Vasárnapi Ujság – 1883
1883-04-01 / 13. szám - Mailáth György meggyilkolása 210. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
210 VASÁRNAPI ITTSÁG 13. SZÁM. 1883. XXX. ÉVFOLYAM. nek. Valamivel hátrább, de jól megkülönböztethető arczkép gyanánt szemléljük még a Zsívora, Szitányi Izidor, Tóth Lőrincz, Jelinek Mór, Harkányi Frigyes, Karácsonyi László, Török István, Manó István és Gottesmann alakjaiból álló csoportozatokat, melyek közé a nézőnek hátat fordító néhány alak szövődik, mint közvetítő közömbös alkatrészei a kompozícziónak. Benczúr némi szabadsággal alkotta meg a kép hátterét. De oly mérsékelten élt e szabadsággal, hogy a terem hátsó falára festett pompás gobelinszőnyeg ragyogó színegyvelegét siralmas önmegtagadással viszont annyira tompította, hogy az egészen alárendelt minőségében csupán csak az alakok és jellemzők kiemelésére szolgál. De messze vezetne, ha felsorolnám mindazon mesterfogásokat, melyek segélyével a művésznek végre is fényesen sikerült a számos nehézséggel járó, s mint mondom, eléggé hálátlan feladatot művészi szempontból is kielégítő módon megoldani. Eleget tett a magasabb, mondhatnók a legmagasabb igénynek is, melyet e feladathoz józanul fűzni lehetett. S e pontot, megvallom, én sem érinthetem őszinte megindulás nélkül. Mert az a szellem, melyben e művét megalkotta, kétségtelen bizonysága annak, hogy a művész, sok évig tartó, hosszú távolléte alatt sem vetkőzött ki a magyar faj érzelmi és eszmevilágából. Csak magyar szívvel és lélekkel hathatott be feladatának mélyebb titkaiba, csak onnan merített bámulatos ínstukczió segélyével bírta külső alakjukban is mint valami tükörben feltárni előttünk a szivünkhöz nőtt oly nagy férfiaknak, minő Deák Ferencz és Eötvös voltak, igéző jellemvonásait és gazdag lelkületét. Lehetetlen visszautasítanunk a föltevést, hogy a művész lelkében újra lobbot vetett hazafias inspiráczió a műnek, hogy ugy mondjam, lélektani jeles sikerére döntő befolyást ne gyakorolt legyen; kivált ha tekintetbe vesszük, hogy a művésznek kényszerű helyzete, huzamos távolléte sohasem engedték meg, hogy a képén feltüntetett hazafiak egyikével, másikával személyesen találkozzék s azok fiziognomiáját a művész szemével, természet után tanulmányozza. Ő feladatának megoldása körül csupán fényképekre, többé-kevésbbé sikerült arczképekre volt utalva, azaz másodkézből vett vajmi elégtelen anyagra, melynek viszonylagos értéke, hasznavehetősége a kompoziczió és világítás követelményeivel aránylag még inkább alászállt. Bizonyára csak magyar s csak oly kitűnő művész, mint Benczúr, küzdhetett meg diadalmasan e feladat sajátszerű nehézségeivel. Kétséget sem szenved, hogy Deáknak, Eötvösnek s több más hazafinak legjobb s legmonumentálisabb arczképét mától fogva ezen «alkalmi» festményen kell keresnünk. S ezért hálával tartozunk a művésznek, s hálával fognak tartozni még unokáink is az ő emlékének. S meg lehetnek elégedve tervük szép sikerültével elsősorban az első magyar átalános biztositó társulat derék tisztviselői is, kik ezen magas értékű s mindkét félre nézve megtisztelő adomány által a főnökük iránti kegyeletnek s ragaszkodásnak ilyen nemes kifejezést adtak, egyúttal az érdem testületi megtisztelésében