Vasárnapi Ujság – 1885
1885-10-04 / 40. szám - Jókai Mór. Prolog a temesvári szinház megnyitására 648. oldal / Költemények
648 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 35. SZÁM. 1885. xxxii. ÉVFOLYAM. Jókai a bécsi színpadon. Szeptember 25 én adták elő Jókai Mór «Könyves Kálmán»-ját a bécsi Burgszinházban, ahol Dóczi «Csók»-ja kivételével magyar színmű még nem adatott elő. A darabot fordítása alkalmával a szerző több helyen lényegesen megváltoztatta. A mű iránt nagy érdeklődés mutatkozott, a szinház szorongásig megtelt, s az előkelő közönség sorában Károly Lajos főherczeg is jelen volt fiaival együtt. A darab nagy hatást keltett s a költőt minden felvonás után több izben, összesen tizenháromszor hivták ki. A legnagyobb hatást a második felvonás végjelenete keltette, mikor Kálmán a lázadó Álmost párbajra hívja és lefegyverzi. Lewinsky játszotta a czimszerepet zajos tetszés mellett, Krastl mint Álmos, és Barsescu kisasszony mint Ingoli, megkapó bensőséggel játszották szerepeiket. Jókai egy földszinti páholyból nézte az előadást, az ismételt hívásra megjelent a színpadon s onnan köszönte meg a közönség lelkes ováczióját. A másnapi előadást Rudolf trónörökös, Stefánia trónörökösnő s Vilmos porosz herczeg is végig nézték. A soproni szinház megnyitása szep. 27-én ünnepiesen ment végbe a nemzeti színház több előkelő tagjának jelenlétében s közreműködésével. Paulay Edét s társait a soproni közönség nagy kitüntetésekkel fogadta. A megnyitó előadás iránt a városban, sőt az egész vidéken érdeklődés nyilvánult. Az előadás Kéler Béla «Ünnepi nyitány»-ával kezdődött, mire az elő-függöny felgördült s megkezdődött Újvári Béla prológjának előadása, amely után tapsvihar zúgott fel a szorongásig megtelt szinház minden zugában. Ez után Liszt «Király-dal»-a hangzott föl, s végeztével a Temesváriné asszony által ábrázolt Sopron város szobrát babérkoszorúval koronázta meg a nemzet Géniusza. A közönség tapsai újra kitértek e hatásos jelenetre. Erre következett a nemzeti szinház tagjainak közreműködésével Almásy Tihamér «Aranylakodalom» czimü egyfelvonásos dramolettejének előadása. A szerepek Prielle Kornélia asszony, Szigeti József és Ujházy Ede kezeiben voltak. A függöny legördültével a karzatról virágeső hullott alá, a szereplőknek díszes koszorúkat nyújtottak át a színpadon. Paulay Edének szintén a színpadon nyújtották át a soproni írói és művészi kör koszorúját. Végül Jakab Lajos színtársulatának tagjai adták elő a «Chatoui kastély» czimű operettet. Az aradi szinház megnyitása. A hamvaiból újra fölépült városi szinház ünnepélyes megnyitása okt. 1-én este folyt le fényes sikerrel. A város törvényhatósága nem rendezett ugyan hivatalos ünnepélyt a megnyitásból, de azzá tette ezt a város és vidéke előkelősége, mely zsúfolásig megtöltötte a díszes színházat. A színtársulat igazgatója ,zirecsányi Ignácz úgy állította össze az első este műsorát, hogy társulatának legjobb erőit bemutatta egy népszínmű (Szigligeti »Csikós»-a), egy társadalmi vígjáték (Bérezik «Bálkirályné »-ja) s egy operette («A koldusdiák») részleteiben. A közönség zajos ovácziókban részesíté a színház építőjét, Halmait, és a színészeket. Az előadást Csiky Gergelynek ez alkalomra itt sikerült drámai prologja nyitotta meg. A prolog czime «Mult és jövő» s tárgyát Arad város múltjából s jövőjéből merítette. A látványos érdekes prologban, melyet a közönség viharos tapssal fogadott, a néző szemei előtt vonulnak el a szabadságba! Az alakjai, Asztalos Sándor honvéd-ezredes, Bocskó Dániel kormánybiztos, sebesült honvédek, menekülő nép, látja a néző az égő házak tüzét, hallja az utolsó dobszót, mely a tizenhárom aradi vértanút kisérte végső útjára. Azután a magyar nyelv géniusza rámutat a város szebb jövőjére, melyben megjelennek a költő és a színésznő és fölhangzik a géniusz biztató szava: A költő lantján megzendül a dal És szétfoszlik a jelen homálya; Elődbe hozza fényes multadat, És megmutatja a derült jövőt, Kihívja a sötét föld mélyéből