Vasárnapi Ujság – 1887

1887-07-17 / 29. szám - 30° R. Divat- és saison-tárcza (képekkel) 485. oldal / Női munka és divat

26. SZÁM. 1887. xxxiv. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 485 30 ° B. Divat- és saison-tárcza. fjulius közepe. Furcsa, hogy a tárczairók szeretik szellemes embereknek tartani magokat, de azért, a mit a jó társaságokban összeférhetlennek tartanának a jó tónussal, azt a vonal alatt megengedhetőnek hiszik, s mihelyt fogyatékán kissé a thema — azonnal elkezdenek az időről fecsegni mint valami kávézó öreg nénikék. Igen, az időről, erről a két­ezer éves, mindig kopott, de mindig hálás themá­ról, melyről akár jól, akár rossszul, de beszélni kell. Mert végre is akár vetésedet dézsmálja meg a jég, akár házadnak zsindely­fedelét kapja le jó kedvében a szél, s áll vele odább, akár köszvényes lábadba veszi bele magát az álnok nedves idő­járás, az idő mindenütt ott van az első sorban s kényszerít lelopja magát arra, hogy foglalkozzál vele. Be­agyvelődbe, felzavarja idegeidet, végigbillentyűzik merész futammal kedélyed skálá­­n, s nem hagy békét addig, míg ki nem hizelgi vagy erőszakolja figyelmedet. Ha a reggel első sugaránál kikukkansz az ablakon, ha ket­tyűs kézzel nyúlsz sétabotod után a szögeletbe, ha ásítva töprengsz a feladaton, mikép használ­hatnád fel legjobban szabad perczeidet — min­dig és mindenütt az idő az a felsőbb folyamodást­ döntő forum, mely «vető »-ját vagy «approbatur»­ját ellentmondást nem tűrő fölén­nyel szokta sig­nálni. Es szeretném látni, mikor tollad végére odabigygyeszti magát súlyos ólomszárnyaival a kánikulai hőség s vigyorgva nézi nehéz izzadá­sodat, míg kinn az aszfalt vakítón szórja szét a déli nap tündöklését — miképen képzeled magad Hippokrene üdítő forrásaihoz, s miképen gyűri le a lélek a lomha testet ? Hogy nyüzsög, tódul ez a szegény fővárosi nép, mint a rést kapott ár, ki a füstös falak kö­zül a szabadba, a hol elandalodhatik legalább egy darab kék egen. Hogy lepi meg, mint éhes légy­raj a kiöntött czukorport, azt a tenyérnyi zöldet, melytől finnyásan fordulna el a legelésző jószág is. Benn a főváros utczáin lézengve, kísérteties léptekkel jár az a néhány sorsüldözött, kit oda­szögez a kenyér vagy a kötelesség a forró jár­dákhoz. Téli odúikból előbújtak ismét a meg­szokott nyári alakok; ott eresztgeti piros, kék, a zöld gömbjeit hosszú fonálon a hólyagkereskedő, bámész csecsemők érdeklődésének péni tárgya; az állatkert előtti pázsiton kiváltké­rakon­czátlankodó pékinasok árulják a «népfölkelő» és «függetlenségi» kiflit; a zugligeti Fáczán öreg vak poétája is feltámadt halottaiból, ez a meg­testesült irodalmi bohémé, a ki «Lisznyájt» sze­mélyesen ismerte s olyan hihetetlen visszaemlé­kezéseket tud a maga ó-budai németségével előadni róla, miközben pár krajczárért szeszélyes acl­rostikonokat rögtönöz. Fenn, a budai bás­tyáról nézve, mint óriási kékeshamvas hernyók csuszkáinak, kanyarognak száz meg száz lábakon a vérmező sík gyepén végig az ezred-kolondok, s minden kocsi, hajó, lóvonatú, egyfogatú és omnibusz telesded tele izzadó, fújó néppel. Oh mert az ember, több egyéb jeles tulajdonsá­gaihoz, melyeket Plató s utána mások definiáltak, legyen szabad hozzátennem, egyszersmind lénye­gesen alkalmatlan állat is. Neip csoda ha, végre megkönnyebbült kebellel, mélyen fellélegzetve