Vasárnapi Ujság – 1883
1883-07-15 / 28. szám - Vörös kereszt 460. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - Az irók és művészek társaságának kirándulása: Látogatás Kossuthnál. Hugo Viktornál 460. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
_ 460 lazák, hogy vezérczikkekben kell még éveken át erről érvelgetni, ami másutt már annyira világos, mint a kétszer kettő négy. Most egy angol lap azzal biztatja magát, hogy a kholera Európában nem tehet nagy kárt, mert itt az egészségügyi szigorú intézkedések határt szabnak neki. És abban igaza is van, hogy az utóbbi kholera-járványok már nem is igen hatottak el a mintaszerűen kormányzott és berendezett államokba. De bezzeg hazánkban a legutóbbi kholera-járvány is háromszázezer ember életét oltotta ki. Tehát körülbelül ötször többet, mint az 1848—49-ki egész függetlenségi hadjárat! Hát nem elég intő jel ez, hogy a kholéra ellen csak a megelőzőleg létesített, állandósított rendszabályok biztosithatnak?! __ VASÁRNAPI ÚJSÁG. VÖRÖS KERESZT. «Az éjjel igen szép tüzünk volt» — szokta volt mondani a kedves emlékű gr. Ödön, a tűzoltás intézményének nálunk Széchenyi megalapítója, aki jelenleg is e nemes szenvedélyének él ama városban, ahol erre legnagyobb szükség van, Konstantinápolyban. Tűz, háború, járvány a legrettenetesebb csapások, melyektől irtózni illik, sőt kell minden becsületes okos embernek; kivévén a tűzoltót, a katonát, doktort, a kiknek szintén nem szabad ugyan e a veszedelmeket megkivánniok, de mivel e csapások emberi igyekezettel teljesen s végkép talán soha ki nem irthatok, s bizonyos időközökben be kell következniük, mint a mennyköntésnek, jégesőnek : hát ennélfogva lesz az úgy van, hogy e három rendbeli ember akkor érezi magát igazán elemében, mikor megjelennek e veszedelmek, melyektől minden más ember irtózik. Mert valóban csak azok felelnek meg e szakbeli hivatásuknak legjobban, akiknek e hivatás teljesítése valósággal szenvedélyük. Hát az ég ne adja, hogy a legrettenetesebb csapás, a kholera hozzánk ellátogasson. De ha ez megtörténik, akkor majd alkalma nyílik a «vörös kereszt» czim alatt csak imént alakult legifjabb intézménynek megmutatni, hogy kit és mit tiszteljen benne az emberiség? Lenne nagy alkalma népszerűvé tenni magát, amely szerencsével eddig elő nem dicsekedhetik. És ez nem is csoda, mert ha csupán csak a háborúban sebesültek ápolására szorítkoznék tevékenységük, tehát csupán és kizárólag azokat védenék, segítenék, akiknek föladata, mestersége az öldöklés, — ellenben közönyösen, tétlenül néznék a hasznos munkával foglalkozók sokkal nagyobb halálveszedelmét — ez nemcsak hogy igen kétes színben tüntetné föl czéljuk jótékonyságát, de valósággal koczkáztatná is ezen sajátlagos czéljuk kivitelének sikerét. Mert honnan veszik ők a katona-betegápolás czéljának elérésére a kellő eszközöket, a pénzt és hivatalnoki személyanyagot, hanem a polgári osztályból? És bizony ha ez a «czibil» adakozó látná, hogy ez a nagy számú és hatalmas szövetkezet csupán az öldöklés embereinek sebei iránt kegyes, de kisebb gondja is nagyobb annál, hogy az egyetemes emberiség legnagyobb veszedelme idején segítsen, hát lesz akkor aztán mikor a pörsöllyel nála járnának a méltóságos, exczellencziás emberbarátok harangozói, majd ők is azt találnák mondani, hogy szükségét látják egy polgári ilyetén vöröskeresztegylet alakításának, amely aztán egy netalán kitörendő járvány alkalmával velük szemben teljesítse kötelességét. De nem is vagyunk képesek föltenni, hogy eshetőleg a fényes előkelőség, a vallásosságnak «elvben» oly határozott védője, meg ne ragadná az alkalmat, gyakorlatilag bizonyítani be a hitetlenek előtt a vallásos áhítat nagy jótékonyságát az összes emberiségre nézve. -íd nyájan. Az a körülmény pedig, hogy az utasok a tisztelet mély kifejezésével járultak századunk két nagy szelleme, Kossuth és Hugo Viktor elé, olyan kiemelkedő epizód, mely magában érdekessé tette a kirándulást. Összesen száznegyvenketten ültek föl e hsó 7-én délután 11 órakor a budai indóházban, külön vonatra. Nagy élénkség uralkodott az indulás előtt. A kirándulásnak számos női tagja van, akik nagy podgyásszal utaztak. Pulszky Ferencz jött-ment, s az indulás pillanatában felszólalt: «Figyelmeztetem kedves útitársaimat, a szivarral és az antiszemitizmussal