Vasárnapi Ujság – 1884
1884-03-09 / 10. szám - A győztes Bertók. Elbeszélés. Irta Sienkiewitz Henrik. Lengyelből fordította Csopey László 154. oldal / Elbeszélések; genreképek
158 VASARNAPI UJSÁG. 1 I . SZÁM. 1884. XX ben, fiúi bizalommal fordulok Főméltóságodhoz, hogy mint az ország első törvényes tisztviselője, s mint ilyen, állása és koránál fogva a főispánok vezére, vigyen bennünket a trón elé, hol nyilt, férfias szóra, leplezetlen igazságra soha sem volt annyira szükség ; hívjon össze bennünket Főméltóságod és vezéreljen a fejedelemhez, kinél reménylem, előterjesztésünk meghallgatást nyerend. A főispánok hivatalos állása és egyéni becsülete követeli, hogy törvényes méltóságaik hatását a nemzetért közbenjárásra irányozzák, s a nép óhajtását, honnan mesterségesen elzárják, a fejedelem elé juttatni igyekezzenek. De követeli még a főispánok határozott föllépését magának a helyzetnek bizonytalansága is, melynek nyomása tűrhetlenné lőn, s mely alul csak ugy lehet szabadulnunk, ha a kifejlődést közvetlenül és meg nem vesztegetett alakban magunk készítjük el a fejedelemnél. Főméltóságod, ki annyi hálára kötelezte a nemzetet, van jelenleg is hivatva arra, hogy nevének koszorúit ujabb babérokkal szaporítsa, s csak egyedül Főméltóságod jogosult arra, állása és érdemei után, hogy a főispánok élén egy nemzet szenvedéseiért szót emeljen. Vegye Főméltóságod ezen kérésemet ugy, mint határtalan fiúi bizalmam és tiszteletem kifejezését, s vigasztaljon meg engem, vigasztalja meg szomorú hazámat annak teljesítésével. Ki egyébiránt legmélyebb tiszteletem mellett atyai áldását kikérve, ragaszkodó szeretettel maradtam Főméltóságodnak Nagy-Váradon október hó 1-én 1861. alázatos szolgája gróf Haller Sándor s. k. btharmegye főispánja. Nevezetes okmány azért is, mert Sczitovszky bibornoknak az udvari kanczelláriához október 27-éről kelt ama fölirata, melyért öt «ad audiendum verbum» Bécsbe rendelték, e levéllel, mint alább látni fogjuk, szerves összefüggésben áll. A bécsi kormánynak azonban nemcsak pénzre, hanem katonára is szüksége volt, s ha már az adót be tudta hajtani az országgyűlés megszavazása nélkül, mint vigye véghez az ujonczozást? Ez bizonnyal nehezebb feladat volt a fennálló viszonyokkal szemben. Az udvari kanczellária által tehát körlevelet intéztetett a főispánokhoz, kir. biztosok és adminisztrátorokhoz, mint vélnék e kérdést megoldhatni. Hasonló körlevelet kapott Sczitovszky bibornok is, mint Esztergom megye örökös főispánja. A magát jóreményekben ringató öreg úrra felette kellemetlenül hatott a kormánynak ez ujabban tervbe vett törvénytelen eljárása. A törvényes állapotok iránti reményei soha sem hagyták el, s ennélfogva közvetített alant, közvetített fent, békéltető szellemként fáradhatatlankodott, és soha a legválságosabb pillanatokban, a nemzet legkiáltóbb jajjai közt, nem hagyta el szerepét, most azonban sejti, hogy őt is «be akarják ugratni», idején látta hát, ha kérdezik, megmondani nyiltan, a mi szivét nyomja. Az udvari leirat vételével nyomban gróf Forgách Ágost kanonokjáért küldött. — Olvassa csak, uram öcsém, mit irnak Bécsből,— szólott a grófhoz, átnyújtván a kanczellária levelét, — mit irjunk vissza? — Eminencziád nem állhat jót, mint a leirat követelné, arról, hogy az ujonczozási kérdésben mit fogna határozni a közgyűlés. Ezt előre senki sem tudja, nem is tudhatja. — Az igaz. Nincs itthon Palkovics? (Károly, a megye első alispánja.) — Karván lesz, birtokán, ha ha Eminencziád parancsolja, lovas embert küldetek érte. Így történt. Palkovics Károly másnap reggel megjelent a prímásnál, ez közölte vele a kanczellária leiratát, anélkül, hogy tudatná, mikép Forgách gróf már ismeri, s abban állapodtak meg, hogy