Vasárnapi Ujság – 1884
1884-02-17 / 7. szám - A győztes Bertók. Elbeszélés. Irta Sienkiewitz Henrik. Lengyelből fordította Csopey László 106. oldal / Elbeszélések; genreképek - Milesz Béla. A maorik költészetéből: I. Üdvözlő dal. II. A tohunga (pap) dala. III. Szerelmi dal. IV. Mesék. V. Egy benszülött nő éneke 106. oldal / Költemények - Az emberi bőr egészségtana 106. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem és rokon
7. SZÁM. 1881. XXXI. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI UJSÁG. 107 zőt, mert a nap fénye nagyon erősen verődött a szemébe. A házi eb azonban fölébredt álmából, egyet-kettőt ásított, figyelmes helyzetbe erőtette füleit, és csóválni kezdte a fejét. Ugyanekkor valami érthetetlen dal hangjai értek Magdolna füléhez. Az eb hirtelen felugrik, és hanyatt-homlok rohan az érkező elébe. Magdolna gyöngéden elpirul. — Vajjon nem Bertók jön-e? Ezzel gyorsan fölkelt, s félretévé a burgonyával teli szakasztót. Most már nem kételkedett többé. A házi eb vinnyogva ugrált az érkező férfi mellére. Az asszony eléje futott és örömében teli torokból kiáltja: — Bertók! Bertók ! — Magda, én vagyok! — feleli az érkező s meggyorsítja lépteit. Ezzel kinyitá a rőzse-kaput, ismét rátette a horogra s majd hanyatt vágta magát — és egymás karjaiban voltak. Az asszony hadarni kezdett egyet-mást. — S én már azt hittem, hogy vissza se térsz többé. Azt gondoltam magamban : megölték az én emberemet!... Nos, mutasd meg magadat, hadd lássalak közelebbről! Óh uram istenem, hogy elsoványodtál! Kis bolondom! Jó galambom! Visszajöttél, csakhogy visszajöttél ! Koronként elereszté a nyakát s úgy nézte őt végig, aztán ismét a nyakába borult. — Visszajöttél! Hála neked Isten! Kis sólymom! Mit mondasz ? Menjünk a szobába. Ferkó tanul az iskolában. Egy fene német kínozza a gyermekeket, de azért a fiú egészséges, csakhogy ő is oly düledt szemű mint te. Bizony rég itt az ideje, hogy visszatérj! Nem tudtam, hogy segítsek magamon ! A baj megvan párosával! A ház omlófélben, az ól teteje leszakadó állapotban! Mit szólsz hozzá ? Hej Bertók, Bertók ! Tehát újra látlak ! Mennyi kellemetlenségem volt a szénával is! A szomszédok azonban megsegítettek, isten fizesse meg nekik. Hát te Bertók? Egészséges vagy-e? Oh, mily öröm ért engemet! Az isten megmentett téged ! Menjünk a szobába! Istenem ! hiszen te nem is vagy olyan, mint a minő voltál. Mi lett téged ? Oh szent szűz! Magda asszony csak ekkor pillantotta meg a Bertók arczán a nagy sebforradást, mely a bal halántéktól az arczon át lehúzódott egészen az állig. — Csekélység... Egy karazir nekem rontott, de én se maradtam adósa. Ispotályban is voltam. — Istenem, Istenem! — Ej, csekélység az egész. — És mily sovány vagy! — Ruhig! — felel Bertók. Ő valóban sovány volt s rongyos és egészen fekete. Valóságos győző, akárki mit mond is! Ehhez járult még egy kis tántorgás is. — Te, tán ittas vagy ? — Hiábavalóságot beszélsz ... még gyönge vagyok. Az igaz, hogy Bertók még nem jött egészen magához, aztán meg a feje is zúgott, mivel betegsége óta mindjárt a fejébe szállt egy pohárka is, ma pedig négyet ürített ki az állomáson. De mindez semmit se vont le érdeméből, ő valódi hős, diadalmas hős volt. Nem ilyen arczkifejezése volt előbb. — Buliig! — ismétlé komolyan. — A Kriegnek vége. Én most — földesúr vagyok. Érted-e? Nézz ide! (Ezzel rámutatott a keresztekre és érdemjelekre.) Úgy nézz a szemembe! Nos? Jobbra, balra! Széna, szalma ! Halt! Az állj szót oly erősen ejtette ki, hogy felesége ijedtében félreugrott tőle. — Ember, megbolondultál ? — Hát Magda, hogy s mint éled világodat? Hát tudsz-e francziául, he? ... Muszju, muszju ! tudod-e, mi az ? Én muszju vagyok. — Ember, mi ütött beléd ? — Mi közöd hozzá! Was í Done diner ! — érted? Az asszony homlokára haragos felhők gyülekezőnek. — Micsoda nyelven hadarsz te itt nekem ? Elfeledted már a lengyelt, vagy mi ? Te koszos német, azt mondom: mit csináltak belőled az emberek ? — Adj enni! — Lódulj be! Mars ! Minden vezényszó nagy hatással volt Bertókra, mikor tehát most meghallotta a «mars» szót, rögtön kiegyenesedett, a nadrág varrására tevé kezét, félfordulatot csinált és lódult a jelzett irányban. Csak a küszöbön vette észre magát, és elkezdett bámulni Magdára.