Vasárnapi Ujság – 1886
1886-03-14 / 11. szám - Bulyovszki Gyula 11. szám / Arczképek, Hazaiak - Petőfi Sándor 1848-diki arczképe (Barabás 1848-diki rajza után) 11. szám / Arczképek, Hazaiak - Vasvári Pál 11. szám / Arczképek, Hazaiak - Grattan Henrik 11. szám / Arczképek, Külföldiek - A budapesti árviz 1838 márcz. 13-18-ika közt. Rajzolt a Schwindt. Kőre rajzolta Torsch 11. szám / Időszerű illusztrácziók - Dublin város és megye önkéntesei a College-green előtt 1779 nov. 4. 11. szám / Időszerű illusztrácziók - Grattan Henrik Irland önállóságát inditványozza az ír parlamentben1782. ápr. 19. 11. szám / Időszerű illusztrácziók - Népgyülés a nemzeti muzeum előtt 1848-ban. Egykoru rajz 11. szám / Időszerű illusztrácziók - Paraszt bál Angliában 11. szám / Népviselet; genreképek - Uri bálban 11. szám / Népviselet; genreképek - Márcziusi emlékek. (Petőfi Sándor; Vasvári Pál; Bulyovszki Gyula arczképeivel s egy képpel) 165. oldal / Történelem; régészet és rokon tárgyak - A «Sándor Mátyás» czimü regényhez 11. szám / Vegyes tárgyuak; illusztrácziók elbeszélésekhez
166 VASÁRNAPI UJSÁG. 9. SZÁM. 1886. XXXIII. ÉVFOLYAM. nyugati idősb testvéreit; midőn az akkor rá következett rettentő csapásnak nyoma sincs már többe s az általa okozott csapásnak minden következését kiheverte, — úgy tűnik föl előttünk, mint valami gonosz álom. Pedig hogy valóság volt, megolvashatjuk magokból még a vész tartama s annak közvetlen hatása alatt följegyzett jelentésekből. A «Jelenkor« czimű lapnak márczius 21-iki száma részletes leírását közli annak a borzasztó árvíznek, mely márczius 12-ikén kezdődve, 13-án és 14-én egyre nőve, 15-ikén rémületességének tetőpontját érte el s Budának és Pestnek alantabb eső részeit hullámsírba temette. Hideg, kemény tél volt az 1838-iki. Január 5-ike és 6-ika között megállott a Duna jege s a D-pont fölött 20 lábnyi magasságban csaknem egyetlen tömeggé fagyott. E borzasztó jégtömeg mozdulatlan maradt márczius 8-áig. A 8-ika és 9-ike közti éjjelen végre megmozdult a roppant massza s megindult a zajlás. Buda és Pest lakossága, mely két hónapon át a legnagyobb aggodalomban élt, most föllélegzett, mentve hitte magát. De a következés csakhamar megmutatta, hogy öröme még korai volt. Bécs, Pozsony, Győr, Komárom alól nagyobb kártétel nélkül takarodott el a jég. De már alább, ahol a Duna kanyarogva megy s szűk mederbe szorul. Visegrád fölött a jég egész hegyekké torlódott s ez annyira visszanyomta a Duna hullámait, hogy nemcsak Párkányt áraszták el egészen s részben el is mosták, hanem még Esztergomban is mintegy 600 ház került víz alá. Innen dúlva jött alá Visegrádnak s Nagy-Marosnak, s ezeket is majdnem elpusztítva, neki rontott Vácznak s itt mintegy 350 házat ledöntve, több elragadt hajóval, malommal, házfedéllel, fakészülettel, stb. Budapestnek tört. S ámbár itt újra megállott a jég, a növekvő víz azt márczius 12-én oly iszonyú gyorsasággal kezdte emelni, hogy a megrémült lakosok a budai Vízivárosban, Tabánban, Országúton, Újvárosban és Ó-Budán még a felső emeletekből is csak életveszélylyel menekülhetének. Az összedöntött sok száz házból egész Pestre s a budai várba elhangzott a lakosok jajveszékelése, «úgy hogy összeborzadt a szív némely szörnyű látványokra». Mindezt azonban, írja a «Jelenkor», nem is hasonlíthatni a Pesten történt rémítő pusztításokhoz. 