Vasárnapi Ujság – 1888
5. Történelem; régészet és rokontárgyak. - Petőfi Sándor haláláról 147. oldal
9. SZÁM. 1888. XXXV. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. lett levő márvány-asztalra letéve, ő felsége azt felnyitotta s az első lapon levő nagy rézkarczban kivitt saját arczképét megpillantva, meglepetéssel mondá : «ah ez az én képem.» Jókai megjegyzé, hogy ez is magyar művésznek a munkája. Rudolf trónörökösnek a második lapon levő fényirott arczképével is igen meg volt elégedve a király. A következő lapon Rudolf trónörökös leveléből és Stefanie trónörökösné rajzából kombinált képnél meghatottan kérdé, hogyez Stefanienek a saját rajza , mire Jókai elmondá, hogy e kombinált rajz és kézirat eredetije a kisorsolásnál Császka György szepesi püspök birtokába jutott. «Akkor igen jó helyen van.» Azután a többi művészi rajzokat is sorba nézte ő felsége s nagy megelégedését nyilvánitá azon adatok előadása után, miszerint ez albumot hetvenöt magyar művész és százötven magyar író és zeneszerző gazdagító munkálataival , minek folytán a közönség részvéte oly eddigelé nem ismert fokra emelkedett, hogy a műből több mint negyvenezer példány adatott el s az album, sorsjáték és népünnep tiszta jövedelme a hetvenezer forintot megközelíti. «S ez mind a tűzkárvallott városok javára fordíttatott ?» kérdé a király. «Az album jövedelme egészen, a sorsjáték és népünnepé részben az alföldi vízkárosultakéra.» «Ez igen szép eredmény, mondá ő felsége, köszönöm az emlékezetes albumot.» Ezzel legkegyesebben elbocsátá a szerkesztőséget. Jókai Mór ezután az ő felsége, a királyné számára kiállított hasonló díszpéldányt, a főudvarmester b. Nopcsa Ferencznek kézbesíté, ki azt a királynénak fogja átadni. PETŐFI SÁNDOR HALÁLÁRÓL. Petőfi Sándor halálának azon körülményeiről, melyeket Vajna Sándor hátrahagyott följegyzései nyomán mi is ismertettünk, megemlékszik egy Pozváról (Zalamegyéből) hozzánk intézett levél s azokat némely részekben meg is erősíti. A levelet Balogh István ottani lakos irja s mivel esetleg talán némely, eddig még ismeretlen részlet földerítésére szolgáltathat alkalmat, nem habozunk azt közzétenni. «1872. ápril 24-től — irja Balogh István — 1875. ápril 24-ig egy Nagy László nevü takács-mester lakott az általam szintén bérben birt házban, mesterségét folytatván. 1848—49-ben honvéd volt, s többször elbeszélte nekem a szabadságharcz azon eseményeit, melyekben részt vett. Ott volt a segesvári ütközetben és látta Petőfi elestét, csakhogy ő olyanformán adta elő, hogy Petőfi a kukoriczás szélén kardcsapás alatt rogyott ugyan össze, de nem halt meg rögtön, hanem később arra rohanó lovasok és ágyuk tiporták össze, úgyannyira, hogy a szemtanú állítása szerint alig volt fölismerhető. Ő (Nagy László) ugyanis néhányad magával ugyanabba a kukoriczásba menekült és sikerült az orosz lovasok figyelmét kikerülniök és csak késő éjjel, midőn a zavar szűnt, jöttek elő és mentek a magyar tábor után. Azt is mondta, hogy Petőfi nem volt aznap katonaruhában. Ő aznap reggelén is, mikor a segesvári csata volt, látta távolról Petőfit, ahogy erősen beszélt.» Eddig a levélnek Nagy László előadásából szóló adatai. A levél további folyamán Balogh I. azt írja, hogy volt az említett Nagy Lászlónak egy Sándor nevű fia, aki azon években szintén atyjával lakott s a csurgói tanítóképző intézetben tanult. Úgy hiszi, valahol Zala megye területén van tanítói állása. Azt hiszi Balogh, hogy ennek talán vannak 1875. tavaszán elhalt atyjától írott emlékei, de mindenesetre emlékezni fog atyja előadásaira, mert nem valószínű, hogy az az apa, aki fiát tanítói pályára neveltette, neki többször is el ne beszélt volna egy ilyen nevezetes történeti eseményt, mely azonfelül olyan kimagasló alakkal is kapcsolatos, mint Petőfi volt. A fiu igen értelmes, nyilt eszű volt s derék ember válhatott belőle. Ha a hírlapok utján tudomására jut, hogy a halhatatlan költő szomorú végének mind ez ideig teljesen meg nem állapított körülményei földerítéséhez ő is járulhat bármi csekélynek látszó, de talán nyomatékos adatokkal, bizonyára nem fog késedelmezni, hogy nyilvánosságra hozza. Amire, miután lakását nem tudjuk, ez után mi is ezennel