Vasárnapi Ujság – 1883

1883-10-21 / 42. szám - A nemes város (4 arczképpel és 2 rajzzal) Mikszáth Kálmán 681. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek

42. SZÁM. 18S3. xxx. ÉVFOLYAM. VASARNAPI UJSÁG. A NEMES VÁROS. Szeged nemcsak sokkal szebb lett, mint volt, de sokkal okosabb is. A királyi biztos nem elégedett meg azzal, hogy uj falakat épített a régiek helyett, ő az emberekben is fölváltotta az ócskákat ujakkal. S ez is sikerült neki, mint minden, a­mihez szerencsés kezével hozzányúlt. A «halpaprikások városá»-nak szellemi niveauja és tisztikara emelkedett a talajjal és a házakkal. Akármelyik maradt volna lent, — magával h­úzza le az ő elmenetele után a többit, de mert mindnyáját fölemelte arányosan, maradandó lesz az a mű, melyről maga a király írja Tisza Lajosnak, hogy meg fogja örökíteni nevét a vá­ros történetében. Már mikor Szegedre jött Tisza Lajos, azt a tanácsot kapta a bátyjától:­­— Ravasz, kemény emberek a cívisek. Os­merem őket Debreczenből. Azért hát vigyázz magadra, egy embernek azonban föltétlenül hihetsz, mert az karakter. — És az az egy ember ? — Az Pálfy Ferencz, a polgármester. * Pálfyban nem is csalódott a királyi biztos — de más sem. A kurta nyakú, rövidre nyí­rott hajú öreg ur prototypusa az ős városi pol­gároknak, a minőknek azokat képzelni szeretjük a fényes hajdankorból, midőn még kardosan je­lentek meg a tanácsteremben nagy horderejű határozatokat hozni, hogy azokat aztán nyaka­san végrehajtsák. Maga a szinbecsület és tisztesség. Egyszerű, igénytelen, szerény, de mégis bizonyos patri­cziusi kevélységgel. Még a megalázkodásában is némi büszkeség van. A teher, midőn nyakát meghajtja, a keserűség, mely hangjában van, mikor kérő szavakat kell kiejteni. Olyan halálos unalommal viszi hivatalát mint egy király, de mégis oly méltósággal és annyi lelkiismeretességgel mint egy kezdő al­ispán. Pálfy már régebben szolgálja a várost, s mig a «jó öreg» Dáni Ferencz főispán élt, bi­zony nehéz helyzete volt sok tekintetben. — Dáni lemondása óta azonban, nem neveztetvén ki főispán, őt hivják «helyettes jó öreg»-nek. És a helyettes jó öreg igen meg tud felelni annak a nem természetes feladatnak is, hogy mig egyrészről­ (mint biztosi tanácsos is) az államhatalom közege a municzipium ellenőrzé­sére, addig mint választott polgármester a mu­niczipium első közege az államhatalom ellen­őrzésére. Ilyen két ember Pálfy Ferencz, a­ki ebben az ellentétes szereplésben is meg tudja tartani­­ nemcsak a bilanczot, hanem polgártársai becsü­lését és tiszteletét is. Mert csak két ember, — de tiz ember számára való szeretetreméltóság I van benne. * Ez a jó szelid arcz a mi Jánosunk. Igenis «a mi Jánosunk«, mert a mienk volt s most is vissza-visszakacsint hozzánk. Szabados János egyike volt a Dalmady-féle költői generáczió tehetségesebb tagjainak, mi­dőn lekerült Szegedre Kempelen után a «Sze­gedi Híradót» szerkeszteni. Ott aztán lassankint lemállott róla a «vi­déki szag» (mert Szegeden egész Európa csak vidék — kivált most) s egyszer csak azon vette magát észre, hogy «benszü­lött indián»-nak te­kintik (a törzsökös szegedi viseli ezt a nevet). Kiküzdvén a szegedi nevet, öt év előtt városi szenátornak választatott, mely hivatalában szerzé azokat az érdemeket, melyeket a király a meg­elégedés elé tett «különös» jelzővel látott jónak kiemelni a többiek felett. A rekonstrukczió művében nagy része van neki, ki mindenkoron első volt a városi szená­torok között s hivatalában oly pontos, szorgal­mas, rendszerető és annyira utána vetette magát, hogy szinte azt kellett hinni, soha­se volt benne igazi költői véna. Nagy csalódás. Most, mikor megnyitották a színházat, mely­nek fölépítésében oroszlán­része volt az ő lan­kadatlan buzgalmának, oly erőteljes költői pro­lógot irt — mintha örökké a lantot pengette volna. Műveit, szerény ember, a­kinek még a mai­nál is nagyobb szerep jutna a városnál, ha ő maga szerényen vissza nem vonulna. De az imént lefolyt királyi ünnepélyeknél is ő volt tán az egyedüli, a ki mindig ugy állott hátra, a ki min­dig azon mesterkedett, hogy a király valahogy meg ne szólítsa. Míg a nagyobb rész bizony né­­melykor szembetűnően is törte magát e kitün­tetésért. Bár elhagyta az irodalmat, az csak látszó­lag történt, — ott is a mi emberünk, csak nem­rég is ő alapította meg a «Dugonics-kör»­ czíme alatt az első közművelődési társaságot Szegeden, a­mi többet használhat az irodalomnak tíz kötet versnél. Mert az irodalom szőlőjében kétféleké­pen lehet működni: műveket teremteni az olva­sók számára, vagy pedig olvasókat teremteni a művek számára. A gyönyörű színház megépítésével nemes feladata bizonyára még nem ért véget. Sőt a ne­hezebb része csak majd most következik. Színé­szetet és publikumot kell összehoznia. Mert bizony ma még csak a «ház» van meg, —a szí­nészek igen gyengék, kétségtelen, hogy a közön­ség sem ver gyökeret a piros bársony ülőhe­lyeken. De az ő ambícziója és buzgalma két kézzel vezeti maga után a sikert. Szabados János Dis­raelivel tart, ki azt mondá: «Ha mi egyszer ki­húzzuk a kardot, vissza nem tes­szük addig, míg valami kívánni valónk marad». * Zombory Antal a legmunkásabb szenátor, a­ki a legnépszerütlenebb tárczát viseli, ő lévén Pálfy Ferencz, polgármester. Szabados János, városi tanácsos. Zombory Antal, városi tanácsos. Vass Pál, főjegyző.

Next