Vasárnapi Ujság – 1885
1885-02-22 / 8. szám - Arany Jánosné –á–r– 131. oldal / Élet- és jellemrajzok
b. Orczy Béla miniszter, Jauner igazgató és Weilen József Bécsből, Münster polgármester Kassáról, Haller K. polgármester Kolozsvárról, Szabadka város közönsége, a nagyváradi orthod. izr. tanitók, Eszterházy Kálmán kolozsmegyei főispán, a pécsi szin társulat, Zaccari Ádám Fiuméből, a munkácsi gymnasium, a munkácsi polg. kaszinó, Hollán altábornagy, Rónai Jáczint püspök, stb. A bécsi sajtó helybeli képviselői: Singer Zsigmond a «Neue Freie Presse», dr. Mendel Lajos a «Neues Wiener Tagblatt» és Weinmann Antal a «Presse» képviselői együtt keresték fel Jókait, hogy szerencsekivánataikat kifejezzék. Jókai őket a legszívesebben fogadta. Írók és művészek társaságának üdvözletét Urváry Lajos adta át. Jókai megindulással válaszolt. Délután az egyetemi ifjúság tíz tagu küldöttsége tisztelgett, s Rakovszky Géza, az egyetemi olvasókör elnöke köszöntötte a költőt, mire Jókai hosszabb beszédben válaszolt. «Nem akarok — úgymond — pathétika szónoklatot tartani, az alkalom rá nem is országom fontossági, csevegek veletek, mint barát jó baráttal.» Elbeszélte, milyen volt az ifjúság az ő korában. Buzdította az ifjúságot, hogy az ő kezükben van a diadal, csak elérni kell azt akarni. Erre a küldöttség tagjait kebléhez szokta, s homlokon csókolá, s megmutatta nekik dolgozó szobáját. Végül mindeniknek emlékül kéziratot adott. A képviselőházban üdvözlő iratot köröztek e nap, s azt pártkülönbség nélkül írták alá a képviselők. A fővárosaik épen ez nap tartott közgyűlése pedig Weisz B. F. indítványára elhatározta, hogy szintén üdvözlő iratot küld a költőnek. VASÁRNAPI ÚJSÁG. ARANY JÁNOSNÉ f február 19-én, Arany János özvegye csütörtökön, február 19-ikén reggeli 9 óra után, hosszas szenvedés után meghalt. Hirtelen jött erős vérhányási roham egy pár percz alatt ölte meg a rég szenvedőt. Úgy halt meg ő is, mint férje: évekig tartott súlyos és fájdalmas betegség után, de halálküzdelmek nélkül, egyszerre. A hosszas szenvedés arra való, hogy elkészülhessünk a halálra s kívánatossá legyen a szabadulás; a hirtelen halál isten kegyelme, hogy ne kelljen szembe néznünk a borzalmak királyával, kinek csak közelgését érezzük, de arcza rémes vonásait nem látjuk. Szép halál fejezte be a szép és nemes életet. Arany Jánosné, kinek neve irodalmunk s benne nemzeti dicsőségünk egyik legfényesebb nevével válhatatlanul van összekötve — mint nő és anya, de különösen mint a költő felesége — igazi példánykép volt. A biharmegyei s jelesen nagyszalontai nemes családok egyik kiválóbbikának, az Ercseycsaládnak lelki miveltségben s külső bájban egyaránt kiváló sarja, akkor szerette meg Arany Jánost s lett nejévé, mikor annak jövendő dicsőségéről s költői nagyságáról senki sem álmodott, a költő maga tán legkevésbbe. De Ercsey Juliska, a kihez a költő örökre kéziratban maradt első szerelmi dalait intézte, talán sejthette, a mit senki sem álmodott. Ő megszerethette a testileg-lelkileg ép, deli, komoly ifjút, ki neki szivét, kezet— s azzal egyszerű aljegyzői állása szerény biztosságát ajánlotta fel. Meg is szerette, egész lélekkel s egy egész életre és attól kezdve ugy azonosította vele magát életök egyszerű folyamában s később dicsőségében, mint csak nő tehette valaha. Attól az órától kezdve, a mint kezét nyújtotta neki, kizárólag neki és benne annak az egy gondolatnak szentelte életét, hogy férjét a gyöngéd szeretet minden gondjaival vegye körül, megóvja őt az élet gondjaitól s aprólékos bajaitól, magára vegye mind azt, a mi szellemét nyűgözhette volna,s neki nyugalmat készitsen — a független munkálkodásra. És igy, bár a költő magából merítette ihletét, részben neje hű gondjainak köszönhetjük, hogy öröklétű műveit megalkothatta, irodalmunk és nemzetünk dicsőségére. Mig Szalontán laktak, életök— a fiatalság teljeben s boldog elégültségében — az egyszerű jóllét képe vala, két gyermekkel ajándékozta meg az ég s azok a szülök örömére nőttek. Aranynak az irodalomban fölléptével, s különösen «Toldi»-ja páratlan sikerével, a szalontai jegyzői lak — s a lakója — egyszerre hiressé lett. Petőfi volt az