fölkérjük. AZ OROSZ HADERŐ FÖLÁLLÍTÁSA. Mai térképünkhöz. Az orosz autokrata évek óta minden feltűnés nélkül folytatván roppant számú seregének újjászervezését, már az 1886-ik év nyarán megkezdette annak mozgósítását s különféle ürügyek alatt módot talált, hogy lovassága tömegeit Galiczia és Poroszország határaihoz közel helyezhesse el. Habár a német vezérkar rögtön felismerte a mozgalom tulajdonképeni czéljait, mégsem talált elegendő okot arra, hogy a rendkívüli intézkedések okát megkérdezhette volna. Nehogy azonban odaát azt higyjék, hogy Németország holmi üres szó által elaltatva, tulajdon biztonságáról nem gondoskodik, elsősorban a félhivatalos katonai szaklapok, ezek után pedig a napi sajtó világosan azt fejtegették, miszerint az orosz lovasság véletlen betörése ellen mindenekelőtt hasonló értékű erők felállítását kell elrendelni. Erre az orosz sajtó semmit sem válaszolt, Moltke tábornagy pedig minden habozás nélkül elrendelte a határszéleknek védelmi állapotba való helyezését. Mindezek daczára, egyik orosz hadosztály a másik után érkezett Varsóba a birodalom belsejéből, s egy szép napon Berlinben megsokalva a csendes mozgósítás naponként fokozódó mérveit, ki jön mondva a nagy szó, hogy Oroszország támadó háborúra készül. Ausztria-Magyarország ekkor még egyetlen egy emberrel, egyetlen egy ágyúval sem szaporította Galicziában állomásozó csapatjainak rendes létszámát, de miután az orosz készülődések esetleges végczéljáról többé kétség nem lehetett, gondoskodva lőn arról, hogy bármely meglepetés ellen védve legyünk. Németország a helyzet komolyságát minden más tekintetnek elébe helyezvén, egy óráig sem késett csapatjainak előretolásával, és e pillanatban bátran elmondhatja, hogy az eseményeknek bármely fordulatát nyugodtan bevárhatja. A bolgár kérdés megoldásának ürügye alatt Oroszország megkettőztette hadászati felvonulása végrehajtását, s folyvást békés szándékait hangoztatva, készülődéseit mint védelmi rendszabályokat akarta a közvélemény által elismertetni. Valahányszor a sajtó újabb csapatmozdulatokat jelezett, Oroszország részéről azonnal megszólaltak a béke hírnökei különféle nyilatkozatok és diplomácziai kijelentések alakjában, míg végre kétségtelenül kitűnt, hogy a tettek merev ellentmondásban állanak a szavak tömkelegével. Térképünk tisztán mutatja az orosz hadsereg állomását, Poroszország és Galiczia, nemkülönben Bukovina határszélein. Oroszország különös súlyt fektet arra, hogy rendes és irreguláris lovasságának roppant számú tömegeit úgyszólván az első harczvonalon belül állíthassa fel, és e czélból már a múlt év tavaszán ezredet ezred után tolt előre Lengyelországba a birodalom belsejéből, leginkább hadgyakorlatok ürügye alatt. Aki Lengyelország gazdasági viszonyait némileg ismeri, tudni fogja, hogy ott, különösen a majdnem 8 hónapig tartó téli idő alatt, a lótakarmány beszerzése nagy nehézségekkel jár, de máskép is, az ország tulajdonerejéből egy 300—350 ezer emberből álló hadsereg táplálására nem képes. Világos tehát, hogy ily mérvű csapatösszpontosítások hosszabb ideig nem tarthatnak, hanem vagy támadó, vagy pedig védelmi czélokra szánva, csakis bizonyos időpontig tarthatják meg helyüket Ezen időpont, tekintve a felállítás óta már lejárt időt, távol már nem lehet, mert még azon esetre is, ha az orosz tápvonalak rendesen működve, könnyűvé tennék az élelmezést, lehetetlen, hogy a városok, mezővárosok és falvak lakói a szakadatlan katonai elszállásolás nyomán házaikból kizárva maradjanak. Térképünk szerint Volhyniában leginkább gyalog-hadosztályok és dandárok állanak, melyeket sátortáborok hiányában az a nélkül is rendkívül rossz viszonyok közt lakó parasztoknál kellett olyformán beszállásolni, hogy egy -egy három helyiségből álló házban 50—60 ember van elhelyezve, miből természetesen az is következik, miszerint a házigazda családjával együtt az ólba szorult. Kiev városában egyetlen egy laktanya van, melybe legfeljebb egy gyalogezred békelétszáma fér el, de azért e pillanatban múlt évi augusztus közepe óta mintegy 26.000 embert szorítottak Kievbe. A kormány épületei, úgymint posta, távírda, kórházak, iskolák stb. jelenleg mind laktanyák. A nyilvános terek tüzérségi