— Mit csinálsz Magda ? mi lett? .. — Lódulj! Mars ! Bertók engedelmeskedett, azonban megbotlott a küszöbön és a földre vágta magát. Teljes erőt vett rajta immár a részegség. Danolni kezdett, és kereste a Feri gyereket. Sőt azt is mondta, hogy «morgen Kerl», bárha Ferinek hire-hamva se volt a szobában. Azután felkaczagott, egy nagyot lépett és két kicsit felkiálta magát: Hurrá! és a milyen hosszú volt, úgy vágódott végig a földön. Este fölébredt, teljesen kijózanodva és jó kedvvel, össze-vissza csókolta a kis Ferit, néhány fillért kért Magdától és ünnepélyesen bevonult a korcsmába. Hőstetteinek Imre jóval megelőzte falujába érkeztét; így történt, hogy földijei értesülve a korcsmában létéről, siettek őt megbámulni. Ott ül a mi Bertókunk az asztalnál, de rá nem ismerne senki. Ezelőtt oly csöndes volt, most pedig öklével veri az asztalt, mindenkibe beleköt, hahotáz, s úgy viseli magát, akár a pulykakakas. — Hát emlékeztek-e még fiúk, hogy gyomroztam meg akkor a francziákat, és mit mondott Steinmetz ? — Mért ne emlékeznénk ? — Ugy járt a szájok a francziákról, ugy rémítettek velők, pedig hát mihaszna nép ez a vas? Füvet esznek, akár a nyul, és megfutnak, akár a nyul. Sört se isznak a bolondok, csak bort gyömöszölnek magukba. — Ugy, ugy! — Mikor falut perzseltünk föl, azt kiabálták nekünk: pitié, pitié! ami azt jelenti, hogy adnak inni a mennyi kell, csak ne bántsuk őket. Persze mi rájuk se hederítettünk. — Aztán lehet-e megérteni a beszédüket ?— kérdi egy fiatal legény. — Te meg nem érted őket, mert szamár vagy, de én.. én, hogy ne érteném. Done dipen — értettél? — Már hogy értenélek ! — Hát Párist láttátok ? Ott volt ám a sok csata. De mi győztünk mindegyikben. Nincs nekik jó kommandójuk. — Úgy beszélték széltiben. A legénység náluk is jó, de tisztjeik és generálisaik rosszak. Nálunk pedig nagyon is jók. Az öreg Kierz Mátyás, Pognenbin bölcs gazdája, csóválni kezdte a fejét. — Het megnyerték a németek a nagy csatákat, megnyerték — mi is segítettünk nekik — de mi hasznunk lesz belőle, azt csak a jó Isten tudja. Bertók rámereszté szemeit. — Mit nem mond ?— Eddig se nagyon becsültek meg minket a németek, most pedig úgy felhúzták az orrukat, mintha ők volnának a világ urai. És még jobban fognak bennünket üldözni, mint ahogyan üldöztek eddig. — Hazugság! — közbevág Bertók. Az öreg Kierz oly nagy tekintély volt Pognenbinban, hogy az egész falu az ő fejével gondolkozott, tanácsaival élt, és neki ellentmondani senki nem merészelt. De hát Bertók, mint «győztes», maga is tekintély volt. Mindamellett nagy megbotránkozással és megütközéssel fordult feléje minden szem. — Micsoda, Mátyással akarsz te kikötni?... mi vagy te hozzá képest ?... — Mit nekem Mátyás? Nem olyanokkal beszéltem már én, tudjátok-e ? Fiuk, hát nem beszéltem-e Steinmetz-czel, was ? Mikor Mátyás hazudik, akkor hazudik. Most jobb lesz a sorunk. Mátyás pedig nagy szemeket vetve nézett a győztesre. — Bolond vagy te fiam, — felesé. Bertók olyat csapott az asztalra, hogy az üvegek és poharak tánczolni kezdtek. — Still der Kerl da ! Heu, Stroh... — Lassabban békás, ne kiálts oly nagyon. Kérdezd meg a papot, vagy a földesurat. — Hát a pap volt a csatában ? hát a földesúr ott volt-e? De én voltam. Ne higyjetek nekik. Csak most