a hazai nagyközönségnek nagyon is követésre méltó példát nyújtottak, melynek horderejét a nemzeti művészet fejlesztésébe túl magasra becsülni alig lehet. MAJLÁTH GYÖRGY MEGGYILKOLÁSA: Rendkívüli gonosztett szült izgatottságot márczius 29-én a fővárosban, s okoz megdöbbenést országszerte. Maga a gonosztett a bűnkrónikák egyik legvéresebb lapját foglalja el, s mint az elvetemültség legvakmerőbb ténye is nagy mértékben foglalkoztatná az emberies érzületet. Hozzá még az ország egyik legfőbb méltóságát viselő férfia, nagy érdemeket szerzett, fényes állását kitűnőn betöltő, a közélet minden terén ismert férfiú esett áldozatul, egy tevékeny és nagymultú élet szűnt meg gyilkoskéz által. Majláth György országbíró, a főrendiház elnöke, a tud. akadémia igazgató tanácsának tagja, lett gyilkosság áldozata. Saját lakásán, egy palotában, hol nagyszámú cselédség van együtt, gyilkolták meg, s márcz. 29-én reggel ott találták ágya előtt, megkötözve, zsinórral megfojtva. Majláth Pozsonyban született 1818-ban. A 65 év nyoma alig látszott rajta. Életerős férfiú volt, testileg, lelkileg ép. Nyilvános pályáját Baranya megyében kezdte mint jegyző, majd alispán, 1839-ben pedig követ lett. Több ízben is képviselte e megyét Pozsonyban; 1847-ben főispán lett. Az 1848-iki eseményekben nem vett részt. A konzervatív párthoz tartozott mindvégig. 1851-ben ő is aláírta a Magyarország érdekében Bécsben benyújtott emlékiratot, valamint az 1857-iki kérvényt. Bach bukása után, mikor a konzervatív pártnak nagy tere nyílt, ő is nagy tevékenységet fejtett ki s a birodalmi tanácsba is belépett. 1860-ban Magyarország egyik zászlósúri méltóságára emeltetett, tárnokmester lett, s része volt az 1860-iki október 20-iki diploma létrejöttében; 1865-ben a magyar udvari főkanczellári méltóságot töltötte be; az alkotmányosság visszaállta óta pedig az országbírói méltóságot s a főrendiház elnökségét. A bíróságok újjászervezésével a legfőbb bírói méltóságra, a semmitőszék elnökévé nevezték ki, legutóbb pedig az ujonan egyesített legfőbb törvényszéknek, a kúriának elnöke volt. Kitűnő jogtudóst bírt benne a magyar birói kar, s ezenkívül buzgó pártfogót a tudomány és művészet. Az akadémia, a Kisfaludytársaság üléseiről, az érdekes színházi előadásokról soha sem hiányzott. Alapos és sokféle ismeretei, fényes állása, vagyoni körülménye, jelleme, a trón bizalma oly helyet biztosítottak számára, minő csak keveseknek jut. A kegyetlen végzet, mely az ország egyik zászlósának életét kioltotta, iszonyatot ébreszt mindenütt. Majláth a budai várban lakott, a dísztéren. A kétemeletes palota azok közé tartozik, melyek a Dunára néznek. Alatta megy el a kígyózó Albrecht-út, de az út és az épületek töve közt még ott emelkedik egy bástyafal; a házak úgyszólván a bástyára épültek. A palota bejárata a dísz térre nyílik, s a kapus mindig ott van. A Duna felé nincs semmi kijárat, vagy feljáró. Oda csak erkély nyílik. Majláth az első emeletet lakta; veje, Pallavicini gróf a második emeletet. Hogyan lopóztak be a gonosztevők a palotába, nem lehet tudni, csak annyi bizonyos, hogy a gyilkosság után az erkélyen menekültek le. Még reggel is ott lógtak a kötelek, az egyik az erkélyről, a másik a bástyáról. A