Vasárnapi Ujság – 1885
1885-01-18 / 3. szám - Palágyi Lajos. Petőfi szobra előtt 38. oldal / Költemények
Áldozatkészségével a közmivelődési, jelesen az egyházi és iskolai czélokra, csak személyes jótékonysági ösztöne versenyezhetett. Ama czélok mellett, melyekre a rend nagy vagyona rendeltetve van, ő azt, a mit személyére fordithatott volna, a szegények, szűkölködők-és szenvedőknek adta. S itt, igazi keresztény lélekkel, sem azt nem kérdezte: mi hitti vagy, sem azt: érdemes-e a segélyre? Reá szorult, nyomorult: ez neki elég volt. Átalában a kizárólagosság nem volt sajátja; annyi tiszttársának e gyöngesége távol volt tőle; ő az embert nézte az emberben s érdeme és belbecse, nem szinei szerint méltatta szeretetére, becsülésére. Vajmi ritka erény, kivált ha nem vallási közöny, hanem emberi érzés a forrása. E sorok írója, protestáns létére, hálásan emlékszik róla, hogy őt barátságára, szeretetére méltatta, s keblére ölelte egy alkalommal. Legbámulatosabb volt azonban minden tulajdonai közt a páratlan szigor, mely mindig a szeretet ruhájában járt. Szigorú önmagához, a teljes asketizmusig, szigorú volt, mint főnök, rendtársaihoz, a kik alattvalói voltak s a vak engedelmesség fogadalma által kötvék kezei egy intéséhez. De ők, sőt még a szolgák és cselédek is, ezt a szigort soha sem érezték, csak gyöngéd vezető kezet éreztek; innen a rend és pontosság, teljes önkéntességgel, minden kényszer nélkül. A szelídséget a szigorral egyesíteni ritka embernek adatott oly mértékben mint Kruesz Krizosztomnak. De most már össze van kötözve a parancsoló és vezető, — össze az áldó kéz! «Elvégeztetett dolog az emberek közt, hogy egyszer mindenek meghaljanak» — s ezt a legjobbak sem kerülhetik el. Munkájok azonban nem hal meg, s életök hatása nem vész el velők. Emlékezetök pedig fenmarad áldásban, tovább mint nevök a köven, melybe vésetett. Az elhunyt főapát életrajza főbb vonásait a következőkben nyitjuk meg: Kmm Krizosztom Sopron megyében,Völgyfalván született 1818. január 21-én, egyszerű, polgári szülőktől. Elemi tanulmányait szülői gondos felügyelete alatt végzé, a gymnáziumi tanfolyamot pedig Győrött kitűnő sikerrel. 1835. szeptember 16-kán lépett Szt. Benedek rendjébe. Újoncznövendék-éveit Pannonhalmán töltötte; bölcsészeti tanulmányait két éven át Győrött, a rend belső tanintézetében folytatá. Ezután egy évet Bakonybélben töltött a klasszikus műveltségű és széplelkű Guzmics Izidor apát közvetlen vezetése alatt. Itt ismételte bölcsészeti tanulmányait, készült a tanári pályára és egy év leteltével tanári oklevelet nyert. Hittani tanulmányait végezendő ismét Pannonhalmára ment, hol négy éven át a theologiai tanfolyam mellett egyszersmind a bölcsészeti tudorságra is készült s hittani tanulmányait még be nem fejezte, midőn tudori oklevele kezében volt. 1840. junius 9-én tette le ünnepélyes szerzetesi fogadalmát, 1843. július 26-án áldozárrá szenteltetett és Pozsonyban, a rend akadémiai gymnáziumában nyert tanszéket. Innét csakhamar Győrbe helyeztetett át, a rend belső intézetének természettani tanszékére. 