13-án esti 10 óratájt harmadszor s e napon utolszor kondult meg székesegyházainkban a vészharang s mindenki tudá, hogy az árviz átrontott a fékező gáton. A duló özön oly irtóztató gyorsaságsággal emelkedék, hogy éjfél után 1 óra 20 perczkor már 27' 1" és 9 vonal magasságra jutott. Először a váczi gátat szakasztá meg felső részén s keresztül rohanva az egész városon, a soroksári gátat is átszegé. A jég a csepelszigeti jobb és balágon megakadván, a visszatolt viz a pesti szénaraktártól a Ferencz városba özönlött s még éjfél előtt a Duna melletti utczákba tolult oly sebességgel, hogy a földszinti lakosoknak alig vala idejök személyök megmenthetésére. 14-én a József- és Terézvárost, az al- és földunasor alantabb részeit már annyira elárasztá, hogy minden perczben zuhantak alá házak s számos embert és barmot temetének romjaikba, mivel annyi helyre mentő ladik nem volt, s ha lett volna is, nem siethetett mindenüvé egyszerre. Egész napközben megujultak a hajborzasztó tünemények s a házbeomlások, a segítség vagy szabadító csolnak után kiáltozások egyre tartottak s kivált a Józsefvárosban lélekrendítő jelenetek között számos ember lelé halálát. S ez állapoton az éj se változtatott, sőt növelé sötétjével a borzadalmakat. Márczius 15-én már a Bel-, Teréz-, Lipótvárosban is megkezdődött a házdülés. Derra két emeletü nagy szögletháza a vásártéren rettentő ropogással omlott össze, aztán a Kendelényi-ház, a Paradicsom és a Fejérhajó egy része, a növendékpapság is elhagyá nagy hasadéki miatt összeomlással fenyegető házát. Összedűlt a Jankovich-, a Pyrker-ház. A betóduló víz sok helyen beszakaszta a kutakat, csatornákat s főleg a földalatti üregű nagy pinczéjű házakat fenyegető beomlással, míg másutt még a földből is fölbugyadozott a víz, sustorogva és örvénymódra kavarogva. E nap délután ismét zajongva tódult Budapest közt a felvidéki jég s minthogy Promontortól Adonyig (hova a harangkongás közt lélekrendítőleg hatott a ráczkeviek és szigetségiek segítség utáni csengése) úgyszólván egy szakadatlan izmos tetemben állott a fennakadt vastag jég, az ettől visszanyomott víz még sokkal iszonyítóbban kezde növekedni éji 11 órakor a 0 felett 29' 4' 9"'-t ért el, holott az 1775-iki árvízkor csak 24' 8" 10" volt. Márczius 14 és 15 ike, de főleg a 15 és 16-ika közti éj vérbetűkkel leend följegyezve Budapest évkönyveiben, — írja a «Jelenkor». A vészharangok 15-ikén egész éjfélig szünetlenül zúgtak, s a dühös hullámok némely utczákban a háztetőket is nyaldosták. Az éj koromsötét volt. Összedűlt házfedeleken vagy falromokon dermedezőket vagy nyitott ablakokból segélyért kiáltozókat lehete látni legörnyedezve, kiterjesztett karokkal, s alant a hömpölygő hullámok s rohanó iszonyú jégtömegek közt itt-ott egyes ladikokat s dereglyéket s rajtuk égő fáklyával álló hajósokat, kik a már másfél napig tartó iszonyú munka következtében kiéhezve s hidegtől elgémberülve evezének, nem tudva, kit mentsenek előbb a számtalan szerencsétlen közül s a mint egy ladik távozott, az életveszélylyel küzdők megkettőztették kétségbeesett kiáltásaikat, miket csak a lezuhanó házak borzasztó robaja szakított pillanatnyira félbe. Az atya lebocsátkozik kötélen a felső emelet ablakából s gyermekeit kívánná maga után bocsáttatni; ámde a szegény gyönge anya hiába küzd a hátramaradt többi lakossal, kiki első akart lenni a mentő naszádban, míg megharsant az elmerüléstől tartó hajós szava: «Elég!» Ki képzelheti a hátramaradottak kétségbeesését, s a majd elmerülő ladikban haladók