kapaszkodom fel egy elrobogó üres lóvonatára, mely egyenesen a ligetbe szállít, s elégülten ter­peszkedem el három embernyi helyen, örvendve a szabad mozgásnak, melyet végre valahára nem akadályoznak kifeszített napernyők, utazó pod­gyászok, kézi kosarak és kövér király­ utczai dámák. De a kánikula üdvös hatása immár kezd nyil­vánulni bizonyos félreérthetlen dolgokban. Tá­gul a hely mindenütt, kivéve az omnibuszokban s az összepréselt emberiségre nézve a maga ne­mében ez is előny. A fejem felett lakó, 27 tavaszt átélt kisasszony nem kalimpál már «Excelsior»­indulót a zongorán, a szomszéd szobaúr nem fújja immár szerelmes epedéssel, előzékeny principis­tájának, hogy «Fekete szem éjszakája», ha­nem aludt tejet kanalaz valahol lent Csótány­falván. Lebocsátott ablakredőnyök mögött lakik az unalom, a boltok néptelenek, az újságok üre­sek, a vége a márczius ebédeinek, az apró pre­miere jeinek, a május tárlatainak, a június kü­lönféle sportjainak, mindinkább előtérbe nyomul a kérdés : hova utazunk? Családi konferencziák sűrűn követik egymást, s a vasúti menetrend lapjai szokatlan élénkséggel forgattatnak. nek­i a kérdés valóban nem oly egyszerű, a­milyen­látszik. Mert ha Balatonfüreden szebb vidék, élénkebb az élet, viszont Siófokon üdítőbb­­ és erősebb a hullámcsapás. Ha Trouville zajosabb, és tarkább, de Biarritz előkelőbb és hasonlíthat­lanul regényesebb. Ha Karlsbad, a gazdag epi­kusok és antipodjaik, a szellemi munkában kime­rült honorácziósok fürdője komolyabb és ünnepé­lyesebb, viszont Marienbad váltakozó erdői- és rétjeivel derültebb, mosolygóbb. Amott a máj, emitt a háj ellen fordul a természet gyógy­erejű hatalma, de ez az egy betű különbség már egész ellentétet fed föl. Karlsbadban a nők határozott kisebbségben vannak. Marienbadban ha nem is túlszámban, de mindenesetre hílsúlyban. Caesar, ki tudvalevőleg ki nem állhatta a Cassius-féle so­vány embereket,bizonyosan elemében érezte volna magát a Kreuzbrunnen és a Wiesenquelle forrásai közepette, hol annyi szerencsés szerencsétlen sóhajtja évről évre hogy: «Oh nagy ég! múljék el már áldást osztó karod kegyelme tőlem!» De az ez idei fürdőévnek igazi divatfürdőjévé Franzensbadhot avatja fenséges trónörökösnénk ott tartózkodása. Forrásainak aczéltartalma, vas­ban bővelkedő lápföldje, a legnőibb és legarisz­tokratikusabb modern betegség, a vérszegény­ség ellen teszik csodahatásúvá, s valóban 15 év előtt még alig lehetett elvétve egy-egy férfi­alakot látni itt. Ma, hogy az ansemia egészen napirendre jött fogyatkozás, mindenesetre a férfi­nem is erősebb számmal van képviselve Franzens­badban, de a túlnyomó kontingens ma is a nőké, halovány arczú ifjú lánykáké, fáradtan lépegető fiatal asszonyoké, kik a fekete fürdőben keresnek enyhülést bajuk ellen. Hiába, a természetben semmi sincs egyenlően felosztva, mert ha úgy volna, milyen szívesen osztoznának Franzensbad sylphid-külsejű pácziensei a szomszéd Marienbad zarándokai testi volumenjének egy részében! Franzensbadnak idylli tájszépségei sincsenek s így minden arra utal, hogy a természet hiá­nyait is a művészet pótolja. Innen az a nagyvi­lági jelleg, a toilettekben naponta háromszor­négyszer is kifejtett fény, melyben a vezérszerepet VIRÁGCSOKOR-KÖTÉSEK. ÚJABB HAJVISELETEK. 1. LOQUET. 2. ÉS 3. ESTI HAJVISELET. 4. A GORDIUSI CSOMÓ.

Next