Vasárnapi Ujság – 1888
1888-11-25 / 48. szám - Orosz életképek: Katonai szállítók 782. oldal / Elbeszélések; genreképek
782 VASÁRNAPI (UJSÁG. 46. SZÁM. 1888. xxxv. ÉVFOLYAM. Hetivel szemben állott, első ébresztője lesz a német irodalom nagy korának. Mikép nálunk II. József erőszakos germanizálása ébreszti az immár elandalodott magyarságot nemzeti öntudatára. S jönnek egyfelől a Lessingek, Klopstockok, Schillerek, Wielandok, Göthék; másfelől a Gvadányiak, a népies iskola, majd a Kisfaludyak. Ányos Pál, ki maga is a franczia irodalom emlőin nőtt fel, mialatt élesen támadja az idegen módit, egyszersmind lándzsát tör a nemzetinek jogosultsága mellett. Nem kedveli az erkölcs szagos keszkenőket, Pipes ruházatot, nyakakon kendőket. Fátyol, nagy ezüst gomb, párduczok bőrével, Jobban öszveillik magyarok szívével. Politikai téren a napoleoni háborúk lesznek leghatalmasabb rugói, veteményes kertjei a nemzetiség eszméjének, mely terjed,mint az avarba kapott tűz. A franczia forradalom demokratikus eszméi a tömeg felszabadítására törekedvén, új, egészen nemzeti elemeket állítnak a közélet piaczára.Rövid időn a népies kap lábra világszerte, kapcsolatban a nemzetiség eszméjével. A nemzeti elkülönzés, más szóval a kiválás a világpolgári egyetemes népcsaládból, diadalmaskodik az universalizmuson; immár ez a vezérgondolata Európa valamennyi népének. A világ iskolába járt Rómához, majd az olasz renaissance-hoz; ezeket váltotta fel a franczia iskola. Jó tanító volt mindenik, — mert tanítványai nyakára nőttek. Mikor valamely czivilizáczió odáig emeli környezetét, hogy az megállhat a maga lábán, akkor már megtette kötelességét, és akkor ütött órája, — az önállóságra képesített tanítványnak nincs többé szüksége mestere vezető kezére. A franczia nemzet annyira iskolázta már a világot, hogy annak részei saját erejükön, saját egyéniségöket követve fejlődhetnek tovább. Ha a gyermek nagykorúvá lesz, a maga fejével akar gondolkozni, s emancipálja magát tanítójától. Ez, és nem a németek nagy katonai győzelmei szegték szárnyát a franczia szellem világuralmának. És itt, mielőtt tovább mennék, nem fojthatok el egy megjegyzést. Mivel egész nemzeti életünket a politika abszorbeálja, a magyar ember hozzászokott, hogy a közviszonyokat kizárólag a politika szemüvegén át nézze. Mondhatni egész népünknek egy vagy más irányban elfogult, egyoldalú pártszellemét jellemzi az öreg Kászonyi példája, ki állítólag soha életében nem ült hajóra, mert azon is van kormány. Próbáljuk meg ezúttal kibontakozni ez egyoldalúságból. Társadalmi dolgokról szólván, próbáljuk meg azokat a társadalom, s ne a politika szempontjából ítélni meg; mert az az igazi tárgyilagosság, mely minden tárgyat a saját, s nem egy idegen tárgy fogalomköre s törvényei szerint ítél meg. Németország politikai túlsúlya ez idő szerint elvitázhatlan tény. De a Sedan óta eltelt közel húsz esztendő társadalmi téren világosan kimutatta ez uralom sivárságát. Francziaország hegemóniája alatt — nem az anyagiakat, hanem az ember nemesebb, pénzzel megfizethetetlen javait tekintve — soha nem volt példa ilyen meddő húsz esztendőre. Mert Francziaország, mialatt önmagát szerencsétlenné tette, úgy tett, mint ama mesebeli pelikán, az önfeláldozás halhatatlan symboluma: szive vérével táplálta gyermekeit, az emberiséget. Mialatt saját abszolút kormánya elnyomta a franczia nemzetet, az a nemzet annál erősebben viaskodott a szabadság, türelem és felvilágosodás nagy eszméi mellett, melyeket az egész világgal közölt, hogy a maga képére nevelje az egész emberiséget. Németországban, mialatt a nemzet ugyanoly