Vasárnapi Ujság – 1890
2. Költemények - Petőfi Sándor: A betegséggel szomszéd a halál 59. oldal - Petőfi Sándor: Szép levél 59. oldal
2. SZÁM. 1890. XXXVII. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. t. i. az ózon és hidrogénperoxid, gyors égésnél képződik s hogy az a levegőbe jutva, a természetben az oxidáláson alapuló folyamatokban tevékeny részt vesznek, Ilosvay nagy számú kísérlettel bizonyítja be, hogy gyors égésnél ozon sohasem képződik, hidrogénperoxid pedig csak akkor, ha a láng vízzel van lehűtve. Utóbbi körülmény rendesen végbemenő égésnél nincs meg, tehát a közönségesen gyors égésnek nevezett folyamatnál hidrogénperoxid sem képződik. Ellenben kimutatja azt, hogy minden gyors égésnél kevés nitrogén egyesül oxigénnel, s ennek következtében az égéstermékek között olyan is van, mely salétromos sav és salétromsav-képződést idéz elő. Az 5-ik számú czikkben arra a kérdésre felel, hogy « Van-e a levegőben ozon és hidrogénperoxid ?» Számot vetvén azzal, hogy oxigénből ózon csak sugárzó elektromos kisülésnél képződik, de elektromos szikra nem hozza létre, kijelenti, hogy a villámlás ozont nem termel, csak salétromos savat és salétromsavat, épen úgy, miként ezt kicsinyben az elektromos szikra eszközli. Hidrogénperoxid sem képződhetik a levegőben ; legalább a hidrogénperoxidnak a levegőben való képződési feltételeiről még kevesebbet mondhatunk, mint az ozonéról. Szerző nem elégszik meg a puszta tagadással, hanem kísérleteket végez annak eldöntésére, hogy ha, miként már évtizedek óta állítják, a levegőben ozon és hidrogénperoxid van, ezek jelenlétét bebizonyítsa. Miután egyik kísérletnél két, másiknál öt hétig tartó hatásnál mindkét test jelenlétére tagadó eredményt kapott, kimondja, hogy ez idő szerint a levegőben foglalt ózonról és hidrogénperoxidról beszélni okszerűtlen, mert a tudományos kutatásnak nincs hatalmában csak legkisebb nyomukat is felismerni. Ennélfogva értékteleneknek jelenti ki mindazokat a meghatározásokat is, melyeket meteorológiai intézetekből a levegő ózontartalmáról idáig közzétettek. 6-dik czikkében azt állapítja meg, hogy a kilélegzett levegőben és a nyálban salétromos sav van. E kísérletei még egyrészről eddig is észlelt megfigyeléseket erősítenek meg, másrészről azt is bizonyítják, hogy, miután a kilélegzett levegőben több a salétromos sav-kémhatást előidéző termék, mint a belélegzettben, a szervezetben a nitrogénnek oxigénnel képezett vegyülete előállhat, s kétségessé teszi, hogy váljon az eddig kimutatott hidrogénperoxid jelen van-e. A 7-dik czikkben arra a kérdésre szolgáltat felvilágosító adatokat, hogy a növények fejlődéséhez szükséges nitrogén miképen kerül ki a levegőből. Bebizonyítja ugyanis, hogy a növények a levegőben foglalt salétromos-savas és salétromsavas ammóniumot felszínükön képesek megsűríteni, és a talajnak is megvan az a képessége, hogy ugyanezen termékeket a levegőből az idővel arányos mennyiségben magába vegye. Mind e kérdések biztos eldöntésére alkalmas kémszerekkel kellett rendelkeznie, melyeknek kipróbálása s előállításuk módja az 1-ső, 2-dik és 3-dik czikkben van leírva. Az eredményből elég legyen itt csak azt jegyezni fel, hogy az általa módosított Griess-féle kémszerrel a salétromos savat fel lehet ismerni, ha egy sulyrész salétromos sav