fájdalmát, kik közül mindegyiknek visszamaradt valakije a roskadozó házban s most térdre hullva kéré a hajósokat, térnének majd vissza a hátramaradtakért, pénzzel, évek megtakarított gyümölcsével támogatva kérelmét. Sokszor visszatértek a hajósok, de sokszor nem teheték s nem ritkán már későn jövének! S mily borzasztó volt az ily ési ut a roskadozó házak, tajtékzó hullámok, dült falak, gerendázatok, jajgató emberek között! A hajós szigonya megakadt valamiben s midőn közelebb huzá, mi volt? — egy anya holtteste, ki még karjai közt tartá gyönge merevült csecsemőjét. De a kik biztos helyre jutának is, szenvedésüknek korántsem lett vége. A református egyházba menekülők alatt a sírboltnak a bezúduló viztől fölázott boltozata lezuhant s hány ember veszté életét! S a többiek, mivel már térdig gázoltak a perczről-perczre magasló jeges vízben s megfagyástól vagy megfulástól kelle tartaniok, rémültekben a vészharangot kongaták, mire elszálliták őket a sz. Ferencz-rendiek házába. De a falak repedezése miatt itt se maradhattak, az egyházba kelle menekülniök, hol éhen-szomjan, bőrig ázva, hideg köveken, halálos félelem között küzdötték át a borzasztólag hosszú éjszakát. Mire megvirradt, a viztől mentes házak szikig voltak tömve a lakásaikból elmenekültekkel, így az Újépület, a Ludoviceum, a Károly-kaszárnya, evangélikus templom, gróf Károlyi György háza s az új vásártéren néhány fabódé. Végre 16-án délután, Albertfalvát, Promontort s az egész Csepelszigetet elborítva, utat tört magának a jég- és vízözön s hirtelen apadni kezdett a Duna. A nép lakásai fölkeresésére indult; de hány lelé meg! Az utczákon itt-ott holt embereket s döglött barmokat lehete látni fölakadva a jégtömegek tövében. Pesten összesen 2281 ház omlott össze, megrepedezett 827 és csak 1146 maradt épen. Budán 762 ház közül 207 egészen, 262 részben összedűlt. A víz magassága a Rókus mellett 8' 6", a belvárosi plébánia templomnál 7' 11", az apáczáknál 6' 6", a józsefvárosi templomnál 5' 2", a terézvárosinál 3' volt az ajtók küszöbétől számítva. Pesten csupán az épületekben esett kárt, a bútorokban, árukban, gabonában, marhában, stb. szenvedettet nem számítva, 10.500,742 p. forintra becsülték s 151 ember vesztette életét. Az 1838-iki árviz pusztításainak ez egykorú följegyzések által nyújtott képét kívánjuk kiegészíteni, midőn a főváros egyes részeinek az árvíz alatti vagy közvetlen utána való állapotát feltüntető rajzokat, melyek a természet után fölvett vázlatok alapján ugyancsak az időben készültek, ha lenyomatban itt bemutatjuk, mint ama gyászos idő fönmaradt emlékeit. 1848. MÁRCZIUS 15. Tiz évvel az árviz szomorít emlékű napja után ezután egészen más márczius 15-ike virradt Budapestre. Két kis füzet fekszik előttünk, zöld borítékban; mindenik füzet elején egy-egy arczkép, azokat ábrázoló, kik tényezői voltak ama nagy napoknak, melyekről a füzetek szólanak. Czíme: «A magyar forradalom napjai», írta Nyári Albert, ugyanaz a tudós heraldikus báró Nyáry Albert, kinek haláláról csak az imént emlékeztünk meg e helyen. Ama napok ifjúsági mozgalmainak ő egyik leglelkesebb tényezője, s hű krónikása volt. Négy füzetet irt a márcziusi napokról, de a mint a nemzeti muzeum könyvtárának ajándékozott két első füzet borítékán a kiadó, Magyar Mihály keze által följegyezve látjuk, a harmadik és negyedik füzetet Windischgrätz herczeg a budai egyetemi nyomdában lefoglaltatá s egyetlen példány sem