Vasárnapi Ujság – 1885

3. Költemények - Reviczky Gyula. Budapest 590. oldal

590 pótló. Ha emberre é­s olyan emberre volt szükség, szólították s ő elfoglalta helyét. He­lyet foglalt és töltött be mindig. A Szeben­ben székelő kincstári főigazgatóságtól, az «udvari kamará»-tól, a mint akkor nevezték: «thesauriatus»-tól, 1848-ban Bécsbe az erdélyi udvari kanczelláriához tétetett át mint fogal­mazó-gyakornok, később az újonan kinevezett első független magyar kereskedelmi miniszté­riumban működött mint segédfogalmazó. Utóbb karddal cserélte fel a tollat, s a Würtemberg­huszárok ezredébe lépett, kardját csak mint komáromi kapituláns tevén le. A szabadságharcz után a jogi pályára tért át és mint jónevű gyakorló ügyvéd, majd pedig a birói pályán működött. 1851-ben a soproni fő­törvényszékhez neveztetett ki mint jegyző. 1854-ben pótbaró lett a soproni kerületi törvényszék­nél, honnan segédtitkári minőségben ismét a soproni főtörvényszékhez került vissza, és 1858-ban a zalamegyei főtörvényszékhez neveztetvén ki, Zala-Egerszegen működött 3 évig, ugy az osztrák, mint a magyar törvények alapos isme­reteivel kitűnő mértékben rendelkezvén. Politikai viszonyaink átalakulásának s alkot­mányos életünk helyreállításának kezdete ismét a politikai élet küzdterére hivta vissza. 1861 -ben ugyanis gróf Mikó Imre erdélyi kormányzóvá neveztetvén ki, meghívására Szentgyörgyi Ko­lozsvárra, a kormányszékhez ment, hol mint a jogügyek előadója működött, a­mely tisztét később a politikai közügyek nagy fontosságú előadói állásával cserélte fel. Az alkotmányos ébredés kezdetén Kemény Ferencz és Mikó Imre rendkívüli ügyességgel vezették keresztül a kis testvérföld visszakeble­zésének ügyeit, teljes bizalmukkal tisztelvén meg Szentgyörgyit, kinek hathatós cselekvő közreműködését e nagy munkában igénybe vették. Ez időben Szentgyörgyi majd a maros­vásárhelyi királyi táblán, mint itélő­mester, majd mint a fejedelmi jogü­gyek igazgatója, úgynevezett fiscalis director működött, folyto­nosan tevékeny részt vévén az alkotmányosság visszaállításának nehéz feladatában. Meg kell említenünk Szentgyörgyi nyilvános politikai működésére vonatkozólag, hogy az utolsó erdélyi országgyűlésnek, mely 1865-ben tartatott, híres feliratát együtt szerkesztette Dózsa Elekkel, a nagyhírű marosvásárhelyi jogi tanárral, ki később a magyar képviselőház al­elnöke volt, és Ocsvay Ferenczczel. 1869-ben a legfőbb ítélőszék birájává nevez­tetett ki és azóta mint széles nyelvismeretű jogi szakférfiú a fiumei ügyek előadását is vezetvén, államtitkárrá kineveztetéséig itt működött, mint egyik nagy tekintélyű tagja e fényes bírói tes­tületnek. Ismert tevékenysége nemcsak a bírósági teen­dőkre szorítkozott, hanem részt vett a nagyobb jelentőséggel bíró igazságügyi reform-szakta­nácskozásokban, tagja volt ugyanis az igazság­ügyminiszter által összehívott enquéteknek, melyek a büntető törvény, továbbá a bűn­vádi eljárás, a polgári törvénykönyv és az ügyvédi rendtartás ügyében tartottak. Prónay József halála után elnöke lett a naszódi vegyes miniszteri bizottságnak, nemkülönben elnöke volt az ügyvédvizsgáló bizottságnak ; — ezeken kívül nagy részben Szentgyörgyi műve az erdélyi birtokviszonyok rendezéséről szóló tör­vényjavaslat. Kiválóan jellemzi őt az egyháza ügyei iránti érdeklődés, a­melyet szüleitől örökölt. Er­délyben laktában egyházi és iskolai főgond­nok volt s erélylyel, lelkiismeretes buzgóság­gal s