egy billió sulyrész vizben, — a salétromsavat pedig, ha egy sulyrész salétromsav 200 millió sulyrész vizben van feloldva. • Függelék» czimen négy cikket közöl. Az elsőben kimutatja, hogy permangansavas-káliumból tömény ózont nem lehet fejleszteni; továbbá megállapítja annak okát, hogy ez az elegy néha miért explodál olyan hevesen. A másodikban bebizonyítja, hogy megfordított lángban is (tehát akkor is, ha világító gázban ég el a levegő) képződik salétromos sav és felismeri, hogy ha a levegő nitrogénbioxiddal elegyejtve ég el világító gázban, cyan is képződik. A harmadik czikkben a platinának egy érdekes tulajdonságát írja le, nevezetesen azt, hogy a platina eloszlottsága szerint 180—360 fok között a nitrogént szintén egyesíti oxigénnel, azonban ezt a közbenjáró képességét aránylag rövid időn elveszti s csak huzamos állás közben kapja vissza. Végre a negyedik czikkben azt írja le, hogy a nitrogén a hidrogénáramban tisztított, finomul eloszlott vaspor lassú oxidálásakor is egyesül oxigénnel. Végig tekintve az értekezés érdekes adathalmazán, örülnünk lehet, hogy hazánkban a khemia terén a Tiian tanár által megteremtett iránynak Ilosvay ily sikeres követője. Ilosvaynak a Természettudományi Társulat keretében kifejtett eddigi tevékenysége kezeskedik arról, hogy a khemiának épen úgy tudományos mivelése, miként népszerűsítése tekintetében a hozzá fűzött e reményeket megvalósítja.— Ha egy félszázad óta hirdetett igazságot, hogy a levegőben azon van, Ilosvay véglegesen még nem döntötte is meg, de az abba vetett hitet megingatta s nem bátorság, hanem tapasztalaton nyugvó meggyőződés kellett hozzá, hogy a tudományos világ érdeklődését az ügy tisztázásához járulni felhívta. Jen költeményt találtak, melyek ott tintával vastagon ki vannak húzva, de idők multával a tinta megbarnult , a sorok olvashatókká lettek. A költeményekről Ferenczi Zoltán ezeket irja a «Fővárosi Lapok»-ban. Petőfinek kéziratai az 1847—49-diki költeményeikről a nemz. muzeum könyvtárának birtokában van nak Budapesten, a Petőfi kéziratok között. A mult évben, november havában, Petőfi életrajza szempontjából átvizsgálván e kéziratokat, azokban több kihúzott költeményre találtam és siettem azokat (a kihúzás daczára) elolvasni. A kihúzott költemények közül a «Koronázás,» egy fordítás Heinéből, már ismeretes, egy levél meg ki van vágva, melynek egyik oldalán a »Fölösleges aggalom», másikán a «Mézeshetek» volt. E kettő közül az első megjelenvén az 1847-diki «Hazánk»-ban, Meltzl Hugó figyelmeztetésére azóta szintén ismeretes s benne van a Petőfi-kiadásokban. A szóbanforgó levelet a kéziratokból hihetőleg a költő neje vágta ki, mert némileg kedvezőtlennek találta az említett költeményt, s ezzel együtt a «Mézeshetek» is örökre elveszett vagy legalább lappang máig. A költő által kihúzott másik két költemény eredetéről, íratásuk idejéről a következőket mondhatjuk. «A betegséggel szomszéd a halál» czimü költemény a költő kéziratának 108-dik lapján van kihúzva s az 1847-iki költemények között a 49-dik. Irta Szatmáron, hová 1847 jul. 13-án este érkezett meg s a Szatmáron ez alkalommal irt költeményei közül az 5-dik. Közvetlenül előtte a «Jó ideje lement a nap» .. czimű áll s utána «Az elhagyott zászló.» A könyv tartalma teljesen világos. Julia beteg volt, de