ugy gazdálkodjunk, hogy a határig kifogyjunk belőlük, mert azontúl nem használhatjuk !» A társaság jókedvű volt. Az idő még kedvezett. A tikkasztó forróság alább hagyott. A vonatot sok állomásnál nagy csoportok várták, éljenezték, s bekiáltottak az utasoknak: «Üdvözöljük Kossuth Lajost.» Az olasz határon túl meglepő szívességgel fogadták. Velencze, hol az utóbbi időben annyi volt az ingerültség Ausztria ellen, ünnepélyeket rendezett a magyar vendégeknek. A Lpok nagy melegséggel irt czikkben fejezték ki a rokonszenvet a magyarok iránt. A velenczei pályaudvarban (e hó 8-án) maga a polgármester, Catanei jelent meg, üdvözletet mondani, több szerkesztővel együtt. Ott volt Alegri, a szépművészetek akadémiájának titkára, továbbá a művészek klubjának elnöke és igen számos közönség. A megérkezés után a vendégek a Canale grandén hajóztak a város által e czélra rendelkezésekre bocsátott két gőzösön. A Bauer-Grünwald fogadóban rendezett díszlakomán a magyar vendégeken kívül az olasz fogadó bizottság tagjai is részt vettek. Az első áldomást Pulszky mondta, kifejezve, hogy mint egyszerű touristák érkeztek, mégis fényes fogadtatásban részesülnek. Fölemlítette, hogy már a régi időben szoros viszony uralkodott Olaszország és Magyarország közt. Anjoui királyaink hozták Magyarországba az európai czivilizácziót, az európai czivilizáczió pedig olasz volt, mert Olaszország az európai czivilizáczió anyja. Azóta az olasz államok csaknem folytonos barátságban éltek Magyarországgal. Magyar sereg vett részt az otrantói csata dicsőségében Mátyás alatt. A mostani Olaszország menhelyet adott a magyar számüzötteknek, s büszkék vagyunk, hogy mi is részt vettünk a nagy hős Garibaldi diadalaiban. Velencze városát és a jelen levő szindikust élteti. Pillanatokig tartó taps után Cattanei szindikus szólt. Kiemelte, hogy az olasz szabadságért magyar vér is folyt és az olasz-magyar barátságot éltette. Galli, a «Tempo» szerkesztője, áldomásában azt mondta, hogy volt idő, mikor Velencze és Magyarország együtt védelmezték a czivilizácziót. A legújabb időkben is együtt küzdöttek a szabadságért. Megemlítette Petőfit és Kossuthot, mint akikkel a magyar géniusz ajándékozta meg az emberiséget. Olaszország szerencsés, hogy Kossuthot a maga földjén ünnepelheti. Volt még számos áldomás, melyek nagy lelkesedést idéztek elő, s csak úgy zúgott az «evviva» és «éljen». Lakoma után a város a tengeren tűzjátékot rendeztetett. A zenekarok magyar indulókat játszottak ; a több ezer főre menő közönség Magyarországot és Olaszországot éltette. Felejthetetlen nagyszerű este volt ez, telve költészettel, lelkesedéssel. A társaság a hotel de villában a város vendége volt. E hó 9 én utaztak el Turin felé. Látogatás Kossuthnál. Az utazó társaság e hó 10-én tisztelgett Turinban Kossuthnál. A látogatásról ezeket írják : Nagy hazánkfia, ki a legjobb szinben van, csoportonként fogadta lakásán a társaság tagjait. Az első csoportot Pulszky Ferencz mutatta be, kinek szemeiben könyek jelentek meg és elfojtott hangon csak ennyit tudott mondani : «Kormányzó ur! Mi magyarok nemcsak hogy rólad meg nem feledkeztünk, de sőt már ki van jelölve a hely, hol szobrod majd emelkedni fog, a budapesti városház-téren, mely akkorra az 1848 iki szabadság-tér nevét újra megkapja.» Keserű mosolylyal jegyzé meg Kossuth : «Ami az úgynevezett «halhatatlanságot» illeti, sokaknak rettenetes sok rosszat kellett elkövetni, hogy biztosítsák nevük fenmaradását, míg azoknak emléke, kik csak valami jót is akarnak tenni, nagyobbára elmosódik.» A beszélgetés tárgyát ezután Budapest rohamos emelkedése képezte, miközben Kossuth a társaság valamennyi tagjával, kik egyenként mutatták be magukat, a legbarátságosabban szorított kezet. Kossuth mindenekelőtt örömét fejezte ki, hogy magánál ily nagyszámú magyart láthat. «Nem is hittem, — mondá, — hogy Magyarországon reám még ennyien emlékeznek.» Pulszky így válaszolt: «Légy meggyőződve, hogy Magyarországon mindenki tisztel és szeret, még ellenfeled is. Erre Kossuth azt válaszolta, hogy noha neki a mai Budapestről fogalma sincs, akár idegenekkel, akár földijeivel beszélt is, ő vagy fia, azok egyértelmű magasztalással szóltak Bupest szépségéről. Eközben Kimnach fiatal festő papírra vette Kossuth arczvonásait. Ezt Kossuth észrevévén, azt a megjegyzést