Vasárnapi Ujság – 1888

1888-02-26 / 9. szám - Petőfi Sándor haláláról 147. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyak.

9. SZÁM. 1888. XXXV. ÉVFOLYAM. lett levő márvány-asztalra letéve, ö felsége azt fel­nyitotta s az első lapon levő nagy rézkarczban kivitt saját arczképét megpillantva, meglepetéssel mondá : «ah ez az én képem.­» Jókai megjegyzé, h­ogy ez is magyar művésznek a munkája. Rudolf trónörökösnek a második lapon levő fényirott arczképével is igen meg volt elégedve a király. A következő lapon Ru­dolf trónörökös leveléből és Stefanie trónörökösné rajzából kombinált képnél meghatottan kérdé, hogy «ez Stefanienek a saját rajza h m­n­e Jókai elmondá, hogy e kombinált rajz és kézirat eredetije a kisorso­l­ásnál Császka György szepesi püspök birtokába ju­tott. «Akkor igen jó helyen van.» Azután a többi művészi rajzokat is sorba nézte ő felsége s nagy megelégedését nyilvánitá azon adatok előadása után, miszerint ez albumot hetvenöt magyar művész és százötven magyar író és zeneszerző gazdagító mun­kálataival , minek folytán a közönség részvéte oly eddigelé nem ismert fokra emelkedett, hogy a mű­ből több mint negyvenezer példány adatott el s az album, sorsjáték és népünnep tiszta jövedelme a het­venezer forintot megközelíti. «S ez m­ind a tűzkár -vallott városok javára fordíttatott ?» kérdé a király. «Az album jövedelme egészen, a sorsjáték és nép­ünnepé részben az alföldi vízkárosultakéra.» «Ez igen szép eredmény, mondá ő felsége, köszönöm az emlékezetes albumot.» Ezzel legkegyesebben elbocsátá a szerkesztőséget. Jókai Mór ezután az ő felsége, a királyné számára kiállított hasonló díszpéldányt, a főudvarmester b. Nopcsa Ferencznek kézbesíté, ki azt a királynénak fogja átadni. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 147 PETŐFI SÁNDOR HALÁLÁRÓL. Petőfi Sándor halálának azon körülményeiről, melyeket Vajna Sándor hátrahagyott följegyzései nyo­mán mi is­ ismertettünk, megemlékszik egy Pozváról (Zalamegyéből) hozzánk intézett levél s azokat né­mely részökben meg is erősíti. A levelet Balogh István ottani lakos irja s mivel esetleg talán némely, eddig még ismeretlen részlet földerítésére szolgáltat­hat alkalmat, nem habozunk azt közzétenni. «1872. ápril 24-től — irja Balogh István — 1875. ápril 24-ig egy Nagy László nevü takács-mester la­kott az általam szintén bérben birt házban, mester­ségét folytatván. 1848—­49-ben honvéd volt, s több­ször elbeszélte nekem a szabadságharcz azon esemé­nyeit, melyekben részt vett. Ott volt a segesvári üt­közetben és látta Petőfi elestét, csakhogy ő olyanfor­mán adta elő, hogy Petőfi a kukoriczás szélén kard­csapás alatt rogyott ugyan össze, de nem h­alt meg rögtön, hanem később arra rohanó lovasok és ágyuk tiporták össze, úgyannyira, hogy a szemtanú állítása szerint alig volt fölismerhető. Ő (Nagy László) ugyanis néhányad­magával ugyanabba a kukoriczásba mene­kült és sikerült az orosz lovasok figyelmét kikerül­niök és csak késő éjjel, midőn a zavar szűnt, jöttek elő és mentek a magyar tábor után. Azt is mondta, hogy Petőfi nem volt az­nap katonaruhában. Ő az­nap reggelén is, mikor a segesvári csata volt, látta távolról Petőfit, a­hogy erősen beszélt.» Eddig a levélnek Nagy László előadásából szóló adatai. A levél további folyamán Balogh I. azt irja, hogy volt az említett Nagy Lászlónak egy Sándor nevü fia, a ki azon években szintén atyjával lakott s a csurgói tanítóképző intézetben tanult. Ugy hiszi, valahol Zalamegye területén van tanítói állása. Azt hiszi Balogh, hogy ennek talán vannak 1875. tava­szán elhalt atyjától írott emlékei; de mindenesetre emlékezni fog atyja előadásaira, mert nem valószínű, hogy az az apa, a­ki fiát tanítói pályára neveltette, neki többször is el ne beszélt volna egy ilyen neve­zetes történeti eseményt, mely azonfelül olyan kima­gasló alakkal is kapcsolatos, minő Petőfi volt. A fiu igen értelmes, nyilt eszű volt s derék ember vál­hatott belőle. Ha a hírlapok utján tudomására jut, hogy a halhatatlan költő szomorú végének mind ez ideig teljesen meg nem állapított körülményei földerítéséhez ő is járulhat bármi csekélynek látszó, de talán nyomatékos adatokkal, bizonyára nem fog késedelmezni, hogy nyilvánosságra hozza. A­mire, miután lakását nem tudjuk, ez