messzelátással járt el e tisztében. Most Pesten a ref. egyház egyik peszbitere. E preszbi­terium, mely egy kis parlament — nem csak számára, de a benne ülő kapaczit­ásokra nézve is — egyik legbuzgóbb, legkiválóbb tagját tiszteli benne. Sokoldalú munkássága mellett, melyért ő fel­sége a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki, még mindig van ideje a világirodalom költői és tudományos termékeit figyelemmel kisérni s élvezni és tanulmányozni. A jog és történelem, a költészet és a művészetek, a műveltség-, er­kölcs- és társadalmi tudományok mindenikével előszeretettel foglalkozott és foglalkozik. Kiváló szellemi tevékenységét két tulaj­dona ma­gyarázza: gyors felfogása és erős fizikuma. Csak e kettő egyesülése hozhat ily eredményt létre. Daczára annak, hogy külsejében meglehetősen czinikus, modorában a különc­ségig sajátságos: a társaságban rendkívül kedves ember. Elmés, eszes és tanulságos társalgása megnyer s lebilin­csel. A magán­életben tiszta jellem s hozzáfér­hetetlenség, kedély és jó szív különböztetik meg. Sz -f M. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 35. SZÁM. 1885. XXXII. ÉVFOLYAM. BUDAPEST. Columbus földjéről csudákat Hoznak hírül az agg világnak, Bizonyságul, mily sokra képes Küzdő miveltség, a mely ékes. Nagy városoknak, mint varázsütésre, Egy nyár alatt történik épülése, Sötét őserdők rengetegjén, A hol nem élt más eleven lény, Csak serge tarka papagájnak, Csak pávián, kigyó, vadállat, Színes bogár, kolibri, gyík ... Ma zúgva csörtet át a Paczifik, Az ősi csendnek zakatolva, Hogy emberészre, szorgalomra Nincs akadály, nincs semmi gát... Ilyen amoda túl az újvilág ... Kik bámuljátok ezt az újvilágot: Ilyen csodát itt is találtok; A fáradt, vén Európába' is találtok még fris vázra ; Hol habjaid, és Duna, hömpölyögnek : Szép Budapest, büszkén köszöntlek ! Budapest, népem büszkesége, Az ébredő magyar reménye : Áldom minden munkás kezed', Minden téglád és porszemed'! Európa kezd már észrevenni, A vándor fényeddel betelni. Te hirdeted, nem áltatás ez, Hogy a magyar csak ezután lesz. Hogy ez a nép, mely ezer évig Nem lelheté meg pihenésit, Melyet h­arczban mindig csodáltak (Tanúm rá annyi hosszú század), Hogy eztán még jobban csodálják : Most vívja legdicsőbb csatáját Szép város, városoknak éke, A magyarok nagy istenére Fogadjuk fel, hogy meg nem pihenünk, Mig Európa gyöngyévé nem teszünk! KEVICZKY GYULA: HOMOKBÓL FONT KÖTELEK. ANGOL REGÉNT. Irta FRANCILLON R. E. HUSZONNEGYEDIK FEJEZET. Villám ezredes. Anikó soha egy perczig sem kétkedett, hogy előbb-utóbb találkozni fog, találkoznia kell Carew Ferivel s útitársával, s ámbár Feri azt mondta, hogy emezt könnyebb keresni, mint — ha egyszer elbújhatott — megtalálni, azon sem kétkedett, hogy akárhova bújt el, föl is fogja találni. Mert ámbár magát boszorkánynak hivő mániájából a Carrel orvos észszerű és a Carrelné szerető bánásmódja jóformán kigyógyította, de azt a rögeszméjét, hogy apjának Uborka Janó a gyilkosa, hogy Carel Feri — a­kit ő egykor szeretett! — e gyilkosnak tudva rejtegetője, s hogy neki mindkettejöket meg kell találnia, hogy apja miatt boszút állhasson, ezt a rögeszméjét sem Carrel orvos, sem neje meg nem szüntethette. Csakugyan Jane ott kullogott az udvaron, egy néhány félmeztelen s félbarom néger leány csafjául, a­kik a náluk is együgyübbnek látszó európaival játékot űztek — mikor közöttök Nanette kisasszony, az úrnő kedvencz szoba­leánya, megjelent. — A