tette, hogy nem igen szereti, ha arczképet készítenek róla. «Miért is ragaszkodik az ember mulandó dologhoz. Én ugy voltam mindig meggyőződve — folytatá Kossuth — hogy az eszmét kell megtestesíteni. Hiszen ha Deák szobra eszményítés jeléül készülne, úgy az a mozdulatlanság jelképe lenne.» Pulszky megjegyzé: «Hiába, mi az eszmét megtestesítés nélkül nem tudjuk felfogni, azért benned a hazafiságnak legszebb és legdicsőbb megtestesülését tiszteljük és ezért akarjuk bírni arczképedet.» Némi elmerengés után Kossuth így szólt: «Legyen hát, ha akarjátok , sőt arczképemet a társaság minden tagjának el fogom küldeni.» A beszélgetés végén Kossuth ismételve kifejezést adott a feletti örömének, hogy élte alkonyán Pulszky arra a korra figyelmezteté, melyben együttműködtek, és hogy egy katholikus és egy protestáns lelkész egymás mellett állanak. Erre Pulszky megjegyzé: «Lásd, minálunk a különböző vallások képviselői még mindig barátságban élnek egymással és egyetértenek az irántad való tiszteletünkben. «A vallási türelem — felelt Kossuth — ma is büszkeségét képezi a magyar fajnak.» Midőn egy látogató közbe szólt, hogy otthon az izgalom most sem nagy, — Kossuth azt mondta, hogy bármikép végződjék is az ószlári pör, az izgalomnak nem igen lesz vége, és kérdezé, hogy «mily praktikus czélja van hát ezen egész agitácziónak ?»— mire a társaság egyik tagja megjegyzi, hogy semmi, csak agitálnak ; erre Kossuth helyeslőleg intett. A következő csoport fogadtatásakor Kossuth többek közt fölemlité : «Jelenleg kiválóan természettudományokkal foglalkozom, mely különbözik a politikai foglalkozástól, mert megóv a csalódástól.» Ez alkalommal Kürthy hevesi birtokos Kossuthnak Kiss György által készített kis faragványt nyújtott, mely Kossuth által tinnyei birtokán ültetett körtefából való és 48-as zászlón elterült haldokló honvédet ábrázol. A csinos faragványhoz Székely József által irt költemény is volt mellékelve. Végül Kossuth estére az egész társaságot meghívta theára. Az estély Kossuthnál 9-től ZaI l-ig tartott, mely idő alatt ő folyvást társalgott élénken, s még marasztalta a társaságot, de féltek kifáradásától. Jelen volt Kossuth nővére Ruttkainé is. Parisba e hó 11 -én reggel érkeztek meg ; a lyoni indóháznál számosan várták. A franczia vaspályákon sok előzékenységben részesültek az utasok. A határon a podgyászt sem vizsgálták meg, s az egyes állomások főnökei udvariasan köszönték az érkezőket. Párisban a «Lyon d'or» szállodában helyezkedtek el. Munkácsy táviratban mentette ki magát, hogy épen most nem lehet Párisban, Hugo Viktornál. Első látogatását a század nagy költőjénél, Hugo Viktornál tette a társaság, hol Ulbach Lajos (ki Jókaitól fordított regényeket franczia nyelvre) mutatta be a tisztelgőket. Pulszky Ferencz pedig következőleg üdvözölte az agg költőt: «Csak századoknak nagy időközeiben jelennek meg az emberi czivilizáczió történetében nagy költők. Mindegyikük elégséges arra, hogy sok nemzedékbe öntsön hitet és lelkesedést. Ők jelzik a művelődés fokozatait. Tudta ezt Dante, és midőn a Divina Comediában elmondja, hogy az ókor költőivel, Homerral és Virgiliussal, Horáczczal, Ovidiussal és Lucatiussal találkozott, büszkén teszi hozzá : «Ed io il sesto.» («Én vagyok a hatodik.») — Ön is dicső költő, Hertuiogennel és Firduzival, Verival és Danteval, Shakespearerel és Goethével mondhatja : «Én vagyok a keddik.» — Mi a czivilizáczió határairól ide zarándokoltunk, hogy elbeszélhessük gyermekeinknek és unokáinknak, hogy a század nagy költőjét láttuk. Fogadja szívesen csodálatunknak hódolatát.» (Lelkes éljenzés.) A nagy költő mélyen meg volt hatva , és midőn felhangzott a háromszoros éljen, elfödte szemeit kefével. A megindulástól néhány pillanatig nem tudott szóhoz jutni. A társaság meghatva állotta AZ ÍRÓK ÉS MŰVÉSZEK TÁRSASÁGÁNAK KIRÁNDULÁSA. E hó 7-én másfél száz tagból álló társaság indult el a fővárosból, a nyári időszak szokássá váló egyik utazását rendezvén. Az írók és művészek társasköre rendezte a kirándulást Parisba. Egy társaskör kedvtelése, semmi más; de azért érdekkel bir az itthon maradtakra is, mert a tourista társaságot, mint magyarokat, annyi megkülönböztető figyelemben és rokonszenvben részesítették olasz és franczia földön, hogy annak jóleső hatásában osztozunk mind 27. SZÁM. 1883. xxx. IÍVFOLYAM.