politikai viszonyok súlyát hordozza, az állambölcselők s a gondolkodók minden osztálya arra akar mindnyájunkat tanítani, hogy ez az eszményi állapot, melytől elválaszthatlan az emberiség üdve. Vagyis szándékosan összezavarják a politikai szükségességet, mely pl. minket kétségtelenül a németekre utal, — a társadalom igaz érdekeivel. Az államot azonosítják a társadalommal. Ez a meddő szellem, ez a retrográd irány, a vér és vas politikája, a születésen alapuló merev, jóformán kasztszeri rendiség, mely minden egyes alattvalónak pontosan megszabja a maga helyét az állami és a társadalmi hierarchiában, párosulva a németség száraz, művészi érzék híjával lévő s egyoldalú jellemével, — ez okozza, hogy Németország oly roppant politikai fölény mellett is nem tud hódítani, s társadalmi befolyása aligalig lépi át birodalma határait. Paradoxonnak látszik, pedig nagy igazság, hogy a kard diadalai könnyű munkák a művelődés diadalaihoz képest. Megverni egy nemzetet, kicsi dolog, gyakran ismétlődik; de meghódítni az egész emberi nemet eddig csak egy nemzetnek sikerült s ez a franczia. Ott az egész társadalom, mintha egy szent őrület rabja lett volna, az egész föld kereksége pártfogójának, mesterének, barátjának tekinté magát, s meg tudta nyerni az egész emberiséget — határtalan emberszeretetével. Vagyis szivével vitte végbe e nagy munkát, melyet máskép nem is lehet végrehajtani. Mert az emberiség olyan mint a szép asszony, hogy uralkodhassunk rajta, meg kell nyernünk, hogy megnyerjük, tetszeni kell neki, s hogy tessünk neki, szeretetreméltónak kell lennünk. Ez a jelentősége a franczia társadalom amaz érzelmi vonásainak, melyeket most a németek nyomán divatba jött gúny tárgyává tenni. S vájjon Francziaország csakugyan megbukott volna-e már teljesen, azért, mert politikailag tényleg már alig számít? Én ezt nem tudom elhinni. Én nyitott szemekkel nézve a világba, úgy látom, hogy Francziaország most is uralkodik a társadalomban. Ha körülnézek e díszes társaságon, melyben egy nagy vármegye intelligencziája gyűlt össze, azt látom, hogy a jelenlevőknek kalapjuktól csizmájok, illetőleg cipőjük sarkáig minden ruhadarabja franczia ízlésű. S ha magamon nézek végig, egyszerű fekete ruhámban a franczia nemzet nagyságának dicső emlékjelét pillantom meg. Ez a salonkabát a franczia forradalom vívmánya : jelképes kifejezője minden ember vagy minden polgár egyenlőségének. Ugyanaz a szellem, mely levettette a grand seigneur-ökkel a skarlát, gránát, nyuszttal ékes díszruhákat, melyek korlátot vontak ember és ember közé, egyszersmind díszruhává emelte a polgárias, sima fekete kabátot vagy frakkot, melyet azóta különbség nélkül egyaránt hord a pinczér és az országok fejedelme. De nemcsak a ruha szabása emlékeztet francziákra a társaságban, hanem franczia ott az a magatartás, az a modor, azok a szokások, melyek egy kört mívelt társasággá tesznek s megkülönböztetik a barbártól. Ez a felolvasás, melyre összeültünk, egymás mellé szegények és gazdagok; nemesek és nem nemesek ; katholikusok, protestánsok, zsidók és görögök; magyarok és nem magyarok; — tisztán a franczia társas élet hajtása, mely egyedül az embert nézi, s nem a rangját, nem a vallását, nem a nemzetiségét. BALLAGI ALADÁR: OROSZ ELETKÉPEK. Katonai szállítók. Irta JERMOLOV IVÁN. II. Sándor czárra ráfogták, hogy ő mondtavolna, miszerint kivüle Oroszországban mindenki lop, már pedig a történelmi igazság kedvéért kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy e mondat tulajdonképen Nagy Pétertől ered, ki nem egyszer vetette szemére Mencsikovnak a «tolvajokkal» való egyetértést. A nagy czár idejében még nagyban járta a sommás eljárás, s a tetten ért tolvajt egy óra múlva rendesen felkötötték, de későbben nehezen ment a dolog, mert sok főrangú ember került lépre, s ezekkel a nexus miatt nem lehetett oly könnyen elbánni. Miklós czár oly ideges volt, hogy még a legcsekélyebb panasz is túlságosan felingerelte, s igy nem igen mertek hozzá hasonló dolgokkal fordulni. Egy ízben a krimiai hadjárat után két angol kereskedő jelentkezett kihallgatásra Czarskoe-Selo-ban. Állítólag távcsöveket és egyéb optikai műtárgyakat szállítottak a hajóhad számára még jóval a háború előtt, de azért majdnem 200 ezer rubelre rugó számlájuk kielégítését nem voltak képesek kieszközölni. A czárhoz jöttek tehát, tegyen ő igazságot köztük, és a kronstadti tengerészeti intendantúra közt. Nesselrode gróf, mihelyt meghallotta, hogy a két angol valami piszkos dologban akar panaszt emelni a czárnál, azonnal megkísértette az ügynek soron kívüli kiegyenlítését a mennyiben Kronstadtba utasította az idegeneket, hol aztán közbenjárása folytán a számlát kifizetnék, de az angolok, kik tán tizszer is voltak az admiralitásnál s kiket végre ott mint kémeket be is börtönöztek, nem voltak ujóbbi kísérletekre hajlandók, hanem erőnek erejével a czárhoz akartak jutni. Már pedig ez sem akkoriban, sem jelenleg nem ment oly könnyen, mert midőn a kihallgatás tárgyát előadták, senki sem akart arra közvetve, vagy közvetlenül kezet nyújtani, hogy ily piszkos dolog a czár elé kerüljön. Egy zordon téli nap reggelén a két angol a császári park keritése mellett sétálgatván, nem vették észre, hogy néhány lépesnyire mögöttük egy prémes katonai köpenybe burkolt egyén jár a kövezeten. — A sodronynyal bevont fáczános falánál megállapodtak. — Nos, — kezdő az egyik angol — én azt hiszem, hogy legjobb lesz, ha a szédelgőknek hátat fordítva, pénzünket és drága időnket többé nem vesztegetjük. A czárhoz nem juthatunk, de még ha be is eresztenének, legfeljebb az lenne a vége, hogy újra Kronstadtba utasítanak, oda pedig én részemről többé nem megyek. — Teljesen igazat adok önnek — folytatá a másik angol — de én mindég azt hallottam, hogy a czár minden hóbortossága mellett gentleman, és az enyém s tiéd elvét pártolja, illetőleg tiszteletben tartja. — Ebben meg önnek van igaza— veti közbe az egyenruhás egyén, kit beszélgetésük alatt észre sem vettek, elég tiszta angol kiejtéssel. Miklós czár óriási alakját mindenki ismerte, s habár angolaink csak képek után ítélhettek a hasonlatosságról, egy pillanatig sem kételkedtek azon, hogy a czárral van dolguk. — Mondjátok el bajotokat, de hamar, mert egyébb dolgom is van ; lesz gondom reá, hogy másképen gondolkodjatok a szédelgők országáról. Az angolok felváltva tüzetesen előadták követelésük eredetét, s eddigi eljárásuk sikertelenségét, sőt még azt is elmondták, hogy Kronstadtban mint állítólagos kémek tíz napig a börtönben ültek. A czár arcza nem árulta el benső felindulását, de mikor az egész dolog mibenlétét megtudta, oly valami kifejezés vonult végig arczán, mitől környezete bizonyára elrémült volna. — Önök jót állnak minden szavukért, amit most előttem elmondtak, én pedig megteszem a magamét, adieu! E szavak után a császár hátat fordítva, sebes léptekkel a vaskapu felé tartott. Mire a két kereskedő lakásába visszatért, ott várta őket a pristav s egy trojka; a kocsi mindkét oldalán egy kozák. — Uraim. — kezdé a pristav — önök azonnal Kronstadtba fognak indulni; az előfogatok, nemkülönben az őrizet — és e szavakkal a kozák lovasokra mutatott — már mindenütt meg vannak rendelve. Ő felsége ugy parancsolja. A töb-