múlékonyan, s a fellobbanó kedélyű költő, kinek épen ez időben ezer egyéb oka is volt a lelki felindulásokra, e költeményben fejezte ki a Julia betegsége miatti kétségbeesését. A költeményt, összevetve a körülményeket, jul. 24-dike tájt irta, melyet még csak három költemény követ az «Augusztus 5 én» cziműig, melyben már eljegyzéséről szól (83-dik). Miért húzta ki utóbb a teljesen letisztázott s lapszámozott kötetből, mely minden tekintetben nyomda alá volt már elkészítve, nem tudható ; valamint érdekes az is, hogy egyetlen levelében sem emliti Julia e betegségét s utóbbi költeményeiben sem tesz rá vonatkozást. «Szép levél» czimü költeménye a költőnek kézirata 127-ik lapján van kihúzva s 1847-ből a 95-ik költeménye, (150 költemény közt, a mennyit t. i. 1847-ben irt). Áll az «(). B. kisasszonyhoz» czimü költemény után. A költemény tartalma magamagát eléggé megmagyarázza. Júlia bántó levelet irt, melyre a költő fájdalma hevesen tört ki s ezt fejezi ki a költemény. Petőfi ekkor már Szatmáron volt, hová, mint úti leveleiből (XIV.) tudjuk, jul. 13-án este érkezett meg s minthogy az esküvőig, szept 8-ig, nem volt szabadJúliát meglátogatnia, be levelezést folytattak. Petőfi ez idő alatt számos költeményt irt s a «Szép levél» a Szatmáron irt költemények közül a 21 -ik. Természetesen ily adatokra csak a költő kéziratának tanulmányozása vezet rá , mert a kézenforgó kiadások megfoghatatlan bölcseségből a legbolondabb sorrendben adják a költő költeményeit, ami pedig épen Petőfi költeményeinél rendkívüli hiba, kinek költeményei nyomán kisérik életét. Ekközben aug. 5-én megtörtént a jegyváltás (1. «Auguszt. 5-én»» czimü költeményét, s általában a tilalom daczára ki-kirándult máskor is Erdődre, mint Aranynak aug. 17-től irja. Szatmáron még szept. 8-ig, esküvőjéig ült s utolsó költeménye, melyet ott irt «Azokon a szép kék hegyeken tul...» czimű a sorozatban a 107-ik. Tehát a «Szép levél» után még 12 költeményt irt esküvője előtt. E szerint a «Szép levél» az eljegyzése utáni időből, augusztus 20-ika tájáról való s a költő még két költeményében tesz róla említést. A «Megbántott a rózsám...» cziműben azt mondja el, hogy mint békéltek meg az első találkozáskor, mely a sorozatban a 96-dik s nyomban a «Szép levél» után következik; a 99-dikben «Csak úgy omlanak most hozzám...» cziműben meg igy szól: «Csak úgy omlanak most hozzám A szebbnél-szebb levelek! Minap egy gyer kedvesem majd Szivem repesztette meg» .... Ebben tehát világosan a fenti levélre czéloz. E költeménye, melyet szemmel láthatóan felesége iránti gyöngédségből húzott ki, valóságos hiány volt költeményei között, mely kiegészíti a költő szerelmi életének külső és belső történetét. A két költeményt itt közöljük : I. A betegséggel szomszéd a halál... A betegséggel szomszéd a halál. Gyógyulj meg édes, szép menyasszonyom ! Mivé leszek, ha ajkaid helyett Fejfádat csókolom ? Itt hagynál engem ? engem! és miért? Hogy minél elébb föl az égbe menj ? Szebb lesz neked, szebb lesz velem a föld, Mint nélkülem a menny. A püspök atyafisága, regény két kötetben, írta Iványi Ödön. Hosszabb idő óta nem igen jelent meg kevésbbé ismert szerzőtől könyv a tehetség annyi határozott jelével, annyi komoly igénynyel a figyelembe való vevésre, mint ez a regény. Kész írót mutat be, ki magvas