Palkovics a választ fogalmazni, és másnap be is fogja mutatni. Ezzel a bibornok az alispánt elbocsátván, ez melegében Forgách grófhoz toppant be. — Kutya van a kertben, méltóságos uram! — és átadja Forgáchnak az udvari rendeletet. — Tudom. Ismerem én már e leiratot. — Mit csináljunk vele? — Eminencziájával ugyan megállapodtunk a válasz főbb vonásaiban. — Én azt hiszem, — szóla a gróf, — itt nincs sok mondanivaló, mert hogy mit határoz a közgyűlés az ujonczozásra nézve, azt előre senki sem tudhatja, s így a főispán sem állhat jót a kormánynak arról, hogy az ujonczozásra segédkezést rendelne el a megye, sőt azt hiszem, a fenforgó viszonyok közt tisztviselőit az ujonczozástól egyenesen el fogja tiltani. — Kétséget sem szenved. — Akkor tehát tisztában vagyunk, mert a véradót országgyűlésnek lévén csak joga megszavazni, miután országgyűlés most nincs, sem pedig az 1823-ik évhez hasonló kivételes eset nem forog fenn, tehát a megye bele sem bocsátkozhatok a kérdésbe; annyival kevésbbé, mert mig 1823-ban a sürgető viszonyok közt óvás mellett megadták a megyék az ujonczokat, most az óvásnak sincs értelme. Mert 1823-ban nem tagadtatott a nemzet katonamegszavazási joga, hanem csak kivételesen kéretett a véradó a megyéktől, és igy az óvás birt hatállyal is; most azonban átalában maga a jog tagadtatik meg, így pedig értelmet nem lehetne az óvásnak tulajdonítani. Hasonló indokok képezték Forgách és Palkovics tanácskozásának tárgyát, mig végre az alispán hivatali helyiségébe elzárta magát és a nagyfontosságú válasz fogalmazványát másnap reggelre elkészítvén, azt elébb Forgách gróffal közölte, ezután pedig a bibornok főispán elé terjesztette. Forgáchban a válaszirat némely keményebb kifejezései kételyeket keltvén, sietett azokat a bibornokkal közleni, s a palotába ment, hol Palkovics épen elbocsáttatván a kihallgatásról, utána nyomban a bibornok elé bocsáttatott, kinek aggályait előterjesztette. Sczitovszky méltatta a gróf figyelmét s nyomban tett is javításokat itt-ott, enyhítvén a kijelölt helyeket, mire a gróf visszavonult. De az öreg ur még ezentúl is törte a tollat, s ő maga egy egész alineát szúrt a szövegbe, mely épen nagy fontosságot nyert a bécsi katonai körök megbotránykozása által, de a mely valóban még sem egyéb szelíd figyelmeztetésnél, hogy azon katonai ujonczokban, kik atyáik zsarlásainak szemtanúi voltak itthon, alig lehet bizalma a fejedelemnek, stb. A GYŐZTES BERTÓK. — Elbeszélés. — Irta SIENKIEWICZ HENRIK. Lengyelből fordította: CSOPEY LÁSZLÓ. (Folytatás.) második rész: Bertók otthon. IV. Magdolna asszony igazán derék asszony volt és fölért más tizzel is. Szigorúan bánt az ő Bertókjával, de azért őszintén szerette őt. Nagy ingerültség idejében, minő volt a korcsmai jelenet, megmondta neki a szemébe, hogy oktondi, azonban a rendes viszonyok közt megtett mindent, hogy az emberek az ő uráról máskép vélekedjenek. «Az én Bertókom oktondinak teszi magát, pedig ő ravasz» — szokta mondani. Voltaképen pedig csak oly oktondi volt Bertók, akár az ő hóka lova — és Magdolna asszony nélkül nem érne egy pipa dohányt sem a gazdálkodásban, sem másutt. Most minden teher az ő tisztes fejére nehezedék, és ő úgy neki esett a lótásnak-futásnak, úgy sírt, könyörgött, hogy végre czélt ért. Egy hét múlva utolsó látogatása után ismét megjelent Bertók fogságában, csakhogy ezúttal egészen kipirulva, lelkendezve és boldogan. — Hogy vagy édes Bertókom ? — kiáltott föl örömmel, — tudod-e, hogy megjöt a földesurunk ! Képzeld csak, megházasodott túlnan a királyságban; a fiatal nagyságos asszony akár az érett szamócza. És mi minden drágaságot hozott magával, ó, ó !... Pognenbin ura valóban megházasodott, valóban feleségestül tért vissza birtokára