jutott belőle a közönség kezébe. A mi czélunknak, az 1848-iki márczius 15-ikéről is egykorú emlékeket közölni, e két ritka füzet is megfelel. Hisz a nagy nap története főbb mozzanatait úgy is minden magyar ember ismeri. De kevésbbé azt a világítást, melyben ama nap a szemtanú nemzedéknek, sőt magoknak a tényezőknek feltűnt s melyet a mai kor gyermekével, ha csak fogyatékosan is, egész közvetlenségben megismertetni nem lesz érdektelen. Báró Nyáry Albert, vagy mint nevét ama napok szellemének megfelelőleg irá. Nyári Albert, előre bocsátván a magyar nemzet történetének a népszabadság szempontjából való ismertetését egész a forradalmat megelőző napokig, a pesti ifjuság körébe vezeti az olvasót. Az ifjú Magyarország van, — úgymond — arra teremtve, hogy a korszellem igényeit megszentesítse ! Az ifjú keblének villámérzelmei gyűlölik leginkább a zsarnokságot! az ifjúi élénk képzelet varázsolja elő a szebb reményeket, melyek tettre híva, a nemzet valódi dicsőségét előmozdítják. Az ifjú lélek független, nemesre törő vágyai nincsenek korlátozva; tettre lelkesül romlatlan szive, ha elnyomottakat lát s nem törve meg az életnek mostohaságán, kétszeres erővel ront elő az elnyomatásnak megdöbbentésére. Ők a szabadság tribunusai! ő bennök csírázik a korszellem ! A pesti ifjuság hivatását tökéletesen felfogta. Az elfojtott szellemet kifejtendők, 1847 decz. 6-án többen a helybeli ifjúság közül összeálltak, hogy társulatot állítsanak, melynek czélja volt viszonyos eszmecserék, értekezések s más egyéb szellemi működések által kipótolni azt, mit az iskolai élet vagy egészen elhanyagolt vagy tán épen visszásan iparkodott a tanulóval elhitetni. E társulat szervezete a legszabadelvübb alapszabályokra lőn építve. A tagok nem valának semmiképen lekötve, tagja volt e társulatnak s működhetett abban mindenki, ki benne megjelent. Összejöveteleit minden héten kétszer, kedden és csütörtökön tarta, midőn a tanuló ifjúság nem volt az iskolai délutáni órákkal elfoglalva. Az összejövetel állandó helye a «Jelenkor» hirlap szerkesztőségének kiadói hivatalszobája volt. A vitatkozások nyilt ajtó mellett tartottak s korszerű politikai kérdések körül forogtak. Vitatkozott az ifjúság a kasztrendszerek, a szabadság, a hierarchia s több effélék fölött. A zsarnokság ez összejövetel ellen is fölemelé pálczáját; de a fenyegetés, a kémek az ifjúságot önképeztetésétől vissza nem rettentek. A látogatók száma mindinkább növekedett, s végre a hírlapok is kezdenek arról megemlékezni. De a hely szűke akadályozni kezdé e társulat mindinkább népszerű működését és ekkor az ifjuság egy oly merész lépésre tökélte el magát, mely még eddig a fővárosban hallatlan vola. Mi eddig csak privát helyen történt, azt ők most nyilvános helyre tevék át. Az összejövetelek helyeül a Fillinger kávéháza tüzetett ki. Ez fontos lépés volt: a forradalom első lépése ! Ha beléptél volna esténként a kávéházba, azt vélted volna, hogy parlamentbe léptél. Az ifjúságnak értelmes tagjait láttad volna ott hosszú asztalok mellett ülve, a világ napi eseményeiről eszmélkedni. A hírlapok előolvastattak és ők környezve valának a népnek százaitól. A kávéház a szabadság templomává vált, melybe a lelkes ifjúság a szabadság Istenének járt áldozni. Soha sem feledhetem el — irja Nyári — azon nagyszerű estéket, melyeket e lelkes ifjuságnak körében töltök. Ez esti összejövetelek valának a kapocs, mely az ifjúságot a néppel szorosan