küzdelem jelei mutatják, hogy többnek, kettőnek vagy háromnak kellett lenni. Csaknem példátlan elszántsággal hajtották végre a gyilkosságot. Valamelyik mellékszobában rejtőzhettek el, s onnan rohantak az áldozatra, kin súlyos ütések nyomai is látszanak. Száját egy törülközővel betömték; kezét, lábát czukorsüvegre való zsineggel összekötötték, s ugyanezzel a darab zsineggel körülkötötték nyakát és megfojtották. Mikor reggeli 5 óra után a borzasztó eseményt fölfedezték, Majláth már megmerevült teste kihűlt volt. Senki sem hallott semmi zajt. Ezen az éjjel szélvihar dühöngött. Az első, ki hírt adott a gonosz tettről, a meggyilkolt huszárja, Berecz Sándor volt, ki be akart fűteni a hálószobában, de ott nagy rendetlenséget találván, visszament s ezt elmondta a portásnak. Ez visszaküldte, s Berecz aztán csak hosszabb idomulva jelentette, hogy urát meggyilkolták. Bereczra súlyosodott az első gyanú. A hálószobából hozzá szól a csengetyű, de nem hallott semmi jeladást; ő nála állnak a szobák kulcsai, s két hamis kulcsot találtak a szobákhoz. Bereczet befogták. Egyébiránt a gyilkosság körülményeire nézve sok ellenmondó hírek szárnyalnak s természetes, hogy a rendőrség a szerzett tapasztalatokat nem hozza nyilvánosságra. Az áldozatnak nagy küzdelmet kellett folytatnia. Egyik kezén mély vágás van, ami azt mutatja, hogy késsel is megtámadták, s ő megragadta a kést a Vérnyomok több helyen látszanak, s a mosdótálban gyilkos megmosta kezét. Az Albrecht-uton az utczaseprők hosszú, vékony éles kést s állítólag véres keztyüt is találtak. Az éjjeli szekrényből hiányzik az óra nagy arany lánczával s a pénztárcza, melyet Majláth mindig magával hordott s melyben 1000—2000 frt is szokott lenni. Valószínű, hogy a gyilkosok akkor rohantak elő, mikor Majláth épen le akart feküdni. Éjjeli ruhában volt, s az ágy még gyűretlen. Az ajtók zárva voltak, a kulcsok az inasnál, ugy hogy a megtámadott semmi körülmény közt sem menekülhetett volna ki. A meggyilkolt az estét Pallavicini gróféknál töltötte, onnan fél tizenegy órakor jött lakásába. Rendesen 11 órakor szokott lefeküdni. Ekkor történhetett a borzasztó gyilkosság. Neje épen előtte való nap utazott föl Bécsbe, egyik rokona látogatására. Majláth maga is csak előtte való nap tért haza Bécsből. Az a körülmény tehát, hogy épen oly alkalmat választottak a rablógyilkosságra, mikor Majláth lehetőleg egyedül van, s hogy tudták visszaérkezését, szintén a háznál ismerős összeköttetésre mutat. A befogott Berecz csak ideiglenesen teljesíté a beteges komornyik tisztjét. Féléve állt Majláth szolgálatába, előbb Jekelfalussy miniszteri tanácsosnál volt, de onnan elkergették. Múltja nem kifogástalan. A gyanú mind súlyosabban nehezedik rá. Először azt mondta, hogy Majláth esti 11 órakor lefeküdt az ágyba és olvasott, de az ágyon semmi nyoma, mintha feküdt volna benne valaki. Az is feltünő, hogy a szomszédos nagy szoba erkélyének ajtaja, hol a gyilkosok kimenekültek, belülről volt bezárva, ami arra mutat, hogy valaki még ott maradt utánuk. Berecz szobája és a hálószoba közt csak a fürdőszoba van, s alig lehet hinni, hogy ide a zaj ne hallatszott volna. Berecz azonban mindent tagad. A meggyilkolt országbíró neje márcz. 