után mi is ezennel fölkérjük. AZ OROSZ HADERŐ FÖLÁLLÍTÁSA. Mai térképünkhöz. Az orosz autokrata évek óta minden feltűnés nélkül folytatván roppant számú seregének újjá­szervezését, már az 1886-ik év nyarán megkez­dette annak mozgósítását s különféle ürügyek alatt módot talált, hogy lovassága tömegeit Gali­czia és Poroszország határaihoz közel helyezhesse el. Habár a német vezérkar rögtön felismerte a mozgalom tulajdonképeni czéljait, még­sem ta­lált elegendő okot arra, hogy a rendkívüli intéz­kedések okát megkérdezhette volna. Nehogy azonban odaát azt higyjék, hogy Németország holmi üres szó által elaltatva, tulajdon bizton­ságáról nem gondoskodik: első­sorban a félhiva­talos katonai szaklapok, ezek után pedig a napi sajtó világosan azt fejtegették, miszerint az orosz lovasság véletlen betörése ellen mindenekelőtt hasonló értékű erők felállítását kell elrendelni. Erre az orosz sajtó semmit sem válaszolt, Moltke tábornagy pedig minden habozás nélkül elren­delte a határszéleknek védelmi állapotba való helyezését. Mindezek daczára, egyik orosz had­osztály a másik után érkezett Varsóba a biroda­lom belsejéből, s egy szép napon Berlinben meg­sokalva a csendes mozgósítás naponként foko­zódó mérveit, ki lön mondva a nagy szó, hogy Oroszország támadó háborúra készül. Ausztria-Magyarország ekkor még egyetlen egy emberrel, egyetlen egy ágyúval sem szaporította Galicziá­ban állomásozó csapatjainak rendes létszámát, de miután az orosz készülődések esetleges vég­czéljáról többé kétség nem lehetett,­­ gondos­kodva lőn arról, hogy bármely meglepetés ellen védve legyünk. Németország a helyzet komolyságát minden más tekintetnek elébe helyezvén, egy óráig sem késett csapatjainak előretolásával, és e pillanat­ban bátran elmondhatja, hogy az eseményeknek bármely fordulatát nyugodtan bevárhatja. A bolgár kérdés megoldásának ürügye alatt Oroszország megkettőztette hadászati felvonulása végrehajtását, s folyvást békés szándékait han­goztatva, készülődéseit mint védelmi rendszabá­l­­yokat akarta a közvélemény által elismertetni. Valahányszor a sajtó újabb csapatmozdulatokat jelezett, Oroszország részéről azonnal megszó­laltak a béke hírnökei különféle nyilatkozatok és diplomácziai kijelentések alakjában, míg végre kétségtelenül kitűnt, hogy a tettek merev ellent­mondásban állanak a szavak tömkelegével. Térképünk tisztán mutatja az orosz hadsereg állomását, Poroszország és Galiczia, nemkülönben Bukovina határszélein. Oroszország különös súlyt fektet arra, hogy rendes és irreguláris lovasságá­nak roppant számú tömegeit úgyszólván az első harczvonalon belül állíthassa fel, és e czélból már a múlt év tavaszán ezredet ezred után tolt előre Lengyelországba a birodalom belsejéből, leginkább hadgyakorlatok ürügye alatt. A­ki Lengyelország gazdasági viszonyait némileg is­meri, tudni fogja, hogy ott, különösen a majd­nem 8 hónapig tartó téli idő alatt, a lótakarmány beszerzése nagy nehézségekkel jár, de máskép is, az ország tulajdon erejéből egy 300—350 ezer emberből álló hadsereg táplálására nem ké­pes. Világos tehát, hogy ily mérvű csapatössz­pontosítások hosszabb ideig nem tarthatnak, hanem vagy támadó, vagy pedig védelmi czé­lokra szánva, csakis bizonyos időpontig tarthatják meg helyüket Ezen időpont, tekintve a felállítás óta már lejárt időt, távol már nem lehet, mert még azon esetre is, ha az orosz tápvonalak rendesen működve, könnyűvé tennék az élelmezést, lehe­tetlen, hogy a városok, mezővárosok és falvak lakói a szakadatlan katonai elszállásolás nyomán házaikból kizárva maradjanak. Térképünk szerint Volhyniában leginkább gyalog­hadosztályok és dandárok állanak, me­lyeket sátortáborok hiányában az a nélkül is rendkívül rossz viszonyok közt lakó parasztok­nál kellett olyformán beszállásolni, hogy egy -egy három helyiségből álló házban 50—60 ember van elhelyezve, miből természetesen az is követ­kezik, miszerint a házigazda családjával együtt az ólba szorult. Kiev városában egyetlen egy laktanya van, melybe legfeljebb egy gyalogezred békelétszáma fér el, de azért e pillanatban múlt évi augusztus közepe óta mintegy 26,000 em­bert szorítottak Kievbe. A kormány épületei, úgymint posta, távírda, kórházak, iskolák stb. jelenleg mind laktanyák. A nyilvános terek