becsülnek meg minket igazán. Ki nyerte meg a hadjáratot? Mi nyertük meg. Én nyertem meg. Most kérhetek akármit, mindent megadnak. Ha földesúr akarnék lenni Francziaországban, az is lehetnék. Tudja azt jól a kormány, hogy ki ütötte legjobban a francziákat. A mi ezredeink voltak a legjobbak, így volt ez megírva a parancsolatban. Most a lengyelek kerülnek felül, értitek? Kiért intett a kezével, fölkelt és távozott. Bertóké lett a győzelem a politika terén is. A korcsmában vele maradt legények immár őt tarták tekintélynek, őt, ki is igyen szólott hozzájok: — Akármit kivánjak én, mindent megadnak. Ne lettem volna én, mi lett volna a háború vége? Az öreg Kierz oktondi ember, tudjátok meg. Ha a kormány háborút parancsol, hát háború lesz. Ki fog engem lenézni ? A német talán? Hát ez itt mi? — szólott az érdemjelekre és keresztekre mutatva. — Hát ki végett ütöttem én a francziákat? Nem-e a németek kedvéért? Én most több vagyok mint a németek, mert egy németnek sincs ebből ennyi (a mellére mutat). Sört ide ! Beszéltem és Steinmetz-czel, beszéltem én Podbjelszkival is. Sört, ha mondom! Most kezdődött a nagyszerű ivás. Bertók danolni kezdett: «Trink, trink, trink! Wenn in meiner Tasche Noch ein Thaler klingt!» S egész halom fillért boritott ki az asztalra zsebéből.— Nesztek, én most földesúr vagyok... Nem kell? Hej, nem ilyen pénzünk volt Francziaországban, de hát elvitte az ördög. Nem kevés falut gyujtottunk föl, nem kevés embert ütöttünk agyon ... A becsípett ember kedve hirtelen változik. Bertók is hirtelen besöpri a pénzt és keservesen rebegi: — Isten, légy irgalmas szegény lelkemnek! Aztán két kezébe rejté arczát és elhallgatott. — Mi lett? — kérdi az egyik berúgott legény. .— Én nem vétettem nekik, — dörmögi Bertók borúsan. — Maguk mentek a bajba. Pedig hogy sajnáltam őket, hiszen közülünk valók voltak. Uram, irgalmazz nekem! Az egyik olyan volt, mint a piros hajnal. És másnap fehér lett, mint a gyolcs ... Aztán még félig élve temették el őket... Pálinkát ide. Csönd lesz. A parasztok bámulva néznek egymásra. — Mit beszél ? — kérdi az egyik. — A lelkiismeretével számol. — Korhellyé tett a fene háború. — mormogja Bertók. Kiürített egy, kiürített két pohár pálinkát. Kis vázlatig csöndesen elült, majd nagyot köpött és újra vig lett. — Hát ti beszéltetek Steinmetz-czel, hé? Én beszéltem. Hurra! Igyatok. Ki fizet? Én fizetek. — Te fizetsz részeges korhely, te ! — hangzott Magdolna asszony hangja, — de kifizetlek én is, ne félj! Bertók üvegszemekkel méri végig a váratlanul ott termett asszonyt. — Hát te beszéltél Steinmetz-czel? Ki vagy te, mi vagy te, miféle asszony vagy ? Magda asszony felelet helyett oda fordul a hallgatókhoz és elkezd jajveszékelni. — Hej emberek, emberek, lássátok gyalázatomat s szerencsétlen sorsomat! Hazajött, én megörültem neki, mint valami jó embernek, pedig részegen jött haza az istenadta ! Elfeledte már az istent is, elfelejtett már lengyelül is. Lefeküdt aludni , kijózanodott, és most újra iszik, iszik az én munkám árából, verítékkel szerzett keresményemből. Hol vetted a pénzt, hé ? Nem az én szerzeményem, verítékes keresményem-e az, mi ? Oh emberek, emberek ! nem keresztény katholikus ő már, és nem ember, hanem hunczut német, a ki németül gagyog és az emberek kárára él a földön. Egy istentagadó, egy... Itt az asszonyt elfojtották kényei és a hangja később egy nyolczaddal emelkedett. — Tökkelütött volt, de jó ember volt, és most mit csináltak belőle? Vártam minden este, vártam minden reggel, végre is kivártam. De hát nincs örömöm, nincs vigasztalásom ! Hatalmas Úristen, türelmes Úristen ... Hogy bolondulnál meg, hogy válnál németté! Az utolsó szavakat oly panaszos-keservesen ejte ki, hogy danolásnak beillett volna. Bertók pedig azt felelé :