gazdád keres, — szólt a bambához an­golul, s élesen nézett rá, ha várjon ráismer-e hangjáról, angol beszédéről vagy alakjáról? Jane azonban a fölismerésnek legkisebb jelét sem adta, a­min ugyan Anikó sem csodálkoz­hatott volna, ha meggondolja, hogy mindössze egyszer látta őt az életben, éjjel, szökések órá­ján. Janó rá se pillantott a lányra, csak intett, hogy értette a parancsot s azzal meg is indult a ház felé. Anikónak mindazonáltal ugy tet­szett, hogy a «gyilkos» világosabban a homlo­kára van írva mint Ivainnak, s lesütött és réve­dező szeme az önvád és bűnös lelkiismeret árnyait viseli kialvó fényében. Elgondolkodva állt meg az est homályában, a hold világánál, míg Janó a szobába kullogott, a néger lányok pedig szétszaladtak s ő csak maga maradt. Bosszutervei és sötét gondola­­tai ismét egész erővel támadtak föl benne s elfoglalták egész lelkét, annyira — hogy mind a mit Stoke­ Juliet óta átélt, csak álomnak tet­szett előtte, — a valóság, mely körülvevé, a Bokrok, Hispaniola, Carrelék — mind álomra vált, s az álmot, mely előtte feltűnt, a mint apját megölve hozzák haza az erdőből — való­nak hitte megint. Maga sem tudta, meddig állt ott, ez álmokba s azokból eredő gondolataiba elmélyedve, mikor egy hang, melyet ismert, visszahívta őt a valóra s felriasztotta álmaiból: — Nanette k'sassz' —! A munkásokra felügyelő otromba mulatt volt, ugyanaz, a­kivel Feri először találkozott, a­mint bambuszbotját az orrán egyensúlyozta. — Az urat keresi, Alcibiád ? — kérdé Anikó.— A hosszú korridorban megtalálhatja. Alcibiádot különben sem szenvedhette s most azonkívül sem volt beszélgető kedvében. — Az urat? — mondá a mulatt sajátságos gúnyos hangnyomattal. — Carrel polgártársat érti kegyed? Nem, Nanette k'sassz' — nem őt keresem, csak önnel kívánok beszélni. — Velem ? — Sietek, mert asszonyom vár. — Asszonya? Talán Carrel polgárné. Az nem parancsol többé kegyednek. — Hogy érti ezt Alcibiád ? — Ne nevezzen többé Alcibiádnak. Az én ne­vem mától fogva Villám ezredes. Ezredes a sza­badság nagy hadseregében. — Nem értem, miről beszél. — Ma jött meg a hír, hogy Párisban ő felsége a köztársaság és ő exczellencziája a konvent ki­jelentette, hogy nincsenek többé rabszolgák s mindnyájan szabadok vagyunk. — No azt ugyan bolondul tette, ha tette. De mondám, asszonyom vár — — Hadd várjon. Vége az urak és úrnők un­dok zsarnokságának, s kegyednek és oly ke­véssé parancsol bármelyikök, mint nekem, Villám ezredesnek, a szabadság nagy hadseregé­ben. Mit, Carrelné, Antonia polgárnő ? Tegnap kegyed fésülte az ő haját, holnap ő fésüli ke­gyedet. Nincsenek többé szolgák, ezentúl ő lesz a kegyed szobalánya. Kegyed eddig szobalány volt, mostantól fogva úrnő. S én elhatároztam, hogy Villám ezredesnévé teszem. Nanette, vagy­is Anikó, bár különben fogé­kony volt a dolgok nevetséges oldala iránt, most átlátta, hogy a helyzet veszélyesebb, mint nevetséges. — S ha én nem-et mondok ? — kérdé, többre akarván ingerelni a mulattot. — Nem-et? Azt nem hiszem. Ha Carrem­é­nak tenném ezt azt ajánlatot, az sem mondana nem-et. — De ha mégis? Mi lenne akkor, szeretném tudni.­­— Azt majd holnap reggel mondom meg, miután ma éjjel fogjuk a Bokrok­at birtokunkba venni. •— Ma éjjel, igazán? S mikor, mi lesz a jel a támadásra ? A mulatt észrevette, hogy többet mondott, mint kellett volna. — Szót se többet. Lányok orrára nem szokt-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék