Vasárnapi Ujság – 1888
1888-11-11 / 46. szám - Sántha Antal (arczképpel és képpel) 754. oldal / Élet- és jellemrajzok - Vilmos császár olaszországi útján 754. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
754 VASÁRNAPI (UJSÁG. 46. SZÁM. 1888. xxxv. ÉVFOLYAM. bútora példás tisztaságú, ő maga már 70 éves, de még jó színben van; dolgozik, köt, fon és főleg dalcsászokat készít fiatal apáczatársával, kit szintén ő nevelt fel. Nyáron ugyan sok dolga van a kíváncsi látogatókkal is, kiket fogadnia kell, hogy megmutogassa nekik templomát, szobáit és megkínálja édességgel, kávéval. Panaszkodik, mint mindegyik (bár különben vagyonos), hogy nehéz az élet, mert az állam csak havi egy aranyat ad nekik és míg hajdan úsztak a gazdagságban, most abból még ruházkodniok is kell. Mert Ruza fejedelem szekularizálta a templomok vagyonát, jószágait és azóta változott rosszra az ő helyzetük. Ha itt lóháton átkelünk a hegyen, Airtokra érünk, egy gyönyörű nagy kaszáló közepén, fenn a tetőn álló kolostorhoz, hol csak két felügyelő apácza lakik; mert itt van a zárda legelője és itt teleltetik ki a marhákat. És ha még tovább megyünk messze fel a fenyőerdőkbe, hol a százados fákat vágják, hámozzák és a zsindelyeket hasogatják az oláh parasztok ; ha elmerengve a vadonban, mind beljebb-beljebb barangolunk a sűrűben: egyszerre csak kijutunk az erdőből egy magas hegy párkányán fekvő tisztásra, honnan elbájoló kilátás nyílik az egész hegyes vidékre. Közel előttünk látszik nyugatra a Csakló (magyarul Csakló és Csalhónak hívják) sziklatömege, pedig ide még 5—6 órányira van a teteje. Magassága 12000 méter, de többnek látszik, mert egyedül áll, s körülötte nincsenek egyéb csúcsok, hogy eltörpítsék nagyságát. Tőle egy mély völgy választ el, melynek végében Háng, egy csendes falu képe dereng a szürkülő esthomályban. Varátikról ujabb félóra alatt Agápián vagyunk, mely szintén női zárda, mintegy 5—6 száz lakóval, kik abban is hasonlítanak szomszédtársaikhoz, hogy számukat sem tudják (vagy nem akarják) biztosan megmondani. A monostor bejárata pompás. Egy sötét völgy torkot látunk magunk előtt, melynek végén tudjuk, hogy a zárda van, de fényes tornyait még sokáig nem pillanthatjuk meg. Kanyarogva közelit felé az itt és jobbra-balra sürü erdővel borított hegysor vonul el mellettünk. Nincsenek sziklafalai; tápláló földtakarója van, fakoszoruval fején és felette a napfény glóriaszerü ragyogása. Egyik aljában kis víz folydogál, a másikon a kocsiút vezet. Néhány apáczával, parasztnővel találkozunk , még néhány lépést előre, s a szelid márkák közt vagyunk. A pápa sokkal jobb benyomást tesz reánk, mint a megelőző zárda. Régi, de szép temploma van a kolostori épület udvarán, mely csak az utóbbi évtizedekben renováltatott. Meg is látszik rajta az uj máz, mert festményei modern kivitelűek. Nagyon szép Krisztus- és Mária-képet láttam benne és falfreskói is, melyek szenteket ábrázolnak, csinosak. Egész fölszerelése gazdag és a dotáló finom ízlésére vall, ugy az oltár, mint a csillárok, edények és a két vasmunkájú aranyozott imazékforma, valamint a bársony függönyök szrip hímzése is. Az udvart körülfogó épület szobáiban a vendégeket szállásolják el, kik a kolostorok öröklött szokása szerint három napig ingyen ellátásban részesülnek a vendégszerető apáczáknál, kiknek néhány pap is áll segédkezésükre. De vannak sokan, kik szobát bérelnek tőlük és az egész nyarat itt töltik, mert jó, friss levegője és a hegyláncz tövében szép fekvése van. Kivül az utczán csak két sor üveges tornáczó házat látunk, de ha bemegyünk a zárdaépület túlsó kapuján, egész tömege a lakásoknak terül el a víz mentén. Minden háznak megvan a maga kis kertje és lakója. Megszokott türelemmel dolgozik ott egy-egy apácza a szövőszék mellett, szorgalmasan, mert úgyszólva keze után él, s nem oly gond nélkül, mint egykor. De dologközben vagy esti magányában, ki tudja, hányszor gondolkozik el az álmodott szebb jövő felett és szövi órákig nem ismert gyönyörök tarka képét, ugy, hogy csak a csuha ránczainak susogása, s talán jobb érzése ébreszti fel merengéséből ... Akad is sok köztük, ki jól beletalálná magát a társadalmi életbe. Különben bármikor kiléphetnek a monostorból, ha férjhez akarnak menni és hellyel-közzel érdekes történetkék is czirkálnak a falak közt. A kolostoroknak, ez avult intézménynek tulajdonképen nincs is már értelme a mai korban, kivált ezek lakóinak, kik még tanítással sem foglalkoznak és a kormány is így gondolkozik, a mennyiben nem engedi meg a lélekszám szaporítását — máskép nem is gyakorolhatván felettük hatalmat. De azért mindegyik márka tart egy-két u. n. inast, fiatal parasztleányt, kit megszorult szülői talán kénytelenségből adnak a különben jó helyre. Itt legalább felnevelik szépen, adnak neki egy furcsa görögös nevet (Mirofera, Epraria, Szidónia, Varvarsz, stb.) és ha az öreg apácza-anya meghal, övé lesz minden vagyona, hogy aztán a maga rendjén ő is másnak HAGY''A '' •' VERESS ENDRE, VILMOS CSÁSZÁR OLASZORSZÁGI ÚTJÁN. A Vilmos császár fogadtatására ünnepélyességeknek egyik kiemelkedő rendezett epizódját képezte a Róma városa község tanácsa által a Capitóliumban rendezett nagy estély. Háromezer hivatalos vendég volt jelen ez alkalommal, s a Capitólium csarnokai fényesen voltak kivilágítva és virágokkal díszítve. A császárt, ki Margit királynét vezette karján s a királyt, ki karján Aosta herczegnével jelent meg, a belépésnél a városi tanács fogadta. Henrik porosz herczeg a genuai özvegy herczegnőnek nyújtotta karját, a nápolyi herczeg pedig leányának. A fejedelmi társaság a vörös terembe lépett, hol a diplomácziai kar, a senatorok és képviselők testülete volt már egybegyűlve, s azután a községtanács üléstermébe vonultak át, hol zeneelőadás következett. Majd egy emléktáblát lepleztek le ünnepélyesen, a német hymnusz hangjai mellett, mely a császár kapitoliumi látogatásának eseményét és napját latin feliratban örökíti meg. Erre a társaság körülsétálta az épületet, megállva pillanatra a világhírű capitoliumi Vénus-szobor előtt is, mely egy kis fülkében egyedül áll itt leplezetlen szépségében. Rómából a német császár és az olasz király rövid időre Nápolyba is átrándultak a Re Umberto nevet viselő új pánczélos hajó felavatására. E hajó egyike a legnagyobbaknak, 400 láb hosszú, 76 láb széles. Az ünnepélyes felavatás után a társaság azonnal a Savoja királyi yachtra szállott s kezdetét vette a hajóhadi szemle, melynél a hadihajók sorban vonultak el az uralkodók előtt hódoló üdvözlettel. Tizenhat