1848-ban ismét Pozsonyban találjuk őt az akadémia természettani tanszékén. Működése másodizben sem tartott soká, mert a pozsonyi tanintézet a rend kezeiből kivétetvén, társaival együtt távozni kényszerült. Főnöke Pannonhalmán, a főapátsági liczeumban természettan előadásával bizta meg. Itt ritka kitartással és önfeláldozással csakhamar szépen felszerelt műszertárt szervezett. Míg egyrészt önmagát képezte a magasabb természettudomány elméleti részében, buzdító szavaival és példájával növendékeit is bevezette a legkényesebb kísérletek tekhnikájába. Fölismerte Pannonhalmának meteorologiai szempontból kiváló érdekességét és fontosságát. Egyike hazánkban az elsőknek e részben ő volt, ki Pannonhalmán rendszeres meteorologiai észleldét szervezett. A szükséges jegyzéseket lelkiismeretes pontossággal maga vezette, sőt dolgozta is föl, és a kész eredményt küldötte be az akkor még csak Bécsben létezett meteorologiai intézethez. Dolgozatai a meteorologiai intézet évkönyveiben értékesíttettek a széleskörű tudomány számára. Győr megyére nézve különösen az ő általa 12 éven át tett följegyzések azok, melyek a megye éghajlati viszonyainak ismertetésénél egyedüli támpontul szolgálnak. 1862. október havában a pozsonyi állami gymnázium élére igazgatóul hivatott meg. Csak főnöke parancsának hódolva cserélte föl a szűkebb kört tágasabbal. Pozsonyban, mint igazgató, egy szétmállott rendszer foszlányai közé jutott. A múltnak alapját elseperték a viszonyok s újat még nem teremtettek. Rövid idő alatt sikerült neki az intézet létalapját megalkotni s ugyanannak kifelé tekintélyt és bizalmat nyerni. Bár születésénél fogva nem magyar ajkú, ifjúságától fogva az s szívben s jellemben tökéletesen magyar; sikerült neki, egy nemzetellenes korszak ellenséges törekvései után Pozsonyban, a németajkú és részben német érzelmű városban hazafias nevelés gyarmatát megtelepíteni. Munkája közepette makacs torokbaja annyira fokozódott, hogy hangját teljesen veszítvén félre kellett vonulnia. Élete kérdését fűzték bajához az orvosok, midőn 1865. szeptember 5-én rendtársai őt általános szavazattöbbséggel főapáti méltóságra kijelölték, melyre ő felsége ugyanazon év nov. 3-án ki is nevezte. Székét 1866. június 10-én foglalta el. Az 1869-ben tartott vatikáni egyetemes zsinaton hazai főpapjaink között ő is részt vett. Mint főpap, híveinek valódi atyja volt, ki int, vigasztal, segít mindenütt, ahol kell. Nemes áldozatkészségét hirdeti a pannonhalmi székesegyház, melyet maga a prímás szentelt fel. Az ősrégi templom ritka műkincseit roppant költséggel öltöztette jelen díszes alakjukba és ez által több hazai művésznek nyitott tért képessége kifejtésére. Községeiben templomokat, iskolákat emelt, azokat javíttatta és javadalmazta. Mint tartó testület feje, nem kimért költséget, csakhogy a nemzetnek képzett tanerőket adhasson. Pannonhalmán tanárképző intézetet állított föl a rend növendékei számára. A gondjaira bízott tanintézeteket bőkezüleg szerelte fel. Felekezeti, közoktatási, magyarosítási és egyéb hazafias czélokért saját vagyonából is sokat áldozott. A szerzet terjedelmes birtokain a gazdaságot mintaszerűvé tette. Mint a természettudományok avatottja, szakértelemmel látott be a gazdaság minden ágába, mely uj életet nyert alatta és pedig rövid idő alatt. Mint a főrendiház tagja, fölemelte szavát, valahányszor a mindannyiszor hivatásához forrott nevelés és oktatás érdeke megkívánta. Igy ma is élénk emlékezetben van beszéde, melyet a középiskolai törvényjavaslat tárgyalása alkalmával 1883-ban a főrendiházban tartott, az érettségi vizsgálat eltörlését hangsúlyozván. És mint a tudomány embere, magas állásában is büszkeségének tartotta, mindenkor e nemes ügyet szolgálni. Készséggel fogadta el a magyar orvosok és természetvizsgálók CVII-ik nagygyűlésének elnökségét 1874-ben Győrött, mely gyűlést páratlan ragyogású beszédével nyitotta meg. Első teendőjének ismerte Győrmegye és város monográfiájának szellemi és anyagi megteremtéséről gondoskodni; maga körül csoportositá az erőket, ő maga is munkatárssá lőn s önmaga gyűjtötte adatok nyomán dolgozta