Vasárnapi Ujság – 1883
1883-04-08 / 14. szám - Székhelyi Mailáth György 14. szám / Arczképek, Hazaiak - Székhelyi Mailáth György (arczképpel és egy képpel) -á-r- 217. oldal / Élet és jellemrajzok - Madonna della Sedia. Rafael festménye 14. szám / Műtárgyak - Madonna di Casa Colonna. Rafael Santi festménye 14. szám / Műtárgyak - Szent Czeczilia. Rafael festménye 14. szám / Műtárgyak - A herczeg Batthyány-ház a hol Mailáth országbirót meggyilkolták 14. szám / Táj- és úti képek; épületrajzok, Hazaiak - Urbino Rafael Santi szülővárosa 14. szám / Táj- és úti képek; épületrajzok, Külföldiek - Nyelvtant tanitó gép 14. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság
218 VASÁRNAPI ITTSÁG 13. SZÁM. 1883. XXX. ÉVFOLYAM. jellemző szót mondta: ma egy egyszerű delegátusnak több befolyása van a kül- és hadügyre, mint nekem volt kanczellár koromban ; és János, a német nyelvű s szellemű magyar történetíró, kit a nyomor, leányával együtt, a stahrembergi tó hullámsírjába kergetett. A nem grófi ág azonban még jelesebb fiakat szült a hazának, különösen a három Györgyöt: apát, fiút és unokát, kik közül az első a királyi személyesi (personalis), a két utóbbi az országbírói méltóságot viselte. A most elhunyt György atyja, a Ilik György, 1786-ban születve, már 1811 -ben Pozsony város követe volt az országgyűlésen; előbb ő is királyi személynök volt mint atyja s e minőségében a követi tábla (alsóház) elnöke; később azonban országbíró s a főrendiház elnöke — a nádor akadályoztatása esetén. Jellemét a M. Porcius Catoéhoz hasonlították. 1848. decz. 31-kén, a móori csata elvesztése után elvállalta a békekövetség vezetését Windischgrätzhez, de — bár Batthyány, Deák és Lonovich voltak társai — eredménytelenül. Ez volt utolsó föllépése a közélet terén. Fia, a mi Györgyünk, 1818-ban született Pozsonyban, hol akkor atyja a megye alispánja volt. A fiú is a megyén kezdte közszolgálatát és pedig mint Baranyamegye tiszteletbeli jegyzője, már 19 éves korában, mikor már befejezte iskolai s jogi tanulmányait. Éles ész, biztos szónoki kifejezés és szabatos toll különböztették meg az ifjút, s a közelismerést jellemének és tehetségeinek oly hamar megnyerte, hogy már á1 éves korában, az 1839—40-diki országgyűlésre követül küldte őt Baranyamegye, mely előbb alispánjának is megválasztotta. Az ifjú követ ez országgyűlésen nem játszott még kiválóbb szerepet, megelégedett azzal, hogy az ország legkiválóbb férfiainak barátságát és becsülését — további szereplése s emelkedése e legbiztosabb alapját — megszerezhette magának. Az országgyűlés végeztével megyéje őt első alispánságra emelte s ettől kezdve övé volt ott a vezérszerep. Az ő befolyása alatt készültek a követi utasítások az 1843-ki országgyűlésre s azok egyik pontja volt, a nemesi kiváltságok s a nemesség adómentességének megszüntetése. E férfiú, kit mindvégig oly hozzáférhetetlen arisztokratának tartottak — s az is volt, a szó legnemesebb értelmében — azzal indokolta az általa készített utasítás e pontját, hogy a nemesi kiváltságok megszüntetésének magától a nemességtől kell kiindulnia, mert csak ha önkénytes: lesz annak az az erkölcsi becse, mely az arisztokráczia szellemi fölényét akkorra is biztosítja, ha jogi kiváltságai megszűntek. Mint követ, az országgyűlésen is felszólalt a nemesek adómentessége ellen s bár nem csatlakozott a szabadelvű ellenzékhez, nemes magatartása ennek tiszteletét és rokonszenvét is megszerezte számára. Az akkoriban kitört nemzetiségi súrlódások s Horvátország külön követelései tárgyában pedig oly államférfiúi tapintattal egyesitette a legtisztább hazafiságot, mely az akkori ingerültség közepett mindkét részre a legjobb hatást gyakorolta. Ez országgyűlés végeztével Baranya vármegye főispáni helytartójává, 1847-ben pedig annak valóságos