torpedógőzös vezette be a menetet, utánok két sorban a Lepanto, Duilio, Dandolo, Affondatore s a Galilei, Tripoli, Saetta, stb. nagy hajók, végül néhány torpedó-naszád. A szemle három óráig tartott. Rómába visszatérve, okt. 19-én még nagyszerű kivilágítást rendeztek a régi Róma romjain. A királyi páholy a Palatínus dombon volt elhelyezve, mely az egész kilátást uralja. A Forum és a Via Sacra, s a Coliseum villamos fényben s piros, fehér, zöld görög tűzben ragyogtak s feledhetetlen látványt nyújtottak a néző elé. A nappali világosság mellett minden kő kivehető volt; bűvös fényben tündökölt a Capitólium, a Titus-ív, a Septimius Severus-ív, a Béke-templom s a körülfekvő templomok. Tüzes rakéták szálltak fel az ódon romok közül s vakítón ontották alá tarka csillagjaikat, míg egyszerre a Capitólium csúcsán egy óriási tiszta fehér fényű csillag tűnt fel, Olaszország reményét jelképezve. SÁNTHA ANTAL: A nemzeti szinház két családi ünnepet is ült e napokban. Az egyikről, mely az ország első szinházn egyik legelőkelőbb tagjának, a szalonszerelmesek és bonvivánsok művészi személyesítőjének, Náday Ferencznek szólt, már megemlékeztünk. Nyomban rá következett a második, melyet csak az imént ült meg a nemzeti szinház személyzete, abból az alkalomból hogy az intézetnek egy másik érdemes tagja, Sántha Antal is most érte meg a nemzeti szinház kötelékében töltött szolgálatának huszonötödik esztendejét. Sántha Antal művészete nem terjedt ki azokra az első rendű szerepekre, melyeken néha az egész darab értéke és sikere nyugszik. Ő szerényebb kört választott művészetének, a segédszerepek körét, de ezt aztán épen olyan jó kedvvel, épen olyan arbiczióval s tegyük hozzá, művészettel igyekezett betölteni, mint amazok a magokét. Tanulmányt fektetett sokszor csak apró szerepeibe, egész odaadással élte magát beléjük s ennek köszönheti, hogy azokat nem egyszer sikerült kiemelnie jelentéktelen mivoltukból s oly sikert, sőt sokszor zajos hatást tudott elérni bennök, melyet alig sejtett volna valaki lehetőnek. Az alantas komikum volt a szakmája, melynek ritkán nyilik tere a tul finom franczia társalgási darabokban, melyek most a nemzeti szinház művészi kultuszának fő tárgyai, s inkább nyílott alkalma tehetségét akkor mutatni be, mikor még nagyobb számban voltak a klasszikus darabok, különösen a shakespereiek és moliéreiek a nemzeti szinház műsorán s mikor még a magyar szini költészetnek jobb elbánásra érdemes eredeti, törülmetszett terméke, a népszínmű nem vala számkivetve a magyar nemzeti szinház deszkáiról. A shakesperei sírásók, bamba szolgák, a moliérei tudósok és famulusok, a népszínművek öreg csikósai, huszárjai, malia legényei, az urasági kocsisok, inasok stb. szerepköre volt az a szakma, melynek vaskos komikumában Sántha mindig számottevő művészi erőnek bizonyult, noha a szalondarabok mellékalakjainak ábrázolásában is mindig megvan nála a művészi hatás főeszköze, a szerencsés egyénítés. S azért a nemzeti színház czéduláin ma sem fordul senki neve többször elő, mint az övé. Ábrázolni tud s temperamentuma, hangja, alakja, mozdulatai, arczjátéka mindig eltaláltatják vele a természetes színeket, melyekkel alakjait az életből vett SÁNTHA ANTAL. SÁNTHA MINT KISBÍRÓ KISFALUDY «PÁRTÜTŐK» CZIMŰ DARABJÁBAN.