Történeted dicső alakjait, Kik érted küzdtek és nagyok valának; S példái lettek a jövő fiának ! A költő lantján megzendül a dal, S égnek törő hangjának szálain Leszáll közétek a nagy égi eszmény, Hirdetve azt, mi szent, dicső, nemes, Mért élni méltó, halni érdemes, A költő lantján megzendül a dal, És bűvös hangja messze űzi tőled A csüggedés kisértő rémeit, Remélni, tűrni, bizni megtanít,A hosszú harczra bátorságot ad És megjósolja diadalmadat! A prolog végén feltűnik az uj szinház képe s e fölirat látható : «Árad a művészetnek.» Ekkor előlép a színigazgató környezve társulata összes tagjaitól s a következő szavakkal rekeszti be a prologot: Beteljesült az ihlett lelkek álma, Jelenné lett a rejtett szép jövő. Eltűnt a mult idők homályos álja, A nemzet újra boldog, nagy, dicső S te városom, mely legtöbbet szenvedtél, Háládat is legjobban mutatod, Legyőzve a tűz pusztító hatalmát Emelsz a művészetnek csarnokot. Köszöntjük hát örökszép csarnokodat Oh! vértanuk szent városa, Arad! A temesvári szinház megnyitása október 3-ára tüzetett. Ez ünnep a magyar színészet igen jelentékeny hódítását jelzi s Gerőfi Andor színtársulatára nagy felelősség vár e nevezetes hódítás megőrzésében. Fontossága miatt a színház megnyitását nagy ünnepiességekkel kötötték össze. A fővárosból is sokan mentek le, többek közt báró Podmaniczky Frigyes intendáns, Riháry József miniszteri tanácsos, mint a magyar szinész-egyesület elnöke, Jókai Mór, ki a prológot irta, Török János főkapitány, a város volt polgármestere, kinek e szinház létrehozásában nagy érdemei vannak. Az ünnepről, mely lapunk zárta után történt meg, közelebb szólunk, most egyelőre közöljük Jókai Mór megnyitó költeményét, mely igy hangzik: Hazánknak drága gyöngye, szép Temes! Az ősi Édenkertnek egy darabja, Mit Isten-kéz tetézve álda meg : Légy üdvözölt, midőn földedre lépünk ! Hogy is ne lenne e föld olyan áldott Hisz egykor annyi vérrel öntözénk Es könynyel is. Tej, méz, ha foly fölötted, Az drága nedvből változott olyanná, S nehéz munkánk veritékcseppiből. Isten nem adja paradicsomát Embernek ingyen. — Azt szolgálni kell, S ha elveszett: — ujjá teremteni. Háromszor vivott érted nemzetünk, Egykor fegyver tusáit látta e föld, S tanult reszketni tomboló hadaktól, Falrengető ágyuk ütésitől. Itt e piacz hallá Losonczy István És két ezer hős társa esküjét: Hogy inkább végső csepp vérük kiontják, Mint ellenségnek engedjék Temesvárt. S a mit fogadtak, azt hiven beválták. Itt állt a vártorony, melynek fokán A hős Balázs az óriás Kabátnak Fejét egy kardcsapással porba fujta. Itt küzdött a vezér a hitszegőkkel, Utolsó harczos, aki elbukott, Ágyát megvetve hullák halmiból S nevét a csillagok közé felírva. Itt látták majdan e komor falak, A diadalmak zászlait lobogni, Miket a hírhedett Savoyi hős És a mi Pálffynk annyi vérpatak Árán kitűzött, hozva a szabadság Napját, az édes éltető napot, A látkörön letűnt félhold helyébe. S a századokba nyúló harcz után A Bánság újra visszatért honához, — A «Bánság», annyi honfi-gyász helye, Talán a «bánat» innen származott? Mi volt ez akkor ? Sívó pusztaság, Mocsár, kietlen, néptelen vadon, Tanyája dúvadaknak, puszta falvak Hazája: a hol a lidércz az ur, És a mocsári dögvész a király! Nem édenkert, hanem tengerfenék, A mely fölött gályákat hajt a szél! Ki hinné, hogy a szántó ekevas Még most is néha hajóroncsba kap ? Másodszor is meg kelle küzdenünk Hazánknak gyöngyéért, a Kanadánért, Most már nehéz munkának fegyverével. — A romboló elemmel szembeszállnunk, Az ellenséges istenek kezéből kellett kivívnunk őseink örökjét, Ujjáalkotni paradicsomunk. S az elemekkel vivott harcz után Az emberész és honfiáldozat Győzött! — Temes másodszor is mienk lett. A harmadik nagy küzdelem sulyosb, Miként a kettő volt, mely megelőzte. A föld hazánké : víz, jég, mind azé; övé a dús kalász, a geszt gyümölcse, Mezőknek nyája, gazdag víz lakói, Es a kemény sziklának minden ércze. .... Még a szivekben alvó érzelem Van hátra csak, mit meghódítni kell. Oh