Vasárnapi Ujság – 1885
1885-09-13 / 37. szám - A kiállítás krónikájából. V–r. 592. oldal / Országos kiállítás
VASÁRNAPI ÚJSÁG. 37. SZÁM. 1S80 xxxu. ÉVFOLYAM. háznál tenni kellett; irni, olvasni és számolni is tudott, amit az időben leányoknál csaknem a felesleges tudományok körébe tartozónak véltek: azért a Brigitta asszony halála után hiába ajánlgatta magát a familiához tartozó asszony - rokonság, az öreg úr hallani sem akart arról, hogy azok valamelyikét házához vegye, annál kevesbbé, hogy leányát valamelyikhez oda adja. Majd bizony! Talán, hogy elvonják a leánya szeretetét ő tőle, vagy épen kiragadják körmei közül a kényeztetett atyai szeretet tárgyát, azután ne legyen neki senkije, akit szeressen és kényeztessen ! Ily körülmények között Ilonka valóságos ábrándvilágban növekedett fel, összeolvasta édesatyjának minden mesés könyvét, melyek között természetesen azokat szerette legjobban, melyekben sok volt a szerelmes jelenet. A házi dolgokkal amúgy sem kellett sokat vesződnie, mert azokat a tök jó öreg cseléd, mely évtizedeken keresztül szokva volt a háztartáshoz, eligazította és egymást törte a végett, hogy Ilona kisasszonynak kedvét keresse; mert jól tudták, hogy csak ugy maradhatnak meg az öreg úr grácziájában. Az öreg úr nem is mert gondolni arra a lehető esetre, hogy majd egyszer csak megjelen egy fiatal férfi, aki őt megfosztja szeretete és gondossága egyetlen tárgyától és élete egyedüli czéljától, de annál többet kezdett gondolkozni valami ilyen tündérifjuról a szép leány, valami «Argyrus királyfiról», vagy ifjú keleti fejedelemről, ki mint históriás könyveinek hősnőit, őt is magával viszi az örökké viritó tengerparton fekvő kastélyába, hol a jázmin és rózsa örökké illatoznak és ott fogja táplálni édes mézzel és még édesebb szerelemmel. Ha Torma Péter uram érintkezésben lett volna a világgal, már rég meghallhatta volna, hogy a szultán parancsára Erdélybe törtek a tatárok és annak alsó részét fölégették, elpusztították . Így azonban csak akkor értesült az egészről, midőn székely gazdája, Bedő Áron, kit gabonával küldött a szamosujvári vásárra, még kora délután beállította tele szekerekkel az udvarra és kalap levéve, elég tisztességtudással, de annál rémültebb arczczal állított be a tornáczra. Az öreg ur ott ült, mint kedvencz helyén unokájával és sehogysem tudta mire vélni, hogy a gazda oly gyorsan tért vissza az el nem adott gabonával. Bedő Áron pedig, ki különben sem volt valami nagy szónok s azonkívül Ilona kisasszonyt nem is akarta volna megrémíteni, sehogysem tudta, miként kezdje el mondókáját; csak rövid lábait vetette székely szokás szerint kétfelé és süvegét forgatta zavartan ujjai között. — No hát mi a baj Áron gazda, talán elvitte a viz a Szamos hídját, hogy kend olyan hamar itt van az útból ? — A bizony egy cseppet se! — mondja a köpezős kis ember. — Hát talán a szekerek tengelye tört össze ? — faggatózik tovább az öreg úr. — Ne te ne! Csak nem vagyok olyan bolond, hogy rossz szekerekkel induljak olyan hosszú útra. — Hát talán elhalasztották a szamosujvári vásárt ? — A már meglehet, — de én bizony nem mentem ám addig sem! — Hát a gabonának nincs talán ára ? — A már épen meglehet. Kell is most a gabona a nyünek; elveszik azt most ingyen is ! — Hát ugyan ki venné el ? — kérdi megütközve az öreg úr. — Hát bizony az ide stova portyázó katonaság. — Miféle katonaság? — kérdi most már felállva Torma Péter uram, miközben gazdájához közeledett. — No hát a tatárok! — mondja megkönnyebbedve a székely — ha már nemzetes uram csakugyan kiugratja belőlem a szót. — Tyű, forgós lánczos teremtette! — Kiáltja ijedten az öreg ur — hát mit keresnének errefelé a tatárok? — Tudja bizonyű! — mondja a székely szokott szavajárásával, — annyi bizonyos, legalább menekülő emberek azt beszélik, hogy Enyedet, Tordát felégették és egy részök már a Mezőséget árasztotta el. — Hát mért nem mondta kend ezt legelőször ? — mondja toporzékolva az öreg úr, — mikor az olyan nagy dolog! Menjen kend s fogasson be a hintós kocsimba hat lovat, hogy az én drága gyermekemet azonnal Görgénybe szállítsák, Bánfi János bátyám uramhoz. Jancsi kocsis is legyen készen, mert még ez éjjel én is utánok indulok, ha itt holmit elrendeztem. A hintó mellé négy lovas embert rendeljen kend dárdával és ívvel, nehogy az én kedves gyermekemet az uton valami baj érje. Szerdahelynél Gergucz örménynél meghalhatnak kendtek; reggelig majd én is oda érek. Megértett kend mindent jól ? — Meg uram az utolsó tapodtig '— mondja a székely és süvegét felvágva sietett gazdája parancsát teljesíteni. A szép Ilona pedig e beszéd alatt csendesen hímzett tovább egy szép arany madáron, melyet piros selyemre skófium - szállal hímzett. — Mi a manót, kedves leányom, — mondja az öreg ur hozzá rohanva, — hát te meg sem rémültél erre a szörnyű hirre ? — Hát nem leiz én, édesapám, láttam én már tatárt kis gyermek koromban; nincs azoknak kutyafejek, mint a nép beszeli és nem is harapnak bele az emberbe. — Hát nem félsz elmenni nálam nélkül, Szerdahelyig ? — Nem lesz én édesapám. Már mitől félnék ? Velem lesz Áron gazda meg még négy fegyveres ember; azután épen olyan szép holdvilág van, hogy csupa gyönyörűség éjszaka utazni. Az öreg ur megsimogatta szép leányát, összevissza csókolgatta fehér homlokát és haloványpiros orczáit; de azután sürgetőleg mondá: KÉPEIv — Ne csak eredj és szedd össze arany-, ezüstmarhádat, ruhaneműdet; rakd be a kis vasas ládádba, hogy a hintóra feltehessék, mely már ime elő is állott. Én csak a nagy vasas ládát, meg a leveles ládámat rejtem el a pinczémbe; azután magam is utánatok indulok, ugy hogy Szerdahelytől együtt mehetünk Görgény felé. A marhákat kiveretem az erdőre; a házamnak, gabonásaimnak pedig a jó Isten viselje gondját. Szép Torma Ilona csakhamar készen lett a podgyászolással s atyjától bucsut véve, jókedvűen ugrott fel a hintóba ; egyhangú életmódja A chioggiotta-halászok kikötőhelye. Római kapuiv. Napoleon marengói diadaloszlopa Nugent gróf várában, Torsatóban. Fiume 1670-ben. József : A Fiume a vi«