és valóban sok «drágaságot» hozott magával. — Hát aztán, mi közünk hozzá ? — kérdé Beztók. — Csitt, te bolond! — szakítja félbe Magdolna asszony. — Attól vagyok ugy felizgatva. Oh Jézusom !... Hát elmentem én is a fiatal asszonyhoz üdvözölni őt; nézek, ugy jő elém, mint valami királyné, gyönyörű, szép, mint a nyiló virág, és csillogó, mint a hajnalcsillag... Oly hőség fogott el. Ugy elkezdtem lelkendezni. .. És Magdolna asszony megtörté kötényébe izzadt arczát. — Kis pihenő után újra megszólalt szakadozó hangon. — Olyan ruha volt rajta, mint a bazsálvirág... És én odarogytam lábai elé, ő meg kezet adott nekem ... én megcsókoltam azokat a jószagú kis gyermek-kacsákat! Épen olyan, mint valami szent az oltárképen, és hogy megérti a magam fajtájú emberek baját. Elkezdtem kérni, hogy segítsen rajtunk ... Adjon neki az Úristen tartós egészséget! . . . Ő pedig azt mondja: A mi erőmtől telik, azt megteszem. A hangja meg olyan, hogy ha megszólal, hát valami édesség járja át tőle az embert. Én aztán elmondtam neki, milyen szerencsétlen Pognenbinban a nép, ő meg azt felelte: Hej, nemcsak Pognenbinban... erre én elkezdtem zokogni, és őszintén. Majd előjött az úr és látja, hogy ő sir : elkezdi csókolni szemét, száját, fülét, mindenét. Az urak nem olyanok, mint ti. Ő meg azt mondja neki: «Tégy meg mindent ezért az asszonyért». Ő pedig feleli: «Mindent a világon, amit csak kivánsz!» Áldja meg a boldogságos Istenanya, áldja meg gyermekeiben, áldja meg jó egészséggel! És a földesúr mindjárt azt mondja nekem: «Nagy bünt követtetek el, mert német kézbe adtátok a lengyel földeket, de én — mondja — segitek rajtatok és kifizetem Justot». Bertók megsimogatta tarkóját. — Hisz a földesurat is a németek tartották a markukban. — Sebaj! az asszony gazdag. Az uraság most kifizethetne valamennyi pognenbini németet •— most jó módja van az urnak is. Nem sokára lesznek a választások, — mondja az ur, — aztán vigyázzon a nép, hogy németre ne szavazzon — én majd végezek Justtal is és Bögével is. — Ezért a földesasszony az urnak a nyakába borul, — ő pedig rólad tudakozódik és mondja, hogy ha még gyenge vagy, majd beszél az orvossal, ez ad arról bizonyítványt és téged kibocsátanak. Ha nem lehet téged egészen kibocsátani, a hátralevő részt leülöd télen, mert most szükség van rád a gazdaságnál. Hallod ember! Az ur tegnap járt a városban, az orvos ma Pognenbinba men, mert az ur rendelte oda. Ő nem német ám. Bizonyítványt is ír neked. Télen aztán ugy elülsz a börtönben akár egy kis király — jó meleged lesz és ingyen kapsz enni is — most pedig elmegy haza, dolgozni fogsz, Justot kifizetjük, hátha az ur nem fog tőlünk kamatot venni, és ha az ősszel nem is fizetjük meg neki az egész összeget — a nagyságos asszony majd kér halasztást. Áldja meg érte a szent szűz. — Hallod. — A jó földesasszony! — szólalt meg Bertók vidoran. — Te, aztán köszönd meg ám ezt neki, köszönd meg neki földig hajolva, mert ha nem, hát végig kenlek mogyoróhájjal. Csak jó termést adjon az Isten! Látod-e, honnét jött a segítség? Nem a németektől ugyebár? Adtak neked vagy egy garast bolond érdemrendeiért? Nos ? Jól fejen kólintottak — ennyi a köszönet. Megköszönöd ezt ám neki földig hajolva — azt mondom. — Mért ne köszönném meg! — felel Bertók erélyesen. S a sors újra rámosolygott a győzőre. Néhány nappal később értésére adták, hogy ezúttal elhagyhatja a börtönt egészségi szempontból egészen télig. Távozás előtt azonban meghagyatott neki, hogy a landrath hivatalában jelenjék meg. Bertók magánkívüli állapotban állított be. Ez a férfi, aki bagnéttal a kezében zászlókat és ágyukat hódított el, ez a férfi — mondom — jobban kezdett most félni az egyenruhától, mint a haláltól; szívében egy