ki a megye éghajlatát. A terjedelmes, 43 évre menő mű kiállítási költségeit pedig teljesen ő viselte. Kiváló érdemei nem maradhattak elismerés nélkül. A szent Benedek rend tagjai őt választották meg elnöknek a sz. Benedek rend alapitója születésének 14 százados jubileuma alkalmával. A magyar tud. akadémiának 1878 óta tiszteletbeli tagja. A magyar tudományos egyetem százados jubileuma alkalmával rendkívüli kitüntetésként tiszteletbeli hittudorrá avattatott. Ő felségétől 1869-ben a Szt-Istvánrend lovagkeresztjét nyerte; 1881-ben pedig a hagyományszerű határokon tul menve, a szerény szerzetest belső titkos tanácsosává nevezte ki. De mindez nem teszi az ő maradandó lényét, ember volt, a szó legmagasb értelmében s ez az ő legfőbb jogezime arra, hogy példány legyen az utána jövő nemzedékeknek s emléke áldásban maradjon az utódoknál! —á—r— 3. SZÁM. 1885. XXXII. ÉVFOLYAM. PETŐFI SZOBRA ELŐTT. Az emberek elől ide menekültem, Ide, hol a költő mintegy idvezülten Néz a magas mennybe. Oh, dicső dalnoka rég letűnt világnak, 01, szent vértanúja hitnek, szabadságnak, Nézz le a szivembe! Nézz le a szivembe, a szivem mélyébe, Szellemed lángjával a kietlen éjbe Gyűjts világosságot, S melyet rég eloltott ádáz sors viharja, Szemed pillantása éleszsze fel újra Azt az égi lángot! Hitem szentegyháza álljon újra épen. Tündököljön benne szent oltáraképen Fényes ideálom, Kétkedésnek ölyve, gond nyomasztó súlya, Kishitűség köde, csüggedés borúja Szivemből elszálljon! Tudjam e világi, hiú zajt feledni. Tudjak igazért és szentért lelkesedni, A hogy tudtam régen ; Ne csüngjön a lelkem e múló varázson, Eszem-kápráztató, csalfa csillogáson, Fényes semmiségen. Gyönge lelkek gúnyja, hatalmasok karja, Sorsnak üldözése, végzet zord viharja Lángomat csak szitsa, Szívemet az élvek sebes forgatagja, Mely a gyenge embert magával ragadja, El ne tántorítsa! El ne tántorítson, ha reám tör bármi, Tudjak szabadságért bátran síkra szállni, Ha majd üt az óra, Amikor ki kell majd rohannunk a múltért, Az elgázolt, tiprott, dicső vértanúkért Véres bosszúkéra! Akkor, hadd törjek én, mint te a halálba, Rohanjak a vészbe mellemet kitárva, Zászlóval kezembe'. Oh, dicső dalnoka rég letűnt világnak. Óh, szent vértanúja hitnek, szabadságnak, önts erőt szivembe ! PALÁGYI LAJOS. HOGY LETT JOBBÁGYGIÁ GYEPESI AMBRUS RÁ? ELBESZÉLÉS. Irta SZATHMÁRY KÁROLY. (Folytató;.) A hir nem hazudott: Radák és Pekry csakugyan közeledtek és Bán András jónak látta táborával hátrább vonulni Holdvilág felé, hogy unokabátyja, Nagy György seregével egyesüljön. Talán szerencsésebb dolog lett volna, ha győzedelmök színhelyén maradnak, mert a visszavonulás csak rendes seregeknek való; rendetlen csapatok nem igen értenek a stratégiához, hamar elvesztik bátorságukat s a visszavonulás szökdöséssé és futássá válik. Most is így történt, de mindezek daczára Bán András valahogy összetartotta a sereg zömét és épen a vajai mezőre értek, midőn nyugot felől egyszerre olyan porfelhő emelkedett fel, mint midőn nyári zivatarban a legsötétebb felleg üli meg az ormokat. A feltornyosuló viharos felhőnek villámai sem hiányzottak, a szép tavaszi verőfényben föl-fölcsillogó ezer meg ezer kopja élében. Bán András megállitá seregét s visszaforditá arczczal a közeledő ellenségnek; azután ellovagolt a legelöl álló nyilasok sorai előtt, kik épen akkor ajzották föl ívszerszámaikat s buzdító beszédet tartott hozzájuk. Mire azt elvégezte, már kifejlett Radák László 2000 lovasa a vajai rét túlsó oldalán a fölvert porfelhőből, s megdöbbentő volt látni, midőn a hosszú arczvonal, a vezérnek egy kard-