tü­zérségi és lovassági táborhelyek, egy szóval az egész várost a katonaság foglalta el, a polgár­ság roppant kárára, mely tulajdon házaiban he­lyet nem talál. Megemlítjük itt, hogy az orosz gyalog­dandár két gyalog­ezredből áll, és hadilábon 3552 puskát számlál, hasonlóképen egy lovas dandár két lovas-ezredet foglal magában, mintegy 2000 lovassal. Egy gyalog-hadosztály , két gyalog­dandár (4 gyalog-ezred) és egy tüzérdandár. Egy lovas hadosztály , 3 dragonyos s egy kozák­ezred, két lovas üteggel. Egy hadtest , két gya­log és egy lovas hadosztály, vagyis 28.416 gyalog, 3503 lovas és 108 ágyú. Vannak azonban orosz hadtestek három gya­log és egy lovas hadosztál­lyal, melyeknek hadi létszáma aztán sokkal nagyobb. Valami bizonyos számot az orosz hadsereg szervezete azért nem mutat, mivel az irreguláris lovasság, nemkülön­ben tüzérségi dandáraik létszáma gyakran vál­tozik. Eddigelé az orosz csapatok létszáma — értjük a Galiczia és Bukovina határain felállí­tott haderőt, az osztrák-magyar csapatok lét­számához úgy arányul, mint 4: 1 -hez, azon­ban a feltűnő túlerőt paralizálja a német had­sereg állása, mely az oroszok jobb oldalékát fenyegetve, támadás esetére a helyes arányt vis­­szaállítandja. A­mi a német haderőt illeti, mely már másfél év óta a határok védelmére előre­tolatott, az sokkal nagyobb, mint a mienk, kü­lönösen lovasság és tüzérség dolgában, mely fegyvernemből a szükségelt szaporítások folyto­nosan előre tolatnak. A­mi az osztrák-mag­yar hadsereg állomásait illeti, előre kell bocsájtanunk, hogy ezek már béke idején is olyformán voltak elhelyezve, mi­szerint főképen a birodalom északi és észak­keleti határainak védelmére alkalmazhatók le­gyenek. Mert a német-osztrák-magyar szövetség létrejötte óta nem forgott fenn többé annak szüksége — úgy mint előbb — hogy a hadsereg nagyobb része Csehországban, és a déli határ­széleken állíttassék fel. A védelem élének legin­kább észak, vagyis Oroszország, és a vele esetleg szövetségbe lépő Románia ellen kell intéztetnie, mert a mikép a czikkünkhez mellékelt térkép mutatja, szomszédunk Galiczia és Bukovina ha­társzéleihez tolta előre roppant számú hadait. Egyelőre Erdélyben, Galicziában egy-egy had­test van részünkről leállítva, melynek gyalogsága csakis a béke­létszámot foglalja magában. A bécsi, budapesti,prágai hadtestek kitűnő vasúti helyze­tünk nyomán a mozgósítás 5-ik napján szintén a határoknál foglalhatnán­ak helyet, és ez esetben a budapesti IV-ik hadtest Erdély, illetőleg a Bu­kovina védelmére sietne, míg a bécsi és prágai hadtestek Galicziában lévő haderőnk támoga­tására fordíttatnának. A hadsereg többi hadtes­tei Horvátországban, Szíriában és a tengerparton állanak. A­mi az ily módon készenlétben levő csapatok számát illeti, úgy azt 200 ezer emberre tehet­jük, oly megjegyzéssel, hogy a szabadságon lé­vők, nemkülönben a tartalékosok behívása még 80—85 ezer emberrel szaporítaná a sereget. Orosz részen a Luck—rovno- és lubnói erődí­tések által háromszögbe zárt területen megszűnt minden földmívelési munka és kereskedelem, és csak a folytonosan közlekedő vasúti vonatok emlékeztetnek arra, hogy valamikor más élet is lehetett itten. A miként térképünk mutatja, Németország tulajdon határszélein oly állást foglalt el csapat­jaival, mely akár támadó, akár pedig védelmi hadműveletek esetére az orosz hadsereg jobb szárnyát fenyegeti, feltéve, hogy Oroszország mostani állomásait háború esetére is megtartaná. Ámde ilyesmit az orosz vezérkarról csak azon esetben lehetne feltenni, ha bizonyos erkölcsi nyomásnak engedve, világos veszedelmét akarná előidézni. Valószínű, sőt majdnem bizonyos, hogy az eshetőségek figyelembe vételével, rövid idő alatt más változások állhatnak be az orosz hadse­reg jelenlegi állomásaiban, de a mostani alap­vonalak egész alakjának mégis meg kell ma­radnia. Nézzük azonban a Besszarábiában összponto­sított orosz haderők állását. Ott jelenleg a múlt év július és augusztus óta előre tolt 60,000 em­beren kívül az 1. és 2-ik kaukázusi hadtest foglalt helyet. E haderők az orosz sereg színe-javát képezik, és ha valami, úgy bizonyára egyedül az a tény, hogy e csapatokat a távol Kaukázusból rendelték Besszarábiába, arra mutat, miszerint nem puszta tüntetéssel van dolgunk.

Next