első, ki költőtársát ölelni sietett. De a költő fénye mellett a hü nő egyszerűsége sem halványult el. S mind azok, a kik ez időben a szalontai jegyzői lakot meglátogatták, egyenlő lelkesedéssel szóltak a költőről s ha az,gyérszavu voltában, kevesekkel éreztette lelke magas szárnyalását, ez mindenkivel szive jóságát és kedélye melegét. Nagy-Kőrösön, bár hasonlóan korlátolt viszonyok közt s annak megfelelő egyszerűségben, de házuk a rend, tisztaság, csin s bizonyos jóllét tükre volt, melyet Aranyné tudott megteremteni, hogy férjének ne kelljen szégyenkeznie a vendégek előtt, a kik Pestről mind többen s mind gyakrabban jöttek a költő látogatására. A gyermekek is nőttek; a «barna Laczi s a szőke Juliska» felserdültek, Laczi kitűnő tanuló, Juliska csinos s mindenek fölött eszes és kedves leány lett, s a család a szép és boldog családi élet mintaképe jön, melynek csak azért nem akadt irigye, mert mindenki szerette. De a mint a költő magasbra s magasbra emelkedett alkotásaival, a dicsőség és hírnév régióiba, a növekedő fénynek (s azzal együtt növekedő anyagi jóllétnek is) sötét és végzetes árnyai kezdettek borulni. Arany Jánost betegség lepte meg, vértolulások, szédülések, fejbajok, előjelei későbbi , hosszas, kínos és gyógyíthatatlan betegségének s baja egyre súlyosbodott s Pestre költözésök, bár rendszeres orvoslás alá véve, sem enyhített rajta. A hű nő együtt szenvedett férjével, de nem mutatta, csak aggodalmai növekedtek, kedélye s gondossága, szeretetének kifolyásai, nem csökkentek. Egy váratlan , sokkal nagyobb csapás, tönkre tette, összezúzta mind kettejöket. Forrón szeretett Juliskájuk férjhez ment Szél Kálmán szalontai ref. lelkészhez, kiben derék férjet, ők szeretett nőt nyertek — s még a beteg apa azon régi vágya teljesüléséhez is, hogy Szalontára visszatérhessen valaha, közelebb látszott jutni. De a rövid öröm hosszú siralomra változott s a szép remények egyszerre örök éjbe merültek. A boldog fiatal nő anyává lett s kis leányának életet adva, meghalt. Ezzel a csapással ki volt mondva az Arany János ítélete ; testi baját lelki fájdalma súlyosbította s ő nem gyógyulhatott meg többé. Élt még, de évekig nem is dolgozhatott; s mikor ismét tollhoz nyúlhatott, csak a haldokló hattyú énekét zenghette. A gond, a bú, az együttszenvedés Aranynét is megtörte. Még lappangó mellbasa rohamosan kezdett fejlődni. Időnként oly beteg volt, hogy félteni kellett, nem előzi-e meg férjét a halálban. Ettől félt maga is ; nem az élethez ragaszkodott, hanem beteg férje ápolásának szent kötelességéhez, s csak arra kérte az istent, ne haljon meg előbb, hogy ne kelljen itt hagynia szenvedő kedvesét, hogy elvégezhesse végig a kötelességet. Hogy soká túlélni nem fogja, azt tudta jól. S az isten megadta neki e kérését, hűsége jutalmául. Erőt adott neki, hogy összeszedhesse magát mindannyiszor, ha férje állapotának súlyosbodása őt ápolására hívta fel. Arany halála után (1882. október 22.) Aranyné élete nem volt élet többé, csak csöndes hervadás és forró sóvárgás utána. Mellbaja egyre súlyosbodott. Fia, menye, unokája szerető gondban részesítették — mindhiába. Fürdőhelyeken kerestettek vele enyhülést — hasztalan. A nyáron még sokkal betegebben tért vissza Balaton-Füredről. Egyizben Szalontán, az utóbbi fürdőzés után Tolna megyében, a nemes keblű Bezerédj Istvánnénál, kissé enyhülni látszott állapota, de nem tartósan. Az őszt és a telet mindig sinlődve töltötte. Karácsonykor már nagyon rosszul volt s állapota azóta folyvást súlyosbodott. Agynak azonban nem esett, többnyire karszékében (férje karszékében!) üldögélt, de délutánjait s estéit mindennapos láz gyötörte. Napról-napra fogyott, sorvadt. Érezte közelgő végét, de nem panaszkodott. Tudta , hogy az a viszontlátás ! Csütörtökön reggel még felkelt. Unokájával, Piroskájával, ki egyedül lakott vele s két nőcseléddel, még elolvastatta magának a reggeli lapokat. Kilencz óra után nagy köhögés lepte meg s azzal oly rohamos vérhányás, hogy mire megrémült unokája s a hirtelen beszólított cseléd a nyugágyra fektették, karjaik közt meg volt halva. Fia, a földhitelintézettől oda sietve, már halva találta. Lelke egyenest, küzdelem