főispánjává neveztetett ki s e minőségben vett részt az 1848-ki pesti országgyűlés főrendiházában. Mint adminisztrátor, államtani ismeretei gyarapítására s látköre szélesbitésére, nagy utazást tett Európa nyugati országaiban. Bejárta Német-, Franczia- s Angolországot, Belgiumot és Hollandiát. Tanúja volt azon heves parlamenti küzdelmeknek, melyeket Thiers, az ellenzék élén, Guizot ellen folytatott ; Angliában pedig közvetlenül tanulmányozhatta azokat a nagy mozgalmakat, melyek a gabonatörvény eltörléséhez vezettek. Anglia alkotmányossága s reform mozgalmai különösen nagy hatást tettek elméjére és lelkületére. Érintkezésbe lépett a legkiválóbb államférfiakkal, tanulmányozta a közigazgatási és törvénykezési rendszert, s ott szerzett ismeretei és benyomásai nem egyszer mutatkoztak később is itthoni működésében. Az 1848-diki országgyűlés 1849 elején Debreczenbe költözvén, Mailáth — ki az alkotmányosság s a békés kiegyenlítés útját elvágva látta — a magánéletbe vonult vissza, gazdaságának s politikai tanulmányoknak élt — és várta az időt, melyben újra szolgálhat hazájának. Nem lévén, mint akkor mondták, «kompromittálva», s bár nem népszerű, de közbecsülésben állván, Bach és Schmerling fényes ajánlatokat tettek neki, hogy rendszerek szolgálatának megnyerhessék , de ő erre minden kísérletet határozottan visszautasított. Ellenkezőleg, az ó-konzervatívok élére állt, kik — multjuknál fogva, mely nem engedte őket forradalmi tendencziákkal vádoltatni — leginkább hivatva lehettek a jogfolytonosság elvének megőrzésére akkor, mikor a hatalom minden jogot elkobzott s megsemmisültnek hirdetett. Már 1851-ben aláirta, huszonnegyed magával, az ő felségéhez intézett emlékiratot s 1857-ben 140-ed magával az alkotmány visszaállítására irányzott kérvényt a fejedelemhez. Hogy egyik, mint a másik sikertelen maradt, az őt nem csüggesztette. Schmerling későbbi szavát, «várhatunk», azok mondhatták el igazán, akik a jog és az igazság mellett állottak. 1859-ben, Bach bukása után, liechberg az első kísérletet akarta tenni az alkotmányosság visszaállítására, s az e czélból kibővített birodalmi tanácsba néhány magyar konzervatív főurat is meghitt. Andrássy György, Barkóczy János, Széchen Antal grófok s Mailáth György engedtek a felhívásnak, de csak hogy ott Bécsben kifejthessék a magyar nemzet igazait s tették azt annyi bátorsággal, mint bölcseséggel. A nemzet, mely előbb nem helyeselte a Reichsrathba belépéseket, tapsolt ottani fellépéseknek. Az első igaz és bátor szó ki volt mondva s attól kezdve nem lehetett többé kétség, hogy az igazság diadala várathat magára, de előbbutóbb meg fog lőni. Az 1860. októberi diploma volt az első komoly lépés az uralkodó részéről a kiegyenlítésre s az alkotmány helyreállítására, s ha azt az 1861. februári Schmerling-féle alkotmány nem desavouálja, kiindulási pontul szolgálhatott volna. Mailáthnak is nagy része volt az októberi diploma létrehozásában; de az 1861-ki országgyűlés már a februári birodalmi alkotmány benyomása alatt ült össze s igy nem tehetett mást, mint Deák Ferencz fölirataival — ez örökbecsű monumentális művekkel — bebizonyítani a világnak a magyar nemzet jogainak s alkotmányának elévülhetetlenségét. Az országgyűlés eloszlatását Schmerling uj kísérletei követték s Mailáthnak ismét érezni kellett, hogy az ő ideje még nem jött el. De midőn 1865-ben ő felsége Budapestre jött s itt három napot töltött, a kiegyezés elszakadt fonala újra fölvétetett. Mailáth, ki 1861-ben a tárnokmesteri méltóságot viselte, most m. kir. udvari kanczellárrá neveztetett ki; mellette b. Sennyey Pál lőn tárnokmesterré. E két férfiúra a legnehezebb feladatok egyike várt, melyek valaha államférfiú előtt állottak. Nem az alkotmány helyreállítása, mire csak egy tollvonás kellett volna — hanem