és lovassági táborhelyek, egy szóval az egész várost a katonaság foglalta el, a polgárság roppant kárára, mely tulajdon házaiban helyet nem talál. Megemlítjük itt, hogy az orosz gyalogdandár két gyalogezredből áll, és hadilábon 3552 puskát számlál, hasonlóképen egy lovas dandár két lovas-ezredet foglal magában, mintegy 2000 lovassal. Egy gyalog-hadosztály , két gyalogdandár (4 gyalog-ezred) és egy tüzérdandár. Egy lovas hadosztály , 3 dragonyos s egy kozákezred, két lovas üteggel. Egy hadtest , két gyalog és egy lovas hadosztály, vagyis 28.416 gyalog, 3503 lovas és 108 ágyú. Vannak azonban orosz hadtestek három gyalog és egy lovas hadosztálylyal, melyeknek hadi létszáma aztán sokkal nagyobb. Valami bizonyos számot az orosz hadsereg szervezete azért nem mutat, mivel az irreguláris lovasság, nemkülönben tüzérségi dandáraik létszáma gyakran változik. Eddigelé az orosz csapatok létszáma — értjük a Galiczia és Bukovina határain felállított haderőt, az osztrák-magyar csapatok létszámához úgy arányul, mint 4: 1 -hez, azonban a feltűnő túlerőt paralizálja a német hadsereg állása, mely az oroszok jobb oldalékát fenyegetve, támadás esetére a helyes arányt viszszaállítandja. Ami a német haderőt illeti, mely már másfél év óta a határok védelmére előretolatott, az sokkal nagyobb, mint a mienk, különösen lovasság és tüzérség dolgában, mely fegyvernemből a szükségelt szaporítások folytonosan előre tolatnak. Ami az osztrák-magyar hadsereg állomásait illeti, előre kell bocsájtanunk, hogy ezek már béke idején is olyformán voltak elhelyezve, miszerint főképen a birodalom északi és északkeleti határainak védelmére alkalmazhatók legyenek. Mert a német-osztrák-magyar szövetség létrejötte óta nem forgott fenn többé annak szüksége — úgy mint előbb — hogy a hadsereg nagyobb része Csehországban, és a déli határszéleken állíttassék fel. A védelem élének leginkább észak, vagyis Oroszország, és a vele esetleg szövetségbe lépő Románia ellen kell intéztetnie, mert a mikép a czikkünkhez mellékelt térkép mutatja, szomszédunk Galiczia és Bukovina határszéleihez tolta előre roppant számú hadait. Egyelőre Erdélyben, Galicziában egy-egy hadtest van részünkről feállítva, melynek gyalogsága csakis a békelétszámot foglalja magában. A bécsi, budapesti,prágai hadtestek kitűnő vasúti helyzetünk nyomán a mozgósítás 5-ik napján szintén a határoknál foglalhatnánk helyet, és ez esetben a budapesti IV-ik hadtest Erdély, illetőleg a Bukovina védelmére sietne, míg a bécsi és prágai hadtestek Galicziában lévő haderőnk támogatására fordíttatnának. A hadsereg többi hadtestei Horvátországban, Sziriában és a tengerparton állanak. Ami az ily módon készenlétben levő csapatok számát illeti, úgy azt 200 ezer emberre tehetjük, oly megjegyzéssel, hogy a szabadságon lévők, nemkülönben a tartalékosok behívása még 80—85 ezer emberrel szaporítaná a sereget. Orosz részen a Luckarovno- és lubnói erődítések által háromszögbe zárt területen megszűnt minden földmívelési munka és kereskedelem, és csak a folytonosan közlekedő vasúti vonatok emlékeztetnek arra, hogy valamikor más élet is lehetett itten. A miként térképünk mutatja, Németország tulajdon határszélein oly állást foglalt el csapatjaival, mely akár támadó, akár pedig védelmi hadműveletek esetére az orosz hadsereg jobb szárnyát fenyegeti, feltéve, hogy Oroszország mostani állomásait háború esetére is megtartaná. Ámde ilyesmit az orosz vezérkarról csak azon esetben lehetne feltenni, ha bizonyos erkölcsi nyomásnak engedve, világos veszedelmét akarná előidézni. Valószínű, sőt majdnem bizonyos, hogy az eshetőségek figyelembe vételével, rövid idő alatt más változások állhatnak be az orosz hadsereg jelenlegi állomásaiban, de a mostani alapvonalak egész alakjának mégis meg kell maradnia. Nézzük azonban a Besszarábiában összpontosított orosz haderők állását. Ott jelenleg a múlt év július és augusztus óta előre tolt 60.000 emberen kívül az 1. és 2-ik kaukázusi hadtest foglalt helyet. E haderők az orosz sereg szine-javát képezik, és ha valami, úgy bizonyára egyedül az a tény, hogy e csapatokat a távol Kaukázusból rendelték Besszarábiába, arra mutat, miszerint nem puszta tüntetéssel van dolgunk. 147