29-én délután különvonattal érkezett meg Bécsből. Két fiával: Józseffel (huszárhadnagy) és Gusztávval, ki Strassburgban tanul s az ünnepekre jött haza, volt Bécsben Majláth Sarolta látogatásán. A borzasztó esetről Pallavicini gróf értesítette a család többi tagjait. Legidősb fia : György, az esztergomi főispán Kéren; Géza, a ki tengerész, Triesztben ; László pedig, a ki huszárhadnagy, századával Lazin, Kis-Bér mellett időzött. A birtokán időző miniszterelnököt is táviratilag értesítették. A király, a királyné, mély részvétet kifejező táviratot küldetett a családhoz. A temetés márczius 31-én lesz, s a holttestet a pozsony megyei Zavarosra szállítják. A múzeumra, hol a főrendiház ülésez, a képviselőházra, az akadémiára, a városházra, a kúria épületére, a nemzeti kaszinóra, földhitelintézetre fekete lobogót tűztek. A főrendiház márcz 31-én ülést tart, hogy elnöke temetéséről intézkedjék. Ugyancsak a részvét kifejezésére tartottak üléseket márcz. 30-án a déli órában az akadémia, a Kisfaludy-társaság, a Szent István-társulat, melyeknek Majláth alapító tagja volt, a Kisfaludy-társaságlan_ pedig a könyvkiadóbizottságnak is tagja. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET: A «Budapesti Szemle» áprilisi kötetét egy veterán, de szellemben életerős írónk, a most csak ritkán iró jeles elbeszélő Pálffy Albert nagyobb elbeszélése nyitja meg «A grófné betegsége» czimmel, melyből ezúttal az első közleményt veszi az olvasó. Kossuth emlékiratainak ismertetése, mely három közleményből állt, most ér véget. Következik egy természettudományi közlemény «A meteoritekről» Szterényi Hugótól. Pulszky Ferencz folytatja szellemes «Emlékiratait, ' s ezúttal is érdekes följegyzéseket tesz arról, hogyan lett a muzeum igazgatója, hogyan fáradozott, hogy az országgyűlés 35,000 frtot megszavazzon a berczeg Lobkovitz-féle hires ásványgyűjteményre, mely aztán muzeumunkat a későbbi szerzésekkel együtt oda emelte, hogy ásványgyüjteménye legkitűnőbb a londoni után. Érdekesen írja le az Eszterházy képtár megvásárlását is, a minek Pulszky oly lelkes előkészítője volt. Az 1.300.000 frt, melybe az államnak ez a képtár került, megtérült a tíz krajctáros bankjegyek beváltása után, mert e papírpénzből sok elrongyollott, s a beszámolásnál Magyarországra csaknem annyi összeg esett, mint a mennyit a képtárért fizetett. — A nemzetgazdaságtant két közlemény képviseli a füzetben «A leszámolás Horvátországgal» Fenyvessy Adolftól és «Adalékok a biztosítás történetéhez» F. B.-től. Költemény kettő van, egyik Dalmady Győzőtől «Ismerős táj,» a másik Vargha Gyula fordításában Schiller egyik hosszabb költeménye «A vashámorba menetel.» «Uti naplómból» czimen Csorba Ferencz a londoni «Salvation army» (megváltás serege) nevű vallásfelekezetet irja le. Nagy érdeklődéssel fogja olvasni bizonyára mindenki Gyulai Pál egy rövid czikkét «Toldi szerelme egy kihagyott versszakáról» czim alatt, melyben Aranynál, ennek halála előtt három héttel történt látogatását irja le, s megismertet egy uj versszakot, mely a «Toldi szerelme» legközelebbi kiadásában már ott lesz azon a helyen, hová Arany szánta. Gyulai elmondja, hogy a költő épen számadó könyvébe jegyezgetett, mikor meglátogatta, s mialatt