nélkül röppent oda, ahova vágyott! . . . —á—r— * 131 I | Temetése, akadémiai palotai lakásából, melyet az akadémia kegyelete holtáig meghagyott neki — szombaton, d. u. 3 órakor volt, a ref. egyház egyszerű szertartása szerint, melynek buzgó és hivő hive volt véglehelletéig IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A Franklin-társulat kiadásában kiváló figyelmet érdemlő művek hagyták el ismét a sajtót. Tartalmukra nézve nagyon különböznek egymástól s igy a közönségnek többféle körére birnak érdekkel. A szépirodalom barátainak nemcsak tartalmilag élvezetes, hanem külsőleg is diszes könyvet szolgáltat egyik jeles fiatal költőnk kötete : Kárpáti emlékek, költemények Bartók Lajostól, Spányi Béla eredeti rajzaival. Bartók költészete nem ebben a kötetben foglalkozik először a felvidék természeti szépségeivel, legendáival. Egy előbbi kötetének jelentékeny és értékes része már szólt erről. Az új kötet negyvenkét költeménnyel fűzi tovább az erőteljes lyrai sorozatot, költői hévvel, mély érzéssel, mely a természet benyomásai után fakad, s a szerelem hangjaiban olvad össze. A könyv vastag velin papírra van nyomva, s tizennyolcz költemény élére Spányi Béla rajzolt tájképi illusztrácziókat. Ara 2 frt. diszkötésben 3 frt. E sikerült diszkiadásnak négy lapját, négy szép illusztráczióval, mai számunkban mutatványkép közöljük. A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig, irta Pasteiner Gyula. Nagy terjedelmű munka, mely 763 oldalt foglal el, s a nagy közönség számára kézikönyvül van szánva. Az utolsó években a művészetek történetéből nem egy magyar munka jelent meg, s a festészet, szobrászat, építészet, archaeologia iránt nagyban növekedett az érdeklődés , de hiányzott oly munka, mely rendszeresen foglalkozik a művészetek fejlődésének történetével, s a régi kor emlékeivel, a középkor mestereinek művészi irányaival és alkotásaival megismertet. Pasteiner Gyula egyetemi magántanár az ily ismeretekben való tájékozás eszközét nyújtja ebben a műben. Gondos tanulmány és a feladat szakirodalmának kellő ismerete képezik főalapját a terjedelmes könyvnek. Az előadás pedig világos, s a nagy anyag feldolgozását könnyű figyelemmel végig kísérni. Külön fejezetek alá sorolják a különböző művészetek és népek, s mindenütt számos rajz tájékoztat. Összesen 352 ábra és kép van e kötetben. Az első rész a művészetek kezdetleges fejlődésével foglalkozik a történelem előtti időkben, szól a kő- és a bronzeszközökről, az agyagművekről, s az első építési emlékekről. Ezután áttér az építés történetére, melyet aztán végig vezet egész az ujabb építkezésekig, s a magyarországi építési műemlékek és modern alkotások felsorolásával fejezi be. Nagy közönség számára íratván a mű, a szerző mindig figyel, hogy tanulságos eredményt biztosíthasson, s az illusztrácziók által szemlélhető példát nyújtson. Nemcsak a nevezetesb műemlékek, romok képét adja, hanem az építési styl egyes részleteit, a műemlékek tagozatait, olykor alaprajzát is. Hasonlóképen dolgozta a többi részt is, mindeniket az őskor emlékeinél, az első kísérleteknél kezdve. A második rész a szobrászat története, ezt pedig a képírás története követi, mely a legterjedelmesebb része a munkának, s egybekapcsolja ezzel az iparművészet történetét is. A művészetek fősajátságai, jelenségei együtt vannak itt, s a részletekből annyi, mennyit az ismeretek megkívánnak. De nincs túlterhelve részletekkel, mert minden a saját helyén tárgyalva, saját korszakának, népének jellemzésére szolgál. Teljes elismerésre méltó fáradság, mely a magyar közönséget abba a helyzetbe juttatja, hogy a művelődéstörténet oly fontos részét, mint a művészetek, hazai nyelven is végig követheti fejlődésében és múltjában, s nem kell idegen forrásokat keresnie, melyekhez különben is csak nehezen juthat. Pasteiner a legjelesebb ily munkákat használta föl s a vizsgálódásnak, a tudományos felfogásnak napjainkig elért színvonalán tárgyalja és ismerteti vonzó anyagát, maga részéről is tiszta ítélettől vezettetvén. A szöveg mellé a sok illusztráczió megválasztása is emeli a munka értékét és használhatóságát. Araz frt, vagy diszkötésben 8 frt.