Vasárnapi Ujság – 1883
1883-06-17 / 24. szám - Inczédi László. Ir dalok: 1. Nevét ne sóhajtsad. 2. Távol van a hontól. 3. A minstrel (Moore Tam.) 382. oldal / Költemények - Emlékezés az utolsó lengyel forradalomra. Hegyesi Márton 382. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyak
372 = VASÁRNAPI ÚJSÁG sonlitható. A francziák már XVI. Lajos kormánya alatt elfoglalták a várost, melynek lakói őket birták az anamiták ellen segítségül s erődöt építettek benne. Anam azonban már 1802-ben visszafoglalta Hanoit s Tonkingot is bekeblezte. A mult évtizedben Dupuis nevü,Kelet-Ázsiában lakó franczia, az utazási müveiről világhírűvé lett Garnier Ferencz hajóhadnaggyal uj hadjáratot tervezett Tonking ellen s Hanoit is elfoglalták. E hadjáratban esett el, mint azt annak idején megírtuk és képekben is közöltük, * a derék Garnier, kinek a keletázsiai országok ismertetése körül oly sokat köszönhetünk. A hadjárat következménye volt, hogy az 1874 márczius 15-én Szaigonban kötött szerződés a Veres-folyót és Tonkingot megnyitotta a kereskedésnek. Képünk a városnak csak egy részét mutatja be, azt a kaput és utczát, hol Dupuis a támadás alatt s Garnier meggyilkolása után megerősített állásban maradt, s melyet Hanoi lakói Dupuisről neveztek el. Látható a képről, hogy az építészet e városban még meglehetős fejletlen; ha a tetők nem lennének oly sajátságosan lépcsőszerüleg meghosszabbítva, a városi házak nem különböznének nagyon a mi egyszerű falusi parasztházainktól, annyival kevésbbé, mert a tetőzetet itt is nád képezi. Maga a kapu is igen primitív. Czölöpökből készült kerítés, közepén egy kis nyílással, melyen alig három ember fér meg egymás mellett. Igaztalanok volnánk különben, ha Hanoi várost a kép után ítélnénk meg; vannak itt kitünő szép lakások is s egyes épületek, mint például a Konfucsénak szentelt nagy pagoda, melyet az utleirók valódi magasztalással említenek. A Dupuis-utcza csak egy külvárosi részletet mutat, de mint ilyen is eléggé jellemző és érdekes. Ily különös, vagy legalább európai ember előtt szokatlan vonásokat találunk a többi képeken is. Feltűnő lehet mindjárt az a kép, mely egy benszülöttekkel megerősített franczia csapat újraindulását ábrázolja. Az elefánt mint teherhordó, sőt, hogy úgy mondjuk, vezérparipa e vidéken megszokott dolog lehet. Az okos elefántot sok mindenre fölhasználják az emberek ; mint írják, többek közt még kitűnő tűzoltók is. A legtöbb ház ugyanis fa, rizsszalma és pálmalevelekből összerakott kunyhó s mivel az ily épületek természetesen igen gyorsan elégnek, a benszülöttek tűz esetében egész csomó elefántot hajtanak oda, hogy a tűz körül fekvő házakat szétrombolják s az ügyes állat egy pár percz alatt többet is lerombol. Ily okos állatoknak a háborúban nagy hasznát lehet venni s különösen oly helyeken, hol az ut rossz, az ágyukat s más nagyobb terheket csak ők vihetik. Egy másik képünk a tonkingi népviseletet mutatja be. Magyarázó ellentétül ott látunk még középen egy khinai öltözetben levő európait s mellette egy khinai mandarint és katonát. A tonkingiak öltözete sok tekintetben hasonlít a klímáikéhoz, kikkel átalában igen élénk összeköttetésben állanak s valószínűleg közel rokonok is. A vagyonosak, kik legnagyobb részt a tengerparti síkságokon laknak, nagyban különböznek a szegényebb s részben nomád életet folytató tonkingiaktól, kik közt igen sok a műveletlen barbár, mig a partvidékeken nagyon kevés tonkingi lakik, ki legalább irni és olvasni ne tudna. Alakjuk rendesen alacsony és szikár, de azért sokkal erősebbek, mint a minőknek látszanak s különösen igen élénken szoktak mozogni. Arczszinük sötétbarna, de a szin néha egész fehérré halványodik. Fehér foguk felnőtt korukban megfeketedik s ezenkívül a folytonos betel rágás megpirositja ajkaikat és szájuk