annak előkészítése s áthidalása. A nemzet, Deák feliratai alapján állva, az 1848. teljes helyreállítását, a csonkítlatlan jogfolytonosságot követelte. A hatalom előtt a negyvennyolcznak még neve is gyűlöletes volt. S mégis az volt a feladat: összehozni a végleteket, kiegyeztetni az ellentéteket. Erre vállalkozott Mailáth György. Lefelé — meggyőzni a nemzetet a kiegyezési szándék őszinteségéről, felfelé — védni a nemzet jogait; gyanusíttatva mindkét oldalon, mégis tisztán állani mindkét irányban; lépésről lépésre, nyomról nyomra haladni előre a czél felé, abban a tudatban, hogy ha a czél elérve, a kormányt más kezekbe kell adnia: az államférfiúi eszély nem kisebb mértéke kívántatott hozzá, mint az önzetlen hazafiságé, mely a «sic vos non vobis» által se engedje elkedvetlenittetni magát s megbénittatni tetterejét. S Majláth György, ki 1860-ban a kibővített birodalmi tanácsban ez egyszerű, de oly világos mint határozott szavakban állitá vala föl a tételt: «Nálunk minden gyermek tudja, hogy törvénynek csak oly határozat neveztetik, mely a nemzet és a korona közmegegyezésével jött létre», — most, midőn a nemzet 48-at értette a törvény alatt, a korona pedig a 47-et is sokalta, ő, a 47 embere, a 48 visszaszerzésén működött, egész szívósságával, melynél csak államférfiúi eszélye volt nagyobb, és midőn a czél el volt érve , visszavonult, hogy a parlamenti többség jelöltjeinek engedje át a kormányt, melyet ő segített nekik megnyerni s még visszavonulásában is, az utolsó pillanatig, készséggel dolgozott a híd elkészítésén és szilárdításán. Egyetlen példa az alkotmányok történetében. Mailáthot, visszalépésével, a nemzet tisztelete kisérte magányába, melyben azonban nem soká maradt, mert a felelős kormány őt a legfőbb, a semmiző törvényszék elnöki székébe emelte s országbíróul terjesztette a megkoronázott magyar király elé. Hogy e minőségében, a magyar igazságszolgáltatás szervezése körül minő érdemei vannak, hogy a birói függetlenség elvének érvényesítése mellett mikép emelte föl szavát a főrendiházban: hogy az 1869-től 1881 végéig működött semmitőszék, az ő vezetése alatt, a magyar judikatura megszilárdítására mint hatott döntvényeivel, hogy az 1882. január 1-től ismét egyesitett m. kúria elnökségében mily fáradhatatlanul szolgálta utolsó napjáig az igazságszolgáltatás ügyét: mindezt följegyezni s méltányolni a történelem föladata lesz. Mert ő már a történelemé. Testileg kisded, de szellemileg oly nagy alakja magas piedestálon áll: a nemzet elismerésén. Nem csak állásánál, hanem eszénél s jelleménél fogva volt ő az ország legfőbb birája. Az igazság és a jog nem találtak sem erősebb, sem méltóbb védőre nála a birói széken s a tanácsteremben. Világos és erélyes elődása teljes hatalmával védte meggyőződéseit s szónok volt, a hol kellett, biró és az igazság védője mindenütt. .Jellemének egy kimagasló nemes vonását még nem volt alkalmunk említeni, pedig azt sem szabad mellőznünk, tevékenysége még ily rövid s hézagos vázlatában sem , s ez nálunk, különösen főrangúinknál oly ritka, érzéke és meleg érdeklődése minden kulturai intézmény s kezdemény iránt. Ahol ilyenről volt szó, Mailáth György nem hiányozhatott, tevékenységével, áldozataival. Az akadémiának 1863 óta igazgatótanácsi s 1880 óta tiszteleti tagja, a legtevékenyebb részt vett üléseiben s ügyei igazgatásában ; a Kisfaludy-társaságnak alapító tagja s könyvkiadó-bizottságának elnöke, nemcsak ez utóbbi tisztében járt el nagy buzgósággal, hanem ünnepélyes közülésein, sőt gyakran felolvasó ülésein is megjelent; a képzőművészeti társaság választmányi tagja, s palotája építésére egymaga 130,000 forintot gyűjtött; legutóbb első volt, ki Arany János szobrára 400 forintot utalványozott a pénzügyeit kezelő földhitelintézetnél. Az irodalom kiválóbb