tehetség, s írói tulajdonai nem közönségesek. «A püspök atyafisága» nem kísérlet, hanem jó regény. Szerkezeti hibája van elég, meséje szerteszét ágazik, hőse nem rokonszenves, nincs is benne kellő cselekvő erő; másik fő alakja (egy leány) szintén passzív, hanem a mű maga minden részében irodalmi színvonalon áll, mégpedig tisztességes színvonalon. Elejétől végig érdekel, szépen, sokszor erőteljesen írva, köznapi helyek nélkül. A szerzőnek van eszméje, azokhoz a kifejezés szabatosságát és formaságát is megtalálja. Van élénk érzéke és megfigyelése az élet iránt. Alakját biztos kézzel festi, s mélyebben is bírja jellemezni. A reális élethez vonzódik ; hatással voltak rá a franczia naturalisták, de nem utánzó ; eredeti tehetséggel dolgozik. A regény tárgya sem a megszokott. A forrongó magyar társadalmat igyekszik festeni, melyben emelkedők és sülyedők küzdenek, hogy új helyet foglaljanak, vagy megtartsák a régit, ha kell minden áron. A közéletnek nem egy ismert eseményét dolgozta föl a regényben, sőt belevette néhány alakját is, anélkül, hogy pasquilt írna, vagy személyeket bántana, mert mindent saját költői tendencziájára használ föl. «A püspök atya fisága» nem épen találó czim, mert amire ez vonatkozik, az a regény első epizódjai közt van, az pedig később mellékes lesz. Itt is úgy látszik, hogy közelebb múlt idők eseményei lebegtek előtte, valamelyik püspök (a többi közt) aki után nagyon megrongálva maradt a püspökség vagyona, melyet az atyafiság kiélt, mint jószágigazgatók, bérlők. A püspök atyafiságát Bacsóéknak nevezi a szerző, s ennek a nagy családnak tagjai szerepelnek a regényben. Miután a püspököt kifosztották s miután a jólelkű püspök meghalt, az atyafiság feljön Budapestre, a hol szintén van egy hatalmas Bacsó, a ki épen most emelkedik, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Petőfi eddig ismeretlen költeményei. Petőfinek a muzeumban levő kéziratai közt két eddig ismeret 59. Ne vidd el tőlem, oh sors, hívemet... Megénekeltem már egy holt leányt... Ne kívánd, hogy két koporsó közé Szoruljak, ne kívánd! Hagyd meg nekem, sors, hagyd meg őt nekem ! Hisz ő a dij egy olyan életért, A mely beillik kínkeresztnek is, Ha nem nyer semmi bért. O mennyországom, földi örömem, Földi virágom, égi csillagom, O a mindenség reám nézve és Oda nem adhatom. Vagy vidd el őt kegyetlen hatalom, Vidd el, de véle így ha távozál... Egy tőr megnyitja szívem ajtaját, S lelkem utána száll. (Szatmár.) II. Szép levél... Szép levél, a melyet írtál, Életemnek élete! Benne elméd minden fénye S szíved minden melege. Oly forróan fested és oly Édesen szerelmedet, Es, ki hinné ? nekem még is Fáj, nagyon fáj leveled. Egy redő ült homlokomra, A midőn elolvasám, S a redő fáj, mintha késsel Hasították volna rám. Leveled virágbokor, de Kígyó lappang a tövén. Keresem én, nem lelem meg, De csípését érzem én. Készakarva vagy nem tudva Bántod ekkép lelkemet ? Mely téged oly véghetetlen' És csak tégedet szeret. Ez kellett tehát egészen, Hogy az üssön új sebet, A kinek megorvosolni Kén a régiebbeket. Fuldokoltam a habokban, S kezemet fölemelém ... S te, hogy mélyebben taszíts be, Csak azért jöttél felém. Jer, leány, és csendesíts le, Jer, s nyugtass meg engemet, Mert az első sziklakőnél Szétlocscsantom fejemet. (Szatmár.) PETŐFI SÁNDOR.