volna mondani. A második feltevés az, hogy Petőfi a kozákok elől az országúttól délre fekvő kukoriczákba s ezeken át a magaslaton levő erdőbe menekült s az oláhok által veretett agyon, mint nem egy bujdosó honvédtársa. Ez nem lehetetlen, de szintén nem valószinü. Az erdőkbe csak azok menekülhettek, kik Bem balszárnyáról Fehéregyházának az oroszok által történt elfoglalása után 5—0 óra tájban az erdők felé fölszorittattak s az oroszok bekerítő mozdulatát s a jobb szárnynak és központnak felbomlását észrevévén, az erdős magaslatok felé látták a menekülést egyedül lehetőnek. Petőfi minden valószínűség szerint a központon volt s azért menekülése csakis arra volt lehetséges, a merre Bemnek, tehát az országúton. Ámde ezt már a kozákok elfoglalták s azért Petőfi is osztozott gyalog társainak sorsában. Ezek részint szorítva, részint menekülve az országúttól délre fekvő magaslat felé tartottak, azonban utolérve és bekerítve legnagyobb részben lekaszaboltattak. A Haller-féle honvédsírban pár száz hősnek porladozó csontjai pihennek. Hogy minden honvéd nem ide temettetett, az kétségtelen. A Fehéregyházától nyugatra és délre, valamint a héjasfalvi hid körül elesetteket az oláh nem hurczolta egy helyre össze. Lustasága s munkájának ingyenessége nem engedte azt. Hanem a legnagyobb részt eltemette ott, a hol megtalálta, legfölebb 10-ével, 20-ával hordta őket össze. A Haller-féle honvédsír se véletlenül van ott, ahol van. Itt kellett lenni egy csomóban a legtöbb holtnak és haldoklónak, mert itt volt a menekülőknek legnagyobb veszedelme. Itt volt pedig azért, mert a bekerítő orosz lovasság e tájt gázolván át a Küküllőt, itt lepte meg oldalban és hátban a honvédsereget. Valószinü, hogy itt pihennek Petőfi hamvai is. S méltó helyen pihennek. Mert imádott honának porával s dicső bajtársainak hamvaival vannak összevegyülve. EöTvös KÁROLY. A L A SEGESVÁRI VÖLGY KELETRŐL. EMLÉKEZETES HELYEK PETŐFI ÉLETÉBŐL. Két képet közlünk Segesvár és Fehéregyháza környékéről. Itt folyt le 1849. július 31-én ama szerencsétlen ütközet, melyben Petőfi is elesett. A csata inkább Fehéregyháza határában folyt le s azért erről kellene elnevezni, de a csatatér nevét mindig a győző hadvezér határozza meg s Lüders orosz generális és az osztrákok segesvári csatának keresztelték el. Ez lesz tehát neve a történetben. Az egyik, a nagyobbik kép fotográfia után készült. A fényképész Segesvár városában emelkedett helyen állitá fel kelet felé néző gépét. A völgy, mely a képen feltárul, a fehéregyházi völgy, rajta a kanyargó Küküllővel, melynek azonban csak füzes partjai látszanak a háttérben, maga a folyó csak az előtérben látszik a segesvári fedett fahiddal. E hid mellett az erdős hegyalján vonul az országút Fehéregyháza és Héjasfalva felé, de a képen a völgy hajlása miatt egyik se látható. Az országút mellett van jobbról az első hegyhát lábánál Szkariatin orosz tábornok síremléke. Balról is látható az az országút a hegy tövében, melyen az orosz lovasság észrevétlenül megkerülte a magyar hadállást.