bensejét, mit ők igen szépnek tartanak. A nagy meleg miatt, mert e tropikus vidék szélén eső tartományban a hőmérő ritkán 0 ° alá télen is, a napernyő-hordozás sülyed általános divat náluk s a gyermekek és szegények vagy épen semmi ruhát vagy csak egyetlen lepedőt hordanak magukon. A nagy meleghez járul még a rendkívül sok esőzés, melynek következtében a tartomány ritka bőtermésű. Jóformán művelni sem kell a földet s az mégis mindent megterem. Az olcsóság igen nagy. Közönséges embernek egy pár garas elegendő napi élelmére s egy frank értékű gyapotból kikerül egész évi öltözete, bambusz-kunyhója, melyet néhány óra alatt segítség nélkül maga is elkészíthet, hosszú időre ad lakást s egyetlen pok. Lásd «V. U.» 1881. évi 38. sz. récz pótolja az ágyat, asztalt és széket. Rendes eledelök a rizs, mely mindent pótol s italul szolgál a thea vagy valamely más illatos levélre öntött meleg víz. Teheneik és kecskéik is vannak, de fejni nem szokták, csak a gazdaságban használják s esetleg husukat eszik meg, bár a tehénhusétel náluk ritkább. Megesznek különben minden kigondolható dolgot. A gyönyörű és rendkívül nagy mennyiségben tenyésztett gyümölcsökön kivül főeledelek a hal, a háznál tartanak disznót, tyúkokat, kacsákat, ludakat és galambokat. Megeszik a sáskát, tücsköt, különféle rovarokat és gilisztákat, a rákot, kígyókat, kutyát, macskát, sőt még a tigrist is. Feltűnő, hogy a gazdag termés s ily soknemű eledel mellett is igen gyakran fordul elő náluk az éhség s egész községeket pusztít el. E körülmény oka részint az ország túlnépességében s a mandarinok kapzsiságában áll, kik a fölösleges élelmiszereket mind összekaparitják, részint pedig abban, hogy a gyakori viharok vagy a rovarok gyors szaporodása a vetéseket gyakran elpusztítja s a valódi gyermekkedélyű nép a jövőre nem gondolva, a jobb napokban semmit sem tesz félre ily időkre. Ha rossz termés van, mindenfelé csak koldusokat lehet látni, de ezek rögtön eltűnnek, ha csak középszerű termés is mutatkozik, jeleül, hogy az áldott föld egy kis gondoskodás mellett igen jól táplálhatja még őket. Betegség, különösen szembajok, napszúrás, láz, igen gyakoriak náluk, de ritkán veszélyes jellegűek, míg az európaiak, különösen az esős időben, májustól szeptemberig igen sokat kénytelenek szenvedni e vidéken. A tonkingi népnél, a síkságon és hegyek közt lakó törzsek különbségeitől eltekintve, valódi rangfokozat nincs, minden ember egyenlő s különösen kisebb városokban és falukon valóságos köztársasági élet uralkodik. A tulajdonképi előkelő osztályt csak a hivatalnokok képezik, kiket az európaiak itt is mandarinoknak hívnak. Nem minden mandarin egyenlő rangú azonban, sőt az ő hivatali osztályukban még talán több rangfokozat van, mint nálunk. Mi csak kettőt mutatunk be, kiknek öltözetéből a különbség rögtön feltűnik. Minden kerületben legalább két mandarin van. Egyik, hogy úgy szóljunk, szolgabíró és járásbíró egy személyben, azaz a kerület összes bírói és közigazgatási teendőit végzi, a másik pedig a tanfelügyelő, kinek szerepköre ez országban, hol a vizsgák oly nagy fontosságúak, igen nagy. Mandarin is csak az lehet, ki az elemi ismereteken kívül legalább a khinai nyelvből nyert doktorátust, mert e nyelv a hivatalos iratok nyelve, bár a közéletben senki sem használja. Minden mandarinnak külön irodája és segédszemélyzete, a katonai mandarinoknak pedig külön tisztjeik vannak. A rangfokozat szerint a mandarinok 9 különféle öltözetet hordanak, bár a díszöltönyt csak ünnepek alkalmával veszik fel. E díszöltönyön, mint képünk is mutatja, különböző állatjelvények fordulnak elő: a katonákén a tigris, a főrangú civil mandarinokén a sárkány, tekenősbéka; az alsóbb rendűekén mellre tűzött négyszög alakú alapon daru, néha tigris is. Elefántcsont táblák, aranyozott