e hódítás a legnehezebb ! Ezt meg nem adja a vitézi kar: Nem törvények parancsa, hatalom; A lelket csak lélek hódítja meg. Tüzet mindenki gyújthat egy üszökkel: De fényt csak égből származott világ ad. Ez ég világa tette oly dicsővé Hellászt, Rómát, minden nagy nemzetet. Ez a «jel» melyben győzelem terem. E harcz az, mely győz, de le nem igáz ; Megnyer, de nem ver; s a midőn vesz : ád, Rokonszenvet vesz : rokonszenvet ád, S melylyel egymás mellé fűz népeket, Nem láncz, nem rabság, hanem érzelem, Mely összeköt és soha nem szakad. Talán a küzdés vára e hely is. Múzsáknak vára, hol zengő üget A bástya, s annak nehéz fegyverei, Csupán édes sebet ütő nyilak. A mik nem fájnak, ámde jól találnak. Talán a hősök síremléke e hely, A kik utódaikat híva hívják, Hogy jöjjenek tanulni honszerelmet, Fenkölten érezni, hiven szeretni, Elődeiknek hiven lelkesülni. Talán oltárhely, templom lesz e hely, Hol együtt áldozunk testvéri szívvel, S a szépnek, jónak, nagynak hittanát Hirdetjük és beveszszük lelkeinkbe. Ha az lesz e ház, mit fölszentelünk most, Erősség, emlék, templom ; ugy legyen Megáldva, s töltse azt be a dicsőség ! Hogy zengje hírét boldog e hazának Mig századok jövendnek és enyésznek : Mig minden múlik és megváltozik : Csak a mi honszerelmünk él örökké ! — Gyújtsátok meg az oltár lángjait! S a mink legdrágább, azt dobjuk közé ! Testünk a földé, lelkünk Istené, Szívünk hazánké ! Éljen a haza ! A fiumei színház zárkőletéti ünnepét okt. 3-án tartják. A podesta fog beszédet tartani s a zárkőbe beteszik a meghívott vendégek neveit, az épület leírását, az építésben közreműködött építészek és művészek neveit és egy-egy példányt a forgalomban levő pénznemekből. Blaháné a népszínházban egy évi távollét után október 1-én lépett föl először a «Piros bugyelláris»ban. Zsúfolt ház előtt kitűnően játszott s a közönség elárasztotta koszorúkkal, bokrétákkal s tapsokkal. Midőn Evva Lajos karján kilépett a színpadra, egy teljes perczig tartott a tapsvihar, a mi színházban igen hosszú idő. KÖZINTÉZETEK ÉS EGYLETEK. A Kisfaludy-társaság a szünidők után szept. 30-án tartotta első ülését. A felolvasások előtt Vadnay Károly üdvözölte az elnököt, Gyulai Pált abból az alkalomból, hogy a főrendiház tagjává neveztetett ki, demokratikus vívmányként említve föl, hogy ma már a tudományos és irodalmi munkásság is törvényhozói széket biztosít, s ép a társaság elnöke, ki ott a széptudományi és költési érdemeket képviseli. A tagok éljenzéssel fogadták e szavakat. Beöthy Zsolt titkár több alapítványt jelentett be ; néhai Ege Miklós 200 frtot hagyott a társaságnak ; Kun József és egy magát meg nem nevező úr 200—200 frttal a társaság alapító tagjai sorába léptek. Gyulai Pál felette érdekes ajándékot mutatott be; Kisfaludy Károly végrendelete ez, melylyel a társaságot Vörösmarty Béla ajándékozta meg, ki az ereklyéhez Deák Ferencz által jutott. A végrendelet legérdekesebb passzusa az, melyben a költő meghagyja, hogy halála után 48 óra múlva szivét vagy szúrják keresztül, vagy mossék ki. Tóth Lőrincz részletes jelentést tett az aradiak által lelkesen megtartott Fábián-ünnepről, melyen ő a társaságot képviselte. Ezután a felolvasások következtek. Először Szász Károly mutatta be Schiller lírai remekét: «A harang» -ot, saját jeles műfordításában; éljenzéssel fogadták. Utána Vadnay Károly olvasta fel «A muszka világból» czimü tetszéssel fogadott emlékezését. Tetszett a Dalmady Győző három bemutatott költeménye is: «Királyi jutalom», «Vácz-Hartyánban», s «Petőfi szobra». Átalános hatása volt Vajda János «Panaszok» czimü három szép költeményének, melyeket Beöthy Zsolt olvasott fel s melyeket mai számunk közöl. — A zárt ülésen többek közt szőnyegen forgott Sladó Antal teljes «magyar Petrarcá»-jának kiadási ügye. Szász Károly, mint bíráló, méltónak ajánlotta a kiadásra s elhatározták, hogy ajánlólag teszik át a társaság könyvkiadó-vállalatához. A történelmi társulat október 1-én b. Kemény Gábor elnöklete alatt tartotta a szünidő után első