díszítések s más jelvények mind külön hatáskört jelentenek. Bizonyosan feltűnik olvasóink előtt az egyik tisztes mandarin hosszú körmei által. Ez nem egyéni sajátság, nem is egyszerű divat, hanem — a tudósok jelvénye, kik balkezeiken a körmök megnyújtására nagy gondot fordítanak. A bemutatott mandariné még csak nem is valami szép példány, 20—25 czentiméter hosszú körmök sem tartoznak a ritkaságok közé s az ily körmök azután még a csinos tonkingi nők előtt is becsületet s hírnevet szereznek a tudós mandarinnak. SE DALOK. — Moore Tamás. — Nevét ne sóhajtsad ... * Nevét ne sóhajtsad, sírjába ne bolygasd, Hol dísztelen a hős teteme porlad, S a köny legyen néma, mely a szembe tolul, Mint éjjeli harmat, mely sírjára hull. lyet * Moore egyik legmélyebb érzésű költeménye, me 198-ban, Izland legszomorúbb idejében irt. Az angol zsarnokságnak áldozatául több esett 30,000 irnél, ezek közt Emmet Róbert is, a fölkelés egyik vezére s Moore személyes barátja. A költemény ennek emlékét siratja. 23. SZÁM, 1883. xxx. ÉVFOLYAM. De az éjjeli harmat, mely csöndbe leszállt. Ragyogja be fénnyel az éji homályt, És a könyvtől, mely titkon lepörög, Legyen a holt hősnek emléke örök. Távol van a hontól.... * Távol van a hontól, hol hőse pihen, Szeretőktől van körülállva, De elborul im és szép szemíben Ivényeknek fakad árja. Dalolja hazája vad larczi dalát, Zeng mint zuhogása gyors bérezi vizeknek ; Nem tudja, ki kéjjel hallgatja szavát, Hogy a dalolónak a szíve reped meg. A szerelemért élt az ifjú levente, Sok drága szabadság, érted esett; Soká ki ne fogyjon a köny szemeinkbe; Arája a sirba utána siet. Oh ássatok ott sirt, a hol a napfényt hint kora reggel már szekeréről. Hevítse e fény, mint lágy sugarak A honi Gyötrelmek-szigetéről. ** A minstrel. A minstrel a honért kiszállt Merész, véres tusára, Kard ékesíti oldalát, Hátán ott függ a hárfa. «Dalok hona,» — a dalra mond, — «Ha vészek környékeznek, Véd egy kard künn a harczmezőn S egy hárfa zengedez meg. A dalja elhull a csatán, De estét mosolyogja. Izekre tépte húrjait, Nem fog már zengni kobra , «Meg ne gyalázzon vad tusán» — Igy szólt, — «a durva ellen, Csak szabadságért szólt dalod, Szolgáknak soh'se pengjen.» INCZÉDI LÁSZLÓ. EMLÉKEZÉS AZ UTOLSÓ LENGYEL FORRADALOMRA. Irta HEGYESI MÁRTON. (Vége.) A nemzeti kormánynak titokzatossága és kifejtett terrorizmusa által rendkívüli tekintélye volt. Midőn az orosz czenzoroknak megparancsolta, hogy mondjanak le, lemondtak mindnyájan. S midőn a lisztszállitást az orosz kormány részére megtiltotta, arra nem akadt vállalkozó széles Lengyelországban. Igazolta a nemzeti kormány nagy tekintélyét Enoch államtanácsos esete is. Ez egy nap Konstantin nagyherczegnél volt ebéden, rajta kivül a főherczegi asztalnál csak a főherczeg, családja és két hadsegéde ültek. Ebéd alatt szóba hozta Konstantin nagyherczeg, mit lenne legczélszerübb tenni az elfogott felkelőkkel? Enoch államtanácsos erre azt válaszolta, hogy legjobb lesz a fiatalokat besorozni s az öregebbeket Szibériába deportálni. S midőn hazament, már ott találta szobájában ő is a nemzeti kormány azon rendeletét, mely ezen nyilatkozatáért kitaszította Lengyelországból, halálos büntetés terhe alatt. Az államtanácsos előnyösebbnek látta magára nézve azt, hogy engedelmeskedjék a rendeletnek s odahagyta Lengyelországot. Wielopolskinak lemondását s Lengyelországból eltávozását szintén ilyen indokkal hozzák sokan kapcsolatba, némelyek azonban azt kegyvesztésnek tulajdonítják. Volt a nemzeti kormánynak saját postája, mely kiterjedt külországokra is, s gyorsabb és pontosabb volt a hivatalos postánál. Volt rendőr - * Emmet Róbert menyasszonya, bánattól sorvasztva, meghalt Olaszországban egy évvel kedvese kivégzése után. ** «The Island of Sorrow» «A gyötrelmek szigete» : Irland.